Az elmúlt esztendő utolsó napja is tartogatott néhány nyelvcsettintgetős tételt, melyekért ez alkalommal József testvérnek, állandó és aranykoszorús udvari beszállítónknak tartozunk köszönettel, aki ráadásul a vendéglátás édes-bús problémakörét is magabiztosan egyensúlyozta férfiasan széles vállain. Ha pedig még azt is számításba vesszük, hogy a derék informatikus egy ideje már nem fogyaszt alkoholt, csodálatunk és elismerésünk tovább növekszik irányába.
Négy főzet érkezett a Mad Scientist boszorkánykonyhájából, ezekből kettőt mertünk megkóstolni azon az estén, majd az élményt egy hagyományosabb belga produkcióval zártuk és hígítottuk (már amennyiben hígításnak tekinthető az, ha kicsivel tíz alá megy az ember alkoholtartalmilag). A másik kettőt nem piszkáltuk, mert addigra a szerkesztőség sokat veszített egyébként sem túl izmos objektivitásából, beszédkészségéről nem is szólva. Kezdésként a Redcurrant Salmiakki Trifle ugrott elő a dobozból, ami egy imperial pastry sour ale, s mivel ebben a mondatban a szövegszerkesztő szinte az összes kifejezést aláhúzta pirossal, rögvest neki is állunk magyarázni a dolgot.
A kőtörőfű-virágúak (Saxifragales) rendjébe tartozó cserjéhez, illetve annak gyümölcséhez minket is gyengéd szálak fűznek. Gyermekkorunkban gyakran csemegéztünk belőle egy évszázados mandulafa tövében heverve, nem firtatva azt, hogy akkor ez most ribizli-e, vagy ribiszke. Akkortájt még azt sem tudtuk, hogy serkenti a májműködést, igaz, erre az áldásos hatására manapság van inkább nagyobb szükségünk. Savanyúsága a kellemes és a vadállati között ingadozott, részben az időjárásnak, részben aktuális hangulatunknak köszönhetően. Ebben a sörben inkább az utóbbi jelző kapott szerepet, főleg a korty hátsó részében és az utóízben, de nem volt öncélú a dolog, a gyümölcsösség vaskos és dús.
A trifle közkedvelt, feltehetőleg angolszász eredetű desszert (ezért pastry ez a sör), melyben mindenféle alkoholokban áztatott babapiskóták lapulnak puding-, gyümölcs- és tejszínhabrétegek alatt. Az összetevők között szereplő vanília erre reflektál szépen.
Odafent északon a hideg és a sötétség miatt az emberek könnyen zuhannak idegállapotba, és olyankor mindenfélét összeisznak, hogy tovább tudjanak működni. Ez a helyzet a finnek népszerű, bár még fiatalka nemzeti alkoholjával (valamikor a kilencvenes években kezdte sikerszériáját), a Salmiakki Koskenkorva-val is, amit bátran szólítsunk kossunak, így kevésbé idegesítőek az áthallások. A kossu alapja a salmiakki nevű édesség, ami úgy készül, hogy édesgyökeret (Glycyrrhiza glabra) kevernek össze ammónium-kloriddal (NH4Cl, szalmiáksó, az ammónium elnevezést egyébiránt a rómaiaknak köszönhetjük, akik Libyában a helyiek által az egyiptomiaktól kölcsönzött Ammon istent Jupiter Amun-ra latinosították, s az egyik temploma környékén gyűjtötték ezt az anyagot), amit az élelmiszeripar E510 néven a savanyúság szabályozására használ. A keverékből ronda halakat és versenyautókat formáznak, és a nem véletlenül szomorú gyerekeknek osztogatják. Ha azonban vodkában feloldja az ember, vidámabb lesz tőle az élet, ha jobb nem is.
Mindezekhez már csak egy kis ánizst, sót és laktózt kellett adagolni a hagyományos söralkatrészeken kívül (az árpamalátán kívül akad benne búza- és zabmaláta is), és már ihatjuk is. Illata nem túl meglepő módon ánizsos, gyümölcsös, medvecukros, savanykás. Ízvilága is ezeket hozza, nekünk főként a már említett vaskos gyümölcsösség tetszett és marad emlékezetes. Hiába kínálgattuk, a társaság nagy része passzolta a lehetőséget, de legalább több maradt nekünk és Ádámnak, aki szokás szerint bátran velünk tartott, miközben már a következő versenyzővel szemezett.
A Candy Man egy 11,5%-os alkohollal bíró impozáns imperial stout, melyben a főzdétől elvárt pluszt a tonkabab és a mályvacukor adja. A mályva gyökerének köhögéscsillapító hatását már az egyiptomiak is ismerték, az összezúzott részeket mézzel főzték össze, majd szűrés és hűtés után elnyalogatták. Ezzel a módszerrel azonban relatíve kis mennyiség készíthető, ám röpke háromezer év múltával a francia cukrászok rájöttek, hogy ha az eddigi alapanyagokat vízzel, cukorral és tojásfehérjével dúsítják és habosítják, kereskedelmi mennyiség is előállítható. Ez volt a Pâte de Guimauve. Újabb másfél évszázad teltével szabadalmaztatták az extrudálási eljárást, mellyel manapság is készítik ezt az édességet.
Ebből a sörből sem hiányzik a zabmaláta, ráadásul karamellizálva is van, többek között ezért is annyira lágy, selymes, krémes. A mályvacukor édessége tökéletesen átjárja a korty egészét, a tonkabab vaníliás, fahéjas, szegfűszeges aromái remekül kontráznak hozzá. A stout esetünkben inkább kakaós, mint kávés íze masszív alapot nyújt a felépítménynek. Élménydús főzet, még akkor sem ijednénk meg tőle, ha a címkén látható lábasfejű úriember kínálgatná.
Ezek után mi egyebet tehetne a bőség kosarában megbotló és hasra vágódó emberfia, mint hogy az egyház fojtogatva ölelő karjai között keres menedéket? Ezt választottuk mi is, mintegy levezetésképpen, és lefeszegettük a kupakot a Scourmont apátságban (Abbaye Notre-Dame de Scourmont) készített trappista ale palackjáról.
Az enyhén kesernyés, gyümölcsös, borsosan fűszeres sörrel Grande Réserve néven is összefuthatunk. A négy alap Chimay közül (a másik három a Rouge, a Blanche és a Dorée, utóbbi kereskedelmi forgalomban nem kapható, csak az apátság melletti kocsmában, az Auberge de Poteaupré-ban csapolják) ez a legkomlósabb és a legszárazabb.
Az újabb 9%-nyi alkohol elhelyezkedése után már csak az jutott az eszünkbe, hogy a chimay-i hercegi család nőtagjai (születettek és szerzettek egyaránt) milyen erősen érdeklődtek kis hazánk férfiemberei iránt. Amikor 1896-ban Rigó Jancsiék Párizsban bazseváltak, ott üldögélt az egyik Chimay herceg fiatal feleségével együtt. Az ámerikánus asszonyka nem bírt ellenállni a vadkeleti dallamoknak és a tüzes prímástekintetnek, a koncert után Clara Ward-Chimay Jancsira vetette magát. Tíz évig voltak együtt, ezalatt állítólag cca. nyolcmillió dollárnyi vagyont éltek fel. Aki akarja, számolja ki, mennyit érne ez manapság.
Ugyancsak 1896-ban köttetett házasság Széchenyi Dénes diplomata és Émilie de Riquet de Caraman Chimay között, de róluk nem kellett a Mikszáth által szerkesztett Országos Hírlapnak cikket írnia. Lehet csendesen és szerényen is rohadt gazdag az ember, nem? Ez utóbbi életformát kívánjuk kedves mindnyájatoknak az új esztendőre.
