A Zaicz-féle Etimológiai szótárban a következők találhatóak a sarlatán kifejezésről: ”»kuruzsló, csaló« Francia jövevényszó, mely német közvetítéssel is nyelvünkbe kerülhetett, vö. francia charlatan »vásári csodaszerárus, csaló, szélhámos« vö. még: német Scharlatan »csaló, szélhámos«. A francia szó forrása az olasz ciarlatano »ugyanaz«; régi nyelvi »csodaszerárus«, ez pedig az olasz ciarlare »fecseg, locsog« hangutánzó ige származéka.” A leghíresebb francia sarlatán a Tabarin művésznevet viselte (ez az általa viselt rövid köpenyre utal), ő volt az, aki kb. 1618-tól a párizsi Dauphen téren szórakoztatta és verte át a nagyérdeműt testvérével közösen szervezett, rögtönzött fellépéseivel. A legjobb indulattal is maximum placebonak nevezhető, gyanús keverékeinek árusításán kívül rövid, csípős nyelvezetű, frappánsan csattanós történeteivel gondoskodott emlékezetének utókor által történő megtartásáról.
Improvizatív, a commedia dell’arte legszebb hagyományait tükröző előadásairól a későbbiekben maga Voltaire is elismerően nyilatkozott, Molière és La Fontaine pedig állítólag elismerte, hogy Tabarin (kinek igazi neve nem tisztázott, egyesek szerint Jean Salomonnak hívták, mások Anthoine Girard néven ismerik, és előszeretettel azonosítják Antoine Girard de Saint-Amant költővel, aki nagyjából azidőtájt élt és alkotta burleszk műveit) hatással volt munkásságukra. Halála után karakterei, illetve azok továbbgondolt változatai, utánérzései továbbra is feltűntek irodalmi, színházi, zenei berkekben (lásd Beaumarchais, Rossini, Verdi), s eme szép pályaív és örökség miatt magunk is könnyebben fogadjuk a Vaskakas főzetének elnevezését, mert mi tagadás, az eredeti jelentéstartam kissé visszás egy sör esetében.
A mi Charlatanunk címkéjén – melyről szívesen hallanánk Maláta Gábor Kovács véleményét – egy tisztes, ősz úriember csorgat valamiféle vörhenyes levet egy butéliába, famulusainak ámuló, háziasszonyának rémült tekintete előtt. Sörünk árnyalata ugyan fel tud mutatni rokoni vonásokat a rajzon szereplő folyadékkal, ám ez a világos gesztenyebarna kétségtelenül barátságosabb. Habja igen gyorsan apad, maradékai leginkább a pohár falán csodálhatók meg. Illata ugyan kellően édeskés, gabonás, a 6,5-ös alkohol is bele van szőve, nekünk mégis a „nyers” szó villog pirosan lehunyt szemhéjunk mögött. A korty nem vártan laza, a maláták a kandiscukorral együtt sem adják a teltség érzetét, a második harmadtól kezdve pedig kifejezetten karcossá válik a dolog. A vége alkoholosan meleg, száraz, itt-ott egy kis gyümölcsmaradékkal. Erősen bántó túlzás volna sarlatánsággal vádolni a főzdét, ám ez a dubbel jelenlegi formájában nem több egy utánérzésnél, ami ugyan minden további nélkül iható, de belgának csak foltokban belga.
