Mentálisan még kissé remegő térdekkel álldogálunk itt ebben a vad csütörtökben, hiába telt már el annyi idő az elmúlt hétvége óta. Ritkán fordul elő, hogy az ember a születésnapjával együtt kedves barátja új élettérbe való költözését is ünnepelheti, pláne tevékenyen részt is vehet a folyamatban. Velünk ez történt, törődött állapotunkra, illetve gyűszűnyire szűkült tudatunkra való tekintettel ez alkalommal nem csillagészkedünk, bár a főzde marad. Beertailor-ék Pilsnere tökéletes lesz most, amikor nemigen van erőnk túlkombinálni semmit. Meg kell jegyeznünk viszont, hogy már nekihasaltunk Liu Ce-hszin egyik művének (Cixin Liu, akinek így jobban tetszik), mert az ő munkája olyan hatással van az emberre, mint aggszűzre egy hetven centis, bordázott műbré: kitágít és elgondolkodtat. A gyűszűt persze szándékosan szőttük bele mondandónkba (bár varráshoz használják), ez látható ugyanis a palack címkéjén a már ismerős „What’s your size?” felirat felett. Hogy a kis kupakocskát mikor találták fel, nem tudjuk, valószínűleg nem sokkal a varrás létrejötte után rájött valaki: nem annyira fájdalmas átbökni a vékony tűt valami vastagon, ha az ujjunkat bebugyoláljuk. Pompeii romjai között már bronzból öntöttet találtak, de készülhet szinte bármilyen kemény anyagból. Az alapgyűszűt ritkán díszítik, csak a felülete recés, hogy a ruhaanyag ne csúszkáljon annyira. A dekoratív gyűszűk igen drága anyagokból is előállíthatók, no és az sem mindegy, hol készítik őket. ’79-ben a Christie’s egyik aukcióján egy 1740 körül meisseni porcelánból készült darabért, melynek vésete egy kikötői jelenetet ábrázolt, nem voltak restek 18000 dollárt kicsengetni, ami akkortájt igen csinos összegnek számított.
Nem szeretnénk viszont, hogy velünk kapcsolatban is emlegetni kezdje valaki a régi mondást, miszerint „Elbírja a poharat, de nem a gyűszűt”, azaz inni szeret, de dolgozni nem, ezért máris töltünk és dolgozunk.
Aranyszínű, tisztán csillogó sörünk van a pohárban, habja hófehér, gusztusosan vaskos, átlagosan tartós. Illata kenyeresen savanykás, enyhe komlókkal, melyek a citrusos-fűszeres vonalat követik. Ízvilága harmonikus, kiegyensúlyozott. A maláták közepes alapot adnak, a komlók (Saaz és Motueka, utóbbi a Saaz új-zélandi szerelemgyereke) teszik a dolgukat, a szénsavak kicsit ropognak, a vége savanykás, az utóíz finoman komlós.
Ugyan a mi torkunk nem feneketlen, mint a szabó gyűszűje (ti. annak nincs teteje, az ujjhegyeket nem védi semmi, használatakor oldalról kell betolni a tűt az anyagba), ez most mégis hamar elfogyott, jól is esett, a tudatunknak is használt.
Az aggszüzek megtarthatják a hetven centist.
