Búcsút intünk Böszörménynek, továbbmeggyünk (ezt nem bírtuk kihagyni), de valamikor a nyáron visszatérünk az új főzeteket is körbeszaglászni. Egyébként sem illő az ország eme történelmi térerőtől sercegő vidékét csak úgy kutyafuttában emlegetni, több sör kell ahhoz, hogy a Hajdúságon átrágjuk/igyuk magunkat. Karmikus kijelzőnk is vadul csipog, ugyanis a nemtommelyik netes rádión épp az előbb csendült fel a moldáv származású legendás zenei formáció, az O-Zone Dragostea Din Tei című száma, melynek kezdősora imígyen szól: Alo, salut, sunt eu, un haiduc.
Mivel a hajdú szó eredete nem tisztázott, nyugodtan gondoljunk csak arra, hogy a lelkes minnesänger a törvényen kívüli, tolvaj értelmezési lehetőséget használja (nincs egyedül ezzel, többek között a románok és az albánok is így gondolják). A romanticizmus által kevésbé terhelteknek pedig ott van a jó öreg marhahajcsár. Tény, hogy a hajdúk igen harcias nép volt anno a XV-XVI. században, ezen tulajdonságukat nem habozott használni már Dózsa György sem. Később Bocskai kérte a segítségüket, sikeresen ki is sámfázták a császári hadakat Bihardiószeg környékén a fejedelemről elnevezett szabadságharc nyitóeseményeként.
Zárójelben jegyeznénk meg, hogy Bocskai úgy lett Erdélyben nagyfőnök, hogy az orbaiszéki országgyűlés 1600. november 25-én kiközösítette onnét a véres farsang néven elhíresült jobbágyfelkelés aktív és szorgos leverőjeként. A székelyek tehát nem kedvelték a hajdúkat, a fejedelem viszont igen, ezért jutalmul le is telepítette őket saját birtokain, ahogy az a korponai oklevélben találtatik: „Hogy pedig a mi említett vitézeink bizonytalan lakhelyeikről el ne széledjenek, vagy idegen törvényhatóság alá ne kerüljenek, hanem minden időben egy bizonyos állandó helyen és kerületben lakván, s így együtt a mi erdélyországi hív székelyeink szokása szerint, Magyar- és Erdélyországunknak minél alkalmasabb, hasznosabb és sikeresebb szolgálatot tehetnének és készen találnának: Szabolcs vármegyében létező és ezelőtt a mi tokaji várunkhoz tartozott Kálló egész városunkat, hasonlóul Nánás, Dorog és Varjas pusztabirtokainkat és Hadház, Vámospércs, Sima és Vid nevezetű birtokbeli részjószágainkat, úgy minden királyi jogunkat, […] a mi említett 9254 vitézeinknek és mindkét nemű örököseiknek s utódaiknak mindnyájoknak, azon föltétel alatt adtuk és ajándékoztuk, hogy ők és az ő örököseik és utódaik nékünk, valamint Magyar- és Erdélyországunknak először esküvel magukat kötelezvén, más adományos nemesek szokása szerint, fegyverekkel és hadiszerekkel jól felkészülve, a mi és utódaink parancsára minden közönséges és részleges hadjáratban jelen lenni és a hazának híven szolgálni köteleztessenek.” Aki kimaradt a jóból, hisztizhetett, lásd hajdúfelkelések.
Mi nem hisztizünk, iszunk. A sörház meggyes ale-je a pohárban kissé opálos, világos mahagóni felé hajló árnyalatot mutat. Habja finom szerkezetű, puha, gyorsan apadó, a maradék tapadós, kitartó. Illatában a meggy savanykás-édeskés összetevői viszik a prímet, a háttérben némi malátával. Ízben is hozza a kötelező elemeket, a gyümölcs savjai már a korty elején kijelölik az útirányt, melytől aztán nem nagyon kóricálnak el a többiek sem. A korty átlagosan testes, frissítően gyümölcsös, kellemesen savanykás. A végére jut egy kevés a meggymagos keserűkből is, az utóíz fanyar.
Tisztes iparosmunka, a közelgő nyári forróságok idején napi fogyasztásra is javasolható, a 4%-os alkoholtartalmat tekintve akár emeltebb dózisban is.
Zamatos kilépő a Hajdú Serháztól, így az ember sokkal kiegyensúlyozottabban mondja, hogy viszlát legközelebb.
