877-880. Fóti Fruit Garden Dinnyés-lime-os búza, Fóti Bitang Joe, Fóti Eleven O’Clock, Kapucinus Blue Smúz

A szokásosnál is kaotikusabb és kókasztóbb hetet tudhatunk a hátunk mögött értekezletekkel, évzárókkal, ballagásokkal zsúfolva és tarkítva. Némi lélegzethez jutván most vetjük hát papírra – egy kis képzavarral élve – az előző hétvégén megrendezett kecskeméti sörfesztiválon szerzett élményeinket és tapasztalatainkat. Nem eresztjük bő lére a dolgot, nagyon igyekszünk kezelhető keretek között maradni, a pedagógusi életpálya dologidejének még koránt sincs vége. A háromnapos eseményt az utolsó nyitáskor, vasárnap látogattuk meg, merthogy rendkívül családcentrikusak vagyunk, bár meglehet, az asszony más szemszögből értékelné a dolgot, lásd: má’ megen’ valami hülye sörközeli rendezvényre ráncigálsz bennünket. A festői rétecske, mely szélén körben a főzdék standjai sorakoztak, csendesen haldoklott a kora délutáni, ormótlan UV-értékek kalapácsütései alatt. Szerencsére találtunk egy legalább félárnyékos asztalt a fótiak és a magyarhertelendiek közelében, a vidám esemény további részében tehát magától értetődően az ő söreiket vizsgálgattuk és fogyasztottuk, mászkáljon a tűző napon az, akinek két anyja van alapon. Nem kell mondanunk, hogy ezt még végig sem gondoltuk rendesen, máris indulhattunk a herefonnyasztó hőségben a rendezvény átellenes, legtávolabbi pontjához jégkásáért és pattogatott kukoricáért kisebbik lányunknak. Utóbbi tételből – megint csak természetesen – olyan ízesítésűt választott, melyről kettő (2) szem elfogyasztása után közölte, hogy sz@r. Nagyobbik lányunk időnként már ihat némi sört, ezért jóval nyugodtabban és megfontoltabban pislogott kifelé az árnyékból. A fóti főzde kiméréséhez érve ő választott magának először, s máris kézhez kaptuk a cég Fruit Garden sorozatának egyik tagját, egy dinnyés-lime-os búzát. Megacéloztuk lelkünk és jellemünk, megkóstoltuk (hivatástudattól, missziós kényszerektől hajtva, hisz első a blog), pedig a görögdinnye az a gyümölcs, aminek már a szagától is képesek vagyunk rendkívül látványos sugárban okádni. A búzasör alap kellemesen frissítő, a lime finoman savanykás kiegészítést ad mellé, és sajnálatos módon a dinnye is erőteljesen jelen van illatban-ízben egyaránt. Akit ez nem zavar, az nyugodtan igya, fene a gusztusát.

Mi ezalatt a főzde pilsnerével, Bitang Joe-val ismerkedtünk, mert még egy szakadt, törvényen kívüli vadnyugati testszaga is elviselhetőbb a dinnyénél, pláne, ha ez esetünkben egy jó sör illatát jelenti. Joe ködös, opálos megjelenésű szűretlen pils, viszonylag vékony, ám kitartó habbal. Malátás, picit kenyeres nyitás után közepes, elegáns komlózás érkezik, jólesően könnyed, virágos jegyekkel. A végén bónuszként cseppnyi méz is jelentkezik, bizonyítván hogy Bitang Joe durva külseje cizellált lelket takar.

A következő körért caplatva némiképp meglepődve vettük észre a kerekegyházi Domján sörfőzde pavilonját, kikről mi úgy tudtuk, letették a keverőlapátot. Nem ez a helyzet, de róluk majd máskor értekezünk, a kóstolási alapanyagot begyűjtöttük. Ismét Fót a főszereplő, a már szépen terjeszkedő árnyékfolt irányába ez alkalommal az Eleven O’ Clock márkanevű, ámerikánus komlókkal készített IPA-val egyensúlyozunk. A szintúgy szűretlen, opálos, borostyánba hajló sör habja tartós, törtfehér. Illata igen összetett, annyi gyümölcs nyüzsög benne, alig győzzük feljegyezni. Mangó, lime, narancs, barack, grapefruit (illetve inkább tán csak a héja), s mindezek között határozott gyantás vonal kanyarog, könnyű élesztővel a hátán. Íze hasonlóan komplex, változatosan gyümölcsös, a 48-as IBU pedig szépen formált, masszív keserűket takar. A délelőtti tizenegyet már átugrottuk, az esti még várat magára, de ezt a sört igazán szívesen fogyasztjuk a jövőben is bármikor, napszaktól függetlenül.

Az imént emlegetett idő bizony alaposan elszaladt, a jó sörök és a jó társaság (blogunk és családunk egyik tagja, Molnár Zsolt is velünk kóstolgatott nejestül) visszatartó ereje ellenére búcsút intettünk és felkerekedtünk, ám Kapucinuséktól még azért beszereztük a kilépőt egy adagnyi fantasztikusan kéklő Blue Smúz formájában. Ennek a hidegen komlózott lágernek a spirulina adja a színét (abba most nem mászunk bele jobban, hogy a spirulina kifejezés inkább csak köznyelvi, a gyakorlatban cianobaktériumok – leggyakrabban az Arthrospira platensis – szárított, tömény biomasszáját értik alatta), könnyed és gyümölcsös, picit földes ízvilágát pedig az Amarillo biztosítja. Kissé már emelkedett hangulatban elgondolkodtunk, hogy rákérdezünk a csaposnál, ez esetben miért nem zöld a sör, hiszen az amarillo spanyolul sárgát jelent, az meg kékkel keverve ugye… Aztán inkább csendben maradtam, hiszen kinek kell egy rohadt nagy füles?

P.S.: a söröket csapolt változatukban fogyasztottuk és értékeltük, a képek illusztrációk, mert mindig lusták vagyunk fényképezni. Meg el is felejtünk.

Rémületes bónuszként – megérdemled, mert végigolvastad – íme a bloggazda és M. Zsolt nagykorú, a háttérben Kapucinusékkal.

Fóti Kaszablanka

Best of 3. Magunk is a betakarítás lázában égtünk 2019 szeptemberében. Soha ilyen gazdag termésünk nem volt még zöld bogyómászó-poloskából és bencepoloskából (büdös Marci/Margit/Margó/Bence/Banka), alig győztük levadászni őket esténként a hálószoba kifejezetten rusztikus hatású fa mennyezetéről, ahová érthetetlen és titokzatos úton-módon jutottak be. Igazi családi programmá nőtte ki magát a dolog, mert kisebbik lánykám addig nem volt hajlandó elaludni, amíg az utolsó kalandort is ki nem hajítottuk az éjszakába. A fótiak búzasöre ennyire azért nem volt strapás.

Benne járunk már a szeptemberben, az aratási-betakarítási szezon közepén tartunk. Az új kenyér már megszentelődött, mi pedig néhány sör erejéig vizsgáljuk ismét meg, amíg tehetjük, mire lehetne még ezt az áldott kenyérgabonát felhasználni. Remélhetőleg végére érünk a sornak, mielőtt a mi kenyerünkre is keresztet vetnek.

A fótiak Kaszablankája lesz az első, mely elnevezés annyi kikacsintást és átfedést hurcol magával, hogy csak győzzön az ember válogatni. Mint az köztudott, Kasza Blanka Casanova balkézről született nővérkéje, természetesen magyar gyökerekkel. A család Kasza Tibivel csak névrokonságban áll, ráadásul még erre sem túl büszkék, amit teljes egészében meg tudunk érteni. Címerükben kiegyenesített kasza látható búzavirágkék színű mezőben, alatta három ért kalászt lenget a szél. Melléjük a zord ötvenes években egy őket simogató kopasz emberkét pingáltak, merő éberségből. A világégés elől Blanka Marokkóba menekült, ahol kis italmérést üzemeltetve éldegélt tisztességben, többek között saját gyártású búzasörét, illetve alkalmanként hamis vízumokat forgalmazva. Élete csendes nyugalomban telt, egyedül a bárzongorista tudta felidegesíteni, aki sosem volt hajlandó újra játszani semmit. Hamarosan le is cserélték egy pénzbedobós wurlitzerre.

A palack címkéjén remekbe szabott grafika látható, melyen Soós Imre és Törőcsik Mari helyett Humphrey Bogart és Ingrid Bergman játsszák el nagy átéléssel az aratást. A távolban ̶e̶g̶y̶ ̶f̶e̶h̶é̶r̶ ̶v̶i̶t̶o̶r̶l̶a̶ talán egy DC-4-es.

A gyártó klasszikus búzasört ígér, amit nagyjából meg is kapunk. Itt sorakoznak a banános-észteres jegyek a halvány citrusos kiegészítéssel, a visszafogott komlók, a kerek, száraz lecsengésű kortyok, az izmos szénsav. Egyedül a testességgel volt egy kis bajom, szűretlensége ellenére vékonynak tűnik. Ettől függetlenül nyugodt szívvel illesztjük ide a klasszikus befejező mondatot: „I think this is the beginning of a beautiful friendship.”

Ps.: a poharat és a palackot Vasarhelyi Istvan egészségére ürítettük, aki tegnap ünnepelte születésnapját, amiről szokás szerint lecsúsztunk, de sebaj, mára már biztosan magához tért annyira, hogy ezt el tudja olvasni.