A jó öreg Elvis bátyó munkásságának oroszlánrésze nagyjából-egészéből teljesen elkerült bennünket ezidáig, habár a populáris kultúra egyik alapköveként a mi rogyadozó pszichénkbe is bebetonozódott néhány nótája, vagy azoknak végtelenül ismétlődő töredékei. Számunkra leginkább értékelhető felvétele (édesapával kapcsolatos érzelmi okokból kifolyólag) a The Yellow Rose of Texas, a.k.a. The Eyes of Texas című dal, mely a Király 1964-es, sokak szerint legjobb filmjében, a Viva Las Vegas-ban hallható valahol nagyon a háttérben. 69’-ben ezért ismét kiadták az Elvis Sings Flaming Star albumon, ezen változatát, mint személyes kedvencünket (nem utolsósorban kultúrtörténeti háttere miatt. A dalt valamikor az 1850-es években szerezték [egy 1853-ban Philadelphiában kiadott énekeskönyvben már szerepel], ekkori szövege még egy afro-amerikai nyelvjárásban íródott. Ebben a főhős „darkey”-nek szólítja magát, melynek akkortájt még semmiféle provokatív jelentése sem volt, és vadul vágyakozik vissza az ő yellow girl-jéhez, aki ez esetben egy világosabb bőrszínnel bíró hölgyet jelent. Később a szöveget számtalanszor átírták és megváltoztatták. A polgárháború ideje alatt konföderációs indulóvá nőtte ki magát) itt hallgathatjátok meg:
A BrewDog sörének elnevezése körül is elég puskaporos volt a hangulat jó darabig, ugyanis 2016-ban az Elvis Presley Enterprises beperelte a főzdét. Nem tetszett nekik az Elvis Juice, sőt, a BrewDog Elvis Juice sem. Válaszlépésként a főzde próbát tett a sima Elvis-szel, de az sem jelentett jó pontot. A jogi csiki-csuki elvileg még tart, de tavaly szeptember óta a BrewDog áll benne bukóra, úgy tűnik, muszáj lesz nevet változtatniuk, ha továbbra is forgalmazni akarják ezt a sört.
Szemet nyugtató, mély borostyánsárga szín, vékony és nem túl tartós hab. Illata nagyon kellemesen és intenzíven gyümölcsös, a keserűnarancs és a grapefruit parádés bevonulót tartanak, melyhez a komlók adják a virágos, földes, gyantás kíséretet. Ízben az enyhén karamelles maláták adják a bázist, a citrusfélék fanyarsága ezt ellenpontozva fonódik össze a nem túl harsány, de masszív keserűkkel. A vége ismét a gyümölcsöké, az utóíz enyhén édeskés. Nem rossz ez, nem rossz, ’stenőrizz, hogy ilyet mondjak, biztosan velünk van a baj, mivelhogy nem minden napra kerül BrewDog az asztalra, ezért várjuk a nagy pukkanást, ami – akárcsak a Punk IPA esetében – valahogy most is elmaradt. Kövezzetek meg nyugodtan, de kissé fáradtkásnak érezzük ezt a dolgot. Olyan, mint Elvis hatszázharminckettedik teltházas koncertje a vegasi Internationalban.
