Itt az idő, búcsút intünk Litovel városának és söreinek, s mivel vannak, akik ilyenkor kissé elérzékenyülnek, mi máris tálcán nyújtunk feléjük egy igencsak kidolgozott vállat, melyre nyugodtan ráborulhatnak egy jóízűt bőgni. Gustav Frištenský felsőruházatát taknyolhatja össze minden szenzitív lélek, ha nem fél attól, hogy az úriember letekeri az orrát. Az elővigyázatosság mindenesetre indokolt, lévén Gustav apánk a „minden idők legjobb cseh birkózója” cím büszke birtokosa, s orrletekerésben szerzett rettenetes rutinját a háta mögött sorakozó csaknem tízezer (!) mérkőzés körvonalazza. Az 1879-es születésű nagybetűs férfi (istenbiz’ nem gúnyolódom, nyüzüge szemüvegesként őszintén csodálom az ilyen teljesítményre képes embereket) kovácsinasként kezdte karrierjét egyengetni, de egy gyermeteg poén miatt -melynek keretén belül egy tanonctársa izzó patkót nyomott a kezébe- végül a húsiparnál kötött ki. Példamutatóan egészséges életet élt, nem ivott, nem dohányzott, odafigyelt arra, hogy mit és mennyit eszik, mindemellett rendszeresen sportolt a híres Sokol klubban. Tehetségére hamar felfigyeltek, versenyekre küldték, három esztendővel később pedig már ő volt Európa amatőr bajnoka görög-római birkózásban (ebből alakult ki a kötöttfogású birkózás, ahol csak derékon felül lehet fogást keresni az ellenfélen, s mely elnevezés már csak azért is hungarikum, mert a miénken kívül nincs olyan nyelv, mely a sport szabályrendszerére, nem pedig az eredetére utalna ezzel). Belevágta hát a tőkébe a hentesbárdot, profi birkózónak szegődött, körbeutazta a világot, s nagyjából mindenkit megvert. 1906-ban éppen Litovelben szuszogott a szőnyegen, amikor a főzőmester leánykája a kor elvárásainak megfelelően szemérmes lendülettel hozzávágott egy rózsacsokrot. Szerelem, házasság. A sörgyár mellé költöztek, vígan voltak a második véháig, amikor is mindenüket elvesztették, Gustav pedig koncentrációs táborba került az ellenállási mozgalomban való részvétele miatt. Az elrejtett családi aranykészletnek köszönhetően igen megviselt állapotban, de élve keveredett haza. Felesége ’47-ben elhunyt, ő tíz év múlva követte. Halála előtt magas állami kitüntetésben részesült sporteredményeinek köszönhetően. Sírja Litovelben van, s egy őt ábrázoló szobor is álldogál a városi sportintézmény bejáratánál.
Egy teljesen feleslegesen öt részre szabdalt filmecskét is megnézhettek róla, melynek első részét 1914-ben, az utolsót pedig 1949-ben forgatták. A kezdő epizódot linkelem ide, innen már tovább tudtok ugrálni a többire:
A róla elnevezett sör telt és csillogó borostyánszínnel bír, ahogy az egy félbarnától elvárható. Habja fehér, krémes, „litovelesen” tapadós. Erőteljes, vajas-karamellás illatába csipetnyi szárított gyümölcs is vegyül, az összhang igen kellemes. Ízvilága már kevésbé összetett, a jól megalapozott malátákra közepes, ám megbízható komlók érkeznek. Az alkohol (6.1) amolyan önfejű módon mintha kissé kilógna, feszít, mint Gustav a címkén, a korty vége rövidre zárt, komlós. A kisebb döccenők ellenére jó szívvel ajánljuk mindenkinek, fogyasztása sokkal élvezetesebb egy vállficamnál, vagy egy fülcimpa letépésénél.
