Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm – imígyen rugaszkodik neki a 23. zsoltár. A Teremtő széles jókedvében rólunk sem feledkezett meg, rögvest két újabb szarsört is hozzánk vágott, csak hogy érezzük a törődést. A füves legelőkön való terelgetés is rendben van, pláne ha azt a füvet el is lehet szívni. „Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.” Bizony, csordultig. Ráadásul a tökünk is tele. Sebaj, majd ezen két remekmű segítségével levezetjük a feszültséget.
A Van Pur, a tré levek ihletett mestere ez alkalommal sem okozott csalódást, hiszen mindenféle lelkiismereti vívódás nélkül erőszakolta meg ismét szájon át (mondhatni oralice) a lelkes nagyközönséget a Hermann Müller nevével fémjelzett brand újabb tagjával. A Pilsener tárgyalásakor említettük, hogy fogalmunk sincs, ki lehet ez a jobb sorsra érdemes úriember (bár valószínűbb, hogy csak egy megfelelően németes hangzású névre volt a közepesen aljas lengyel galerinek szüksége), de ha belekortyol a Classic Lager-be, valószínűleg ennen kezeivel vet véget szenvedéseinek ez árnyékvilágban. Nekünk is csak addig volt jó, amíg a lé hőmérséklete el nem érte a +5 °C-ot, mert utána mindenféle, igen kellemetlen ízhatások lendültek támadásba. Az említett hőérték alatt simán iható a dolog hideg, enyhén savanykás sárga szódavízként, de aki nehezen tűri a dobozízt, illetve ritkán fogyaszt enyhén penészes, ázott kartonpapírt, az ne halogassa a dolgot sokáig, hagyja a helyben futást, mert rosszul jár. És bár jól hangzik, hogy „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy”, azért ne feledkezzünk meg az idézet második feléről, miszerint: „vessződ és botod megvigasztal engem”. Köszi.
Polak, Węgier, dwa bratanki – szól a régi mondás az örök és megbonthatatlan lengyel-magyar barátságról (ami nem is annyira örök és megbonthatatlan, mer’ mostanság Európa kicsit is értelmezhető vidékein nagyjából mindenki utál minket, mint a sz@rt, ezeknek a degenerált narancssárga patkányivadékoknak köszönhetően, de hagyjuk ezt, van így is elég bajunk, ha az előttünk vigyorgó újabb, rendkívül ronda dobozra pillantunk), így hát jöjjön egy bőcsi rettenet. Aki nem rest a település történelmében megmerítkezni, ráadásul hisz a nomen est omen alakító és formáló erejében, az hamar megvilágosodhat ama kérdésben, miért is készítenek ilyen borzalmas folyadékokat ebben a községben. 1470-ig ugyanis a Czudar család volt a főnök errefelé, és ugyan ők mára kihaltak, nevük, mint minőségjelző, továbbra is ott lebeg a sörgyár felett. Egyéb érdekes, kvázi NER-es párhuzamokra is lelhetünk, például Ónodi Czudar Imre azért került lapátra, mint egri püspök, mert a família kéz alatt elpasszolta azokat a várakat és falvakat, melyeket Nagy Lajos királyunk bízott rájuk. Természetesen a megfelelő lendülettel talpakat és seggeket nyalni tudó ügyeskedők már akkor sem tudtak nagyot bukni lefelé, emberünk is csakhamar erdélyi megyés püspökké avanzsált, és ha már a nomen est omen volt emlegetve: VI. Orbán pápa által.
A Welsenburg ennek megfelelően rendkívül gusztustalan termék, rendszeres fogyasztása kizárólag reménytelen BAZ megyei alkoholistáknak ajánlott, illetve azoknak, akiknek két édesanyjuk van.