Tovább sündörgünk Brno közelében, hogy aztán – tovább nem titkolva – ebben a szép városban pihenjük ki ismét a fáradalmakat, addig azonban még be kell ugranunk pár mondat és egy palack erejéig Blučinába. Ez a kétezeregynéhányszáz lelket számláló település a környékbeli borvidék egyik központja, ám akad itt sör is, ezért a mitkeresünkmiitt? jellegű kérdéseket tovább is pöccinthetjük. A közelben lévő Rajhrad bencés apátságában fellelt okiratok alapján a falu első írásos debütálását 1045 környékére tették, ám később kiderült, hogy a furmányos barátok eme dokumentumokat pár száz esztendővel később hamisították. Nem ítélkezünk, megértjük. Ennyi az élet, a pin@ meg a pénz, ahogy Gengszter Zé mondta volt.
Fontos régészeti lelőhelyként is nyilván van tartva, az itt feltárt népvándorlás kori fejedelmi sírban talált alemann stílusú (ez többek között a hüvely rögzítésének módjában, illetve a markolat kialakításában különbözik az akkori újgazdagok között szintén népszerű frank típustól) aranyozott markolatú kard igen tetemes értéket képvisel.
Blučinában az első legális és hivatalos főzde 1560 körül létesült, termelt is becsülettel, amíg aztán 1884-ben le nem égett. 2005-ben gondolta úgy egy Svatopluk Strava nevű közlekedésmérnök, hogy ő bizony újra nyit egyet. Az elképzelést tett követte, gyorsan kibérelte a helyi vendéglőt is (nem lehetett nehéz, az apjáé volt, aki Xavéri Szent Ferencről nevezte el a létesítményt, lévén ő is eme legendás keresztnév tulajdonosa) hogy legyen hol meginni a sört, aztán nekilátott. A Pivovar Xaver ászok vonalon nyomul, de nagyobb ünnepekre, születésnapokra készítenek speciális főzeteket is. A mi példányunk a vezérhajónak számító Xaver 12-es barrikolt változata (említettük, hogy borvidéken járunk). A barrique, mint eljárás azt jelenti, hogy a tölgyfából készített hordókat különböző módszerekkel belülről pörkölik, s az abban tárolt, érlelt alkohol mindenféle érdekes ízanyagot old ki az égetett dongákból. Mivel nem olcsó megoldás (egy ilyen hordó elég drága, oszt’ két-három év múlva ki kell dobni), ezért használatos az ugyan jóval kevésbé intenzív ízvilágot produkáló, ellenben pénztárcakímélőbb „csipszes” variáció is. Ilyenkor égetett tölgyfaforgácson erjesztenek és érlelnek. Hogy ma esti sörünk melyik változatban készült, összehasonlítási alap híján titokban marad.
Örökké csapongó, nyughatatlan fantáziánkat most a címkén olvasható SESV felirat ragadta meg, ami ugyan lehet orvosi képszegmentáló eljárás (Segmentation-Emendation-reSegmentation-Verification), vagy a modern tengeri olajkutatásnál/fúrásnál használt önemelő hajó (Self-Elevating Support Vessel), esetleg a Solanum viarum nevű agresszívan invazív gyomnövény Soxhlet-féle kivonata (Soxhlet assisted Extracts of Solanum Viarum; ezzel kapcsolatban még egy nagyon ígéretes kutatási anyagot is átfutottam indiai gyógyszerészek tollából, jól működő antioxidánsokat lehet készíteni a növényből, akit érdekel, annak szívesen átküldöm a tanulmányt), ám joggal érezzük úgy, hogy ezzel egy centiméternyit sem jutottunk előrébb a sör irányába. Ha pedig SESU-nak olvassuk, mindenféle gélek és síkosítók kezdenek ömleni a monitorról, zavarba ejtő tömegben. Elengedjük a témát. Majd nálunk avatottabb elmék megfejtik, mi most töltünk és iszunk.
Kellemes, szemet pihentető rézvörös árnyalat, a szűretlenség miatti ködös hatással vegyítve. Habja közepes, nagy lyukakkal, tapad a pohár falára, tartósnak is mondható. Illata mint egy régi asztalosműhelyé: kissé savanykás, fűrészporos, enyhén füstös tölgyfa. Intenzív és tartós, távoztával halvány malátás édesség is észlelhető. Ízvilágát is alapvetően határozza meg ez a fanyar, fás, tanninos-vörösboros vonal. Elsőre kicsit furcsa az összhatás, akaratlanul is a szavatossági időt keresgéli a tekintet a palackon, de aztán kinyílik a dolog, a csersav bámulatos könnyedséggel fuzionál a komlókeserűkkel, szokatlan, ám élvezetes, szépen elnyújtott, hosszan lecsengő élményt kínálva. Nem állítom, hogy könnyen iható sör, azt sem, hogy napi fogyasztásra javasolnám, de összességében pozitív emlékeket iktatunk róla a megfelelő mappába.
Így a végén köszörülnénk egy kicsit a csorbán, a Dej Bůh štěstí feliratot –lévén klasszikus cseh sörszlogen (is) – nemcsak hogy értjük, de hallgathatjuk is a Dymytry együttes jóvoltából. Ők a psy-core stílus megalapítói, s bár prágai illetőségűek, szívesen ajánljuk mindenki figyelmébe kedves nótájukat, melyben közeledő ellenségekről, magányról, összetört csontokról és örvendező férgekről dalolnak. Jó szórakozást, és Dej Bůh štěstí!