Néhány nappal ezelőtt egy baráti eszmecsere alkalmából kerültek szóba az északi mitológia aljas és gonosz törpéi, de hogy megnyugtassuk a kedélyeket, a mellékelt történettel rávilágítunk arra a tényre, hogy azért nem mindnyájan akkora szemétládák. Az írás az 597-es számot viseli, 2019 decemberében jelent meg.
Messze-messze, ráadásul réges-régen, túl az Óperencián és az üveghegyeken is, valahol a távoli északon, ott, ahol a kurta farkú finn malac túr, nagyjából a mai Tampere közigazgatási helyszínével megegyező vidéken éldegélt egy mogorva, vén törpe házaspár. A kor törpedivatjának megfelelően a sapkájukat leszámítva csupaszon, ám annál szőrösebben végezték napi teendőiket. Férjuram a bányában játszott csapdlecsacsit a sújtóléggel, a picit még nála is szőrösebb asszony (így lehetett megkülönböztetni őket) pedig a konyhában sertepertélt, a háztartás nyűgeit cipelve kidolgozott vállain. Csendeskén, s mint azt már fentebb említettem volt, mogorván éldegéltek együtt, de nem azért, mert nem szerették volna egymást, hanem mert a törpék már csak ilyenek. Mindketten imádták a mustamakkarát, egy igen gyanús kinézetű véres hurkát, amit ismeretlen kultúrtörténeti okokból (vagy hogy a szörnyű ízt valamivel elnyomják) arrafelé vörös áfonya lekvárral fogyasztanak a népek. Egyik este, a hervasztó napi penzum elvégzése után éppen csendeskén és mogorván falatoztak, amikor a sütés-főzés közben az asszony kevésbé nemes testtájáról a hurkába kavarodott szőrcsomótól férjuram hirtelen cikákolni kezdett, majd diszkréten lefejelve az asztalt önkívületi állapotba zuhant. A vén menyecske sem volt rest, azonnal lerántott egyet a polcon sorakozó 0,33-as butéliák közül, s a benne lévő sört lendületesen letuszkolta az ember torkán. Az rögvest magához is tért, megköszönte szépen az asszony hozzá való jóságát, megölelték, megcsókolták egymást, s még máig is élnek csendeskén, de már egy picit kevésbé mogorván. A sört készítő Pyynikin Brewing Company pedig azóta is a törpék, tündék, gnómok és más effélék védelme alatt áll, mert soha nem lehet tudni, mikor kerül megint egy marék szőr a mustamakkarába, s olyankor bizony nagyon jól jöhet egy ilyen egyszerű, de szépen megkomlózott láger.
