Két nappal ezelőtt vacsorakészítés közben egy 1985-ös kabaréfelvételt hallgattunk, amiben Rudolf Péter énekelt egy vicces dalocskát a House of the Rising Sun The Animals-féle feldolgozásának dallamára. Itt hallgathatja meg, aki akarja 21:43-tól:
A színművész által említett két név (Alan Price és Eric Burdon) az együttes alapító tagjait, egyben billentyűsét és énekesét takarja.
A dal viszont nem az ő szerzeményük, annak eredete a múlt homályába vész. Valószínűleg egy angol népdal lehet az alapja, erre számtalan vélt vagy valós nyelvészeti, néprajzi és népzenei bizonyíték van talonban. Nekünk szimpatikus a Rising Sun felőli megközelítés, merthogy így hívták arrafelé annak idején a rossz hírű házakat, amik tömve voltak azokkal a lányokkal, de a francia eredetet igazolni kívánó elmélet sem rossz XIV. Lajos szerepeltetésével. A Roud Folk Song Index adatbázisban – ahová az összes angol nyelvű népdalt igyekeznek összegyűjteni – a 6393-as számot kapta és igen jó társaságba keveredett, mert ott van az Auld Lang Syne, a Pat-a-cake, pat-a-cake, baker’s man, a Hickory Dickory Dock és a John the Revelator is a környéken. Tessék mindegyiket meghallgatni.
Tény, hogy az amerikai bányászok már énekelték 1905 környékén, a legrégebbi rögzített változata pedig 1933-as. Clarence “Tom” Ashley és Gwin Stanley Foster nevével fémjelzett a dolog, hallga csak:
A mi koponyánkba épített lejátszó az Animals 1964-es változatát pörgeti, és amikor bepillantottunk a kamrába sört keresgélni, éppen ott tartott, hogy My mother was a tailor. Oké, akad itt néhány (Beer)tailor, az egyik ráadásul APA, így akár indulhat is a családi élet (amíg utóbbi le nem lép kártyázni és k*rvázni).
A nagytarcsai főzde világos aranyszínű söre vaskos és kitartó habkoronát visel, mely alól karamellásan édes, enyhén virágos illatok bújnak elő.
A komlózás tisztes, a 3C (Cascade, Chinook, Citra) hozza a megszokott és elvárt trópusi gyümölcsöket, de ez a sör egyértelműen a jól kidolgozott, stabil malátaalapja miatt marad emlékezetes, mert ennyire kerek kekszeket már régen ropogtattunk. Az utóíz halványan és kellemesen kesernyés, az öt százaléknyi alkoholtól pedig pont annyira lelkesül föl az ember, hogy a rossz hírű házaknak ugyan nem megy a közelébe, de a dalt azért meghallgatja megint: