A tanévkezdéstől keserű a pofánk, ráadásul ez távolról sem az a jó értelemben vett sörös keserűség. Segélykérőn pislogunk a kamrapolc irányába, hátha akad ott valami, amivel hóna alá nyúlhatnánk padlót fogott életkedvünknek, és lám, ahol a szükség, ott a segítség (Where there is poison, there is a remedy, ahogy az ángliusok mondják úgy általában, illetve I got the poison, I got the remedy, ahogy a Prodigy állítja). Két Bakalář jelentkezik önzetlenül e nem könnyű feladat teljesítésére. Az egyik a Honey Lager, más olvasatban Medový Speciál, a másik pedig a Dry Hopped Lager, zengzetesebben Světlý ležák za studena chmelený.
Az említett keserűség miatt a mézesbe fogunk először belenyalni, zabolázhatatlan gondolatmenetünk pedig máris a fóti főzde Keserű Méz nevezetű hoplágere, valamint a körülötte anno kitört cicaharc emlékei felé kanyarodik. Ám nem ér oda a szerencsétlen, hiszen zabolázhatatlan, ezért máris Pascal Bruckner neve villan fel, akinek hasonló című regénye nagy durranás volt valamikor a kilencvenes évek közepén, mert sokat és sokféleképpen dugtak benne a népek, de emlékeink szerint a történetvezetés kissé dagályos, a stíl pedig irodalmiaskodó, szerencsére közel sem annyira modoros, mint mi. A témára filmügyileg nem kisebb név vetette rá magát, mint Roman Polanski, az alkotást a rendező egyik utolsó jelentős művének tartják a hozzáértők, nekünk pedig újra meg kellene nézni, mert csak kínosan balf@sz jelenetek ugranak be, az meg nem lehet, ha egyszer egy utolsó jelentős műről van szó.
A mézes Bakalář viszont működik, még ha nem is felejthetetlen alkotás, hisz’ látjátok, milyen önfeledten fecsegünk itt mindenféléről. Mézszínű (naná), vaskos és tartós hófehér habbal. Illata értelemszerűen édeskés, a méz mellett a maláták is ezt a vonalat erősítik, de a komlók zöld, füves kontrái szépen ellenpontoznak. A korty átlagosan testes (B° 14), a szénsavak nem vártan ropogósak. Ízében nem teng túl a méz, ám szépen és hosszan ível át, decens keserűkkel (IBU 22) támogatva. A vége viaszosan tapad, az utóíz virágos.
Mostanra kisebbik leánygyermekünk mellé csatlakozott három fiú is, átmeneti megőrzéses jelleggel, mert bennünk pedagógokban ugyan nem túl erős a csordaszellem (ha az lenne, már rég lapátra és jégre tettük volna ezeket a nyomorult kérdőjeles férgeket, akik azt művelik az oktatási rendszerrel, amit), de egymás kölykeire automatikusan figyelünk és ügyelünk. A hangulat tehát olyan negédes, hogy ideje előkotorni a keserűket, nehogy felboruljon a lelki egyensúlyunk. A hidegkomlós láger hozza is szépen a jellegzetes žateci zöldséges-füves ízvonalat, a 34-es IBU pedig megfelelő és határozott keserűséget biztosít, a hab varázslatos módon egyszerre kőkemény és krémes. Kissé sajnáljuk, hogy nincs még pár palacknyi a hűtőben, de többet ha akarnánk sem tudnánk róla mondani, mert az egyik kölyök éhes, a másik a wifi-jelszót követeli, a harmadik a negyedikkel üvölt, hogy kussoljon már azzal a rohadt szájharmonikával. Ezért most az éheset kiviszem a kutya mellé, osztozzanak a tápon, a jelszavasnak rálépek a telefonjára, amelyik üvölt, azt fejbevágom, a harmonikással meg lenyeletem a hangszert.
Csend, béke, péntek.
