1004-1005. FIRST Hippie és FIRST Voodoo

Nyárvégi sördömping van a csóróknak, illetve közepesen lerongyolódottaknak fenntartott és üzemeltetett kereskedelmi üzemegységekben (előbbi két jelzővel kis hazánk lakosságának usque kétharmadát konkretizáljuk, utóbbiak alatt a Penny és a Lidl lapul, per definitionem), így hát mi is két kézzel markoltunk bele a tutiba a tegnapi bevásárlókörút alatt.

Elsőként a FIRST két, az állandó kínálatukban megtalálható sörét járjuk körbe, miközben szokásunkhoz híven mindenféle, ide nem illőnek tűnő dologról értekezünk. Csikókorunkban nehezen viseltük a hippiket (a kifejezés eredete erősen vitatott, akad egészen meredek elmélet is, miszerint a niger–kongó nyelvcsalád szenegambiai ágához tartozó wolof nyelv hepicat szavából mutálódott, ami „nyitott szemmel járó embert” jelent. Aztán az ópiumhasználókra is mutogatnak néhányan, mert ugye ők általában az oldalukon-csípőjükön [hip] fekve utaznak. A kifejezést Thomas Aloysius „Tad” Dorgan karikaturista használta először egy 1902-es képregényében.

Thomas Aloysius Dorgan (1877-1929)

Egyébiránt ő számos szleng kifejezés kitalálásáért és terjesztéséért felelős, olyanokért, mint pl. hard-boiled, for crying out loud, drugstore cowboy, dumbbell), alamuszi és kissé teszetosza társaságnak tartottuk őket, habár a free love-free drogs-free minden szentháromság tagadhatatlanul hordozott magában izgalmas végkifejleti lehetőségeket. Ám ez a mosolyogjunk mindenkire, mer’ peaceloveempathy, ez nagyon távol állt tőlünk, sőt, kifejezetten idegesített minket. A tinglitangli muzsikájuktól meg falra bírtunk volna mászni.

Mostanra kissé megcsihadtunk, már nem akarunk minden virággyereket megfejelni, bár a dobozon vigyorgó kis köcsögöt azé’ meg tudnánk kínálni a bakanccsal (hogy attól legyen kancsal, ahogy a nép költötte rigmus is mondja), ezért angyali mosollyal az arcunkon töltjük pohárba a terméket.

Aranyszínű, szépen csillogó sör, közepes és átlagosan tartós habbal. Illatában a fő vonal a füveké (naná), a déligyümölcsök és a citrusfélék a második hullámmal érkeznek, és nem, semmiféle virágot nem vagyunk hajlandóak idehallucinálni.

A korty vékonyan közepes (13,5 B°), a szénsavak szintúgy. A malátaalappal nincs gond, a komlók (Citra, Centennial, Warrior) is elmuzsikálgatnak, de mi kicsivel hangsúlyosabb gyümölcsösségre vágyakoztunk volna. Így olyan érzésünk van, mintha megálltunk volna az út felénél valamiféle IPA irányába, mert a 27-es IBU biza’ nem ad többet. Ettől eltekintve egy könnyen iható, kellemesen savanykás végű sört kóstolhattunk, ami a poszt-hippiknek is biztosan bejön.

Szerencsére a főzde nem hagy minket az út szélén árván álldogálni, a Voodoo felvesz bennünket IPA-ba menet. Amíg elhelyezkedünk a platón, megvizsgáljuk ezt a dobozt is. A vuduról már mindenki hallott, elég belepislantani egy középszar amerikai akciófilmbe, ahol a gonosz varázsló a baba nyakát tekergetve akarja megnyiffantani a főhőst. A valóság persze sokkal szebb, titokzatosabb és bonyolultabb. A vudu egy szinkretikus (ötvöző) okkult valami, vallásnak is hívhatjuk nyugodtan, ami Afrika nyugati feléből indult útjára. Állítólag az ewe, a fon és az aja törzsek örökölték a tudást az elsüllyedt Atlantisz népétől, persze ezt csak a hülye fehér ember állítja, aki akkortájt még csak véletlenül sem járt arrafelé. Manapság leginkább a Karib-térségben (Haiti, a két Dominika, Kuba), illetve Brazíliában és Louisanában népszerű, de ha valaki tökön akarja bökni az ellenségét egy szigorúan saját készítésű baba (wanga) segítségével, az határon belül is talál oungant vagy mambót, avagy papot és papnőt. Anyagilag is elég baráti a dolog, egy szerelmi kötés/társbevonzás potom negyvenezer HUF, hát a hülyének is megéri. Egy oldás meg belefér harmincötbe, az oda-vissza történet sokkal olcsóbb, mint egy hivatásosokkal töltött hosszú hétvége a Balatonon, oszt’ még szerelmes is lehet az ember közben. Fantasztikus, nem?

Tulajdonképpen nem is félünk annyira

Reménykedünk, mert a doboz babafigurájának szügyébe nyomott szög alatt egy komlótoboz virít, ám a hivatalos adatok szerint az IBU-érték csak harminc, pedig mi le mernénk tenni a nagyesküt, hogy ez régebben magasabb volt. No mindegy, ez van, az illatok azért szépen áramlanak a pohárból. Masszív fenyőgyanták indítanak, majd jönnek a trópusi gyümölcsök, citrusfélék, meg valami savanykás bogyóféle, leginkább tán egres, illetőleg brüszke, büszke, püszke, piszke, pöszméte vagy köszméte.

A szép párnás, időközben elvékonyodott, meglepően tartós habréteg alatt közepes test üldögél (14,7 B°), a szénsavak picit döglöttek, amit mi nem bánunk. A maláták édessége jól illeszkedik a komlók aromáihoz és keserűihez, a vége átlagos lecsengésű, kesernyés, az utóíz gyümölcsös, mi mandarint alajtunk. Kellemes időtöltést biztosított ez a két sör, gyorsan péntek délutánt varázsoltak a szerdából, hogy ezt a hippiknek vagy a vudu szertartásmestereknek köszönhetjük-e, annak eldöntését rátok bízzuk.

Egy kis zenei kontrasztanyagot azért iderakunk még.

926. FIRST Öktöberfest

Idén a FIRST gondoskodik arról, hogy ne sétálhassunk el szó nélkül az Oktoberfest, illetve Öktöberfest mellett. A sajátos írásmódról mindenkinek bizonyos zenei formációk jutnak az eszébe, kiknek nevében csak úgy hemzsegnek az umlautok. Elsőként említendő a Motörhead, kiknek 1977-es bemutatkozó albumán már ott vigyorog az ikonikus szörnyfej, melynek grafikus utánérzése a palack címkéjéről mereszti szemeit.

A pöttyök az o fölött (azé’se felett) később is felbukkantak a banda diszkográfiájában, lásd March ör Die, vagy The Wörld is Yours. Az umlautot a punkok is kedvelik, a The Accüsed és a Hüsker Dü járnak elöl a jó példával, meg aztán ott van még a Queensrÿche, aki az eredeti írásmód esetleges (neo)náci attitűdjeitől tartva lett pöttyös, a sor végén pedig a Mötley Crüe ballag a maga csilivili glam akármilyével, no de ízlések és pofonok, ugyebár. Ne maradjunk hát zene nélkül ma sem, hallgassátok szeretettel Lemmyék 2000 táján rögzített felvételét az Under Cöver albumról:

A märzenről már annyiszor írtak mindenféle hasznosat és érdekeset nálunk ilyen téren jóval kiműveltebb fők, hogy a bőség zavarával küzdve alig győzünk válogatni a linkek közül, ahová elugrálhattok okosodni. A Sörbúvár és a Drink Union írásait cinkos mosollyal ajánljuk, mert úgy fest, a mai ilyen hivatkozós-linkelgetős nap a maga összes szépségével.

https://sorbuvar.blog.hu/2020/03/06/m_rzen_a_marciusi_sor_a_bojtos_ser?fbclid=IwAR32wj22kjXtJCEN1WbSFpUk6aua5Vs8hOHpCOtNvHiMBZzmTXGE3txo9hQ

https://drinkunion.hu/cikk/marciustol_oktoberig?fbclid=IwAR1F6uz4EGAuHp3GrukHprSEW5JEE20r8iEulCvJCxrQzdPuwUSXgsv7RBs

Hogy azért mi is fektessünk némi energiát ebbe az értekezésbe, kibontjuk a sört, további rejtett tartalékokat megmozgatva pedig pohárba is töltjük. Borostyánszínű, szépen villanó sör, törtfehér, nem túl tartós habbal. Illata gazdagon malátás, elsőre finoman és kenyeresen savanykás, majd gabonásan édes. Az 5,8-as alkohol halványan, nem zavaróan jelzi ittlétét. A korty telt, harapható (B°14), a szénsav nyitáskor ijesztően serceg és pezseg, a pohárban közepesre szelídül. Ízvilága kifejezetten édes, malátás, a komlók csak óvatosan kontráznak. Hiányoltuk viszont némiképp a märzenek jellegzetes és gazdag utóízét, a “mégegykorsóval”-érzést, ami esetünkben most elmaradt, be kellett érjük némi tompa, félszáraz édességgel. Sebaj, már érkezik is az eszmei mondanivaló Mr. Ian Fraser Kilmistertől, miszerint: “If you like to gamble, I tell you I’m your man/You win some, lose some, all the same to me.

https://www.youtube.com/watch?v=eBIa0o36pPo&list=RDeBIa0o36pPo&start_radio=1

915-916. FIRST Mexicano és Hop Hunter Session IPA

Tovább passzírozzuk magunkat a Lidl által kijelölt, időnként igen szűk és értelmezhetetlen ösvényszerűségen, s közben azon azon morfondírozunk, hogy vajon önerőből áldoznánk-e egy mexikói kirándulásra (még ha úgy volna is rá pénzünk, mint ahogy nincs) csak azért, hogy kukoricasört ihassunk. Nagyon rövid idő alatt tudunk felmutatni egy nagyon nemleges választ, ám a kiskaput azért szokásunk szerint most is nyitva hagyjuk, mert joggal feltételezzük, hogy akad azért főzde arrafelé, amelyik értékelhető söröket készít ebből a szerencsétlen szántóföldiből. Szögezzük le gyorsan rögtön az elején, hogy a FIRST-nek ez most nem sikerült. Nincs harag, vagy sértődés, de ez nem. Értjük mi, hogy van ennek piaci szegmense és vásárlórétege (klasszik városi hipszterkék szorongatják a small batch palackokat menthetetlenül szenesedő, angus[nak hazudott] húspogácsácskák mellett azon gondolkozva, hogy a szakállsampon, szakállformázó, szakállolaj, szakállszérum és szakállkefe mellé [ez eddig cca. nyolcvanezer lett volna, de harmincötnél megállt okosba’] mégiscsak meg kellett volna rendelni azt a bőrhámlás elleni krémet szakállra, habár továbbra sem értik, hogy ennek a kettőnek mif@sz köze van egymáshoz, hát a szakáll az szőr, nem bőr baz+), de ha a szubjektív ellenérzéseinket a típus irányába gigászi küzdelemben le is gyűrjük, hajszál híján objektív alapon be kell látnunk, hogy ez biz’ nem túl emlékezetes dolog. Habja dús, gyorsan apadó, a vége kitart. Illata édeskés, kukoricás, a háttérben enyhe savanykák. Ízre kissé fantáziátlan alapláger, komlók nélkül (East Kent Goldings, IBU 12), a kukoricapehely azért dolgozik, amit köszönjünk meg neki, ez mégiscsak egy kukoricás láger. Nem több, talán inkább kevesebb. A címkén virító „magát mucho itató” mondatrészért pedig a bennünk élő magyartanár már le is zavart egy emberes tockost, mert előfordulnak ugyan itt a blogban is ehhez hasonlóan hülye szófordulatok, csak mi nem kérünk érte pénzt.

Akad itt még egy Hop Hunter névre hallgató session IPA is, a gyártó helyén az áll, hogy Hatherwood Craft Beer Company, ilyen főzde viszont nincs, illetve elvileg a Shepherd Neame Brewery állít elő söröket ezen a néven a Lidl-nek, legalábbis manapság, mert nagyjából 2017-ig a Marston’s lapított ugyanezen elnevezés mögött. Az élet tud komplikált is lenni, nem úgy, mint ez a session IPA, ami kellemesen egyszerű, könnyen iható dolog annak ellenére, hogy állítólag rögtön kilencféle komló (Centennial, Cascade, Summit, Chinook, Hallertau Blanc, Columbus, Nelson Sauvin, Cites [ez nem tudjuk, mi lehet, esetleg a Citra van becézgetve], Admiral) került bele. Tény, hogy némi könnyed narancsosság és egy kis fehérboros savanykásság egyértelműen megpiszkálja az ember orrát kitöltés után, s van ott még valami, ami minket a keleti tuja (Platycladus orientalis) óvatosan összekarmolászott termésének illatára emlékeztet (csak hogy kapjon még egy maflást az objektivitás), aztán szép lassan előbújnak a maláták is édesen, kekszesen. Frissítő, kellemes, enyhén gyantás keserűk (IBU 34), félszáraz vég. Már csak azt kell kitalálnunk, vajon mit keres a címkén egy pörölycápa? Jómagunk a Lorenzini-ampullák irányába indulnánk el, ti meg addig menjetek ki a Budapest Beer Week-re tapasztalatokat gyűjteni. Csak kerüljétek a porcos halakat.

Morcos és porcos

898. FIRST Mango Juice

Ha az ember madártávlati magasságokba emelkedik szellemileg (és a sok ronda tollas féreg közül néhányat lerugdos onnét, hogy lásson is valamit), megpillanthatja a Sors kezeit munka közben, mikor is ugyebár az egyikkel ad, a másikkal elvesz. Esetünkben ez úgy történt, hogy midőn félálomban forgolódtunk csatakos derékaljunkon – a félálom a hajnali időpontnak, a csatak a hőmérsékletnek köszönhető -, hirtelen furcsa, roppanó hangot detektáltunk a kamra irányából, majd rögvest utána éktelen üvegcsörömpölést. Abban a pillanatban még nem sejtettük, a Sors mit vett el tőlünk, de hogy mit adott, azt máris megéreztük. A visszafogottan daliás termetünket borító könnyed izzadság azonnal jegessé vált, ami még kellemes is lehetett volna, de nem értünk rá odafigyelni. Azt már konkrétabban éreztük, amikor a zsigerek összehúzódtak, hogy elférjenek a felfelé induló herék, ám ekkor már úton voltunk a kamra felé, az átlagosnál kissé bizonytalanabb léptekkel. Az ajtót drámai mozdulattal feltépve a következő kép tárult kissé még homályos tekintetünk elé: a FIRST Mango Juice fantázianevű terméke feltehetőleg szuicid szándékkal a polcról a padlón sorakozó egyéb palackok közé vetette magát. A doboz teteje a képen látható módon felpúposodott. Anyagi kár nem érte a blog szerzőjét, a palackok egyben maradtak, mi pedig a herék visszaereszkedését követően egy frissen főzött kávé mellett végre feltehettük magunknak az obligát kérdést: miaf@sz történt? Egérbuli? Az ősök szellemei? Poltergeist vagy lemeztektonika? Tudomány vagy valami azon túl? Nem tudtuk elengedni a témát, s a kávé után azonnal nekiláttunk a doboz roncsai közül kinyerni a megviseltnek tűnő folyadékot, kárba ne vesszen már az értékes mangópüré. Közben a neten kutakodtunk a jelenséget illetően, vajh’ magunk vagyunk-e az ismert világegyetemben ezzel a problémával? Viszonylagos gyorsasággal kiderült: közel sem. Sőt, népes táborhoz csatlakoztunk hajnali vesszőfutásunkkal. Úgy tűnik, a főzde által készített gyümölcsös pale ale csomagolásával valami gond van, mert tárolási helytől és hőmérséklettől függetlenül szép esetszámot tudott felmutatni a mi korai örömünkhöz kalandunkhoz hasonló történésekből. Végső és egyértelmű választ nem találtunk, a közvélemény valahol az anyagfáradás és a technológia ballépés között vélte megtalálni a közös nevezőt. Mindenesetre velünk először történt ilyesmi, s ez remek píárfogás a főzde részéről nomen est omen alapon → FIRST. A csomagolás szövege pedig újabb távlatokat nyit a termék egyéb területeken (tömegoszlatás, terraformálás, energiatermelés térhajtóművekhez, etc.) lehetséges felhasználásáról: „Igazi fúziós mangóbombát tartasz a kezedben…” Fcuk.

Ha már warp drive, tisztelegjünk az úttörők előtt. Az első ilyen meghajtással bíró hajó a Phoenix volt, melyet 2063. április 5-én indítottak útjára. A Warp-skálán az egyes fokozatot tudta teljesíteni, ami ugyebár 299,792,458 m/s-nak felel meg. Elvileg az USS Enterprise még nem köhög Warp 8-nál. A Phoenixnek és legénységének köszönhetjük, hogy sikerült felvenni a kapcsolatot a vulkániakkal. A Mango Juice dobozait a hajó mellékelt ábráján látható “Primary Fuel Tanks” környékén helyeznénk el.

A sör maga mangósnak mangós, ám kissé híg, ráadásul azt a „karakteresen komlókeserű APA-t” mi biza’ hiába keresgéltük. Lehet, hogy az ugrott ki a dobozból. Egyébiránt teljesen iható példánya a flavored kategóriának, nem várt 4.8-as alkohollal. Hidegen még jobb lett volna, de nem mertem húzni az időt, hátha van benne egy visszaszámláló, oszt’ a maradék cucc szétkeni a frigót a családi ingatlan adott szakaszával együtt.

797. FIRST Flower Power

Öt állomásos kalandtúrának vágunk most neki, melynek frissítőpontjain IPA-k, illetve e típus fiatalabb hajtásai lesznek műsoron. A válogatás szokásaink szerint felettébb eklektikus és szubjektív, legfőbb szempontjaként a kamrai polcok akut helyhiányát említenénk, ami ha belegondoltok, igen nyomós érv.

Nomen est omen alapon a FIRST The Craft Beer Co. Flower Power nevezetű NEIPA-jával indítunk. A főzde szépen robog, a kezdetek kissé tán „nagyobb a füstje, mint a lángja” típusú sörei után mostanság egyre érdekesebb főzetekkel jelentkeznek, mely tendenciát remélhetőleg tartani is tudják. NEIPA-val is találkoztunk már ehelyt, több alkalommal is, de tán nem lesz akkora baj, ha gyorsan átismételjük a tudnivalókat erről a típusról, mintegy távirati stílusban. Tehát: USA, New England, Vermont, 2010-es évek közepe, erőteljesen gyümölcsös aromájú komlók, melyeknél a keserűk kissé hátrahúzódnak. Jellemzően hidegkomlózottak, de a szakirodalom ezért emlegeti a whirlpool, flame-out, és a first wort hopping kifejezéseket is, amik nagyon érdekesek, de a részletekbe más alkalommal gyalogolunk bele, így sem tudjuk már megfizetni ennek a táviratnak a költségeit. Ködös megjelenés, mely az összetevők között található olyan magas fehérjetartalmú anyagoknak köszönhető, mint a búzamaláta/búzapehely, illetve a zab. A sörközvélemény alapvetően barátságosan viszonyul ehhez a trendhez is (mihez nem?), bár azért a hardcore IPA-rajongók megkreálták és előszeretettel használják a „NEIPA-radoxon” kifejezést, hiszen akit egyszer az alfasav füstje megcsapott…

A sör nevében szereplő kifejezést a jó öreg beatnik, Allen Ginsberg alkotta meg valamikor ’65 tájékán, a vietnámi háború elleni békés hippitüntetések vezérelveként. A mozgalom néhány ikonikus fotó elkészülte után hamvába holt, maga John Lennon mondta ki rá az áment, de hozzátette az örök optimisták varázsszavait is: „So what? We start again.”

1967. október 21. A Marc Riboud által készített fotón Jan Rose Kasmir kínálja megvételre a növény nemi szervét a fegyveres erőknek
A fotós Bernie Boston, a képen a legnagyobb valószínűséggel George Edgerly Harris dug

A ma estére rendeltetett flawa pawa kitöltve mesésen zavaros, a vékonyka habréteg nélkül még az sem tudná megkülönböztetni a rostos baracklétől, akinek sas volt az édesanyja. A parádés komlófelhozatalnak köszönhetően (Mosaic, Citra, Warrior, Equanot, Simcoe) dúskálhatunk, sőt, szügyig merülhetünk a déligyümölcsökbe már az illatok terén is. Barack, citrusfélék, egy kis alma, némi gyanta és virágok. Szép. A korty kerek, lágy, krémes, húsos (15 B°). Igazi, vérbő, nyalogatni való gyümölcsbomba, ahol azért a korty utolsó szakaszában az ötvenes IBU is megmutatja magát. A lecsengés közepesen hosszú, kicsit gyógyszeres, az utóíz megint a gyümölcsöké.

Van egy kedves, régi jó barátom, akivel harminc éve húzzuk, piszkáljuk és marjuk egymást a hippi kontra punk témakörben. „Szevasz, te sz@ros punk!”- köszönt minden találkozáskor, mire én a „Mi a helyzet, te puhapöcsű hippiivadék?” kérdéssel reagálok. A hippik eddig sem értek, s ezután sem fognak érni egy hálaistent sem, de ezt a pontot most behúzták, ezt minden további nélkül, készséggel elismerem. Peace.