834. Konrad Svetlé Výčepní

Vratislavicében jó pár alkalommal jártunk már virtualice, vagy hatféle Konradon ittuk át és túl magunkat (rendben, vesszük a fáradságot, tessék: volt a tizenkettes, a Kapucín, a Spytihněv, a Vratislavické Řezané, a Zelený Král és a Světlý 11° Ale, aki az illegalitásban a Gepard fedőnevet kapta). Meséltünk eközben pókokról, Szent Patrikról, a Siretoko-félszigetről, szőnyeggyárosokról és ereiket saját szemüveglencséikkel felvagdosó náci tisztekről, valamint Ina Galušková nővérről a Kórház a város szélén című sorozatból. Ezért hát most, amikor a néhány örvendetesen befutó tétel miatti ismételt rovancsolás folyamán elénk gurult az egyik setét és pókhálós sarokból a Konrad Svetlé Výčepní a maga szerényke tízes Ballingjával, 4% környékén egyensúlyozó alkoholtartalmával, hirtelen nem is tudjuk, mit kellene mondanunk. Némi csendes mélázás után (ami nem is megy olyan könnyen, mert az ünnepkörnek megfelelően már túl vagyunk néhány emberesebb túrán a Pierre Marie Edouard Malligand-ról elnevezett fok környékén, s legalább kettő, a körülmények szerencsétlen összjátéka esetén akár három hasonló kirándulás várat még magára, pedig már így is eléggé meg vagyunk viselődve) úgy döntünk, hogy miközben csendesen megiszogatjuk ezt a sört, összesítünk, statisztikázunk és lehúzzuk a rolót erre az esztendőre.

Jöjjenek hát a száraz tények. A tárgyalt évben eme Konrádkával együtt százhuszonhárom sört kóstoltunk és véleményeztünk itt a csoportban (indulásunk óta 834-et). Ehhez 49346 szót hívtunk segítségül és pöntyögtünk le, cca. kilencven oldalnyi virtuális A4-est használva fel. A közösségi oldal szerint 28769 látogatónk volt, s ez elég döbbenetes szám ahhoz, hogy minden további nélkül elhiggyük és hálásak legyünk mindnyájatoknak. A tagok létszáma is szépen gömbölyödik, pillanatnyilag 377-en vagyunk, ennyi emberrel pedig már elég látványos tömegjeleneteket lehet tervezni. Domainnevet is vásároltunk, immár teljesen legálisan a mienk a porbollettem.hu oldal, ami párhuzamosan és szorgalmasan működik együtt a csoporttal, s ahová még mindig nem rakosgattuk fel a régebbi írásokat, mert nem érezzük hozzá magunkban az erőt. Az oldalt reklámozó pólót viselő emberek száma szintén örvendetesen gyarapodik, ilyen téren sem fognak szűnni erőfeszítéseink a következő esztendőben.

Köszönünk tehát nagyon szépen mindenkinek mindent, hogy olvastatok, kommenteltetek, megjegyzéseket fűztetek, fotókat és sörélményeket osztottatok meg, söröket küldtetek és ajándékoztatok, hogy működtettétek és a hátatokon vittétek ezt az egészet. Hálásak vagyunk, komolyan.

Kívánunk hát minden szépet és jót nektek az új esztendőre. Jöjjön össze, amit terveztek, és amit szeretnétek, hogy összejöjjön. Igyatok jó, nem annyira jó és kifejezetten sz@r söröket, hiszen minden tisztességes érmének legalább három oldala van. Ha pedig ennek hatására kikívánkozik belőletek valami (nem arra gondolok, amit fel kell mosni), akkor gyertek, megbeszéljük. Maradjatok velünk továbbra is, olvassatok minket, mi nagyon fogunk igyekezni, hogy szerteágazó és szórakoztató tartalommal töltsük ki ezt a felületet. S hogy ez mennyire fog sikerülni? Mához egy esztendőre kielemezzük.

PS.: a Svetlé Výčepní nem egy hűdejó sör, íz- és illatvilága inkább az olcsó (illetve annak gondolt és mondott) eurolágerek irányába hajlik, mintsem a „csehes” pilsek felé, ám ennek ellenére még bőven a fogyasztható kategóriában landol. Ráadásul egyetlen olyan zavaró tulajdonsága sem volt, ami elterelte volna a figyelmünket az évzáró poszt megírásától. Ez a tulajdonság pedig egyre nagyobb erénynek számít a mai világban.

PPS.: a szavak száma 49844- re módosult.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük