Ha az ember madártávlati magasságokba emelkedik szellemileg (és a sok ronda tollas féreg közül néhányat lerugdos onnét, hogy lásson is valamit), megpillanthatja a Sors kezeit munka közben, mikor is ugyebár az egyikkel ad, a másikkal elvesz. Esetünkben ez úgy történt, hogy midőn félálomban forgolódtunk csatakos derékaljunkon – a félálom a hajnali időpontnak, a csatak a hőmérsékletnek köszönhető -, hirtelen furcsa, roppanó hangot detektáltunk a kamra irányából, majd rögvest utána éktelen üvegcsörömpölést. Abban a pillanatban még nem sejtettük, a Sors mit vett el tőlünk, de hogy mit adott, azt máris megéreztük. A visszafogottan daliás termetünket borító könnyed izzadság azonnal jegessé vált, ami még kellemes is lehetett volna, de nem értünk rá odafigyelni. Azt már konkrétabban éreztük, amikor a zsigerek összehúzódtak, hogy elférjenek a felfelé induló herék, ám ekkor már úton voltunk a kamra felé, az átlagosnál kissé bizonytalanabb léptekkel. Az ajtót drámai mozdulattal feltépve a következő kép tárult kissé még homályos tekintetünk elé: a FIRST Mango Juice fantázianevű terméke feltehetőleg szuicid szándékkal a polcról a padlón sorakozó egyéb palackok közé vetette magát. A doboz teteje a képen látható módon felpúposodott. Anyagi kár nem érte a blog szerzőjét, a palackok egyben maradtak, mi pedig a herék visszaereszkedését követően egy frissen főzött kávé mellett végre feltehettük magunknak az obligát kérdést: miaf@sz történt? Egérbuli? Az ősök szellemei? Poltergeist vagy lemeztektonika? Tudomány vagy valami azon túl? Nem tudtuk elengedni a témát, s a kávé után azonnal nekiláttunk a doboz roncsai közül kinyerni a megviseltnek tűnő folyadékot, kárba ne vesszen már az értékes mangópüré. Közben a neten kutakodtunk a jelenséget illetően, vajh’ magunk vagyunk-e az ismert világegyetemben ezzel a problémával? Viszonylagos gyorsasággal kiderült: közel sem. Sőt, népes táborhoz csatlakoztunk hajnali vesszőfutásunkkal. Úgy tűnik, a főzde által készített gyümölcsös pale ale csomagolásával valami gond van, mert tárolási helytől és hőmérséklettől függetlenül szép esetszámot tudott felmutatni a mi korai örömünkhöz kalandunkhoz hasonló történésekből. Végső és egyértelmű választ nem találtunk, a közvélemény valahol az anyagfáradás és a technológia ballépés között vélte megtalálni a közös nevezőt. Mindenesetre velünk először történt ilyesmi, s ez remek píárfogás a főzde részéről nomen est omen alapon → FIRST. A csomagolás szövege pedig újabb távlatokat nyit a termék egyéb területeken (tömegoszlatás, terraformálás, energiatermelés térhajtóművekhez, etc.) lehetséges felhasználásáról: „Igazi fúziós mangóbombát tartasz a kezedben…” Fcuk.
Ha már warp drive, tisztelegjünk az úttörők előtt. Az első ilyen meghajtással bíró hajó a Phoenix volt, melyet 2063. április 5-én indítottak útjára. A Warp-skálán az egyes fokozatot tudta teljesíteni, ami ugyebár 299,792,458 m/s-nak felel meg. Elvileg az USS Enterprise még nem köhög Warp 8-nál. A Phoenixnek és legénységének köszönhetjük, hogy sikerült felvenni a kapcsolatot a vulkániakkal. A Mango Juice dobozait a hajó mellékelt ábráján látható “Primary Fuel Tanks” környékén helyeznénk el.
A sör maga mangósnak mangós, ám kissé híg, ráadásul azt a „karakteresen komlókeserű APA-t” mi biza’ hiába keresgéltük. Lehet, hogy az ugrott ki a dobozból. Egyébiránt teljesen iható példánya a flavored kategóriának, nem várt 4.8-as alkohollal. Hidegen még jobb lett volna, de nem mertem húzni az időt, hátha van benne egy visszaszámláló, oszt’ a maradék cucc szétkeni a frigót a családi ingatlan adott szakaszával együtt.