Best of sorozatunk zárótétele igen kedves a mi szívünknek, hiszen nosztalgikus emlékeket idéz, s a múlton való édesbús merengés az emberi civilizáció egyik alapköve. Az írás 2016 márciusában jelent meg.
Nagy élmény volt ez a sör, nem azért, mert olyan jó lett volna, hanem mert egy órácskát gondolkodtam rajta, hol és mikor ittam én ilyet utoljára. Aztán elolvastam a hátulján az összetevőket: ivóvíz, árpamaláta, rizs, komló, és hirtelen tűélesen beugrott minden.Ahogy hatvannyolcban a Nám északi határvidékén caplattunk az Ádival, akit akkoriban valamiért Joshuának hívtak, de én félrészegen és háromnegyedmód betépve mindig rádumáltam a tizenévesnek látszó, illetve esetenként valószínűleg nem csak annak látszó kurvácskákat arra, hogy Józsuénak szólítsák, ami sosem sikerült nekik, de a kísérletezés mindig vidám és spicces vihorászással járt, és mindig mindent mi fizettünk, mert mi ilyen elbaszott Grál-lovagok voltunk, aztán a kurvácskák furcsa és néha egészen kérdőjeles dolgokat műveltek velünk.Szóval akkor májusban, vagy legalábbis azt hiszem, hogy május volt, valahol Lao Cai és Sa Pa között tekeregtünk, és rohadtul vigyáztunk arra, hogy ne találkozzunk senkivel. Kurva meleg volt, és nem hogy sörünk, de lassan egy korty vizünk sem akadt már, amikor egy szűk erdei kanyar után egyszer csak egy nevenincs falucskában találtuk magunkat, ahol az út szélén a porban csordogáló taknyú kölkök püföltek vidáman csordogáló nyálú kutyakölyköket, és egy vénasszony bámult ránk, aztán nekünk esett, pergő nyelvvel karattyolva valamit. Mi pedig ettől rohadt idegesek lettünk, mert tudtuk, hogy ez a Kong kedvenc trükkje, hogy miközben a vén ringyóra figyelünk, valami rohadt kis sárga egy fa tetejéről szilánkosra robbantja a koponyánkat. Ennek ellenére nem lőttük hasba azonnal a vénséget, mert mi ilyen elbaszott Grál-lovagok voltunk, hanem behúzódtunk egy nagyobb épület árnyékába, és belestünk az ablakon, és akkor láttuk, hogy ez egy kocsma.Bementünk, és ugyan addig is néma csend volt odabenn, de most még némább lett, és csak bámultak ránk a falusiak. Sört kértünk és Tsingtao-t kaptunk. Megittunk fejenként négyet abban a bazi nagy csöndben, de többet nem adtak, azt mondták, elfogyott, de szerintem kamuztak, hogy minél előbb kívül tudjanak már minket innen. Ezért hát kifizettük a söröket, sőt, még meg is köszöntük, mert talán említettem már, hogy mi ilyen elbaszott Grál-lovagok voltunk, és továbbmentünk.Másnap hajnalban aztán a légierő két gépe az általunk megadott koordinátákat használva az agyagos talajba égette a falucskát a csordogáló taknyú kölkökkel, a csordogáló nyálú kutyákkal, a vénasszonnyal és a maradék sörökkel együtt. Xin loi.
