Hét eleji nyomott hangulatunkat némiképp orvosolja, hogy a Hajdú Serház egy névben, típusban, megjelenésben egyaránt pillanatnyi állapotunkkal tökéletesen parallel sört tudott produkálni nekünk. A Blackout – nevéhez híven – sötét, mint egy áramszünet a nap megfelelő szakában, illetve említhetném még kis hazánk jövőképét is, így a választások után, de hagyjuk a politikát, nyissunk, töltsünk, szellőztessünk, közben pedig nézzünk gyorsan körül az áramszünetek háza táján. A leghíresebb blackout minden bizonnyal az 1977 nyarán New Yorkot érintő, 26 órán át tartó esemény volt, melyről azóta könyvtárnyi kimutatás és elemzés született mindenféle szakemberek tollából, a póznamászóktól kezdve a pszichológusokon át a szociológusokig. Két villámcsapás miatt 9 millió ember maradt áram nélkül (2012-ben Indiában 620 millió, csak viszonyítási alapként), s elég sok olyan akadt köztük, akikről ennek hatására gyorsan lekopott a civilizáció vékony máza. A fosztogatásokat a szakértők az akkortájt nem túl fényes gazdasági helyzettel magyarázzák, de természetesen az összes balhét nem lehet annak rovására írni. A zavargások során 1616 üzletet rongáltak meg/fosztottak ki, a tűzoltókat pedig 1037 esethez kellett riasztani.
Kb. 4500 embert tartóztattak le, a rendőrség állományából 550 sérültet regisztráltak. Az anyagi kár nagyjából 300 millió dollárt tett ki, ez a mai árfolyamokat tekintve olyan 1,8 milliárd. Számunkra viszont a legérdekesebb nem is ez, hanem az ugyanitt tizenkét évvel ezelőtt történt áramszünet, illetve a két esemény közötti bámulatos szakadék emberi és társadalmi szempontból. 1965-ben ugyanis a bár csak 13 órán keresztül tartó, viszont hét államot, valamint Kanada egy részét is érintő blackout alatt a New York-i rendőrség mindössze öt (5) esethez kellett kivonuljon, ami azóta is rekord a város történetében. Az emberek higgadtak és nyugodtak maradtak, még az a nyolcszázezer is, akik a metrókban rekedtek. A kilenc hónappal későbbi baby boom inkább csak városi legenda, mindenesetre a Hol voltál, amikor kialudtak a fények? című filmvígjátéknak (Doris Day és Patrick O’Neal főszereplésével) is erre van kihegyezve a csattanója. Feltehetnénk a költői kérdést, hogy ugyan milyen típusú vezetőség tud tucatnyi esztendő alatt egy komplett társadalomból ostoba, dühöngő degeneráltakat varázsolni, de ez fájdalmasan súrolná aktuálpolitikai helyzetünket, ezért egyébként is megválaszolatlanul hagynánk.
Közben a mi személyre szabott áramszünetünk szépen kiadta magából az illatanyagokat, finoman pörkölt kávés és csokoládés jegyekkel pöfögve tele a konyhapult környékét. A külcsínyt illetően valóban nagyon sötét sörrel van dolgunk, direkt fényben is csak foltokban mutat egy kis bíborvörösbe hajló barnaságot. Habja drapp, vékony, tartós. Testes, olajos hatású, a korty sima, kellemesen selymes, ahogy az egy stout-tól elvárható. Masszív malátáinak köszönhetően ízvilága alapvetően és gabonásan édeskés, ezt a komlók jó ütemben érkező közepes keserűsége lazítja fel (IBU 32). Utóbbi mozzanat szépen simul az enyhén pörkölt kávés-kakaós vonalba, melyből az utóízbe is jut egy adag. Tartalmas, laktató sör, az egészséges alvást és álmodozást elősegítő 6,5-ös alkohollal. Vidám sötétséget mindenkinek!
