Félúton járván a Vaskakas söreinek taglalásával némiképp kényszerpályára szorulva rövid kitekintésnyi szünetet kell beiktatnunk az eddig szépen tekeredő folyamatba. Megtorpanásunknak rögtön két oka is van, egyik súlyosabb, mint a másik. Elsőként azt említenénk, melyet minden vidéken és/vagy zöldövezetben élő ember (az esetek többségében férfiember) nagyot sóhajtva emel a vállára évről évre súlyosabb keresztként az új tavasz eljövetelekor: a fűnyírás. Kevés ennél értelmetlenebb és öngerjesztőbb folyamattal vert meg minket a magunk kreálta civilizáció, a probléma megemésztéséhez, illetve feloldásához mi magunk Kierkegaard és Camus munkásságának tanulmányozását javasoljuk (leginkább a fűnyírás helyett), kik is durván leegyszerűsítve a következő három dolgot javasolják: a.) öngyilkosság b.) vallásos hit (Camus szerint ez a „pszichológiai öngyilkosság”), c.) tegyük magunkévá az Abszurdot – nem, nem úgy-, folytassuk tovább, amit elkezdtünk (Kierkegaard ezt nevezi „démoni őrültség”-nek). Ha egyik megoldás sem szimpatikus, vásároljunk mosómedvét növényevő jószágokat, és zavarjuk ki őket a kertbe. Mi pedig keressünk néhány sört, telepedjünk le kényelmesen az árnyékba nézelődni. Tapasztalataink szerint ilyenkor jó, ha van kézközelben egy csúzli, militánsabb beállítottságúak légpuskában is gondolkodhatnak, mert lehetnek olyan dolgok is a birtok területén, amit a dögöknek nem kellene összerágniuk. A sörök említésével pedig már meg is érkeztünk második problémaforrásunkhoz. Kedves kolléganőnk futott össze jártában-keltében az orgoványiak ír jellegű vörös sörével, rögvest meg is ajándékozott bennünket egy helyre kis PET-palackos példánnyal.
A gond nem is annyira a főzde söreivel van (habár írtunk mi már itt hideget-meleget az Akpedo Kft. előterében működő Jäger Sörfőzdéről), hanem a relatíve hirtelen bekövetkezett emelkedéssel a napi átlagos középhőmérsékletet illetően. A PET-palack és a jó idő nagyon nem szeretik egymást. A kereskedelmi egységek raktáraiban és a vevőtérben uralkodó temperatúra igen hamar jelentős mértékben képes csökkenteni az efféle termékek élvezeti értékét, s akkor még rendkívül elegánsan fogalmaztunk. Ezért hát miután az elmúlt két délutánt növényevők hiányában (oké, van egy tavalyi húsvéti nyulunk, agresszív és dagadt, retteg tőle a kutya is, a szerencsétlen, de ennek a jószágnak a fűfogyasztása nem releváns) a fűnyíró brummogtatásával töltöttük, elhatároztuk, hogy nem engedjük megbuggyanni Jägerék vöröskéjét, pláne, ha az ír jellegű.
Határozott mozdulattal lecsavarintva a kupakot először kenyeresen savanykás illat csapja meg az orrunkat, ami később, a lassú melegedéssel gabonás édességre vált. A sör maga határozottan és szimpatikusan vörösrezes árnyalatú, habja korrekt, törtfehér, puha, tömött, átlagosan tartós. Ízvilágát tekintve a „semleges” kifejezés kívánkozik ki belőlünk első blikkre, habár a maláták tagadhatatlanul éreztetik magukat, csak valahol nagyon hátul. Ezt leírva kissé tanácstalanul meredünk magunk elé, mert valaminek a háttérbe húzódása automatikusan feltételezi egy másik dolog előtérben való tartózkodását, esetünkben azonban itt nincs semmi. Egy kis csípős szénsav, fáradt komlótörmelék, a végén leheletnyi karamell.
Írnek legalább annyira ír, mint mi vagyunk, összességében nem nagyobb tévedés, mint az izlandi méz hét, és nem is sajog tőle a záróizmunk (Vö. Monty Python Flying Circus S4E6: Party Political Broadcast).