A mind nagyságát, mind tematikáját tekintve jelentéktelen vargabetű után visszakanyarodunk a Vaskakas söreihez, s ha már kanyargás, elég egy pillantást vetnünk mára rendeltetett sörünk címkéjére, hogy máris kedvet kapjunk egy gondolati síkon megvalósított kiránduláshoz. Az American Hop Dog palackján ugyanis egy randa nagy kutya motorozik vidáman a kora nyári jó időben egy főzdés emblémával díszített chopper nyergében kuporogva. Fajtáját tekintve valamilyen dog (leginkább tán német, illetőleg dán, mert ugyan az ehhez nagyon hasonlító kutyák ábrázolásai már vagy 4500 évvel ezelőtt kezdtek feltünedezni az akkori oligarchák és egyéb, szánandó életminőségű és -színvonalú, kőgazdag akárkik sírkamráinak falain, a fajta származása vitatott. Leginkább az említett két nemzet marja egymást lelkesen ez miatt, átlagosan öt évente jönnek elő felváltva valamiféle megdönthetetlen bizonyítékkal a saját igazukat illetőleg. Az FCI [Fédération Cynologique Internationale – Nemzetközi Kinológiai Szövetség] szerint hivatalosan Deutsche Dogge az elnevezés, ám az angol nyelvterületeken a Great Dane dívik. Minket jórészt hidegen hagy a dolog, de egy jó sörrel a kezünkben, kényelmesen hátradőlve gyakorlatilag bármilyen verekedést szívesen végignézünk. Ráadásul a tenyésztők szerint értelmes, józan és kiegyensúlyozott jószág, amit hozzáértés híján nem vitatunk, ám megjegyeznénk, hogy a populáris kultúra két sztárja, Scooby-Doo [eredetileg Hanna-Barbera produkció 1969-ből] és Marmaduke [Brad Anderson alkotása még régebbről, 1954-ből] is eme fajta oszlopos tagjai…), a sör pedig egy west coast IPA.
Utóbbit tekintve köztudott, hogy az ámerikánusoknál a nyugati-keleti parti rapperek műmájer összefeszülései után rögvest a sörösök következnek a sorban. Jómagunk a békés együtt fejlövésfejlődés mellett törünk lándzsát, egyformán kedveljük a markánsabb komlózású, keserűbb west coast, illetve a némiképp balanszírozottabb east coast típusokat is.
Miközben a Hop Dog borostyános-rezes színét és törtfehér, vaskos habját bámuljuk, orrunkat máris csiklandozza a jellegzetesen gyantás, citrusos, grapefruitos aroma, ám van itt némi disszonancia, ezért élünk a gyanúpörrel, hogy sörünk a palackozást követően hozzájutott még némi felesleges oxigénhez. Mindenesetre ez az ízvilágot döntően nem befolyásolja, a komlók szépen begyakorolt alaki gyakorlatot mutatnak be (igyekszem a szakzsargont lelkesen használni, ha már úgy néz ki, hogy egy nyugdíjas fakabátra bízzák a közoktatást, halleluja és hátbaz+), a 65-ös IBU jólesően uralja el a terepet, de azért hagy némi helyet a gyümölcsöknek és egy kis kekszes malátának is. A vége száraz, finoman és gyümölcsösen édeskés, az utóíz keserűi hosszan bizseregnek még az ember nyelvén. Korrekt IPA, a 6%-os alkohollal együtt megfelelő erősségű lendületet kölcsönöz a hét utolsó és nyomorult munkanapjának átvészeléséhez.
PS.: Győrújbarátig megint nem sikerült eljutni, na de majd legközelebb, úgy éljetek. Vigasztalódjatok egy újabb fotográfiával, amin a főzdefőnök feszít címkepózban.
