Következő nekirugaszkodásunkhoz két sört is csatasorba állítunk, mert akkora vargabetűket kell tennünk, hogy már csak rágondolva is a szörnyű szomjhalál rémképe fenyeget bennünket, attól pedig minden igaz lelket mentsenek meg az istenek. Írországban startolunk 543 környékén, itt és ekkor született ugyanis Szent Kolumbán, akiről édesanyja rögtön tudta, hogy nagy ember lesz belőle. A gyermek emésztésével sem lehetett gond, neve a Colman latin variációja, mely azt jelenti: kis galamb. Szorgos eregetéseket és alapos felkészülést követően Kolumbán a hiberno-skót misszió keretein belül kirándult egy nagyot a kontinensen. Burgundiába érkezvén a helyi nagyember, Guntram király rögvest földet és pénzt adott nekik, hogy iskolákat építhessenek, ők pedig építettek. 590 körül megalapította a Luxeuil-apátságot (egy római városka, Luxovium helyén, amit Attila rombolt porig, magát az apátságot aztán a biztonság kedvéért a magyarok is kifosztották 917-ben, de ez most nem érdekes, így sem fogunk végezni soha, mert hol vagyunk még a bajor bencésektől?), aztán a hatalmi helyezkedések miatt uralomra került új nagyember elzavarta őt az országból. A tanulság az, hogy akármekkora szent is vagy, ne dumálj abba bele, hány szeretőt, ágyast, k*rvát tart és látogat lelkesen az uralkodód. Az arisztokrácia mindig is nehezen viselte a kritikát.
Az elvetett mag azonban kikelt, az apátságban képzett új generáció folytatta a missziót. Szent Agilus volt annyira agilis, hogy 617-ben felépítse a weltenburgi kolostort, ahol aztán egy évszázad teltével megjelentek a bencések. Ahol szerzetesek vannak, ott sör is van, a Weltenburger Klosterbrauerei pedig valahol joggal cicaharcol a weihenstephani kollégákkal a világ legrégebbi, alapítása óta működő kolostori főzde címéért, hiszen mit számít az a tíz év, nemigaz? Meg aztán mindkét fél számára tömör évszázadok álltak rendelkezésre az alapító okiratok környékén végzett maszatolásokhoz. Nem törünk hát pálcát, viszont egy sört nyitunk, mert érezzük már, hogy sűrűsödik a vérünk.
Természetesen a Weltenburger Kloster Anno 1050 kerül pohárba, ami egy csinoska és gusztusos märzen, szép arany színnel, puha és tartós fehér habbal. Illatában a maláták dominálnak, de egy üde, gyümölcsös vonalnak köszönhetően valódi frissítő hatást ígér. A korty meglepően sűrű és testes, pedig csak 13,1 B°-t jegyez. A malátás-karamelles kezdés után a komlók (Perle és Herkules) fűszerei érkeznek, elsőként könnyed, virágos ízekkel, amit a végén egy csípősebb, borsos érzet koronáz. Igazán méltó megemlékezés az elmúlt évszázadokról.
Az élet csendesen csordogált arrafelé, ami nem csoda, hiszen az ott folyó Duna sem túl zajos dolog. A XVIII. században pörögtek csak fel kissé az események, amikor az Asam fivérek (Cosmas Damian és Egid Quirin) barokk templomot és épületeket építettek. Emléküket és nevüket egy duplabak őrzi. A szekularizációt követően kis idő múlva újra a bencéseké lett, 1913-ban pedig önálló apátsági címet kapott. Napjainkra szépen felújították az egészet, nem kevés pénzt költve rá, a lelkipásztorkodás és a vendéglátás mellett kulturális központtá is vált koncertekkel, előadásokkal.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy nem minden sörük készül helyben. Mint az errefelé megszokott, az apátságok szigorú felügyelet mellett bérfőzetnek, így a weltenburgi sörök egy része is innen cca. 50 kilométernyire, Regensburgban készül a Brauerei Bischofshof égisze alatt. Ez a helyzet mára rendeltetett két sörünkkel is, melyek közül a másodikat már emeljük is le a hűvös kamra polcáról.
A Weltenburger Kloster Special hivatalosan egy festbier, ám ettől még nyugodtan lehetne édestestvére az Anno 1050-nek, ha meg azt vesszük, hogy a klasszikus bajor sörfesztek alapsöre a märzen, akkor még meggyőzőbekké válnak a rokoni vonások. A Balling-fok és az alkoholtartalom csak egy-két tizednyivel izmosabb a Specialban (13,3 B°, illetve 5,6 %), a komlók is ugyanazok. Kinézetre a festbier kicsit hókább, ennek készítésekor csak világosra pörkölt malátákat használtak. Illata is savanykásabb, kenyeresebb, de a stabil maláták itt is szépen átjönnek. A korty kevésbé testes, a keserűk harsányabbak, az összhatás fűszeres, kiegyensúlyozott, friss.
Tudjuk, hogy az árvák élete távolról sem fenékig tejfel, de ha a reményeink szerint előttünk álló, a végtelen felé konvergáló reinkarnációk közül az egyikben kedves édesanyánk az apátság kapujában felejtene minket, és a drága csuhások anyatej helyett sörrel próbálkoznának… Tulajdonképpen nem is haragudnánk mi senkire.
