Szeles, esős, taknyos idő van odakint, amivel még nem lenne sok baj, mert az egy éjszaka alatt lezuhant másfél tonnányi diófalevelet már összekaparásztuk, el is transzportáltuk a kert legtávolabbi sarkába (egyelőre idén is megúsztuk a defektet, mert annak ellenére, hogy a célterületen nagyjából ötven darab, két emeletnyi magasságú koronaakác éldegél vidáman, nekünk természetesen felfújható abroncsú talicskánk van), ahol a sündisznók már neki is láttak az alvóhelyek kialakításának. Az őszi hangulat ránk mászott, kissé megülte kedélyállapotunkat, ezért csak úgy félgőzzel tologatjuk a mindenféle söröket a kamrapolcon. Van itt három, melyekhez eddig nem nagyon volt kedvünk, most sincs, de meggyőzzük magunkat: erre a napra vártak ők.
A sorrendiséget a lakóhelyünktől való távolság alapján határozzuk meg, nagyon nem szeretnénk, ha bármiféle elfogultsággal lennénk megvádolva ebben a kiélezett és gennyes belpolitikai szituációban. Irány tehát Pécs.
A városban nagy hagyománya van a sörkészítésnek, már az 1300-as évek elejétől dokumentáltan főzték ezt a derék italt. Ennek megfelelően a Pécsi Sörfőzde is meglehetősen színes, hegyekkel és völgyekkel tarkított életúttal bír, melynek részletes tárgyalása meglehetősen szétfeszítené kereteinket. Legyen elég annyi, hogy jelenlegi formátumát 2017 óta viseli, ekkor vásárolta meg a részvények túlnyomó többségét a két vidám Szemerey (az egyik Zoltán és András, a másik Tamás is meg Béla is, hát így könnyű). Hogy lóvé honnan került rá, azt némiképp sejteti, hogy az úriemberek Matolcsy György unokatestvérei. Hagyjuk is a dolgot, pont kezd kisütni a Nap. A Pécsi Craft jelzést viselő session IPA látványos, mintegy félcentis üledékréteggel támad, ezt gondosan eloszlatva kapjuk a ködös, barackleves megjelenést. A cafrangos, tapadós habréteg alól eleinte harsány, ám rendkívül gyorsan illanó citrusos aromák érkeznek. A korty is ilyen, mire észlelné az ember az ízeket, már le is csúszik, csak némi lagymatag keserűség marad utána. Ismét próbát teszünk, a helyzet változatlan, ezért megpróbáljuk úgy felfogni a dolgot, mint a session kifejezés söripari újraértelmezését. Jó pont viszont, hogy a 12 B° meglepően testes érzetet produkál, ami ráadásul nekünk tetsző lágysággal párosul. A termék nem fog elmozdulni az ilyet is ittunk kategóriából, de sokkal rosszabbakkal is találkoztunk már, illetőleg terveink szerint még fogunk is.
Temesvár mindössze cca. húsz kilométerrel van messzebb tőlünk, mint a mecseki nagyváros, ám ez elegendő ahhoz, hogy a románok egyik közismert alapsörét másodikként tárgyaljuk. Természetesen a rendkívül érdekes és felettébb zavaros történelmi háttér miatt az Ursus román sörként való meghatározása minimum kérdőjeles, hiszen a főzde alapításánál (amit hivatalosan 1718-ra datálnak, de ez közel sem biztos, hogy fedi a valóságot) leginkább magyarok bábáskodtak, és a tulajdonosok is azok voltak a második világháborút követő államosításokig. Nem sírunk mi vissza semmit, nem a mi műfajunk, de szeretünk elmélázni a dolgokon, no meg aztán az Ursus Breweries 2017-től az Asahi tulajdona, ezen az alapon pedig nem román, hanem japán. Nna.
A mackó valamikor az 1870-es években vált jelképpé (a palackon konkrétan 1878 szerepel), ezen a néven viszont csak az első véhát követő kitelepítési hullámokra reagálva kezdtek sört forgalmazni. Napjainkra az Ursus tökéletesen átlagos, hovatovább semmitmondó, enyhén kesernyés eurolágerré küzdötte le magát, legalábbis a Premium, amit most kóstolgatunk. Viszont halvány krémsajtszaga van, ami nem biztos, hogy jó, de legalább érdekes és passzol az édeskés utóízhez.
Utolsó tételünk több szempontból is kilóg a sorból, hiszen egyrészt kontinenst váltunk, másrészt egy tisztes, 4 %-os alkoholtartalmú gyömbérsörről van szó. A jóég tudja, hány kilométer megtétele után érkezünk Sydney egyik külvárosába, Brookvale-be, melynek nagyjábóli központjából uszkve húsz percet kell tömegközlekedni Manly-ig, ahol végre megpihenhetünk a 4 Pines Brewing Co. pubjában. A cég fiatalka (2006) és családi irányítással működik, valamint igen környezettudatos, már a névválasztást illetően is. A második véháig a parti sétány végén békésen populált négy fenyő, de akkor kivágták őket, hogy a helyükre légvédelmi ütegeket és géppuskafészkeket telepítsenek. A főzde ezek emlékére vette fel a nevet, ám nem álltak meg itt. Lepacsiztak egy környezetvédelmi szervezettel, s három esztendő alatt közösen 133.332 darab fát, bokrot, cserjét, talajtakaró növényt ültettek el mindenfelé (44.444/év, mert hogy 4 Pines, you know). Megsüvegelendő.
A Brookvale Union egy olyan leágazás, ahová minden belefér, amit az alapcég már nem biztos, hogy nyugodtan felvállalna, mint például lila hajjal, tütüt viselve megjelenni egy traktorkiállításon, ahogy azt az oldalukon olvashatjuk. Termékskálájukban a gyömbérsörökön túl megtalálhatóak a vodka/whisky alapú, gyümölcsízű, 4-6%-os tengerparti lazítók is. Az általunk kóstolt példány az alapsör, ennek megfelelően és parádésan egyszerű, vadítóan gyömbéres, izgalmasan csípős. Tudjuk, hogy teljesen más kategória, mégis egyértelműen ő a mai nap győztese. Quality on the inside, nonsense on the outside (and everywhere else), így a mottó.
Közben egészen szép idő lett, csak a szél akarja még mindig letépni az ember fejét.