Tovább passzírozzuk magunkat a Lidl által kijelölt, időnként igen szűk és értelmezhetetlen ösvényszerűségen, s közben azon azon morfondírozunk, hogy vajon önerőből áldoznánk-e egy mexikói kirándulásra (még ha úgy volna is rá pénzünk, mint ahogy nincs) csak azért, hogy kukoricasört ihassunk. Nagyon rövid idő alatt tudunk felmutatni egy nagyon nemleges választ, ám a kiskaput azért szokásunk szerint most is nyitva hagyjuk, mert joggal feltételezzük, hogy akad azért főzde arrafelé, amelyik értékelhető söröket készít ebből a szerencsétlen szántóföldiből. Szögezzük le gyorsan rögtön az elején, hogy a FIRST-nek ez most nem sikerült. Nincs harag, vagy sértődés, de ez nem. Értjük mi, hogy van ennek piaci szegmense és vásárlórétege (klasszik városi hipszterkék szorongatják a small batch palackokat menthetetlenül szenesedő, angus[nak hazudott] húspogácsácskák mellett azon gondolkozva, hogy a szakállsampon, szakállformázó, szakállolaj, szakállszérum és szakállkefe mellé [ez eddig cca. nyolcvanezer lett volna, de harmincötnél megállt okosba’] mégiscsak meg kellett volna rendelni azt a bőrhámlás elleni krémet szakállra, habár továbbra sem értik, hogy ennek a kettőnek mif@sz köze van egymáshoz, hát a szakáll az szőr, nem bőr baz+), de ha a szubjektív ellenérzéseinket a típus irányába gigászi küzdelemben le is gyűrjük, hajszál híján objektív alapon be kell látnunk, hogy ez biz’ nem túl emlékezetes dolog. Habja dús, gyorsan apadó, a vége kitart. Illata édeskés, kukoricás, a háttérben enyhe savanykák. Ízre kissé fantáziátlan alapláger, komlók nélkül (East Kent Goldings, IBU 12), a kukoricapehely azért dolgozik, amit köszönjünk meg neki, ez mégiscsak egy kukoricás láger. Nem több, talán inkább kevesebb. A címkén virító „magát mucho itató” mondatrészért pedig a bennünk élő magyartanár már le is zavart egy emberes tockost, mert előfordulnak ugyan itt a blogban is ehhez hasonlóan hülye szófordulatok, csak mi nem kérünk érte pénzt.
Akad itt még egy Hop Hunter névre hallgató session IPA is, a gyártó helyén az áll, hogy Hatherwood Craft Beer Company, ilyen főzde viszont nincs, illetve elvileg a Shepherd Neame Brewery állít elő söröket ezen a néven a Lidl-nek, legalábbis manapság, mert nagyjából 2017-ig a Marston’s lapított ugyanezen elnevezés mögött. Az élet tud komplikált is lenni, nem úgy, mint ez a session IPA, ami kellemesen egyszerű, könnyen iható dolog annak ellenére, hogy állítólag rögtön kilencféle komló (Centennial, Cascade, Summit, Chinook, Hallertau Blanc, Columbus, Nelson Sauvin, Cites [ez nem tudjuk, mi lehet, esetleg a Citra van becézgetve], Admiral) került bele. Tény, hogy némi könnyed narancsosság és egy kis fehérboros savanykásság egyértelműen megpiszkálja az ember orrát kitöltés után, s van ott még valami, ami minket a keleti tuja (Platycladus orientalis) óvatosan összekarmolászott termésének illatára emlékeztet (csak hogy kapjon még egy maflást az objektivitás), aztán szép lassan előbújnak a maláták is édesen, kekszesen. Frissítő, kellemes, enyhén gyantás keserűk (IBU 34), félszáraz vég. Már csak azt kell kitalálnunk, vajon mit keres a címkén egy pörölycápa? Jómagunk a Lorenzini-ampullák irányába indulnánk el, ti meg addig menjetek ki a Budapest Beer Week-re tapasztalatokat gyűjteni. Csak kerüljétek a porcos halakat.
