Időben és térben is odébb pattanunk, hátha azon a síkon nincs ilyen pöcöksorvasztó meleg. Az 1880-as évek Franciaországában nem duzzasztották kedvező szelek a szerzetesrendek vitorláit, ezért a godewaersveldei apátok egy része a gyors és angolos (képzavar, naná) távozás hímes mezejére lépett. Rövid mellékszálként közöljük, hogy az ott maradottak átvészelték a zord időket, ráadásul azóta ők is sörfőzésre adták a fejüket, nem is akárhogy, lásd Mont des Cats (igen szívesen látnánk mi is, de még nem volt szerencsénk ehhez a sörhöz. Nodemajd). Szóval a migráns csuhások egészen a holland felségterületen fekvő Berkel-Enschot-ig avászkodtak, ahol is – miután kizavartak egy rakás jobb sorsra érdemes birkát jogszerűen birtokolt ingatlanukból – 1881-ben kolostort alapítottak. Mivel a birkaakol és a hozzá tartozó egyéb lepukkant lakóépületek a zengzetes és hangzatos Koningshoeven néven jegyződtek, ezt az apátság is felvette, s lett belőle Abdij Onze Lieve Vrouw van Koningshoeven. Ámen.
Lévén a talaj arrafelé meglehetősen terméketlen, a szelíd barátok rögvest elhajították a kapát, mihelyst Dom Nivardus Schweykart (aki egy müncheni sörfőző mester fia volt) megpendítette egy főzde alapításának lehetőségét. Erre 1884-ben került sor. Az üzlet úgy beröffent, hogy néhány esztendő múlva (1891) modernizálták, malátatornyot is kapott, sőt, a lé annyira dőlt, hogy futotta egy komplett, zsírúj apátsági épületcsoportra is, tokkal-vonóval.
Érdekes kiegészítésképpen ide kívánkozik, hogy a néhány esztendővel ezelőtt az apátság területén létrehozott Biomakerij nevű speciális üvegházat, ahol az apátságban keletkező szennyvizet növényekkel, halakkal és mikroorganizmusokkal tisztítják, majd használják fel újra (ráadásul mindez feleannyi energiát igényel, mint a hagyományos tisztítási eljárások), egy Kenyeres István biomérnök által alapított nonprofit cég, a Biopolus Group tervezte. A társaság célja – őket idézve – “hogy elsősorban sűrűn lakott városi területeken segítse a víz, az élelmiszer, a hulladék és az energia anyagcsere folyamatainak körkörössé és fenntarthatóvá tételét úgy, hogy a folyamat részeként számos ipari logikára épülő gyártási folyamatot is helyettesít »biológiai gyárakkal«”.
Leírván a vargabetűt elmondhatjuk, hogy a főzde szekere azóta is robog, habár 1999-ben a Bavaria-val történt fúzió miatt lekerültek a termékekről az Authentic Trappist Product logók, de 2005-ben összekaparták magukat, azóta ismét használhatják. Ez jó hír, hiszen Hollandiában a Bierbrouwerij De Koningshoeven-en kívül csak egy trappista főzde van, az Abdij Maria Toevlucht-féle Trappistenbrouwerij De Kievit, ahol a Zundert a húzónév. Nem kell külön megjegyeznünk, hogy ilyet sem ittunk még.
Akciósan behúzott trappistánk, a La Trappe Witte 2003 óta része a szortimentnek. Elvileg és a főzde szerint ez a világ első és egyetlen trappista búzasöre, mi meg higgyük el nekik, jobb a békesség. Pohárba kerülvén a witek jellegzetes, nagyon világos, „fehér”, enyhén felhős színvilágát mutatja (EBC 9, bár a mellékelt és persze lopott fotográfia nem ezt mutatja, de nekem higgyetek, ne a szemeteknek). Habja vaskos, tömött, tartós. Illata frissítő, enyhén és citrusosan savanykás, ez felett pedig az élesztő lebeg Isten lelkéhez hasonlatosan és előírásosan, csak hogy megsimogassuk kissé a blaszfémia kerekded buksiját. A La Trappe Witte a hagyományosnak nevezhető vonaltól annyiban tér el, hogy a komlón kívül (ebben az adagban Saphir van, óvatosan tologatja maga előtt a rá jellemző gyümölcsös, mandarinos jegyeket, keserűit az utóízre tartogatja) más egyéb fűszert nem használtak készítésekor. Nincs tehát koriander, sem keserűnarancshéj. Naturális ízvilágú, a búzamalátát teljes mértékben kiteljesedni hagyó, a palackos utóérlelésnek köszönhetően jólesően bizsergető, elegáns ital 5.5-ös alkohollal. Savanykássága üdítően hat ebben a nyomorult hőségben, de egyéb évszakokban is szívesen látott vendég lesz asztalunkon.
