A már emlegetett Přemysl-famíliából származott II. Vencel is, aki 1278-tól regnált és üldögélt a csehek nyakán (később a lengyelekén is, s nem sokon múlt, hogy mi nem nyertük meg tombolán), amit azok nem is bántak olyan nagyon, mert a mindenféle pszichózis által gyötört koronás ember nem sok vizet zavart. Állítólag ő volt a történelem legfélősebb uralkodója, ha megzendült az ég, már bújt is az ágy alá, de a macskanyávogástól is végigpesálta a lába szárát. Nem tehetett róla a szerencsétlen, fiatalkorának egy részét jóakaróinak köszönhetően festői és all inclusive várbörtönökben töltötte, s ez a tapasztalatok szerint ritkán eredményezi a személyiség zökkenőmentes fejlődését. Ezzel a kellemes eljárással később sem hagyott fel a civilizált emberiség, Spandau magánya hatszázvalahány évvel később Rudolf Hess lelkét is éppúgy marta, mint Vencelét. Kíváncsi vagyok, vajon a visszafogottan köpönyegforgató náci másodhegedűs megtalálta-e az ősöreg terméskövekbe karcolt „Václav was here” feliratot. A csehek koronás fője 1291-ben adományozott mérföldjogot Litovelnek és lakóinak, ami esetükben azt jelentette, hogy a megadott nagyságú körzetben csak ők főzhettek és árusíthattak sört. Ez masszív anyagi és ideológiai bázist jelentett a későbbiekben alapított főzdéknek, így a jelenlegi cég jogelődjének is, amit az egyik közeli faluból, Seničkából származó Josef Svozil császári és tartományi helyettes álmodott tető alá 1893-ban. A Litovel Sváteční Speciál e fontos esemény 111. évfordulójának ünnepi söre, mely aztán helyett kapott az állandó kínálatban is. Már-már érzékien mélyarany színe szép kontrasztot ad a fehér, közepes, tapadós habnak. Illatában az édeskés maláták nyitnak, de aztán fordul a kocka, a komlók már itt jelzik, hogy ők bizony most kimutatják a foguk sárgáját. Való igaz, hogy az eddigi Litovelek közül a Sváteční Speciál tudja felmutatni a leghatározottabb, legintenzívebb fűszerezést. A mutatvány ennek ellenére nem önző, a maláták szépen simulnak össze a keserűkkel, a sör szépen kidolgozott, komplex élményt nyújt, érett, letisztult ízekkel, amit a száz napos, pincében való heverészésnek köszönhetünk. Ahogy pedig a 13-as Ballingtól és a hatos alkoholtól egyre vidámabban érezzük magunkat, teret engedünk a kultúrának is, hiszen II. Vencel korának elismert minnesängere volt, még a Manesse-kódexben is helyet kapott (hívják Große Heidelberger Liederhandschrift-nek is, de miért ficamodjon ki a nyelvünk?), ami a XIII-XIV. század Bravo-ja, Ifjúsági Magazinja és Metal Hammere egyben. Utóbbi főleg a páncélzatok és a fegyverek miatt szerepel ebben a kontextusban. A Heidelbergi Egyetem volt olyan kedves, és digitalizálta a kiadványt, lapozgassa mindenki egészen nyugodtan, aki nem fél attól, hogy agyérgörcsöt kap az eleve igen nehézkesen olvasható szöveg középkori megjelenési formájától. A barátunkról szóló részt ide linkelem, a kép alapján tagadhatatlanul igen hercig volt a szép szőke herceg.
https://digi.ub.uni-heidelberg.de/touch/cpg848/#page/22
