Steenbrugge-kirándulásunk harmadik, egyben egyelőre utolsó megállója következik, belekóstolunk a Blanche/Wit megszólítású belga búzába, közben pedig ígéretünkhöz híven körbetáncoljuk kicsit a gruut (gruit, gruyt, grut) problémakörét is. Táncunk légiesen könnyed lesz, hiszen a munka oroszlánrészét Vásárhelyi kolléga már elvégezte, az ő vérének és verejtékének gyümölcséből csemegézhettek ehelyt:
Az emlegetett gyógynövénykeveréket a sörök ízesítésére nagyjából a XVI. század elejéig-közepéig használták széles körben, leginkább a mai Hollandia és Belgium területein, illetve Németország nyugati részén. A fűszercsomagban rendkívül széles palettáját találjuk a mindenféle gyógy- és kevésbé gyógy-növényeknek, gyakorlatilag szinte minden, sörfőzésre jogosult település saját, egyéni mixtúrával rendelkezett, a háztáji készítmények végtelen számú variációs lehetőségeit pedig említeni sem merjük. Stephen Harrod Buhner, a téma kutatásának nagy öregje (aki többek között tanárként, pszichoterapeutaként, klinikai gyógynövényszakértőként, valamint egyedi kivitelezésű napelemes lakások tervezőjeként is funkcionál) Sacred and Herbal Healing Beers: The Secrets of Ancient Fermentation című könyvében a hagyományos gruit három összetevőjeként a fenyérmirtuszt (Myrica gale, szegfűszeges, fenyőgyantás aromák), a cickafarkot (Achillea millefolium, illetve területenként változó alfajai kesernyés, fanyar ízekkel) és a rozmaringot (Salvia rosmarinus, csípős, kámforos, földes jegyek) jelöli meg. Ám ha valaki kellőképp belefeledkezik a témával való foglalatosságba, összetalálkozhat pl. a csarab, a kerek repkény, az orvosi pemetefű, a fekete üröm nevével, sőt, a hardkór rajongók a cseresznyefa kérgétől sem ijedtek meg.
A boldog, szertelen (fenéket szertelen, ez inkább nagyon is sok szer) békeidőknek részben a Reinheitsgebot (illetve előzményei) megjelenése, részben pedig a reformáció elterjedése vetett véget (merthogy ebben elég sok zsé lapult, amit Luther lelkes követői inkább a maguk zsebében szerettek volna tudni, mintsem a katolikus komákéban, de most már tényleg kezd sok lenni a zárójel). A kilencvenes évek óta az eljárás sokadik gyermekkorát éli, számolatlan főzde ontja magából az ily módon készített, fűszerezett söröket. Még International Gruit Day is van, sosem találjátok ki, mikor: február elsején, így hát megint hihetetlenül naprakészek és trendik vagyunk.
A mi witünk az ismerős és megszokott koriander-curacao vonal mentén mozog, már illatában is ezeket tükrözi, szépen vegyülve némi búzás savanykássággal és csipetnyi élesztővel. A korty közepesen testes, a szénsavak sem erőszakosak. A maláták szépen ki lettek dolgozva, szinte végig ők visznek a vállukon mindent. A leheletnyi banános észterkínálatot a végén és az utóízben váltja le a gruut-hangulat. Korrektnek mondható belga búza, habár fogyasztása közben minden eddigi meggyőződésünkkel szemben haladva az jutott eszünkbe, hogy alkalmasint tán a koriandert is túl lehet tolni.
