Nem váltunk országot, csak egy kicsit délebbre vándorlunk a festői Osztrákiában. Stájerországig koptatjuk a cipőtalpat, majd a Mura partján fekvő városkában, Murauban lihegjük ki magunkat egy sör, konkrétabban egy märzen társaságában. A települést hivatalosan 1250-ben említi először egy hivatalos irkafirka, a vidék viszont már a bronzkor óta lakott területnek számít. A kelták és a rómaiak szokásos esztrádműsorát követő hangsúlyosabb szünet után az álmodozó tekintetű minnesänger, Ulrich von Liechtenstein épített itt várat, amit aztán II. Ottokár rombolt porig, még tán rá is pesált, de aztán újraépítették. Egy röpke évtizedig a mi Mátyásunk (nem a kopasz, a nagyorrú) is nyomkodta az itt éldegélők hasát, de aztán megjelent a színen Anna Neumann, s vele beköszöntött az aranykor. A hölgy 88 esztendeig éldegélt, ami a XVI. században már önmagában igen szép teljesítménynek számított, ráadásul ügyesen is ment férjhez mind a hat alkalommal. Ebből kifolyólag annyi pénze volt, mint a pelyva (utolsó frigyét 81 évesen kötötte Georg Ludwig zu Schwarzenberggel, a vénember addigra már betöltötte a harmincegyet. A kastély ma is a családé). Felvilágosult üzletasszonyként a város és a vidék fejlesztésébe pumpálta vagyona egy részét, beruházásainak köszönhetően alapjaiban változott meg és lett jobb az emberek élete. Szerette a macskákat, a vár is tele van a gyalogszőrösöket ábrázoló festményekkel. A helyi monda szerint a kastély macskái időnként emberi-félig emberi alakot öltve korzóznak a városban, s mivel hősnőnket kétszer is perbe fogták boszorkányság miatt, cseppet sem kell csodálkozni azon, hogy bronzszobra mellett egy macska is üldögél (szintúgy ebből a fémből formázva).
A helyi főzdét kicsivel Mátyás távozása után, 1495-ben alapították, nagyjából azóta főznek märzent. Nem is keveset, hiszen ez a típus teszi ki a főzde éves termelésének majd’ négyötödét. Ennek köszönhetően sörünk íz-és aromavilágának jellemzésekor legelőször a „basic” kifejezést formálják ajakink, amit aztán le is írunk. Még valamikor a kilencvenes évek derekán nyerték el vele az „Österreichs bestes Märzenbier” titulust, amit időközönként feltüntetnek a csomagoláson is. Világos szalmasárga sör, jó közepes, az átlagosnál kitartóbb habbal. Illata malátásan édes, halványan füves komlókkal a háttérben. Ízében is az édesek viszik a prímet, a komlózás enyhe, de tapadós. A korty közepes (12,2 B°), eleje kellemesen csipkedi a nyelvet, a vége finoman fanyar. Az utóíz megint a malátáké.
A cég igen nagy hangsúlyt helyez a környezetvédelemre és a fenntartható gazdálkodásra, jól kigondolt és kiépített rendszerüknek köszönhetően 2014 óta nem használnak fosszilis tüzelőanyagot a sör készítésekor, ilyen típusú energiaigényüket a helyi biomasszát feldolgozó erőműből nyerik. Az alapanyagokat is a környék termelőitől szerzik be, csomagolóanyagaik és palackjaik 90%-a újrahasznosított. Mindezekért és söreik minősége miatt már egy rakás díjat zsebeltek be, így hát mi is őszinte vállveregetésünket küldjük nekik. Majd Muchacho mester átadja, ha legközelebb arra jár.
