1073-1074. Weltenburger Kloster Anno 1050 és Weltenburger Kloster Special

Következő nekirugaszkodásunkhoz két sört is csatasorba állítunk, mert akkora vargabetűket kell tennünk, hogy már csak rágondolva is a szörnyű szomjhalál rémképe fenyeget bennünket, attól pedig minden igaz lelket mentsenek meg az istenek. Írországban startolunk 543 környékén, itt és ekkor született ugyanis Szent Kolumbán, akiről édesanyja rögtön tudta, hogy nagy ember lesz belőle. A gyermek emésztésével sem lehetett gond, neve a Colman latin variációja, mely azt jelenti: kis galamb. Szorgos eregetéseket és alapos felkészülést követően Kolumbán a hiberno-skót misszió keretein belül kirándult egy nagyot a kontinensen. Burgundiába érkezvén a helyi nagyember, Guntram király rögvest földet és pénzt adott nekik, hogy iskolákat építhessenek, ők pedig építettek. 590 körül megalapította a Luxeuil-apátságot (egy római városka, Luxovium helyén, amit Attila rombolt porig, magát az apátságot aztán a biztonság kedvéért a magyarok is kifosztották 917-ben, de ez most nem érdekes, így sem fogunk végezni soha, mert hol vagyunk még a bajor bencésektől?), aztán a hatalmi helyezkedések miatt uralomra került új nagyember elzavarta őt az országból. A tanulság az, hogy akármekkora szent is vagy, ne dumálj abba bele, hány szeretőt, ágyast, k*rvát tart és látogat lelkesen az uralkodód. Az arisztokrácia mindig is nehezen viselte a kritikát.

Szent Kolumbán az egyik galambbal

Az elvetett mag azonban kikelt, az apátságban képzett új generáció folytatta a missziót. Szent Agilus volt annyira agilis, hogy 617-ben felépítse a weltenburgi kolostort, ahol aztán egy évszázad teltével megjelentek a bencések. Ahol szerzetesek vannak, ott sör is van, a Weltenburger Klosterbrauerei pedig valahol joggal cicaharcol a weihenstephani kollégákkal a világ legrégebbi, alapítása óta működő kolostori főzde címéért, hiszen mit számít az a tíz év, nemigaz? Meg aztán mindkét fél számára tömör évszázadok álltak rendelkezésre az alapító okiratok környékén végzett maszatolásokhoz. Nem törünk hát pálcát, viszont egy sört nyitunk, mert érezzük már, hogy sűrűsödik a vérünk.

Természetesen a Weltenburger Kloster Anno 1050 kerül pohárba, ami egy csinoska és gusztusos märzen, szép arany színnel, puha és tartós fehér habbal. Illatában a maláták dominálnak, de egy üde, gyümölcsös vonalnak köszönhetően valódi frissítő hatást ígér. A korty meglepően sűrű és testes, pedig csak 13,1 B°-t jegyez. A malátás-karamelles kezdés után a komlók (Perle és Herkules) fűszerei érkeznek, elsőként könnyed, virágos ízekkel, amit a végén egy csípősebb, borsos érzet koronáz. Igazán méltó megemlékezés az elmúlt évszázadokról.

Az élet csendesen csordogált arrafelé, ami nem csoda, hiszen az ott folyó Duna sem túl zajos dolog. A XVIII. században pörögtek csak fel kissé az események, amikor az Asam fivérek (Cosmas Damian és Egid Quirin) barokk templomot és épületeket építettek. Emléküket és nevüket egy duplabak őrzi. A szekularizációt követően kis idő múlva újra a bencéseké lett, 1913-ban pedig önálló apátsági címet kapott. Napjainkra szépen felújították az egészet, nem kevés pénzt költve rá, a lelkipásztorkodás és a vendéglátás mellett kulturális központtá is vált koncertekkel, előadásokkal.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy nem minden sörük készül helyben. Mint az errefelé megszokott, az apátságok szigorú felügyelet mellett bérfőzetnek, így a weltenburgi sörök egy része is innen cca. 50 kilométernyire, Regensburgban készül a Brauerei Bischofshof égisze alatt. Ez a helyzet mára rendeltetett két sörünkkel is, melyek közül a másodikat már emeljük is le a hűvös kamra polcáról.

A Weltenburger Kloster Special hivatalosan egy festbier, ám ettől még nyugodtan lehetne édestestvére az Anno 1050-nek, ha meg azt vesszük, hogy a klasszikus bajor sörfesztek alapsöre a märzen, akkor még meggyőzőbekké válnak a rokoni vonások. A Balling-fok és az alkoholtartalom csak egy-két tizednyivel izmosabb a Specialban (13,3 B°, illetve 5,6 %), a komlók is ugyanazok. Kinézetre a festbier kicsit hókább, ennek készítésekor csak világosra pörkölt malátákat használtak. Illata is savanykásabb, kenyeresebb, de a stabil maláták itt is szépen átjönnek. A korty kevésbé testes, a keserűk harsányabbak, az összhatás fűszeres, kiegyensúlyozott, friss.

Tudjuk, hogy az árvák élete távolról sem fenékig tejfel, de ha a reményeink szerint előttünk álló, a végtelen felé konvergáló reinkarnációk közül az egyikben kedves édesanyánk az apátság kapujában felejtene minket, és a drága csuhások anyatej helyett sörrel próbálkoznának… Tulajdonképpen nem is haragudnánk mi senkire.

Bármelyik bejárat megfelelne, az sem lenne baj, ha az egyik ablak párkányára tennének minket

926. FIRST Öktöberfest

Idén a FIRST gondoskodik arról, hogy ne sétálhassunk el szó nélkül az Oktoberfest, illetve Öktöberfest mellett. A sajátos írásmódról mindenkinek bizonyos zenei formációk jutnak az eszébe, kiknek nevében csak úgy hemzsegnek az umlautok. Elsőként említendő a Motörhead, kiknek 1977-es bemutatkozó albumán már ott vigyorog az ikonikus szörnyfej, melynek grafikus utánérzése a palack címkéjéről mereszti szemeit.

A pöttyök az o fölött (azé’se felett) később is felbukkantak a banda diszkográfiájában, lásd March ör Die, vagy The Wörld is Yours. Az umlautot a punkok is kedvelik, a The Accüsed és a Hüsker Dü járnak elöl a jó példával, meg aztán ott van még a Queensrÿche, aki az eredeti írásmód esetleges (neo)náci attitűdjeitől tartva lett pöttyös, a sor végén pedig a Mötley Crüe ballag a maga csilivili glam akármilyével, no de ízlések és pofonok, ugyebár. Ne maradjunk hát zene nélkül ma sem, hallgassátok szeretettel Lemmyék 2000 táján rögzített felvételét az Under Cöver albumról:

A märzenről már annyiszor írtak mindenféle hasznosat és érdekeset nálunk ilyen téren jóval kiműveltebb fők, hogy a bőség zavarával küzdve alig győzünk válogatni a linkek közül, ahová elugrálhattok okosodni. A Sörbúvár és a Drink Union írásait cinkos mosollyal ajánljuk, mert úgy fest, a mai ilyen hivatkozós-linkelgetős nap a maga összes szépségével.

https://sorbuvar.blog.hu/2020/03/06/m_rzen_a_marciusi_sor_a_bojtos_ser?fbclid=IwAR32wj22kjXtJCEN1WbSFpUk6aua5Vs8hOHpCOtNvHiMBZzmTXGE3txo9hQ

https://drinkunion.hu/cikk/marciustol_oktoberig?fbclid=IwAR1F6uz4EGAuHp3GrukHprSEW5JEE20r8iEulCvJCxrQzdPuwUSXgsv7RBs

Hogy azért mi is fektessünk némi energiát ebbe az értekezésbe, kibontjuk a sört, további rejtett tartalékokat megmozgatva pedig pohárba is töltjük. Borostyánszínű, szépen villanó sör, törtfehér, nem túl tartós habbal. Illata gazdagon malátás, elsőre finoman és kenyeresen savanykás, majd gabonásan édes. Az 5,8-as alkohol halványan, nem zavaróan jelzi ittlétét. A korty telt, harapható (B°14), a szénsav nyitáskor ijesztően serceg és pezseg, a pohárban közepesre szelídül. Ízvilága kifejezetten édes, malátás, a komlók csak óvatosan kontráznak. Hiányoltuk viszont némiképp a märzenek jellegzetes és gazdag utóízét, a “mégegykorsóval”-érzést, ami esetünkben most elmaradt, be kellett érjük némi tompa, félszáraz édességgel. Sebaj, már érkezik is az eszmei mondanivaló Mr. Ian Fraser Kilmistertől, miszerint: “If you like to gamble, I tell you I’m your man/You win some, lose some, all the same to me.

https://www.youtube.com/watch?v=eBIa0o36pPo&list=RDeBIa0o36pPo&start_radio=1

815. Murauer Märzen

Nem váltunk országot, csak egy kicsit délebbre vándorlunk a festői Osztrákiában. Stájerországig koptatjuk a cipőtalpat, majd a Mura partján fekvő városkában, Murauban lihegjük ki magunkat egy sör, konkrétabban egy märzen társaságában. A települést hivatalosan 1250-ben említi először egy hivatalos irkafirka, a vidék viszont már a bronzkor óta lakott területnek számít. A kelták és a rómaiak szokásos esztrádműsorát követő hangsúlyosabb szünet után az álmodozó tekintetű minnesänger, Ulrich von Liechtenstein épített itt várat, amit aztán II. Ottokár rombolt porig, még tán rá is pesált, de aztán újraépítették. Egy röpke évtizedig a mi Mátyásunk (nem a kopasz, a nagyorrú) is nyomkodta az itt éldegélők hasát, de aztán megjelent a színen Anna Neumann, s vele beköszöntött az aranykor. A hölgy 88 esztendeig éldegélt, ami a XVI. században már önmagában igen szép teljesítménynek számított, ráadásul ügyesen is ment férjhez mind a hat alkalommal. Ebből kifolyólag annyi pénze volt, mint a pelyva (utolsó frigyét 81 évesen kötötte Georg Ludwig zu Schwarzenberggel, a vénember addigra már betöltötte a harmincegyet. A kastély ma is a családé). Felvilágosult üzletasszonyként a város és a vidék fejlesztésébe pumpálta vagyona egy részét, beruházásainak köszönhetően alapjaiban változott meg és lett jobb az emberek élete. Szerette a macskákat, a vár is tele van a gyalogszőrösöket ábrázoló festményekkel. A helyi monda szerint a kastély macskái időnként emberi-félig emberi alakot öltve korzóznak a városban, s mivel hősnőnket kétszer is perbe fogták boszorkányság miatt, cseppet sem kell csodálkozni azon, hogy bronzszobra mellett egy macska is üldögél (szintúgy ebből a fémből formázva).

Anna és a kacce

A helyi főzdét kicsivel Mátyás távozása után, 1495-ben alapították, nagyjából azóta főznek märzent. Nem is keveset, hiszen ez a típus teszi ki a főzde éves termelésének majd’ négyötödét. Ennek köszönhetően sörünk íz-és aromavilágának jellemzésekor legelőször a „basic” kifejezést formálják ajakink, amit aztán le is írunk. Még valamikor a kilencvenes évek derekán nyerték el vele az „Österreichs bestes Märzenbier” titulust, amit időközönként feltüntetnek a csomagoláson is. Világos szalmasárga sör, jó közepes, az átlagosnál kitartóbb habbal. Illata malátásan édes, halványan füves komlókkal a háttérben. Ízében is az édesek viszik a prímet, a komlózás enyhe, de tapadós. A korty közepes (12,2 B°), eleje kellemesen csipkedi a nyelvet, a vége finoman fanyar. Az utóíz megint a malátáké.

A cég igen nagy hangsúlyt helyez a környezetvédelemre és a fenntartható gazdálkodásra, jól kigondolt és kiépített rendszerüknek köszönhetően 2014 óta nem használnak fosszilis tüzelőanyagot a sör készítésekor, ilyen típusú energiaigényüket a helyi biomasszát feldolgozó erőműből nyerik. Az alapanyagokat is a környék termelőitől szerzik be, csomagolóanyagaik és palackjaik 90%-a újrahasznosított. Mindezekért és söreik minősége miatt már egy rakás díjat zsebeltek be, így hát mi is őszinte vállveregetésünket küldjük nekik. Majd Muchacho mester átadja, ha legközelebb arra jár.

A biomassza-erőmű a főzde transzparensével

787. Baumgartner Märzen

Maradunk Felső-Ausztriában, az Inn partján fekvő Schärding városkájában nyeljük le búcsúmärzenünket. Errefelé már a neolitikumban is mászkált és horgászott néhány nálam is szőrösebb alak. Később a már némiképp epiláltabb rómaiak érkeztek, a terület Noricum tartomány részeként üzemelt. Aztán megint beszőrösödött a környék a kelták és a germánok miatt, utóbbiak egyik klánja (valószínűleg a Scardo névre hallgató társaság) alapított itt egy települést, melyet írásos formában először 804-ben említenek Scardingaként.

Eleinte a földet túrta boldog-boldogtalan, de aztán a folyó mentén beröffent a kereskedelem, s onnantól már csak a pénzt kellett számolni és költeni. Városi rangot kapott, erődítményekkel szerelték fel, a helyi jámbor lelkeknek még arra is volt idejük és energiájuk, hogy 1527-ben máglyára vessék Leonhard Kaiser evangélikus teológust. Ráadásul augusztusban. Mintha nem lett volna anélkül is gatyarohasztó a hőség.

Leonhard Kaiser kivégzése 1527 augusztus 16-án

Aztán jött a harmincéves háború, mely alatt és után átlagosan öt évenként a pestisbaktériumok is tartottak itt egy-egy laza bulit. Azért 1609-ben sikerült összegründolni mai sörünk gyártójának jogelődjét is, minden rosszban van valami jó alapon. A Baumgartner család 400 esztendőn keresztül emelte magasra a korsót, aztán az utolsó családtag és főnök, Marie Spanlang halála után részvénytársasággá alakultak. A hölgy végrendeletének megfelelően a főzde nonprofit alapítványt hozott létre, melynek fő célkitűzése az idősek és a fogyatékkal élő gyerekek támogatása. Természetesen a terjeszkedésre és a fejlődésre is maradt idő. Még 1938-ban felvásárolták a Niklas főzdét, majd 2013-ban a Kapsreiter is beolvadt a Baumgartner AG-ba. Huszonegynehányféle sört készítenek, köztük ezt a Märzent, amit máris nagy örömmel csorgatunk a márkajelzéssel ellátott pohárba, mer’ nekünk olyanunk is van ám.

Világos szalmasárga sör, habja masszív, tömött, tartós. Illata friss, gabonásan édeskés, enyhe élesztős kísérettel. Ízvilágát is a maláták formálják és uralják, a keserűk nagyon visszafogottak, ellenben egy halvány, de jól követhető hajnali zöldségeskert-érzetet adnak hozzá az összképhez. A Stammwürze 12,2 °, a korty kicsit vizes, ami még nem lenne akkora probléma, ellenben a végén felbukkan egy kellemetlen, rövid fémes mellékzönge, ám ezt hajlandóak vagyunk az esetleges tárolási problémák rovására írni. Alkohol 5,2%.

A főzde többek között lágy sajtok mellé ajánlja, s most azon gondolkozom, hogy ezt a kókadt puhaságot miként lehet egyeztetni a cég jelmondatával (Der reife Hochgenuss), amit a Google „az érett gyönyör”-nek fordít. Märzen I’d Like to F…?

786. Freistädter März’n

Két märzen (illetve az első konkrétan märz’n, csak hogy kozmetikázzunk egy kicsit a blog objektivitási mutatóin) következik most relatíve gyors egymásutánban, s ezzel a seggére is vertünk Muchacho mester (áldassék a neve ismét és tán nem utoljára) osztrák pakkjának. A Freistädter März’n esetében egy érdekes és nem túl gyakori gazdasági formátum is felbukkan, mégpedig a Braucommune. Az egész 1363-ban kezdődött, amikor a felső-ausztriai kisváros IV. Rudolf főhercegtől mérföldjogot kapott.

IV. Rudolf osztrák főherceg

Erről volt már szó, a kiváltság azt jelenti, hogy a város kb. hét kilométeres körzetében csak az ott főzött sört lehetett forgalmazni. Mivel a település addigra már rendelkezett árumegállító joggal, sőt, útkényszerrel is (előbbi minden arra járó kereskedőt arra kötelezett, hogy továbbhaladásuk előtt három napig a freistadti piacon árulják portékáikat, mégpedig a város által megszabott árakon. Ravasz. A kereskedők persze beintettek, nyasgem, majd megyünk másfelé, erre a nyakukba zuhintották az útkényszert. Aki a csehek felé akart vándorolni, az csak Freistadton át tehette ezt meg, ellenkező esetben úgy megbüntették, hogy belekékült), volt mit a tejbe-sörbe aprítani. Ezen jogait a város a harmincéves háború után elveszítette, jöttek a szűkebb esztendők, ezért a derék polgárok az 1770-ben (a főkapura 1777 van faragva, s ez szerepel a címkén is, de mi csakazértis a másikat vesszük alapul, mert akkor írták alá az adásvételi szerződést) alapított sörfőzdének extra jogi hátteret teremtettek.

A szerződés első oldala

A belvárost alkotó 149 ház tulajdonosa „sörkommunát” hozott létre, hogy így kedvezőbb kereskedelmi és adózási játszóteret biztosítsanak maguknak. A 250 éve keretbe foglalt jogok ma is élnek, ezért ha valaki meg tudja vásárolni magának az említett házak közül az egyiket, belép a kommunába is. Ezzel évi legfeljebb 140 vödör (1 vödör kb. 56 liter) freistadti sör igen kedvezményes áron történő beszerzésének jogát is megszerzi. A törvény, a rend és a jogfolytonosság időnként csodálatos is tud lenni. Végtelenül csórók és legatyásodottak lévén sanszunk a belvárosi ingatlan megszerzésére a negatív nullával egyenlő, azt pedig el sem merjük képzelni, mit művelne velünk az a szűk nyolcezer liter sör. Nyugodt szívvel bontjuk ki tehát a nekünk rendeltetett félliteres butéliát.

Világos aranyszín, közepes, tartós, hófehér hab. Illata bátortalan, gyenge, ám a maláták így is hangsúlyosak. A komlók halványak, kicsit zöldesek, villanásnyi gyümölcsös érzetet (leginkább tán alma) is hagynak maguk után. Íze kellemesen és telten édeskés, finom mézes szállal, ami az utóízben is hosszan kitart. A komlók szépen kontráznak, virágos-füves jegyekkel árnyalják az összhatást. A korty gyenge közepes (11,2 °), a szénsav kicsit ropogós, de még a jó ízlés határain belül. Alkohol 4,8%, IBU 22. Szépen összerakott, frissítő nyáresti söröcske ez, s a biztonság kedvéért a határidőnaplónkba az elkövetkezendő százhúsz év teendői közé odavéssük az egyik házikó megszerzését mondjuk az Altenhofgasse-n. De a zeneiskolától azért kissé távolabb.