Idesodort a karmikus légmozgás két barna lágert, s mivel a márkanevek egyéb típusaival már foglalkoztunk, röviden megemlítjük őket is, ne érhessen minket az a vád, hogy félmunkát végzünk (mint tette azt például a kétbalkezes hóhér Margaret Plantagenet [a.k.a. Margaret Pole] kivégzésekor 1541. május 28-án. A korabeli beszámolók szerint az akkor már 67 éves, de meghalni azért még nem akaró hölgy kiszabadította magát a segédek szorításából, menekülőre fogta a dolgot, és a kissé rutintalan ítéletvégrehajtónak tizenegyszer kellett odacsapnia a bárddal, mire végleg elcsendesedett. A mi szegény Hunyadi Lászlónk a maga négy vágásával csak cserepados [mondjuk az ő esetében nem a hóhér volt a béna, mert állítólag parancsot kapott, hogy az elítélt ugyanúgy haljon meg, ahogy Cillei Ulrik, akit Hunyadi és baráti köre nyuvasztott meg egy elmérgesedett szóváltás során Nándorfehérváron]. Vagy ott van például a best of balf@sz, Jack Ketch, II. Károly udvari hóhéra. Lord William Russell kivégzésekor olyan látványos hentesmunkát produkált, hogy neki magának is menekülnie kellett a felháborodott tömeg elől. Később írt egy bocsánatkérő levelet, melyben a lordot hibáztatta a dolog miatt, aki rosszul helyezkedett és mocorgott a kivégzés során. Az esetből okulván James Scott, Monmoutht hercege saját kivégzése előtt pénzt adott Jacknek, hogy legyen már olyan kedves ez alkalommal nem bénázni ennyire. Nem jött be a dolog, Jack ismét remekelt. Három csapás után kijelentette, hogy ő ezt nem tudja megcsinálni, és eldobta a bárdot. A segédek visszaadták neki, s mert közben az elítélt megpróbált lábra állni, még kétszer odavágott. Ennek ellenére szerencsétlen hercegünk fejét végül csak egy késsel sikerült lenyiszálni a törzsről.
Mindezek ellenére a manapság nálunk is nagyon elterjedt „megfelelő embert a megfelelő posztra” alapon majd’ negyedszázadon át töltötte be ez az őstehetség a munkakört. De hogy valami lélekemelővel zárjuk ezt a kis sötét kirándulást – dark láger, emlékeztek? -, álljon itt a végén a balszerencsés Ewen MacDonald története, akit kocsmai verekedés során elkövetett emberölésért ítéltek halálra. Annak rendje és módja szerint 1752. szeptember 28-án fel is akasztották, majd a patológiára szállították, ahol fel szerették volna boncolni. Ám a fiatalember a boncasztalon magához tért, felült, kegyelemért rimánkodott, mire az egyik orvos egy kalapáccsal agyonverte. Elégedetten dőlhetünk hát hanyatt, a rendszerető és rendkövető irgalmas szamaritánusok mindenhol ott vannak.).
A két barna versenyző korántsem tud ennyi érdekességet és izgalmat produkálni, valahol a középmezőny végén kullognak, az Old Prague még tán annál is hátrébb sorolható. Az Auchan glükóz-fruktóz sziruppal megkeresztelt alsópolcosa még mindig a titokzatos Old Prague Distribution s.r.o. neve alatt fut. Ízvilága felmutat ugyan néhány típusjegyet, a komlók is tűrhetően teljesítenek, de túl laza, vizes, a korty vége pedig furcsán, dohosan savanykás. Nem tervezünk nagyobb mennyiséget betárazni belőle. A Konrad Tmavý ležák pedig nem egyéb, mint a vratislavicei főzde régebben Kapucín, majd némi kihagyás után mostanság ismét Kapucín néven gyártott és forgalmazott söre. Ebből kifolyólag rendkívül nagyvilági módon illeszthetjük ide róla szóló, két esztendővel ezelőtti írásunkat a kedves érdeklődők részére: https://www.facebook.com/photo?fbid=3960427050699724&set=g.962161657186673
