Nagy szerencse, hogy a virtuális térképen való ugrabugrálás nem igényel különösebb türelmet és erőfeszítést az embertől, ellenkező esetben (illetve a valóságban) igen csúnyán néznék a túravezetőre, midőn bejelentené, hogy most megint felmászunk északra, Felső-Ausztriába. Ráadásul alig tíz kilométernyire torpanunk meg Linztől nyugatra, itt találjuk ugyanis Ottensheim városkáját, ahol mai sörünket készítik. Jöhettünk volna tehát Linz után egyből ide, de nem, nekünk el kellett tekeregnünk az isten háta mögé. Mindegy, időnkből futotta.
Tájegységileg a Mühlviertelen tartózkodunk, mely a másik hárommal (Hausruckviertel , Innviertel és Traunviertel) együtt alkotja Felső-Ausztriát. Ottensheim első említése 1148-ban történik írásban, akkortájt a bajor Babenbergek után már a Wilhering-Waxenbergek is errefelé mászkáltak, sebtiben meg is alapították a települést, még várat is építettek. Erről többek között a városka címerében látható szarvasagancsok is tanúskodnak, mi pedig eljátszadozhatunk a gondolattal, hogy vajon az alapító família férjurai ennyire szerettek vadászni, vagy ennyire kikapósak voltak az asszonykáik?
Természetesen egy oda-vissza ok-okozati viszony is számításba jöhet. Aztán I. Ferdinánd az egészet kedvenc kancellárjának, Niklas Rabenhaupt von Suche-nak ajándékozta, aki megtolta egy kicsit az infrastruktúrát. A modern időkben tovább épült-szépült a város, van már vízierőműve és alternatív zenei fesztiválja is (Open Air Flashtival). Mi pedig annak is örülünk, hogy Ingo Laska vegyészmérnök 2004 óta itt készíti kisüzemi söreit. A kissé lázárervines hangulatvilágú névvel büszkélkedhető mérnökember a kilencvenes évek végén kezdett sörfőzéssel foglalkozni, termékeit kezdetben az ottensheimi piacon kapkodták el a népek. Manapság már a helyi kocsmákban, éttermekben, boltokban is hozzájuthatunk az általa készített négyféle sörhöz (a másodperceken belül nyitásra kerülő Landbier-en kívül szerepel egy schwarz, egy alt és egy búza is a repertoárban), mi pedig ismételten Muchacho ügynöknek lehetünk hálásak.
A diszkrét pukkanással távozó kerámiadugó alól kezdetben fanyar, majd malátás-kekszesbe forduló, finoman gyümölcsös illatok bújnak elő, a háttérben óvatos komlókkal és élesztőkkel. Világos aranyszínű, szűretlenségéből adódóan enyhén ködös, opálos sör, habja közepes, tartós. Ízében a maláták brillíroznak könnyedén és simulékonyan, köszönhetően a benne lévő búzának. Az illatnál említett kekszes-kenyeres vonal szépen megmutatja magát, a komlók gyengédek, picit gyógynövényesek. A korty kerek, kiegyensúlyozott, lágy, a test lehetne egy kicsit vaskosabb, de ez legyen a legnagyobb bajunk, majd az 5,2-es alkohol elsimítja a dolgot. A vége kesernyés, picit élesztős, az utóíz finoman fanyar.
Sallangmentes, barátságos, jól összerakott sör, fogyasztása közben kiválóan lehet morfondírozni azon, hogy vajon Otini lovagnak, kiről a város a nevét kaphatta, volt-e valami köze a jawákhoz?
PS.: természetesen volt köze. A fenti ritka archív felvételen Monasuka (nevének jelentése: tojás) is látható, aki egy alkalommal annyira betépett az ardees néven is ismert jawa juice-tól (ami egyébként erjesztett gabonafélékből és félig rohadt, pépesített banthabőrből készül), hogy foltott ejtett egy nőnemű buckalakó becsületén (is). A várható és jogosnak tűnő felszeletelés elől menekülve átmenetileg zavart elmeállapotban felvételét kérte a Coruscanti Egyetem germanisztika szakára. Mivel nem értették, mit motyog, azt gondolták, perfekt német (pedig inkább zulu), és felvették. Így került később egy tanulmányi kirándulás keretein belül a Tejútrendszerbe, majd miután ismét berúgott és lekéste a hazafelé tartó gépet, a Földre. Öltözéke és állandó motyogása miatt, amiről itt azt hitték, latin, szerzetesek vették gondjukba, s a bolygóra jellemző laza erkölcsiség miatt dinasztiát is sikerült alapítania.