Kiskovács C. Jenő egyre jobban utálta a küldetéseket. A multiverzumosokat pedig egyenesen gyűlölte. Ott viháncol az a sok húgyagyú paraszt, mindegyik azt képzeli magáról, hogy ő az Atyaúristen, s ami még rosszabb, néhány konkrét esetben ez tényleg így is van. Az ember odamegy, hogy megoldja a nyomorult problémáikat, oszt’ csak osztják az észt akkora arccal, hogy külön mérnöki team kell megtervezni azt az ajtót, amin beférnek. A reaktivált kommunikációs tisztnek minden önuralmát össze kellett kaparásznia, hogy ne lékelje meg a fejét az adattáblája sarkával annak a vigyorgó kanyifaszigusztinak, aki laza csuklómozdulattal az asztalára hajította a célkoordinátákat rejtő kódhengert. – No, hová a hónaljmankós nyühetegbe kell má’ megin’ eltalpalni? – morgott magában KCJ, miközben végignyalta a hengert a DNS-alapú nyitókód miatt. – Outer Rim, L-19, Atravis szektor? Hát ez a Teremtő szőrös segge partja. Ki lehet az a reménytelen lúzer, aki önszántából ott tengeti az életét? És a bolygó is… Egy rusnya gennyes kelés az egész azzal a rengeteg lávával. Valami Mustafar, vagy mi a pék f*sza. Mindegy, induljunk, mert sosem érünk haza. A lélekölően hosszú, eseménytelen út alatt (53000 fényév, két átszállás, másodosztály, naná) Kiskovács átnézte az anyagot. Valami Lord Vödör, vagy Vader (az ingyenes kriptoalgoritmus magasról szokott tenni a külalakra és a helyesírásra, a prémium kategóriásat meg saját zsebből csengetheti ki az ember, ha van akkora barom, hogy fizessen ezeknek) nyavalyog valamiféle Erő-érzékeny (?) őslakosokról, akik feszt gyurmáznak a lávával a kastélya körül, ráadásul az általuk teher- és személyfuvarozásra használt lávabolhák (?) rendszeresen a kapu környékére ürítenek. – Alapvető kommunikációs hiányosságok. Zavarjuk le, és tűnjünk innen a p….ba – dörmögte a szakember, miközben a rendkívül fenyegetően kinéző palotát bámulta.
Hogy kik lehettek az előtte ugrándozó, fehér páncélt viselő majmok, illetve a valamennyivel méltóságteljesebben viselkedő vörös köpenyes hóhérivadékok, nem tudta. De hogy ki itt a főnök, egyből kiderült, amikor nyílt az ajtó, s belépett egy majd’ kétméteres, szénfekete páncélzatú tag, aki úgy nézett ki, mint akinek a kedves édesapja egy Masaki Kobayashi film forgatási szünetében ejtett teherbe egy óriáscsibort. Ráadásul olyan idegesítően szörcsögve vette a levegőt, hogy KCJ migrénje egyből kiújult. A nagydarab sötétség végigmérte hősünket, majd recsegő géphangon megszólalt: – No nézd csak! A Kiskovács! Hát mit keresel itt, te vén gazember? Jenő elkerekedett szemmel, enyhén tátott szájjal, teljesen lefagyva bámulta a ház urát, aki közelebb jött és a vállára csapott. – Nem ismersz meg, ugye? Nem csoda, ebben a hacukában a saját anyám sem ismerne fel. Hát én vagyok a te jó öreg Anakin haverod! – Jézusmária, a félhülye Szkájvóker az áltsuliból! – Jenő arca hullaszín árnyalatot produkált, de azért megpróbált vigyorogni. – Ööö… szevasz, öreg harcos! Remekül nézel ki… Olyan… olyan szép fényes vagy… és… ööö… fekete – a végét már csak elhaló hangon tudta suttogni, mert a rémálomszerű alak barátilag belekarolt, és teljes hangerővel recsegett a fülébe. – Ezt azonnal meg kell ünnepelnünk! Irány a bár! Ma mindenki az én vendégem!
KCJ érezte, hogy az erőteljes kijelentéssel elvi síkon ellentétes irányba mozdulni óriási hiba lenne, ezért lárvaszerű arccal, hideg verejtékben úszva kacsázott a nagyúr mellett a helyi italmérés irányába. Szörnyű vedelés vette kezdetét, amit a Lord a sisakján a száj környékén lévő lyukacskákon átdugott szívószállal szerencsétlenkedve vitt végbe, bár a negyedik kör után a kiadott hangok alapján már az orrát is használta. A kommunikációs tiszt józan próbált maradni, mert érezte, hogy innen hamarosan lépni kell elfelé, ezért csak óvatosan sörözgetett. A lokális rettenetet nem merte kipróbálni, de volt a pult alatt valami import cucc Kiskunhalasról, amit Kiskovács már csak távoli, földi ősei miatt is szívesen kortyolgatott. Egyébként is korrektnek mondható főzet ez a Hop Gun – gondolta. Szűretlen, homályos naracsszín, átlagos, tartós hab. Citrusos, almás, a háttérben halványan gyantás illat. Közepes test (B°12,1), könnyű ihatóság, óvatosan adagolt malátás édességek, kissé pezsgős szénsavak. Mondjuk ha már Hop Gun, a komlókat tolhatták volna bele bátrabban is (IBU 30), de ki a kicsit nem becsüli… Az 5,1-es alkohol meg pont elég annak, aki képben akar maradni a történéseket illetőleg.
Közben a Lord egyre őszintébbre és érthetetlenebbre itta magát, s amikor KCJ úgy érezte, eljött a pillanat a távozás hímes mezejére lépéshez, éppen hatalmasat koppant sisakos homloka a pulton, s közben kásás hangon motyogta: -…oszt’ akkó aszontam nekije: „Én vagyok az APA-d”, de csak üvöltözött velem az a kurv@ kölök, meg hadonászott azzal sz@r villanyspádéval… Hát ezt érdemlem én? Hol ronthattam el a dolgot, Kiscé? Hol?
De Kiskovács C. Jenő ekkor már a maradék söröket felmarkolva az űrkikötő felé trappolt, ahol azonnal rekvirált magának egy hajót, és addig ütötte a pilótadroid fejét egy hidrokulccsal, amíg az fény fölé nem tette a gépet.
