Hátborzongató tempóval közeledik a tanévnyitó, a könyörtelen valóság elől ismét a múltba menekülünk a Krois Brewery újabb sörének segítségével.
A rómaiaknál hagytuk abba a múltkor, őket a vidéken a frankok követték, majd valamikor a 900-as évek első két dekádjában megérkeztek honfoglaló eleink is a vidékre. A település 1002 után lett a győri püspökségé, nevét írásban először 1199-ben említik villa Racusként. A címerben is ez a kedves jószág látható (valószínűleg a folyami rák [Astacus astacus], mert a nem két másik faja közül a kövi rák [Astacus torrentium] hegyi patakokban honos, a kecskerák [Astacus leptodactylus] pedig csak valamikor a XIX-XX. század fordulóján jelent meg hazánkban a Balatonban, illetve a környékbeli lassú folyású vizekben) valamelyik püspökkel együtt. A püspökség első vezetője egy Radla néven futó cseh főpap volt, de róla igen keveset tudunk, ráadásul ez a minimális információ is jócskán összekeveredett más püspökök életútjával, ezért mi teljesen önkényesen úgy döntöttünk, hogy a címeren Csák Ugrin látható, aki az első írásos említés kiadásakor volt püspök arrafelé. Ha valaki másképp gondolja, egy-két (esetleg nyolc) sör mellett nyugodtan megbeszélheti velünk a dolgot.
Ahogy múlt az idő, úgy fejlődött és szépült a település. Épült itt templom és püspöki palota is, bár az utóbbit a hisztis soproniak 1311-ben lerombolták, mert nem tudtak megegyezni a csuhásokkal, ki szedjen vámot a vidéken. Később elnyerték a mezővárosi rangot is, csinos falat építettek maguk köré. A lelkes prosperálásnak a törökök vetettek véget 1683. július 26-án, amikor egy Bécs felé tartó csapatuk lerombolta a várost, és az akkor még zömében magyar lakosság egy részét felkoncolta, a maradékot pedig eladta rabszolgának. Az árván maradt területre német ajkúak érkeztek, ekkor nyerte el teljes létjogosultságát a Krewspach/Kroisbach elnevezés.
A főzde szerint az „Aviso a zenében azt jelenti: Kezdd el!”, ezt mi készséggel elhisszük, persze azért találtunk egy ennél jóval komplikáltabb és kevés embert érdeklő meghatározást is, naná, hogy idetesszük: „A felütés, upbeat, aviso, Auftakt, levare olyan szavak, amelyeket a karmester olyan típusú mozdulatára használják, amely az összes zenei és zenén kívüli információt előlegezi és közvetíti, amely az előadás során egy zenemű vagy egy zenei rész indításhoz szükséges.” Ez utóbbit A zene metafizikája – Az elmefilozófia alternatív megközelítése a zene új felfogásán keresztül című munkából szereztük (Alpaslan Ertüngealp, Őrbottyán, 2021), de itt inkább abbahagynánk, mintsem elkezdenénk a dolgot.
Sörünk ez alkalommal egy APA, mely a nyitást követően lelkesen kezdi el szállítani a típusra jellemző déligyümölcsös, citrusos, virágos, enyhén gyantás jegyeket az orrunk irányába. Enyhén felhős középarany szín, vaskos, puha, kitartó hab. Ízvilága könnyedén gyümölcsös, fűszeres, a grapefruit szépen domborít, az Amarillo-Simcoe-Citra-trió jelenlétének köszönhetően. A korty közepes (12 B°), meglepően selymes és simulékony, a szénsavak takarékra tették magukat. A 20-as IBU nem tűnik soknak, a keserűk mégis elegáns határozottsággal vonulnak az átlagosnak mondható lecsengésig, egy részük az utóízben keveredik némi malátás édességgel.
Kifejezetten korrekt darab, jóleső nyárvégi sör, esdeklő tekintetünket a karmesterre függesztjük, ugyan intene már avisot, hogy nekiláthassunk a következő palacknak.
