Az ember pszichéje (pfff…) bizony megsínyli, ha huzamosabb ideig sündörög a gazdatest a hét főbűn környékén. Egészen biztosan ez az oka annak is, hogy most, midőn tematikát igyekszünk váltani, egyszerűen nem megy ki a fejünkből az évtizedekkel ezelőtt hallott, és természetesen azonnal megjegyzett kissé tán pajzán hangulatú versike első két sora, miszerint: Újra itt a húsvét, mindig nagyon várom/Örömnedvem cseppjei csorognak a szádon. Naná, hogy elnézést kérünk, de nem tehetünk róla, a szövegtapadás komoly dolog. Annyit csiszolhatunk a dolgon, hogy egy odacsempészett mássalhangzóval sörömnedvemmé módosítjuk az arcpirító kifejezést, és máris közelebb vagyunk állandó témánkhoz.
Húsvétig nyulacskázunk, mégpedig Fehér és Kísérleti példányokkal, ezek közül is rögtön az első, a Cool Waves, illetve a készítésekor használt komló, a Nelson Sauvin segítségével átruccanunk szerencsétlen bolygónk túlsó felére, Új-Zélandra, melyet őslakosai a dallamos Aotearoa névvel illetnek. Jómagunk nem merülnénk el a szörfözés rejtelmeiben, sokkal inkább a Gyűrűk Ura forgatási helyszíneit zarándokolnánk végig, de ha már Cool Waves, akkor irány a part. A hozzánk hasonlóan tájékozatlan amatőröknek általában Hawaii ugrik be erről a sportról, pedig a hullámokon való száguldozás a maori kultúra szerves része volt bőven a fehér ember megjelenése előtt is. Valószínűleg vidám kikapcsolódási forma lehetett, ezt sejteti a neve is: whakahekeheke.
Használtak hozzá katamaránszerű csónakokat (waka hourua), egy törzsből kifaragott kenukat (waka kōpapa), és deszkákat (moki), sőt, az igazán profiknak elég volt egy mindenféle tengeri gizgazzal kitömött zsák is. A misszionáriusok miatt, akik nem nézték jó szemmel az időtöltés közbeni meztelenkedést, jócskán a háttérbe húzódott a dolog, kis híján a feledés homályába is merült. Aztán 1915-ben arra járt egy igazi hawaii arisztokrata, Duke Paoa Kahinu Mokoe Hulikohola Kahanamoku, és az új-zélandi szörfélet meg lett mentve. A herceg egyébként az 1912-es és az 1920-as olimpián aranyérmes lett 100 méteres gyorsúszásban, 1924-ben pedig Johnny Weissmuller mögött második, de Tarzantól kikapni nem szégyen.
Közben töltünk is, mert a sok sós víztől már teljesen cserepes lett a szánk, s miközben a tompa, ködös látványelemeket és a szivacsos, kissé rojtos, tapadós habkoronát bámuljuk, röviden mesélünk a komlókról.
A Nelson Sauvint az új-zélandi Smoothcone-ból nemesítette és dobta piacra a helyi Plant & Food Research 2000 tájékán. Az egyedülállóan fehérboros hatás miatt hamar nagy népszerűségre tett szert, a szőlő és az egres ízvilága újabb gyümölcshab-réteg a sörtortán. Markáns alfa-sav tartalma miatt kettős felhasználású komlóként (aroma és keserű) aratja sikereit.
A HBC 630-as jelzésű komlóval már találkoztunk a főzde söreit kóstolgatva, hiszen Imagine elnevezésű NEIPA-juk is ezzel lett fűszerezve. A három betű az ámerikánus Hop Breeding Company-t takarja és jelenti, ők jelentkeztek 2008-ban a Warrior ezen továbbfejlesztett változatával, mely szintén kettős felhasználású komló.
Sörünk illata alapvetően finoman és savanykásan boros, ehhez némi halvány déligyümölcs csatlakozik harapásnyi barackkal. A korty átlagosa szénsavas, húsos (14 B°), a zabpehely és a búzamaláta miatt kellemesen sima. Az eleje villanásnyi ideig bogyós gyümölcsökre emlékeztetően édeskés, aztán a fehérbor és a szőlő savanykássága veszi át a szót, és tartja is magánál szép ívben, megbízhatóan a korty végéig. A keserűk visszafogottak, de szépen kontráznak a Nelson Sauvin jutalomjátéka mellett. A 6,5-es alkohol a sör nevéből a waves-t hivatott biztosítani, nem is csinálja rosszul.
A klasszikus déligyümölcsös jegyeket borosakra cserélő NEIPA érdekes és emlékezetes söre a főzdének, és ha utánanéznénk, biztosan kiderülne, hogy ez a két jelző a Fehér Nyúllal kapcsolatosan már-már állandósult nálunk.
