932. Monyo Cyber Rabbit

Nem távolodunk el túl messzire sem a nyulaktól, sem a sörtípustól, hiszen következő nekifutásunk a Monyo Cyber Rabbit hívójelű NEIPA-ja. Az ilyesféle jószágokat nagyon jól ismerjük, éldegél is egy itt velünk a prérin. Fekete-fehér-barna foltos, jól megtermett példány, a kisebbik lányunk Nyuszkónak szólítja, amit a lény az ő kedvéért el is tűr, de ha én próbálom ezt a kódot használni vele kapcsolatban, vicsorogni kezd és morog.

Itt éppen rondán néz, miközben a melléképületet bontja

Agresszív egy dög, a nyár elején történt, hogy miközben harsogva és vidáman tépte a zöldet a nyílt terület közepén, lecsapott rá egy meglehetősen kétségbeesett ölyv. Igen labilis állapotban lehetett pszichésen a nyomorult szárnyas, ha megpróbált felkoncolni egy nála kb. háromszor nagyobb élősúlyú, morcos növényevőt, s ennek meg is lett az eredménye. Kapott akkora maflást a fülestől, hogy rögvest talajt fogott. A nyúlgép meg ráugrott és tépte a tollát. A madár félkopaszon bár, de élve úszta meg a találkozást, azóta kissé ritkább a légiforgalom a birtok felett. Óvatosan és rendkívül körültekintően vásároljon hát mindenki húsvéti nyuszit a kölykeinek (a csokiból készültekkel nincs gond), mert a kibernyulak a nem virtuális térben így terjednek a legkönnyebben és a legszívesebben. Olyan kis édik, a gyerekek imádják őket, ezért nem tudod likvidálni és tálalni őket, amíg ezt meg bírnád tenni, aztán hamarosan elérik a kifejlett állapotot, s akkor már esélytelen vagy. Így jártak a hős lovagok is Caerbannog gyilkos nyulával, lássátok hát és okuljatok belőle:

Monyoék teremtménye reményeink szerint kevésbé gyilkos hajlamú, ám azért kellő tisztelettel és elővigyázatossággal töltjük pohárba, mégiscsak DDH.

A megjelenés előírásszerűen ködös, ez alkalommal inkább narancslevet idéző, habja masszív, tartós. Illata tarkabarkán gyümölcsös, a szokásosnak nevezhető citrusféléken túl falatnyi ananász, körte és barack is érezhető. A korty lágy, a szénsavak szelídek, a test erős közepes (B° 14,5). Ízvilágát szintúgy az érett, ám túlnyomórészt inkább már trópusi gyümölcsök (papaya, mangó) alapozzák meg, kellemesen lime-os kontrával. A komlóktól (Centennial, Citra, Mosaic, El Dorado) leginkább csak egy könnyed, laza futamra telik, már ami a keserűket illeti, s valahogy az egész sör sem tűnik túl fajsúlyos alkotásnak. Létezik/létezett neki Mega és Giga változata is (dupla és tripla NEIPA-k), tán azok ijesztőbbek.

Mi továbbra is a külterületet uraló vérnyúltól tartunk jobban, s hogy álmunk nyugodtabb legyen, belelapozunk Tersánszky Józsi Jenő Legenda a nyúlpaprikásról című örökbecsűjébe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük