A húsvéti ünnepkör még nem távolodott el olyan messzire, mondhatni nyúlfarknyi nyúlugrásnyira van csak tőlünk, ezért egészen nyugodt lelkiismerettel kapjuk le a polcról a Fehér/Kísérleti Nyúl újabb sörét (hirtelen támadt a gondolat, hogy ugyan vajon tudnánk-e olyan esetet, szituációt említeni, melyben a söröket illetően nem lenne egészen nyugodt a lelkiismeretünk, ám ez a téma hosszabb, elmélyültebb, több sörrel megtámogatott meditációt érdemelne), mely a gyártó szerint egy tradicionális bajor alapokra épülő sötét bak. A névválasztás ismét a lecsapásra váró magas labdák közé tartozik, az írófejedelem maga is ott bazsalyog a címkén egy gyönyörű kanárisárga sportkocsi mellett (csakazértsem írtunk papagájsárgát, pedig ott üldögél egy), ami akár az a gépjármű is lehet, amit az irodalmi Nobel-díj mellé passzított pénzmagból vásárolt Thomas Mann.
Ő maga már várta ezt az elismerést, viszont azon kissé megdöbbent, hogy lényegileg a Buddenbrook házért kapta. A lübecki kereskedőcsalád széthullása a változó időknek és követelményeknek megfelelni nem képes embertípus hanyatlását és pusztulását mutatja be, Mann viszont nyitott szemmel élt. 1930-ban megírta a Német Felszólamlást, melyben a nemzetiszocializmust excentrikus barbárságnak nevezte, ami „tömeges görcsbeesés, bódécsörgettyűzés, hallelúja és monoton slágerszavak dervisszerű ismétlése, míg mindenkinek habzani nem kezd a szája.” Ismerős? Aktuális? Egy része mindenképp. Ebben az időben jelent meg Mario és a varázsló című kisregénye is, mely egyértelmű megoldást javasol a nácizmus problémakörére. Mennie is kellett, az Egyesült Államokban tárt karokkal fogadták, de a háború után őt is piszkálni kezdte a HUAC (House Un-American Activities Committee, Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság), ezért ’52-ben Svájcba költözött. Itt is halt meg, sírja a kilchbergi temetőben található.
Közben persze töltöttünk is, jólesően pihentetjük űzött tekintetünket a rézvörös és a világos mahagóni között egyensúlyozó árnyalatokon, a közepes, átlagosan tartós, törtfehér habon. Illata első körben szőlősen savanykás, ezt a Hallertau Blanc védjegyeként rögzítjük, majd hamarosan térdig gázolhatunk a vaskos és húsos malátákban. Karamelles édesség, kekszes ropogósság nyálcsorranásig. A korty is telt (16.2°B), a szénsav kellemesen csípi a nyelvet, hogy aztán a rengeteg maláta kényelmesen elterülhessen rajta. Meg is teszi, nem is enged nagyon szóhoz jutni mást, a komlók keserűsége csak a végén és az utóízben – némi savanykássággal karöltve – villan fel.
Lassú, komótos, filozofálgatós ivásra tervezett sör, az ízvilágon kívül a 7%-os alkoholtartalomra való tekintettel sem érdemes kapkodni vele, ezért még azt is elmeséljük, mi történt 1937. január 13-án. Ezen a szerdai napon olvasott fel ugyanis Thomas Mann a budapesti Magyar Színházban a Lotte Weimarban című regényéből. Az eseményt a Szép Szó irodalmi és társadalomtudományi folyóirat szervezte, melynek egyik szerkesztője, József Attila ez alkalomra írt versét is elszavalta volna. De csak volna, ugyanis a rendőrség nem engedélyezte. „A felolvasást és a verset az előírás szerint bemutatták ma délelőtt a budapesti rendőrségen. József Attila ódáját — mint a „Magyarország” jelenti — a fő- kapitányság engedélyügyi osztálya az államrendészeti osztály véleménye alapján nem tartotta alkalmasnak arra, hogy a nyilvánosság előtt politikamentes ülésen felolvassák. Az államrendészeti osztály véleménye szerint ugyanis József Attila ódája nem mentes a politikától. Az óda elszavalása ennélfogva a ma esti felolvasáson elmaradt.” (Prágai Magyar Hírlap, 1937. január 14.)
„Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.”
