Ígéretünkhöz híven irány tehát a magyar tenger, annak is a déli partján fekvő Balatonboglár. A tó környékén már vagy hatezer esztendővel ezelőtt is éldegéltek bennszülöttek, ezért a boglári gazdák is jól teszik, ha a talajlazítási munkálatok során véletlenszerűen előbukkanó cserép- és fémdarabokat nem hajítják át automatikusan a szomszéd terciájára (öreganyám a vándorgané névvel illette ezeket az állandóan úton és útban lévő tárgyakat), hanem előtte gondosan szemrevételezik, hátha valami értékes. Ha az, akkor gyorsan keresni kell egy lehetőleg külhoni szakembert/gyűjtőt, s annak jó pénzért eladni. Mert a magyar állam – mely felé valamiféle leadási kötelezettsége van az embernek ilyen téren is (ezek imádják az állampolgárok irányába mutató kötelezettségeket) – jó esetben megkínál egy ötezressel és egy Köszönjük! feliratú ánégyessel, oszt’ jónapot. A lelet további sorsa pedig a csendes erózió valamelyik halkan sírdogáló, haldokló múzeumunkban, ahol nyolc évente nézi meg három ember, ebből kettő takarító.
A szőlőkultúra honosításáért itt is a rómaiakat kell megemlítenünk, akik vidáman talpaltak az Aquincum felé vezető hadiúton, s ha elfáradtak és leizzadtak, nekik még biztosan jutott szabadstrand. Nem úgy, mint nekünk, hülyéknek. A város írásban először 1211-ben van említve villa Boclar-ként, aztán jöttek a törökök, és a déli parton nagyjából minden ment a levesbe. A kontyosok távoztával újra benépesült a vidék, majd jött a gondtalan huszadik század a világháborúkkal és a turistákkal. Hogy melyik nagyobb csapás, még vita tárgyát képezi.
Sörünk ihletet adó pincészete a Kristinus Borbirtok, ahol 2018 óta rendkívül filozofikus, egyben tudományos alapokon zajlanak az események. A tulajdonosok Rudolf Steiner holisztikus szemléletét tették magukévá, miszerint mindent egységes egészként kell(ene) kezelnünk, melybe a termőföldön, a növényeken, az ott élő állatokon és embereken kívül az univerzum egyéb kiegészítői (csillagok, bolygók, holdak, etc.) is beletartoznak. Steiner úr igazi nagypályás játékos volt, nevéhez fűződik például a Waldorf-pedagógia oktatási filozófiája is, nem dobált csak úgy a levegőbe mindenféle görög előtagokat.
A Dél-balatoni borvidéken a fehérborok viszik a zászlót, ide tartozik a Monyo grape ale-jének készítésekor felhasznált sauvignon blanc is. Mivel nevében szerepel a francia sauvage (vad) kifejezés, nem bírjuk ki, hogy ne illesszük ide egyik kedvenc zenei formációnk, a Gojira felvételét, aminek természetesen semmi köze sincs adott témánkhoz. Akik esetleg Vad Katalin filmes pályafutásának nagyívű és érzékletes bemutatásában reménykedtek, azok most csalódtak, tőlük elnézést kérünk.
A tárgyalt borféle száraz, élénk savú, erőteljes aromájú. Ízvilágában a szakemberek szerint vagy tizenöt növény és gyümölcs detektálható, ezeken kívül egyesek szerint a cicavizelet/macskapisi vonal is hangsúlyos. Reménykedve piszkáljuk kifelé a parafát a palack nyakából.
Kellemes, szűretlensége miatt kellően opálos, aranyszín sör kerül pohárba. Habja tömött, krémes, gyorsan apadó, a vékony maradék viszont kitartó. Illatában savanykás gyümölcsösség, falatnyi barack, élesztős, fahordós jegyek. Pisi nincs. A korty közepes (13,3 B°), szelíden szénsavas. Enyhe malátákkal nyit, ezek karamelláiba csapódnak bele a fehérbor friss, üde gyümölcsei, decens savjai. A barack erősödik, mellé egy kis bodzavirág szegődik társként. Kapunk egy kis gyümölcshéjas-magos keserűséget is, a vége pedig száraz, finoman fanyar.
Ismét egy élvezetes vegyesházasságba nyalhattunk bele, habár a kandúrhúgyra hiába vártunk. Sebaj, majd legközelebb.
