December hetedikének reménytelenül sivár, szürkésbarna, barátságtalan és nyirkos reggelén a Mikulás borzalmas, szaggatva hasogató fejfájással ébredt. Percekig bámulta a plafont, félt megmozdítani bármilyét is, s azon gondolkozott, érdemes-e felkelni. Meg úgy egyáltalán: érdemes-e tovább csinálni ezt az egészet. Már az elmúlt néhány évszázad is sokat kivett belőle, de az ezredforduló óta sokkal sz@rabb lett a helyzet. A demográfiai mutatók eszetlenül meredek szögben emelkednek, lassan már nyolcmilliárd tróger tapossa ezt a nyomorult sárgolyót. Az idén 638 millió rohadt kölyökhöz kellett volna odaérnie, nem is beszélve a debil, infantilis felnőttekről, akiknek az értelmi szintje megrekedt valahol a PET-palackok és a barnamoszatok között. Hát nem. Elég volt. Szakadjon bele ebbe az, akinek két édesanyja van, s az egyik azokból is Béla. Negyedelte a dolgot, egy részét odadobta a manóknak (itt melóznak ezer éve, csak összeszedtek már egy kis önállóságot baz+), a másik adagot megkapta az UNICEF, a harmadikat meg eladta a finneknek, akik vigyorogva kifizették a jelképesnek is mondható 1€/kölök árat, hiszen ezidáig többszörösen is véresre keresték magukat a Joulupukki-brand segítségével. Az a szűk százhatvanmillió meg majd jó lesz még valamire. A maradékot gyorsan lezavarta, majd némi alkohol és a krampuszlányok társaságában elvonult. Utóbbiak viszont hiába vonaglottak kéjesen, hiába műveltek magukkal és egymással olyasféle kérdőjeles dolgokat, amitől egy kelet-közép-európai politikus vöröslő fejjel, szemlesütve makogna valamit a bajszába a szittya morálról, a Mikulás csak üldögélt a kandalló előtt egy üvegnyi töménnyel, s bámulta a lángokat. Végül elzavarta a nőstényeket, hogy jöjjenek vissza reggel, ő pedig lefeküdt aludni. Most pedig itt hever hanyatt, de a várva várt BMW (Big Morning Wood, a.k.a. – glory, – tent, – dew, – missile, nocturnal penile tumescence [NPT], bindweed, convulvulus, sausage sunrise, angry rooster, Morrabrød, Full Sequoia, Frümola, madera de mañana, Crusty Panda, slumber lumber, breakfast dagger, gnarly boner, gnarbo → Greta Gnarbo, ranní erekce, ranní trčka, stavjaňa, usw.) bizony érdeklődés hiányában ma (is) elmaradt, ezért még rosszabb kedvvel csoszogott a vizesblokk felé. Ráadásul az elmélyült pisálás/vakarózás kombó alatt megszólalt a fejében a régi nagy sláger: Hey Joe! Kezedben a fegyverrel, mondd, hova mész? Nem kell mondanunk, hogy ez sem tett jót az önbecsülésének, s már azon töprengett, melyik módszerrel hagyja itt ezt a siralomvölgyet, amikor megpillantott a konyhaasztalon egy doboz sört. – Morning Joe. Ez szórakozik velem baz+, vágom is kifele – gondolta, de aztán mégis inkább kibontotta.
Sötétbarna, direkt fényben mahagónivörös villanásokkal dolgozó sör került a pohárba, vékony, ám kitartó, drapp habbal. Illatában egyértelműen a kávé dominál némi nyálcsorgató, virágosan édeskés, citrusos-bergamottos kiegészítéssel, ami simán lehet az etióp származású Reko kávé hozadéka is. Az oatmeal alapnak köszönhetően a korty rendkívül lágy, selymes és krémes, a szénsavak is visszafogottak, érzetre valóban egy óvatos reggeli italra hajaz. Ízvilága a jól pörkölt kávéé, itt-ott finoman kakaós jegyekkel, karamellásan édeskés foltokkal. A vége száraz, földesen savanykás. Alkohol 6%, IBU 35, B°16.
A Mikulás kortyról kortyra jobban érezte magát, a második pohár után már könnyedén legyintve küldte el hajnali problémáit a szürkepenészes, hónaljmankós p*csába, s azon kezdett meditálni, hogy vajon az etióp mursi törzsnél, ahol a nők azokkal a hatalmas fa korongokkal tágítják és nyújtják az alsó ajkukat, ott mi lehet a neve a morning wood-nak?
