Tovább zsonglőrködünk a cseh kisüzemi palackokkal, irány a Dél-morvaországi kerület, azon belül pedig Kyjov. Valószínűleg az urbánus legendák témakörébe tartozik az a történet, mikor is egy tisztes állampolgár Brnoból Kijevbe kívánván utazni, a pályaudvaron a hasonló hangalak miatt a másik városba kapott jegyet. Már az utazás olcsóságán is kellemesen meglepődött, hát még amikor uszkve félórás zakatolás után közölték vele, hogy megérkezett, le lehet szállni. El volt ragadtatva a cseh államvasutak hihetetlen teljesítményétől, aztán hamarosan befutott a menetrendszerű hidegzuhany is. Se non è vero è ben trovato – mondja erre a bölcs olasz. Célállomásunknak az ukrán fővárossal párhuzamba állítva sincs az égvilágon semmi szégyellnivalója, bár tény, hogy kicsit kisebb. 1126-ban említik először egy rendkívül cirkalmasan megfogalmazott latin irományban, mint kereskedelmi központot, hivatalos főzési engedéllyel pedig 1525 óta rendelkeznek. Az első világháború végéig Gaya néven is futott, mint az osztrák birodalom része, de már 1921-ben megrendezték itt a Slovacký Rok nevű morva folklórfesztivált, mely azóta is a legrégebbi ilyen jellegű kulturális eseménysorozat a környéken.
A Kyjovský Pivovar 2014-ben lett megalapítva egy addig is jól működő hotel és étterem kiegészítéseképpen. Egyrészről minőségi, helyben készített söröket kívántak biztosítani a vendégek számára, másrészt a főzdelátogatás turisztikai programokba is remekül beilleszthető. Komló- és élesztőfürdőt is lehet venni, melynek keretein belül 45 percig áztathatja magát az ember a meleg levekben, miközben a dézsa melletti falból kiálló csapról korlátlan a sörfogyasztás lehetősége. Mindezt sz@ros 6500 HUF-ért. Hát a hülyének is. A főzde nagyjából tucatnyi sört állít elő, akad porter, imperial stout és APA is, de értelemszerűen a pilseni vonal a legerősebb. Mai sörünk is ezt a csapatot erősíti, lássuk hát, mit tud a Kyjovský Prémiový Ležák.
Klasszikus aranyszínben pompázó tizenkettessel van dolgunk, hófehér, közepes, átlagosan tartós habbal. Illata enyhén édeskés, könnyedén komlós, jellegzetes saaz aromákkal. Ezt a finoman fűszeres, picit zöld világot az ízek is elvártan és magától értetődően hozzák. Semmi csavar, semmi faxni: egyszerű, jól összerakott, szűretlen, pasztörizálatlan pilsener. 35-ös IBU, 4.5-ös alkohol, szép hosszú, kesernyés lecsengés. Bár felénk is ilyen folyna a kádnál lévő csapból. Mondjuk ehhez előbb jól jönne egy kád is, mer’ az nincs.
Zárásképpen pedig részben elvakult, ám annál elhivatottabb sci-fi rajongóként mindenképpen meg kell említenünk a városka híres szülöttének, Silvie Tomčalovának nevét, aki Silvia Saint művésznéven ugyan többségében teljesen más műfajban domborított (cca. 300 felnőtt tematikájú alkotásban szerepelt, ami azért elég szép teljesítmény), de egyik jelenetét még Nebula-díjra is jelölték. A The Uranus Experiment: Part Two című izgalmas filmben a művésznő egy parabolapályára állított orosz repülőgép fedélzetén mintegy húsz másodpercig él nemi életet aktuális partnerével a súlytalanság állapotában. Hogy ez a probléma (mármint a szex az űrben) mennyire foglalkoztatja a tudósok és az írók fantáziáját, remekül példázza az is, hogy 2Suit (nem, nem 2Rule) néven már egy speciális ruhát is kifejlesztettek, mely ravaszul elhelyezett tépőzárak segítségével létrehozott mikrogravitációval igyekszik kicselezni Newton harmadik törvényét. Erre igen nagy szükség is van, hiszen hogy a nyavalyában akarjuk benépesíteni a Galaxist, ha a jó öreg módszernek keresztbe tesz az a nyomorult fizika? Elvégre mégsem rohangálhatunk mindenhová egy Petri-csészével a zsebünkben. Szóval a hölgy nem lett Nebula-díjas, pedig Isaac Asimov és Arthur C. Clarke (akik elsőként foglalkoztak ezzel a problémakörrel) biztosan örültek volna a társaságának.
