IPA – Oldal 4 – Porból lettem, sörré leszek

947. Viharsarok Indián Nyár

Az idei indián nyárnak is búcsút intettünk már régen, hiszen ez az időszak nagyjából szeptember végétől október közepéig húzódik. Erre felénk vénasszonyok nyara a becsületes neve, mely elnevezést a hozzáértők részben azzal magyaráznak, hogy ilyenkor a falusi portákon még nem kezdtek el fűteni, ezért az idősek előszeretettel üldögéltek a házak előtti padokon a napsütés örömeit élvezve. Másik variáció is van természetesen, nem egy faék egyszerűségű téma ez. Eszerint a német eredetű Altweibersommer szivárgott át a magyarba valamikor a XVIII-XIX. században. Ebben az esetben a levegőben ezidőtájt nagy tömegben szálldosó pókfonalakból kellene kiindulni, amit mi, harmatos és érzékeny lelkű szittyák ökörnyálnak hívunk, de a germánok inkább az idős asszonyok ősz hajszálaira asszociáltak (vö. weiben→weben→Spinnweben). A spanyoloknál a Veranillo de San Miguel (Szent Mihály nyara, nálunk viszont már lova is van) név dívik, a törökök segítségével pedig ismét a szarvasmarháknál köthetünk ki. Ők ugyanis ekkor készítik kedvelt szárított marhahúsukat, a pastırma-t, melyet jóféle fűszerekkel (kömény, fokhagyma, görögszéna, paradicsom, só, fahéj, paprika, szegfűszeg) ízesítenek. Természetesen ezen időszak neve náluk pastırma yazı. A japánok is szeretik a vénasszonyok nyarát, de szelíden paranoid nép lévén végképp nem szeretnének belegyalogolni senki lelkébe, ezért kis tavasznak (koharu) hívják. Ők nem pácolnak ilyenkor, hanem nagyokat sétálnak, és bámulják a színes faleveleket (momijigari, 紅葉狩り). Tőlük már csak egy ugrás a jó öreg Amerika, ahol az indián nyár van használatban az 1700-as évek második felétől. Michel Guillaume Jean de Crèvecœur írt erről először 1782-ben megjelent Letters from an American Farmer; Describing Certain Provincial Situations, Manners, and Customs not Generally Known; and Conveying Some Idea of the Late and Present Interior Circumstances of the British Colonies in North America című könyvében.

**A jó öreg Michel Guillaume Jean de Crèvecœur, akit az ámerikánusok – hogy a barátság megmaradjon – csak J. Hector St. John-nak szólítottak**

Az időjárási jellegzetességek és az indiánok életének megfigyelésén túl az európaiaknak természetesen arra is volt idejük, hogy finoman rasszista irányba tereljék a kifejezés magyarázatát, hiszen sokáig az volt a legáltalánosabban elfogadott nézet, hogy ez az időszak éppolyan megbízhatatlan és becsapós, mint az őslakosok (vö. a meglehetősen pejoratív indian giver kifejezéssel). No de legyen béke és szeretet, ezért miközben nyitunk, hallgassuk meg az Indian Summer-t a Doors-tól (találtam Kovács Katit is, de ahhoz nincs elég bátorságom, így is elég sz@rul alszom mostanság).

A viharsarki IPA bősz szisszenéssel ugrik ki a dobozból, ennek megfelelően törtfehér habja is szép vaskos, kissé laza szerkezetű, meglepően tartós. A sör finoman opálos, világos borostyán színt mutat. Illatában édes gyümölcsök – barack, citrusfélék és némi ananász – tobzódnak, kellemes gyantás kísérettel.

A korty a búzapehelynek köszönhetően sima, kerek, könnyedén guruló. A maláták rövid, édes nyitányát követően jó arányérzékkel osztott, komoly komlók következnek, melyekben a déligyümölcsök kissé hátrahúzódnak, teret engedve a virágok és a fenyők felvonulásának. A vége jó gyantás, száraz, utóízében cseppnyi mézet követnek a keserűk.

Szép sör, jó sör. A 6.7-es alkohol miatt még egy doboz után Kovács Katit is meg merném hallgatni.

934-937. Troll Brew Fantastic, Glorious, Imperial, Hazy

Dörr, a troll sörfőző, aki a nevét északi származású édesanyja után kapta (az öreglány hajadon korában igen jó bőr volt, megért néhány ajtócsapkodást, ahogy mondani szokás. A bőre még most is hibátlanul és tökéletesen simult Dörr íróasztalára, optimális rugalmasságával megfelelő lendületet biztosítva a kézírásnak) rosszat sejtve bandukolt a nagyfőnök barlangja felé. Két nappal ezelőtt futott be egy követ, akinek homlokára a királyi család címere volt égetve, azóta mindenki fel és alá rohangált, mint pók a falon. Ráadásul közelgett a samhain ünnepe, amikor megnyílnak az átjárók a világok között, ami mindig jó buli, csak rengeteg melóval jár. Dörr sem aludt már vagy két hónapja, a főzde csúcsra járatva termelt, a főzőmester nagyon nem szeretett volna semmiféle új problémába beleszaladni. De a nagyfőnököt nem lehetett csak úgy lerázni, ezért Dörr még udvariasan kopogott is, majd megpróbálta a háta mögé dugni a nyílászáró maradványait. Nem sikerült.

– Gáz van, Dörr – kezdte a nagyfőnök a szokásos üdvözlési formulákat mellőzve. – Megint vallást váltunk.

– Megint? Minek? Hiszen ez a mostani alig háromezer éves! Még bejáratos. Há’ még csak meg sincs kopva, fénylik, mint a tücsök valaga.

– Nemtom’ Dörr, de igazándiból nem is érdekel. Ha a király aszongya’, kell ez az új szeretetvallás, akkor kell. Nincs vita.

– Szeretetvallás?? Mi a pferde phallosz? Ezek tisztára megzavarodtak odafönnt?

– Nem nyitok vitát, Dörr. A samhain törölve, helyette mostantól mindenszentek néven fut a projekt.

– Nabaz+. Mindenszentek?

– Az. Festum Omnium Sanctorum, ha így jobban tetszik.

– Ja, egy kávé nekem is jól jönne, ha már Omnia…

– Ne fárassz, Dörr, ne fárassz, mer’ hozzád vágok valamit. Inkább trappolj vissza a főzdébe, oszt’ mentsd, ami menthető.

– Miért? Mi van veszélyben?

– Nagyjából minden. Ezek az új ájtatosságok nem csipázzák a megszokott ábrázolásmódokat. Pingáljátok rá gyorsan a dobozokra a kultúránkat. Meg kéne néhány új sör is.

– Új sör? Minek? Évezredek óta isszuk ugyanazt. Bevált. Mit variáljunk?

– Szomorúan képzetlen vagy ideológiailag, Dörr. Majd átküldöm a felséges leiratot. De most kotródj vissza a főzdébe, és feküdj neki a melónak. Négy vadonat lé kell, plusz a romantikus és izgalmas képi anyag.

– Rendben, főnök, nekilátunk. Kb. fél év múlva jelentkezem.

– Milyen fél év??? Egy heted van rá, s ebben már benne van minden szeretetem és nagylelkűségem. Tűnés.

Felpörgetve az események menetét átugorjuk a rendkívül eseménydús hetet, s megkímélünk mindenkit Dörr gyakorlatilag folyamatos és összefüggő káromkodásainak és átkozódásainak plasztikus leírásától, melyekkel az uralkodót, a nagyfőnököt, és leginkább ezt a kétszínű, szem- és köpönyegforgató új hiedelmet illette. Egy hét teltével a sörfőző már nem próbált udvarias lenni, ebből kifolyólag a barlang nehezen orvosolható statikai sérüléseket szenvedett, s a mennyezet lezuhanó darabja alatt a nagyfőnöki lávalámpa is szétfröccsent.

– Ezt levonom a béredből, Dörr. Megvannak a sörök?

– Itt vannak, főnök, de előre szólok, csodát ne várj.

– Azt majd intézi az új vallás. Lássuk, miket hoztál. Jézusmária!… izé… khmm… Kik ezek az alakok?

– A fiúk a főzdéből vállalták, hogy némi plusz juttatásért beöltöznek bohócnak. Akarom mondani: átmennek hagyományőrzőbe.

– Remek. Megérik a pénzüket. Az elkövetkezendő évezredekben mindenki azt fogja hinni, kigyúrt és szőrös, vadkanagyarú tirpákok vagyunk.

– Miért? Nem azok?

– Hagyjuk ezt. Töltsd az elsőt. Aszongya: Fantastic IPA. Mitől fantastic?

– Meg nem tudnám mondani. Végül is van benne cucc, 16.8 a Ballingja, 7.8% az alkohol. Az illata is viselhető, nem úgy, mint Urmucé a raktárból, akit erre a dobozra festettünk. Mondjuk az övé tovább tart… Ízileg is jól indul, a maláták okék, de aztán ez a kissé ormótlan alkohol a nyakára lép mindennek. Déligyümölcsök csak mutatóba, a keserűk meg olyan butácskán gyógyszeresek a korty végén és az utóízben. Viszont hamar fejre lehet tőle állni.

– Akkor ettől fantastic. Következő?

– Egy red ale, Glorious néven fut. Daevor, a marketinges csávó úgy gondolta, nem árt alányalni az új rendszernek.

– Ő van a képen?

– Ja. Biztos akad majd néhány szentéletű fehérszemély, aki nem bánná, ha alájuk is nyalna.

– Fejezd be, Dörr. Tudom, hogy csak az irigység beszél belőled. Koncentrálj a sörre.

– ’genis. Ez a mahagóni árnyalat kifejezetten remekbeszabott, a hab törtfehér, krémes. Az alkohol ebben is elég masszív, nem is sikerült azt a 7,9%-ot az illatban betakarni semmivel. Meg az ízben sem. Megvillan a korty elején egy kis „redes” emlékeztető, falatnyi keksz a malátákból, de aztán jön az alkoholhenger. Mit finomkodjunk, trollok vagyunk, nem?

– Azé’ lehet, hogy más is inna belőle…

– Igyon. Nem hal bele. Csak ha Daevor alányal.

– Elég. Mi van még?

– Zorlem, a sofőr.

– Ki van gyúrva?

– Mint állat. Bár a pofázmányával ékesített stout esetében ez nem is akkora baj. Pláne, ha Imperial.

– A 7,5-ös alkohol még senkiből sem csinált Imperialt…

– Igaz, főnök. Ebből sem. Viszont akad azért benne egy kis kávé, étcsoki, aszalt gyümölcsök is mutatóba. Kicsit vizes lett a 16,5 B° ellenére, az összbenyomást tekintve meg valahol megakadt a dolog az egyszerű barna láger és a stout között. De mintha vázoltam volna az elején, mi a helyzet a csodavárással.

– Vázoltad. Na, lökd ide azt az utolsót, mer’ mingyá’ fejreállok ezektől a baltával faragott löttyöktől. Ki ez az ápolatlan és rosszindulatú nyögdíjas?

– Rodrok apó, a helyi sámán. SZTK-keretben ügyintéz, azért ilyen szakadt. A legfontosabb alkalmazott a cégnél.

– Mé’? Micsinál?

– Hűti a levet. Azonkívül a bal lába gombás és észteres. Csak belelógatja a lébe, oszt’ kész is a búzasör. Nagy rakás lóvét spórolunk vele.

– Erre az információra nem lettem volna kíváncsi, Dörr. Pláne, hogy már beleittam.

– Ugye, hogy nem is rossz? Vizes ez is, de majd azt mondjuk, könnyen iható. Érzed a laza banánokat, főnök? És a citrusos-gyógynövényes vonalat? Az a kis lábujja.

– Phöejj. Elég lesz, Dörr. Postázd a projektet a germán testvéreknek, majd a tölgyfások nekiugranak a tömegtermelésnek. Ha elég buzgón imádkoznak az új istenhez, még sikerre is vihetik a dolgot.

– És velünk mi lesz, főnök? – Mi lenne? Isszuk tovább azt, amit eddig, és megvárjuk, amíg ezt a Teremtőt is kipöckölik valakik a székből. Majd toljuk a samhaint illegálba’. Hajrá.

927-928. Cecei Lager és Cecei IPA

Valamikor február elején jelezte Vásárhelyi barátunk, hogy hozzáértők kisded csoportosulása tervezi megtámadni a relatíve fiatalka cecei (mely településről nekünk mindig a kökény jut először eszünkbe [mer’ hogy kékakökény reCece], rögtön utána pedig azok a testileg elképesztően összerakott fiatal hölgyek, akik a híres cecei dinnyét kínálgatják a főút mellett, idényjelleggel. Szerénységünkről mindenki tudja, hogy a dinnye az a gyümölcs, aminek már a szagától is nagy ívű sugárban vagyunk képesek okádni, de a cecei dinnyék kedvéért bármikor szívesen lassítunk, és húzódunk le hosszasan alkudozni) főzdét üzemlátogatási céllal, oszt’ szívesen szorítanak nekünk is helyet, ha igényeljük.

**A vázolt szituációt tökéletesen szemlélteti ennek a 2015-ös kiadású flippernek a főképernyős grafikája**

Azon túl, hogy minket és bármiféle szakértelmet egy napon/lapon említeni minimum a blaszfémia kategóriájába tartozó, büntetendő cselekedet, szívesen fogadtuk a dolgot. Mindent egyeztettünk, szervezkedtünk, ármánykodtunk és fogadkoztunk, aztán – ahogy az már lenni szokott és mondani szokás – az utolsó utáni pillanatban belefingott a macska a nullás lisztbe (BFF-55). Megpakoltak helyettesítésekkel, s őszinte sajnálatunkra a karaván nélkülünk indult útnak. Alig telt el viszont röpke nyolc hónap, máris itt mosolyog két csinos dobozka, bennük a főzde lágerével és IPA-jával. Nosza, lássuk, halljuk, ízleljük.

Rögvest megakad a szemünk feszegetés közben az „Első hazai natúrsör” feliraton, amely a dobozok felső részén olvasható. A natúrsör, mint olyan, erősen megosztotta a sörkedvelők társadalmi rétegét, elég egy alapos pillantást vetni Vásárhelyi kolléga február 12-re datált posztja alatt a kommentháborúra (ahol a „bullshit” kifejezés még az enyhébbek között sorakozik), ezért mi óvatosan egyensúlyozva a borotvaélen, csak per definitionem nyilatkozunk. E szerint a natúrsör olyan sör, amit legalább 75%-ban hazai alapanyagokból készítenek hagyományos eljárással (no gyorsítás, no enzim), természetes úton erjesztett szénsavval. Mindezek együtt elvileg eredeti, letisztult, simulékony ízvilágot garantálnak.

A láger átlagos megjelenésű, kissé matt világos arany, közepes méretű és kitartású, szép szerkezetű habbal. Illata visszafogottan malátás, a Saphir viszont érezhetően tolja felénk a maga citrusos-mandarinos aromáit. A korty laza, könnyed, finoman szénsavas. Ízvilágára az édeskés alaphang jellemző egy kis virágos felhanggal, a keserűk harmatosak és súlytalanok (IBU 18). Leginkább a “fogyasztóbarát” jelző jut eszünkbe róla, annak pozitív és negatív értelmezési tartományaival egyetemben.

Az IPA (mely a doboz oldalán lévő ismertetőben már session IPA-vá avanzsál) ködös, narancsos, teltebb képet mutat, habja tömött, szivacsos, törtfehér, tartós. Illata bátortalan, halovány, ám a várt gyümölcsös-virágos jegyeket azért hozza, még egy kis gyanta is lapul a háttérben. A korty lágy, puha, a szénsavak épp csak a nyelv hegyét csípik meg egy kicsit. Kissé furcsán, sziruposan édeskésen indul, majd érkezik némi déligyümölcs, aztán nagyjából vége is a dalnak, mert a komlózás kifejezetten vérszegény, alig érezhetőek a keserűk. Egy IPA-tól nem ezt várja az ember, lett légyen az akármennyire session. Az utóíz édeskés, gyorsan elkopik. A szintúgy 18-as IBU-értéken kívül más egyébbe nem nagyon lehet belekötni, de érzésünk szerint ez így most még elég felejthető.

Ám szokásos derűlátásunknak köszönhetően viszonylag magabiztosan jelenthetjük ki: megyünk mi még dinnyéket bámulni Cecére, és akkor bizony hozunk onnét sört is.

PS.: három a magyar igazság alapon ismét megemlíthetnénk kedves bloggertársunk nevét, mert a képet is tőle nyúltuk le, de nem tesszük. Még a végén elbízza magát.

921-922. Kaltenecker Fiesta és Kaltenecker Kangaroo

Az általános és riasztó pedagógushiánynak köszönhetően az órarendünk olyan nyomasztó mértékben telített, hogy ismét duplát kell szökkennünk, hogy legalább a látszatát fenntarthassuk annak, miszerint minden f@szán működik. Sejtjük, hogy kissé unalmassá kezd már válni ez a picsogás, próbálunk is féket vetni a billentyűzetünkre, ám időnként rendkívül jólesik kiborítani a nyomorral teli edényt. Már csak azért is, mert nem elég, hogy az embertől napi szinten és folyamatosan várnak el a lehetetlent súroló, illetve át is lépő teljesítményt (a képet árnyalandó: jelenlegi osztályomban már most, a DIFER-mérések befejezése előtt akad három flepnis kölyök, az értékelések befejezése után várható még legalább négy [köztük egy középsúlyos ért. fogy., ahogy arra egy fél pizzába fogadtunk saját magunkkal], nem is beszélve egy autista kissrácról, akinek aztán végképp semmi keresnivalója nem lenne ebben a társaságban, csórikámnak. Szakember, gyógy- és fejlesztő pedagógus heti két órában, pedagógiai asszisztens [aki elvinné magával valami csendesebb és nyugodtabb helyre azokat, akik átmenetileg ledobják a láncot] kétszáz gyerekenként 1 db. Előre megy, nem hátra? A habot a tortára pedig az adja, hogy mindezeket csináld mosolyogva, könnyedén, vidáman, annyi pénzért, amennyiért. A legfontosabbat pedig majd’ elfelejtettem: fogd be a pofád), hanem a túltelítéses módszerrel a sörökre fordítandó idő mennyiségét is megnyirbálják. Az eddig felsoroltak miatt nyugodtan megtisztogathatják a nyelvükkel végbélnyílásunk környékét, utóbbiért pedig valami olyasmit javasolnánk, amit velünk született jómodorunk és félszegségünk miatt nem is szeretnénk megfogalmazni.

Ma este tehát ezen okokból kifolyólag gyorsan háromszögezünk egyet a Rozsnyó-Ausztrália-bármilyen latin nyelvű ország tengely mentén a Kaltenecker söreinek segítségével.

A Pivovar Kaltenecker neve ismerősen csenghet kitartó olvasóink számára, habár saját söreik közül ezidáig csak kettőt kóstoltunk. A virágzó és élénk szlovák-magyar kapcsolatrendszernek köszönhetően azonban több hazai főzde is összeszűrte már velük a levet, lásd Rothbeer, Hopfanatic, Horizont, vagy az Élesztő. Rozsnyó – Rosenau, Rosnavia, illetve a kkeu-i történelem során ritmikus időközönként és manapság is Rožňava – jelentős bányászvárosként startolt valamikor a XIII. században. Átlagosan viharos évszázadok zúgtak el felette III. Endre, Hunyadi János, II. Rákóczi Ferenc (hogy csak néhányukat említsük a teljesség igénye nélkül) részvételével és bábutologatásaival, mígnem aztán Csehszlovákia, illetve Szlovákia része lett. Jól izmolt és élénk fantáziánk segítségével nagyjából el tudjuk képzelni, mennyire lehetett fenékig tejfel az 1300-as években Rozsnyón aranyat és egyéb fémeket bányászni, kicsit sem csodálkozunk hát azon, hogy a német mesteremberek legkésőbb a tárnák ünnepélyes megnyitását követő reggelen buzgón nekiláttak a sörfőzésnek is, hiszen az ilyesmit józanul kibírni nemigen lehet. Ezekre a szép, több száz esztendős hagyományokra alapozott az 1997-ben alapított Kaltenecker, akik pillanatnyilag mintegy 15000 hektoliternyi nedűt állítanak elő évente Marián Bednar mester irányításával.

**Rozsnyó látképe egy 1912-es képeslapon. Az ember mindig felkapja a fejét, ha meglátja valahol a nevét…**

Indító sörünk a Fiesta, melynek típusjelölése a kissé erőltetetten hangzó Light Ale Beer, mert hát mégis minek kétszer leírni ugyanazt. Ettől eltekintve a rendkívül populárissá ereszkedett, virágokkal telepingált koponyás díszítőelemmel ellátott és feldobott címke mögötti palackban korrekt sör lapul. Szűretlen, emiatt kissé matt, rezesbe hajló narancsszínt mutat, habja átlagos, picit koszos. Light Ale létére tisztességes, 45-ös IBU-értéket tud felmutatni, ízvilágát pedig ezen a keserűségen túl a Mandarina Bavaria, a Citra és az Amarillo virágos, földes, gyümölcsös (leginkább grapefruit és mandarin) jegyei határozzák meg. A tizenkettes test pont eléggé kerekded egy simán és könnyedén guruló kortyhoz, és az 5%-nyi alkoholt is szépen becsomagolja. Hétköznapi fiesta, de annak emlékezetes.

A kenguruk földjére röpítő sörünk a hátsó címke szerint egy semidark IPA, de tán lényegesebb a másik, elöl olvasható jelző, miszerint single hop. Ezt a színvilágban, szűretlenségben, habszerkezetben az előzőhöz kísértetiesen hasonlító sört egy szintúgy 1997-ben megalkotott ausztrál Saaz-származék (na, ezt mondjátok ki minél gyorsabban tízszer), a Summer teszi élvezetessé, illetve szinglivé komlóilag. A keserűk némiképp mogorvábbak (IBU 55), az illatban jelentkező mézes, barackos, hálistennek csak enyhén dinnyés jegyek az ízvilágban is szépen kidomborodnak a masszívnak mondható malátaalapnak köszönhetően, arra stabilan ráépülve. Hosszú lecsengésű, élvezetesen szerkesztett és egyensúlyozott sör jóleső keserűkkel, és jókor érkező 6,1-es alkohollal.

Meglehet, ez utóbbi az oka annak, hogy az előbb belepillantottunk a magyar királyi televízió 1973-ban bemutatott sorozatának, a Pirx kalandjainak egyik epizódjába (Stanisław Lem írásai alapján készült, koravén és elvakult sci-fi őrülteknek kötelező), ahol a címszereplő és szívszerelme egy megvadult robotot dezintegrál a Marson. Oké, színt vallunk, nem volt véletlen a dolog: a szívszerelmet, Glóriát alakító Sunyovszky Szilvia rozsnyói származású.

A kör ismét bezárul.

**Pirx és Glória egy műanyag lámpaernyő segítségével videotelefonál**

915-916. FIRST Mexicano és Hop Hunter Session IPA

Tovább passzírozzuk magunkat a Lidl által kijelölt, időnként igen szűk és értelmezhetetlen ösvényszerűségen, s közben azon azon morfondírozunk, hogy vajon önerőből áldoznánk-e egy mexikói kirándulásra (még ha úgy volna is rá pénzünk, mint ahogy nincs) csak azért, hogy kukoricasört ihassunk. Nagyon rövid idő alatt tudunk felmutatni egy nagyon nemleges választ, ám a kiskaput azért szokásunk szerint most is nyitva hagyjuk, mert joggal feltételezzük, hogy akad azért főzde arrafelé, amelyik értékelhető söröket készít ebből a szerencsétlen szántóföldiből. Szögezzük le gyorsan rögtön az elején, hogy a FIRST-nek ez most nem sikerült. Nincs harag, vagy sértődés, de ez nem. Értjük mi, hogy van ennek piaci szegmense és vásárlórétege (klasszik városi hipszterkék szorongatják a small batch palackokat menthetetlenül szenesedő, angus[nak hazudott] húspogácsácskák mellett azon gondolkozva, hogy a szakállsampon, szakállformázó, szakállolaj, szakállszérum és szakállkefe mellé [ez eddig cca. nyolcvanezer lett volna, de harmincötnél megállt okosba’] mégiscsak meg kellett volna rendelni azt a bőrhámlás elleni krémet szakállra, habár továbbra sem értik, hogy ennek a kettőnek mif@sz köze van egymáshoz, hát a szakáll az szőr, nem bőr baz+), de ha a szubjektív ellenérzéseinket a típus irányába gigászi küzdelemben le is gyűrjük, hajszál híján objektív alapon be kell látnunk, hogy ez biz’ nem túl emlékezetes dolog. Habja dús, gyorsan apadó, a vége kitart. Illata édeskés, kukoricás, a háttérben enyhe savanykák. Ízre kissé fantáziátlan alapláger, komlók nélkül (East Kent Goldings, IBU 12), a kukoricapehely azért dolgozik, amit köszönjünk meg neki, ez mégiscsak egy kukoricás láger. Nem több, talán inkább kevesebb. A címkén virító „magát mucho itató” mondatrészért pedig a bennünk élő magyartanár már le is zavart egy emberes tockost, mert előfordulnak ugyan itt a blogban is ehhez hasonlóan hülye szófordulatok, csak mi nem kérünk érte pénzt.

Akad itt még egy Hop Hunter névre hallgató session IPA is, a gyártó helyén az áll, hogy Hatherwood Craft Beer Company, ilyen főzde viszont nincs, illetve elvileg a Shepherd Neame Brewery állít elő söröket ezen a néven a Lidl-nek, legalábbis manapság, mert nagyjából 2017-ig a Marston’s lapított ugyanezen elnevezés mögött. Az élet tud komplikált is lenni, nem úgy, mint ez a session IPA, ami kellemesen egyszerű, könnyen iható dolog annak ellenére, hogy állítólag rögtön kilencféle komló (Centennial, Cascade, Summit, Chinook, Hallertau Blanc, Columbus, Nelson Sauvin, Cites [ez nem tudjuk, mi lehet, esetleg a Citra van becézgetve], Admiral) került bele. Tény, hogy némi könnyed narancsosság és egy kis fehérboros savanykásság egyértelműen megpiszkálja az ember orrát kitöltés után, s van ott még valami, ami minket a keleti tuja (Platycladus orientalis) óvatosan összekarmolászott termésének illatára emlékeztet (csak hogy kapjon még egy maflást az objektivitás), aztán szép lassan előbújnak a maláták is édesen, kekszesen. Frissítő, kellemes, enyhén gyantás keserűk (IBU 34), félszáraz vég. Már csak azt kell kitalálnunk, vajon mit keres a címkén egy pörölycápa? Jómagunk a Lorenzini-ampullák irányába indulnánk el, ti meg addig menjetek ki a Budapest Beer Week-re tapasztalatokat gyűjteni. Csak kerüljétek a porcos halakat.

913-914. Karlens IPA és Karlens Porter

Duplázunk ismét, mert a sör sok, időnk pedig kevés, jaj nekünk, szegény szerencsétleneknek. A palackokon – egy porter és egy IPA – csak annyi szerepel nagy titokzatosan, hogy Karlens, illetve ha megtöröljük a szemüvegünket és kibetűzzük a hátsó címke hangyaf@sznyi írásjeleit, akkor tovább gazdagodunk információból, miszerint: “Dániában készült, dán malátával”(most hihetetlenül koncentrálok, nehogy megint ideillesszem a szokásos Baka István idézetet-> “a guta ütött meg öt perccel Fortinbras jövetele előtt/meg azt hiszem az undor és a kétségbeesés hogy/EZEK EZEKKEL EZEKTŐL ÉS RÁADÁSUL DÁNOK”, de úgy tűnik, elbuktam a dolgot megint). Tehát Dánia, annak is a közepe, tovább zoomolva a dolgot Fyn szigetének nyugati fele, ott is az Assens nevű városka. Az itt élő népek minimum 700 esztendeje építenek hajókat és kereskednek, ebben tehát nem kezdők, egy ideje pedig bútorokat is gyártanak, és a Bryggeriet Vestfyen 1885 óta sört is főz. Jelenleg ők büszkélkedhetnek az ország negyedik legnagyobb főzdéje címmel, ezért tekernek is szorgalmasan, hogy felkapaszkodhassanak a dobogóra. Majdhogynem kétszázféle sörben érdekeltek gyártásilag, ennek nagy része persze bérfőzet, de saját márka is akad vagy két tucat. Rendkívül büszkék környezettudatosságukra, mivelhogy 2015 óta a gyártási folyamatokból mellőzik a fosszilis energiát, fapelletet használnak, ez pedig ugyebár CO2-semleges dolog (tekintve, hogy az égés során ugyanannyi szén-dioxid szabadul csak fel, amennyit a faanyag előzőleg megkötött). Azért is soroljuk ilyen nagyon bőszen ezeket a szép pozitívumokat, mert közben már kóstolgatjuk ezt az IPA-t, s biza nem túl jó. A borostyán árnyalat oké, a hab is szép, tartós, az illat viszont már sántikál. Bátortalan, halvány gyümölcsösséget bír csak felmutatni, ami még nem lenne akkora baj, de mellette elég erőszakosan végigvonul valami, amit leginkább a “szappanos” jelzővel tudunk illetni, s ez kicsit sem hízelgő. A korty laza, vizes, gyengén szénsavas. Ízvilága is kissé egysíkú, a tompa, erőtlen maláták után szintúgy vérszegény komlók következnek, amik sem keserűségben (IBU 35), sem pedig gyümölcsös aromákban nem tudnak meggyőző képet festeni. Ám azért ne írjuk le végképp a főzdét, egyrészt még hátra van a fekete leves (a.k.a. porter), másrészt ezek mégiscsak a Lidl megrendelésére készült termékek, amikről minden gondolkodó sörbarátnak a Makó és a Jeruzsálem szavak jutnak eszébe egyből.

Utóbbi, kissé pikírt állításunkat a porter kitöltése és kóstolása után rögvest módosítanánk, ez alkalommal Makó vitéz nyugodtan hortyoghat tovább azon a bizonyos hajón. A főzde portere – Lidl ide vagy oda – rendkívül kellemes csalódás. Mélybarna szín, mahagónis villanásokkal, a hab vékony, rövid életű. Illata kellemesen kávés, picit alkoholos, s a készítéskor felhasznált édesgyökér is szépen bejelentkezik. Íze édeskés, malátás kezdés után finoman pörkölt kávés keserűkkel gazdagodik, az édesgyökér itt is teszi a dolgát, amit nem is bánunk, mert ennek a derék növénynek fő hatóanyaga a glicirrizin (C₄₂H₆₂O₁₆) , ami remek vírusölő, a COVID ellen is használják, így az asszony nem szólhat egy szót sem, mi itt kéremszépen nem céltalanul vedelünk, hanem a családot védjük. Az utóíz szintén kávés.

Búcsúképpen még rávilágítunk egy, a paranormalitás határát súroló összefüggésre, amit az első két tanítási nap által leszedált agyunk a 7,9-es alkohollal andalogva talált a földön, s tette le ide mellénk. A főzde ezt a portert grillezett ételekhez ajánlja, Assens egyik híres szülötte pedig egy Peder Lauridsen Kylling nevű botanikus (kb. 1640 – 1696). Legvadabb rémálmotokban sem gondolnátok, hogy a kylling dánul csirkét jelent.

‘ccakát.

**Kylling barátunk fő műve, a Viridarium Danicum 1688-as kiadása. Eladó, szűk félmillió HUF**

906. Ugar Zen Mode

Úgy gondoljuk, nem vagyunk egyedül azon megállapításunkkal, miszerint az emberiség az elmúlt néhányszor ezer esztendő során nemegyszer tapicskolt már tisztességes mennyiségű fekáliában, a civilizációnak nevezett akármi kialakítása óta pedig szigorúan csak olyanban, amit saját magából nyomizott ki – átvitt és konkrét értelemben egyaránt. Ekkorában viszont tán még sosem voltunk (oké, ezt az ominózus mondatot rendszeres időközönként ismételgették eddig is a szerencsétlen váteszek a történelem során, de mi van akkor, ha a mostaniaknak igazuk van?), a hullámzó sz@rtenger miatt egyre több embernek kell napi szinten összeszorítania a száját, ha nem akar túlságosan nagy adagot nyelni belőle. Valamennyit viszont nyel. A vállunkon tehénkedő politikusok és pénzemberek pedig csak azzal foglalkoznak, hogy ők lehetőleg bokánál jobban ne merüljenek a szutymákba. Ehhez a legjobb módszer az, ha az általuk taposott népek többet nyelnek belőle. Ezt nagyon nehéz tűrni és elviselni, s ha nem bírod ledobni őket magadról, legalább meditálj egy jót időnként. Hajtogassátok hát magatokat zazenbe, ügyeljetek a légzésre, bámuljátok a harátokat (a köldök és a kuki/nuni között valahol, keressétek meg.

**Kodo Sawaki mester azon gondolkodik, pakolt-e új söröket a megivottak helyére a hűtőbe?**

Érdekes módon ennek az energiaközpontnak a létezését a mi kultúránk is elismeri, gondoljatok csak a „nem tudom megemészteni”, „a zsigereiben érzem”, vagy az „összerándul a gyomrom” kifejezésekre), de ha ez nem sikerülne, emeljétek le a polcról Ugarék Zen Mode nevű session IPA-ját. Ezt tettük mi is, mert kíváncsiak voltunk a főzde Puszta Teatime-sorozatának második tagjára is (az első a Gray Matter volt, szívszorító szuperlatívuszokban emlékeztünk meg róla annak idején), meg aztán túl meleg van a padmasana-hoz, nem mintha hűvösebb idő esetén meg tudnánk csinálni.

A Zen Mode mindenképpen egy lazábbra, könnyedebbre hangolt sör, már csak a típusa miatt is. A benne lévő zöld tea (amit szedés után fonnyasztanak kicsit, aztán kap egy hőkezelést, így az oxidációs folyamatok leállnak, a vitaminok, a polifenolok és a klorofill viszont remekül fogják érezni magukat) frissítő hatása szépen érvényesül, ízvilága pedig élvezetesen simul a komlók (Centennial, Azacca, Mosaic, Amarillo, Bru-1) trópusi gyümölcsös, barackos, ananászos, citrusos, virágos, picit földes felhozatalához. Ha az ember lassan kortyolgatja, kavargatja kicsit a nyelvével, s közben elmerül a világos borostyán szín nyújtotta lehetőségek tanulmányozásában, teljes mértékben egyet tud érteni a régi mondással, miszerint olykor jobb utazni, mint megérkezni.

903. Oasis Barikád

Lincshangulatról tán még nem beszélhetünk, ami bizonyos szempontból kissé sajnálatosnak tekinthető, hiszen nem azért nincs lincs, mert mindenkinek elég volna a löncs. Nehezen mozdul a tömeg, de a bicskák már nyiladoznak a zsebekben, s ezt a hátszelet használva mi villámgyorsan Kiskunhalasra vitorlázunk ismét. Itt azonnal egy frissen beszerzett Barikád mögé húzódunk, mert Aranyosi Péter szavaival élve nem vagyunk állatok, mi kulturáltan hátulról dobálunk kővel bárkit és bármit. ¡No pasarán!

Az Oázis/Oasis főzde múltkoriban tárgyalt söreihez (Blond Hostess, Cherry Lv., Kipcsak) méltón a Barikád címkéjének grafikai világa sem vádolható szürke egysíkúsággal. A harsány színeken és mozgalmasságon túl az is gyorsan kiderül, hogy a névadó kifejezés ez alkalommal alaposan ki lett facsarva, hiszen a forradalmi utcai tereptárgy helyett itt a juhok fürdéskor használt berendezéséről van szó, ráadásul sörrel töltve. Nem véletlenül viháncol hát a négy vidám berbécs, akik minden bizonnyal Jean Margaret Aitchison oxfordi nyelvész professzorasszony fürdőkád-effektusáról cserélnek eszmét. A tudós (egyébként annak a Charles Umpherston Aitchisonnak leszármazottja, aki 1882-ben jelentős részt vállalt a pandzsábi egyetem [ جامعہ پنجاب ] létrehozásában, nem is beszélve a szintén Lahore-ban található Aitchison College-ról [ ایچیسن کالج]. A szögletes zárójelekben a létesítmények urdu neve látható és olvasható, csak hogy ezzel is okosabbak legyünk, illetve okoskodóbbnak tűnhessünk) ezzel a fürdőszobai bútordarabbal, illetve ennek használatával szemlélteti azt a jelenséget, amikor az embernek nem jut eszébe egy teljes szó, csak az eleje és a vége, mint ahogy a kádból is csak a fej és a lábfejek látszanak ki (kivéve, ha valakinek kuuurv@nagy kádja van).

**Címketerv a Barikádhoz, mely rendkívül plasztikusan ábrázolja a tárgyalt nyelvészeti problémát**

Ráadásul mint ahogy a fej jobban kiemelkedik a kádból, úgy a szavak elejére is jobban emlékszünk, legalábbis egészen biztosan jobban, mint én arra, hogyan is akartam ebből visszakanyarodni a sörök irányába. No, sebaj, nem idegesítjük fel ezen magunkat, a birkatürelem erős oldalunk.

Kitöltve első blikkre nem mondanánk róla, hogy szűretlen, hiszen kristálytisztán és mézszínűen ragyog a pohárban, tetején meglepően vaskos és kitartó, hófehér habbal. Illata kissé bátortalan, s a típustól szintúgy szokatlanul élesztős jegyekkel indít, a citrusos-lime-os, barackos vonal csak a második sorból rajtol, akkor sem kirobbanó erővel. A korty jól formált közepes (B°12,7), a szénsav élénk, de nem tolakodó. Ízében a gyümölcsök szépen helyezkednek el a malátás édességek tetején, a 45-ös IBU pedig a kellemesen hosszú lecsengés után is ott marad az ember nyelvén.

Jó értelemben vett, magát szépen itató alap-IPA, a múltkor általunk pellengérre cibált jelmondatnak – megélni és élvezni – most jóval nagyobb súlya van.

Ha volna fürdőkádunk, most elnyúlnánk benne, s kartávolságon belül egy-két tartalék palackkal azon morfondíroznánk, hány olyan szó nem jut az eszünkbe, ami ba-val kezdődik, a vége meg -ád.

869. Vaskakas American Hop Dog

A mind nagyságát, mind tematikáját tekintve jelentéktelen vargabetű után visszakanyarodunk a Vaskakas söreihez, s ha már kanyargás, elég egy pillantást vetnünk mára rendeltetett sörünk címkéjére, hogy máris kedvet kapjunk egy gondolati síkon megvalósított kiránduláshoz. Az American Hop Dog palackján ugyanis egy randa nagy kutya motorozik vidáman a kora nyári jó időben egy főzdés emblémával díszített chopper nyergében kuporogva. Fajtáját tekintve valamilyen dog (leginkább tán német, illetőleg dán, mert ugyan az ehhez nagyon hasonlító kutyák ábrázolásai már vagy 4500 évvel ezelőtt kezdtek feltünedezni az akkori oligarchák és egyéb, szánandó életminőségű és -színvonalú, kőgazdag akárkik sírkamráinak falain, a fajta származása vitatott. Leginkább az említett két nemzet marja egymást lelkesen ez miatt, átlagosan öt évente jönnek elő felváltva valamiféle megdönthetetlen bizonyítékkal a saját igazukat illetőleg. Az FCI [Fédération Cynologique Internationale – Nemzetközi Kinológiai Szövetség] szerint hivatalosan Deutsche Dogge az elnevezés, ám az angol nyelvterületeken a Great Dane dívik. Minket jórészt hidegen hagy a dolog, de egy jó sörrel a kezünkben, kényelmesen hátradőlve gyakorlatilag bármilyen verekedést szívesen végignézünk. Ráadásul a tenyésztők szerint értelmes, józan és kiegyensúlyozott jószág, amit hozzáértés híján nem vitatunk, ám megjegyeznénk, hogy a populáris kultúra két sztárja, Scooby-Doo [eredetileg Hanna-Barbera produkció 1969-ből] és Marmaduke [Brad Anderson alkotása még régebbről, 1954-ből] is eme fajta oszlopos tagjai…), a sör pedig egy west coast IPA.

**A jó öreg Scoob és az ő értelmes tekintete**

**Marmaduke 1957-ből. A szöveg kissé elmosódott: I think Winslow caters to him too much**

Utóbbit tekintve köztudott, hogy az ámerikánusoknál a nyugati-keleti parti rapperek műmájer összefeszülései után rögvest a sörösök következnek a sorban. Jómagunk a békés együtt fejlövésfejlődés mellett törünk lándzsát, egyformán kedveljük a markánsabb komlózású, keserűbb west coast, illetve a némiképp balanszírozottabb east coast típusokat is.

Miközben a Hop Dog borostyános-rezes színét és törtfehér, vaskos habját bámuljuk, orrunkat máris csiklandozza a jellegzetesen gyantás, citrusos, grapefruitos aroma, ám van itt némi disszonancia, ezért élünk a gyanúpörrel, hogy sörünk a palackozást követően hozzájutott még némi felesleges oxigénhez. Mindenesetre ez az ízvilágot döntően nem befolyásolja, a komlók szépen begyakorolt alaki gyakorlatot mutatnak be (igyekszem a szakzsargont lelkesen használni, ha már úgy néz ki, hogy egy nyugdíjas fakabátra bízzák a közoktatást, halleluja és hátbaz+), a 65-ös IBU jólesően uralja el a terepet, de azért hagy némi helyet a gyümölcsöknek és egy kis kekszes malátának is. A vége száraz, finoman és gyümölcsösen édeskés, az utóíz keserűi hosszan bizseregnek még az ember nyelvén. Korrekt IPA, a 6%-os alkohollal együtt megfelelő erősségű lendületet kölcsönöz a hét utolsó és nyomorult munkanapjának átvészeléséhez.

PS.: Győrújbarátig megint nem sikerült eljutni, na de majd legközelebb, úgy éljetek. Vigasztalódjatok egy újabb fotográfiával, amin a főzdefőnök feszít címkepózban.

856. Hajdú Serház Keleti IPA

A Szerkesztőség időben elkezdte a felkészülést a mára datálható névnap stílszerű megünneplésére, ezért még valamikor a múlt héten letelepedtünk a földgömb mellé, s kedvenc lengyel mesehőseinkhez hasonlóan jó alaposan megpörgettük azt (a két golyófejű srác idén 59 éves, alakjukat a rendező, Wladislaw Nehrebecki saját gyermekeiről mintázta). Kétszer is.

https://www.youtube.com/watch?v=BgTYy2Ogx_0

Mivel nekünk csak virtuális és interaktív földgömbre futja, ezért először Győrújbaráton landoltunk, utána pedig Hajdúböszörménynél fogtunk talajt. Nem estünk kétségbe, mindkét településen üzemel főzde, s a mesteri időzítésnek köszönhetően néhány órával ezelőtt meg is érkezett a Vaskakas, illetve a Hajdú Serház hatos pakkja. A változatos kínálatból a böszörményiek Keleti IPA megszólítású sörét választottuk a starthoz, lévén ez az egyik legrégebbi receptjük, illetve reménykedünk abban, hogy az adott égtáj irányából mostanság érkező rossz híreket legalább sörfronton fellazítja valami jó is. A Hajdú Serház oldala kissé kaotikus, de ha szán rá az ember egy kis időt, azért kihámozható belőle a lényeg. 2016 óta készítenek sört, jelen pillanatban tíz különböző főzet díszeleg a palettán. Az alapító csikóéveiben szerelmesedett bele eme nemes nedűbe, aztán mert nagyot álmodni.

A Keleti IPA-ban dolgozó Simcoe a Yakima Chief Ranches bejegyzett komlója 2000 óta (megálmodója és megteremtője a már ezen oldalakon is említett Charles „Chuck” Zimmerman, s állítólag a Brew Dog Brewing Company vásárolja belőle a legtöbbet). Kettős felhasználású, rendkívül népszerű fajta, keserű- és aromakomlóként is megállja a helyét.

Mindeme tulajdonságainak köszönhetően a kitöltött, kellemesen középarany árnyalatú, vékony, ám tartós habkoronával bíró sör már-már töménynek mondható déligyümölcs-illatot ereget magából, melynek a maracuja és a grapefruit adják a gerincét. Kicsivel később némi földes-fenyős párosítás is csatlakozik, ha pedig hagyjuk egy kicsit melegedni, és hirtelen jó nagyot szippantunk a pohárból kifelé vergődő illatokból, akkor találkozhatunk a Simcoe ellentáborának legütősebb érvét képző aromaelemmel, a macskapisivel is. A korty testességét, keserűségét, szénsavasságát tekintve egyaránt közepesnek mondható, a gyümölcsös jegyek szépen átívelnek az egészen, még az utóíz halvány keserűit is megtámogatják. Akár korrekt ivósörnek is titulálhatnánk, bár a 6%-os alkoholtartalom alkalmasint már túlmutat ezen a kategórián. Mindenesetre a korrekt jelző maradhat, az pedig plusz pontot jelent, hogy a címkén nem csak a fogyasztási hőmérsékletre kapunk javaslatot, hanem a pohártípusra is. Igyunk hát Isten embereire, a hírhozókra, a közelgő tavaszra és minden egyéb jóra. Egészség!