826. Paulaner Weissbier Dunkel

Népszerű és közismert gyártó következik a sorban, melynek termékeit magunk is relatív rendszerességgel fogyasztjuk. A Paulaner Weissbier Dunkel ma esti körbejárásával afféle alaposan megkésett, mondhatni poszt-Oktoberfest hangulatot teremtünk magunknak a monitor elé és köré. Tehetjük ezt annál is nyugodtabb lelkiismerettel, merthogy a híres, 1810-ben debütáló sörünnep hat hivatalos főzdéjének tornasorában ott álldogál a Paulaner is (a másik öt – hangsúlyozottan nem nagyság szerinti sorrendben – a Hofbräu, az Augustiner, a Löwenbräu, a Hacker-Pschorr és a Spaten).

Oktoberfest, 1953. Vidám hölgyek sok sörrel

A mi főzdénk története 1627-ben kezdett íródni, amikor I. Miksa Bajor választófejedelem a München melleti Neudeck kolostorába tíz minimita barátot telepített. A minimiták (Ordo Fratrum Minimorum, a Legkisebb Testvérek Rendje, ez alkalommal sincs szó nagyság szerinti sorrendről) egy koldulórend, melyet Franciscus de Paula alapított 1454-ben. A calabriai Paolából származó szent már zsenge tizenévesen nekilátott a remeteléttel történő kacsintgatásnak. Egy barlangba költözvén (a barlangok igen népszerűek a sörökkel később metszéspontba kerülő remeték közt, Nursiai Szent Benedek is abban lakott, mielőtt megalapította a Sacer Ordo Cisterciensis-t, lásd zirci apátsági sörök) igen aszketikus életmódot vett fel, az állandó imákat és bűnbánatot időnként egy-egy önkívületi állapotban történő látomás tette némiképp változatosabbá.

Ferenc bátyánk életnagyságú szobra. Még van raktáron, de igyekezzetek, 4230 USD-ért a hülyének is

Csodákat is tett szép számmal, egy alkalommal a Messinai-szoroson köpönyegét a vízre terítve hajózott át valószínűsíthetően rettegve pánikoló társaival egyetemben. A történetről Liszt Ferenc is megemlékezett Két legenda című zongoraművében, amit itt hallgathattok meg (akit hidegen hagy, mit prédikál Assisi Szent Ferenc a madaraknak, ugorjon 11:54-re):

A minimiták 1634-től lelkes sörfőzésbe fogtak (főleg bakvonalon jeleskedtek, ekkor született a későbbi Salvator alapreceptúrája is), majd szűk 180 év múlva jött Franz Xaver Zachel és a paolai barátok söre az egész országban népszerű lett. Napjainkban a Paulaner a Brau Holding International AG része, mely társaság tulajdonjoga nagyjából fele-fele alapon a Schörghuber Unternehmensgruppe és a Heineken között oszlik meg.

Barna búzasörünk pohárba kerülvén elsőként masszív, háromujjnyi habjával nyűgözi le az embert, mely szép kontrasztosan simul rá a ködös, homályos, szűretlen, karamellszínű sörre. Illata is gyorsan kibomlik, a búzamaláta jellegzetes alapjaira szépen rétegződnek a banános észterek, némi élesztő, kenyér, s mintha egy kis illanó füstös vonal is megcsiklandozná az orrunkat. Ízében kellemesen vegyül a pörkölt maláták édessége a citrusos-gyümölcsös savanykássággal, mindehhez decens fahéjas fűszerezettség társul, melyek után a korty végén még egy kis keserűség is tiszteletét teszi. Jól iható, könnyed sör, csiklandozó szénsavakkal, 5.3-as alkohollal, 12.3-as Ballinggal. Megnyugtató, andalító, idegrendszert kisimító főzet, ha annak idején a jó Ferenc köpönyegének zsebében lapult volna néhány flaskányi, vidám énekszóval kötnek ki Szicíliában.

825. Tiltott Csíki Gold

Enkezünkkel elkövetett tökönszúrásnak tűnhet más tollából származó sörös írással nyitni a sajátunkat, mi mégis megtesszük. Tessék: https://magyarkonyhaonline.hu/cikkek/baksorok-oszre-kecske-nelkul?fbclid=IwAR10IvkM2wslQSPwO8fPLdKrNcg-5CsBwtK_crb9KfCl9KccAkXoxE8RBXk

Ennek több oka is van, soroljuk. Pro primo: Vasarhelyi kolléga szakértő és szakmai írásai mindig is stabil világítótoronyként meredeztek előttünk (ennek lett egy kis fallikus felhangja), tudásáért tiszteljük, szívesen és önzetlen mód népszerűsítjük. Másodsorban a mellékelt cikkben mindent frappánsan összefoglal a baksörökről, ezért ezt nekünk már nem kell megtennünk, ami jó, mert közismerten kényelmesek vagyunk. Pro tertio: írásában említi ma esti sörünk alapváltozatát is, kvázi mint anti-baksört, így káprázatos módon erről sem kell már lerántanunk a leplet, lévén az is rendkívül strapás és összetett mozdulatsor. Ebből kifolyólag más dolgunk nincs is, mint kinyitni a Tiltott Csíki Gold néven futó, engedjük meg: pilseni, ám úgy fest, a legkevésbé sem bak sört (hiszen receptúrája megegyezik a Tiltott Csíki Sörével, csak egy állítólagosan minimum 45 napos érlelési időszakkal igyekeztek karakteresebbé és gazdagabbá tenni ízvilágilag), s közben morfondírozni. Morfondírozni azon, hogy vajon ha a csíki mesteremberek a chipsnek való pityóka kapálásán, illetve a konzerválandó medveszar szedegetésén túl (azt tudtátok, hogy Csíki Kakas néven pattogatott kukoricát is forgalmaznak?) a sörfőzésbe is legalább ekkora lendületet és energiát fektetnének, hol tartanának mostanra.

“Mi a kukoricát nem a sörbe tesszük, hanem mellé kínáljuk.” Szép gondolat.

Mert bizony ez így – ha a marketingbullshittől eltekintünk – nem egyéb egy egyre inkább indusztriális ízvilággal rendelkező, meglehetősen túlértékelt, s még annál is inkább túlárazott lágernél. Aranysárga szín, közepes, hamar megrogyó hab, alsópolcosan savanykás, kissé fémes illat. A bakok masszív malátalapjának nyoma sincs, halovány gabonás édességek és reszketeg komlókeserűk menekülnek fejvesztve a döbbenetes savanyúság elől, mely a korty második harmadától az utóíz végéig kitart. Annak ellenére, hogy a gyártó a baksörség létjogosultságát az alkoholtartalomtól teszi függővé, a Gold 6%-a nem oszt, nem szoroz. Cserébe viszont ettől a vékonybéltekerően savanyú ízvilágtól tompa tarkótáji nyomást is beszerezhet az ember, ami már majdnem olyan, mintha.

Így a végére pedig a klasszikus vicc jut az eszünkbe, hogyaszongya:

Két székely beszélget:

– Te, Áront mégsem holnap temetik, hanem pénteken.

– Miért, jobban van?

Ha pediglen szegény (módotlan) Áron helyére sörünket passzintjuk, máris levonhatjuk a konzekvenciát: nem, nincs jobban.

P.S.: átfutva az írást, s magunkat könyörtelen pszichoszexuális elemzés tárgyává tévén ráébredtünk, miért helyeződött fallikus szimbólum a szövegtestbe. Hát ’iszen Maya Gold ceglédi születésű. Az meg itt van a kertek alatt.

Igen decens és visszafogott fotográfia a művésznőről

824. Hauskrecht Moravian IPA

Cseh kisüzemi pakkunk zárótételéhez érkeztünk, ismét búcsút intünk hát ennek a barátságos vidéknek, de nem zuhanunk (Nyárs)apát(i)ába (rettenetes szóvicc jelenlegi tartózkodási helyünk nevével, de nem bírtuk kihagyni), valami azt súgja, jövünk mi még errefelé. A most kóstolandó sör bemutatásán kívül egy másik adósságunkat is törlesztjük, királyváradi sörünk taglalásakor megígértük, hogy elmeséljük, miért lettek bohémek a csehek. Lássuk hát.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy égig érő fa, a tetejében volt háromszázhatvanhat holló, az aljára kötve háromszázhatvanhat csődörcsikó. Aki az én mesémet meg nem hallgatja, az a háromszázhatvanhat holló szedje ki a szemét, az a háromszázhatvanhat csődörcsikó hordja szét a testét. Ugye most már mindenki nagyon figyel? Élt egyszer réges-rég egy vidám gall törzs, a Boii. Nem volt különösebb gondjuk ebben a siralomvölgyben, éltek-haltak, ahogy azt kell, amíg i.e. 390 környékén úgy nem döntöttek, hogy ők bizony más gall törzsekkel karöltve beszivárognak a csizma alakú félsziget északi területeire. A gondolatot tett követte, szépen kipicsázták az etruszkokat Felsinából, a várost átkeresztelték Bonōnia-ra (manapság Bologna néven fut).

Friss csapolt sör érkezett a bonōniai kocsmába

Ám a sorsról közismert, hogy legalább annyit, ha nem többet vesz el az egyik kezével, mint amennyit a másikkal ad, s eme metódus keretein belül ez alkalommal római barátaink húzták fel a szemöldöküket. I.e. 194-ben Tiberius Sempronius Longus konzul látogatta meg a törzset, s hogy pezsegjen a party, hozott magával négy légiót is. A gallok elbukták a csatát, ám előtte azért megszorongatták kissé latin barátaink golyóit, nagyjából ötezer római harcos tette le aznap a kanalat. Egy évvel később a mutinai ütközetben Lucius Cornelius Merula tett pontot az ügy végére, de neki sem volt sok szerencséje a statisztikai adatokat illetően. Túl sok légiós harapott ismét fűbe, ezért megtagadták tőle a diadalmenetet. A Boii maradék É-ÉK irányba távozott visszafogottan pánikszerűen, s addig mentek, amíg olyan helyet nem találtak, ahol nem piszkálta őket legalább egy darabig senki. Az általuk belakott területet a történetírók (legkorábban Tacitus az i.sz. I. század végén) Boiohaemumként kezdték emlegetni. A modern kor tudósai közül néhányan úgy vélik, az egész fordítva játszódott le, vagyis a törzs itt lakott eredetileg, s innen kirándult római területre. Legyen így, a történelem egyik szépsége pont az, hogy néhány ezer (illetve száz, esetleg tíz) esztendő elteltével már mindenki azt gondolhatja az adott dologról, amit a leginkább szeretne. A csehek ettől még bohémek, s azok is maradnak várhatóan még egy ideig.

Mozgalmas migránstérkép

Közben pedig már recsegtetjük is lefelé a kupakot a PET-ről, pohárba kerül a Hauskrecht Moravian IPA, s annak rendje és módja szerint – habár tán kissé bátortalanul – el is kezdenek a gyümölcsös-gyantás jegyek vándorolni az ember orra felé. Mire kigyönyörködjük magunkat a ködös, narancsba hajló mélyarany színben és a meglepően tartós, fehér habkoronában, addigra az aromák is felveszik a ritmust. Grapefruit, mandarin, savanykásabb citrusfélék, némi fenyő, pár szál virág. Mindez érthető, ha a komlókat tekintjük: Cascade, Mandarina Bavaria hidegen, a keserűkért pedig olyan megbízható Saaz-hibridek felelnek, mint a ŽPČ, a Sládek és az Agnus (utóbbiról érdekességképpen megemlítenénk, hogy nevét Frantisek Beranek kutatóról kapta, aki ezt a komlót többek között a Bor, Sládek, Northern Brewer és Fuggles fajtákból a kétezres évek elején összerakta. Akár 15%-os is lehet az alfasav-tartalma. A jóember családneve magyarul bárányt jelent). A korty telt, kiegyensúlyozott, a gyümölcsök ízeit és a velük együtt mozgó karamelles édességet szépen váltják a keserűk. Kellemesen hosszúkás lecsengés, könnyedén kesernyés utóíz, 14 B°, 5.8-as alkohol, csütörtök este, pusztapörkölt, mi kellene még? Stabil lelkivilággal, újult lendülettel köszönünk el egy időre a csehektől, s miközben jólesően biztosak vagyunk abban, hogy nemsokára megint erre vezet majd az utunk, tekintetünkkel már a látóhatár szélén feltűnő új kihívásokat kutatjuk.

823. Hauskrecht Brněnský Weiss

Majdnem egy hetes szünet után jelentkezünk ismét, mely alatt rengeteg mindenre futotta az időnkből, kivéve persze a pihenést. A hétvégén ráadásul el is hajoltunk egy kissé, ezért most visszafogottan tremolózó inakkal és diszkrét tarkókörnyéki hasogatásokkal álldogálunk Fűnyíróváros (a.k.a. Brno) kapui előtt, s abban reménykedünk, hogy egy itteni söröcske majd gyógykezel bennünket. Általános kedélyállapotunknak nem tesz jót az a múltkor megemlített tény sem, mely szerint Richi PD nem küld nekünk többé semmiféle sörhöz hasonlító dolgot választott városából és hazájából, ha most mi valami kétértelműt mondunk a Hauskrecht főzeteiről. Nem szép dolog az ilyesmi, ezért most a tőlünk megszokott lendülettel nekihasalunk a két maradék palacknak, a jóembert pedig majd megabuzáljuk, ha legközelebb erre mászkál felénk.

A főzdét 2014-ben két barátjával karöltve Petr Hauskrecht alapította, aki szakmai szemszögből nézve elég szépen dekorált kutyabőröket tud felmutatni. Dolgozott a Pivovar U Fleků-ban, ami az ország egyik legrégibb és leghíresebb főzdéje, majd jött a Staropramen, Holešovice, Starobrno (itt ő készített először zöld sört, mellyel aztán sikerült is a városban hagyományt teremteni gyártásilag és fogyasztásilag egyaránt) és a Krušovice. A hatvanas éveit taposó mesterember energiáit sportos előéletéből meríti, csikóéveiben ugyanis a jégkorong volt a mindene. Játszott a Slavia Prague és a Dukla Jihlava csapatában, nem is beszélve a csehszlovák junior válogatottról. Talán ennek is köszönhető, hogy a nevével fémjelzett főzde ilyen dinamikusan és elegánsan siklik. Remélhetőleg a jövőben sem mennek majd túl vékony jégre. Igazán irigylésre méltó helyen dolgoznak, a volt brno-i vágóhíd százhúsz esztendős épülete rengeteg alapvető igazságot raktározhatott el életről, halálról, a világ egyéb dolgairól. Ha ez a nehezen körülírható, ám annál lényegesebb tudásanyag a sörökbe is átvándorolt, a beszállítónk nyugodtan alhat. Minderről Petr barátunk is mesél egy hat és fél perceset, itt tekinthetitek meg:

Két tételünk várakozik a kamrapolcon a gyártótól, elsőként a Hauskrecht Brněnský Weiss kerül sorra. Alapvetően egy bajor búzasörről van szó, melynek divatja nagyjából a XVI. században terjedt el a kontinensen, s így a cseheknél is. A truváj az benne, hogy szerecsendiót is adagoltak hozzá, s bár annak fő hatóanyaga, a miriszticin rovarölő funkciója mellett hallucinogén hatásokkal is büszkélkedhet, mi nem reménykedünk. Akkora dózis biztosan nem került bele.

Szerecsendió (Myristica fragrans)

Színe mélyarany, rendes búzához illően kissé opálos. Habja dús, vastag, tartós. Édes, banános, kicsit rágógumis illat, a szerecsendiónak kell egy kis idő, mire előmerészkedik a háttérből. Ízvilága is szépen kidolgozott, a maláták szinte gyümölcsös édességét jól árnyalja a szegfűszeges-szerencsendiós, picit vaníliás fűszerezettség. A korty közepesen testes tizenkettes, jólesően krémes, lágy, kerek. A komlókeserűk minimálisak, a vége fűszeres, rövid lecsengésű, alkohol 5,3%.

A szerecsendió jó ötlet volt, ha ettől lesz egy sör igazán brněnský, akkor hajrá, nekünk semmi kifogásunk sincs.

P.S.: a kisebbik lányom által a hordozófelületre rögzített Peppa malac sem most, sem a későbbiekben nem fogalmaz meg burkolt kritikát, véleményt, életérzést az ebből a szögből fotózott sörökkel kapcsolatban.

822. Xaver Barrique

Tovább sündörgünk Brno közelében, hogy aztán – tovább nem titkolva – ebben a szép városban pihenjük ki ismét a fáradalmakat, addig azonban még be kell ugranunk pár mondat és egy palack erejéig Blučinába. Ez a kétezeregynéhányszáz lelket számláló település a környékbeli borvidék egyik központja, ám akad itt sör is, ezért a mitkeresünkmiitt? jellegű kérdéseket tovább is pöccinthetjük. A közelben lévő Rajhrad bencés apátságában fellelt okiratok alapján a falu első írásos debütálását 1045 környékére tették, ám később kiderült, hogy a furmányos barátok eme dokumentumokat pár száz esztendővel később hamisították. Nem ítélkezünk, megértjük. Ennyi az élet, a pin@ meg a pénz, ahogy Gengszter Zé mondta volt.

Blučinai képeslap, 1920

Fontos régészeti lelőhelyként is nyilván van tartva, az itt feltárt népvándorlás kori fejedelmi sírban talált alemann stílusú (ez többek között a hüvely rögzítésének módjában, illetve a markolat kialakításában különbözik az akkori újgazdagok között szintén népszerű frank típustól) aranyozott markolatú kard igen tetemes értéket képvisel.

Blučinában az első legális és hivatalos főzde 1560 körül létesült, termelt is becsülettel, amíg aztán 1884-ben le nem égett. 2005-ben gondolta úgy egy Svatopluk Strava nevű közlekedésmérnök, hogy ő bizony újra nyit egyet. Az elképzelést tett követte, gyorsan kibérelte a helyi vendéglőt is (nem lehetett nehéz, az apjáé volt, aki Xavéri Szent Ferencről nevezte el a létesítményt, lévén ő is eme legendás keresztnév tulajdonosa) hogy legyen hol meginni a sört, aztán nekilátott. A Pivovar Xaver ászok vonalon nyomul, de nagyobb ünnepekre, születésnapokra készítenek speciális főzeteket is. A mi példányunk a vezérhajónak számító Xaver 12-es barrikolt változata (említettük, hogy borvidéken járunk). A barrique, mint eljárás azt jelenti, hogy a tölgyfából készített hordókat különböző módszerekkel belülről pörkölik, s az abban tárolt, érlelt alkohol mindenféle érdekes ízanyagot old ki az égetett dongákból. Mivel nem olcsó megoldás (egy ilyen hordó elég drága, oszt’ két-három év múlva ki kell dobni), ezért használatos az ugyan jóval kevésbé intenzív ízvilágot produkáló, ellenben pénztárcakímélőbb „csipszes” variáció is. Ilyenkor égetett tölgyfaforgácson erjesztenek és érlelnek. Hogy ma esti sörünk melyik változatban készült, összehasonlítási alap híján titokban marad.

Örökké csapongó, nyughatatlan fantáziánkat most a címkén olvasható SESV felirat ragadta meg, ami ugyan lehet orvosi képszegmentáló eljárás (Segmentation-Emendation-reSegmentation-Verification), vagy a modern tengeri olajkutatásnál/fúrásnál használt önemelő hajó (Self-Elevating Support Vessel), esetleg a Solanum viarum nevű agresszívan invazív gyomnövény Soxhlet-féle kivonata (Soxhlet assisted Extracts of Solanum Viarum; ezzel kapcsolatban még egy nagyon ígéretes kutatási anyagot is átfutottam indiai gyógyszerészek tollából, jól működő antioxidánsokat lehet készíteni a növényből, akit érdekel, annak szívesen átküldöm a tanulmányt), ám joggal érezzük úgy, hogy ezzel egy centiméternyit sem jutottunk előrébb a sör irányába. Ha pedig SESU-nak olvassuk, mindenféle gélek és síkosítók kezdenek ömleni a monitorról, zavarba ejtő tömegben. Elengedjük a témát. Majd nálunk avatottabb elmék megfejtik, mi most töltünk és iszunk.

A Solanum viarum termése

Kellemes, szemet pihentető rézvörös árnyalat, a szűretlenség miatti ködös hatással vegyítve. Habja közepes, nagy lyukakkal, tapad a pohár falára, tartósnak is mondható. Illata mint egy régi asztalosműhelyé: kissé savanykás, fűrészporos, enyhén füstös tölgyfa. Intenzív és tartós, távoztával halvány malátás édesség is észlelhető. Ízvilágát is alapvetően határozza meg ez a fanyar, fás, tanninos-vörösboros vonal. Elsőre kicsit furcsa az összhatás, akaratlanul is a szavatossági időt keresgéli a tekintet a palackon, de aztán kinyílik a dolog, a csersav bámulatos könnyedséggel fuzionál a komlókeserűkkel, szokatlan, ám élvezetes, szépen elnyújtott, hosszan lecsengő élményt kínálva. Nem állítom, hogy könnyen iható sör, azt sem, hogy napi fogyasztásra javasolnám, de összességében pozitív emlékeket iktatunk róla a megfelelő mappába.

Így a végén köszörülnénk egy kicsit a csorbán, a Dej Bůh štěstí feliratot –lévén klasszikus cseh sörszlogen (is) – nemcsak hogy értjük, de hallgathatjuk is a Dymytry együttes jóvoltából. Ők a psy-core stílus megalapítói, s bár prágai illetőségűek, szívesen ajánljuk mindenki figyelmébe kedves nótájukat, melyben közeledő ellenségekről, magányról, összetört csontokról és örvendező férgekről dalolnak. Jó szórakozást, és Dej Bůh štěstí!

821. Kyjovský Prémiový Ležák

Tovább zsonglőrködünk a cseh kisüzemi palackokkal, irány a Dél-morvaországi kerület, azon belül pedig Kyjov. Valószínűleg az urbánus legendák témakörébe tartozik az a történet, mikor is egy tisztes állampolgár Brnoból Kijevbe kívánván utazni, a pályaudvaron a hasonló hangalak miatt a másik városba kapott jegyet. Már az utazás olcsóságán is kellemesen meglepődött, hát még amikor uszkve félórás zakatolás után közölték vele, hogy megérkezett, le lehet szállni. El volt ragadtatva a cseh államvasutak hihetetlen teljesítményétől, aztán hamarosan befutott a menetrendszerű hidegzuhany is. Se non è vero è ben trovato – mondja erre a bölcs olasz. Célállomásunknak az ukrán fővárossal párhuzamba állítva sincs az égvilágon semmi szégyellnivalója, bár tény, hogy kicsit kisebb. 1126-ban említik először egy rendkívül cirkalmasan megfogalmazott latin irományban, mint kereskedelmi központot, hivatalos főzési engedéllyel pedig 1525 óta rendelkeznek. Az első világháború végéig Gaya néven is futott, mint az osztrák birodalom része, de már 1921-ben megrendezték itt a Slovacký Rok nevű morva folklórfesztivált, mely azóta is a legrégebbi ilyen jellegű kulturális eseménysorozat a környéken.

Kyjov/Gaya 1727-ből

A Kyjovský Pivovar 2014-ben lett megalapítva egy addig is jól működő hotel és étterem kiegészítéseképpen. Egyrészről minőségi, helyben készített söröket kívántak biztosítani a vendégek számára, másrészt a főzdelátogatás turisztikai programokba is remekül beilleszthető. Komló- és élesztőfürdőt is lehet venni, melynek keretein belül 45 percig áztathatja magát az ember a meleg levekben, miközben a dézsa melletti falból kiálló csapról korlátlan a sörfogyasztás lehetősége. Mindezt sz@ros 6500 HUF-ért. Hát a hülyének is. A főzde nagyjából tucatnyi sört állít elő, akad porter, imperial stout és APA is, de értelemszerűen a pilseni vonal a legerősebb. Mai sörünk is ezt a csapatot erősíti, lássuk hát, mit tud a Kyjovský Prémiový Ležák.

Klasszikus aranyszínben pompázó tizenkettessel van dolgunk, hófehér, közepes, átlagosan tartós habbal. Illata enyhén édeskés, könnyedén komlós, jellegzetes saaz aromákkal. Ezt a finoman fűszeres, picit zöld világot az ízek is elvártan és magától értetődően hozzák. Semmi csavar, semmi faxni: egyszerű, jól összerakott, szűretlen, pasztörizálatlan pilsener. 35-ös IBU, 4.5-ös alkohol, szép hosszú, kesernyés lecsengés. Bár felénk is ilyen folyna a kádnál lévő csapból. Mondjuk ehhez előbb jól jönne egy kád is, mer’ az nincs.

Zárásképpen pedig részben elvakult, ám annál elhivatottabb sci-fi rajongóként mindenképpen meg kell említenünk a városka híres szülöttének, Silvie Tomčalovának nevét, aki Silvia Saint művésznéven ugyan többségében teljesen más műfajban domborított (cca. 300 felnőtt tematikájú alkotásban szerepelt, ami azért elég szép teljesítmény), de egyik jelenetét még Nebula-díjra is jelölték. A The Uranus Experiment: Part Two című izgalmas filmben a művésznő egy parabolapályára állított orosz repülőgép fedélzetén mintegy húsz másodpercig él nemi életet aktuális partnerével a súlytalanság állapotában. Hogy ez a probléma (mármint a szex az űrben) mennyire foglalkoztatja a tudósok és az írók fantáziáját, remekül példázza az is, hogy 2Suit (nem, nem 2Rule) néven már egy speciális ruhát is kifejlesztettek, mely ravaszul elhelyezett tépőzárak segítségével létrehozott mikrogravitációval igyekszik kicselezni Newton harmadik törvényét. Erre igen nagy szükség is van, hiszen hogy a nyavalyában akarjuk benépesíteni a Galaxist, ha a jó öreg módszernek keresztbe tesz az a nyomorult fizika? Elvégre mégsem rohangálhatunk mindenhová egy Petri-csészével a zsebünkben. Szóval a hölgy nem lett Nebula-díjas, pedig Isaac Asimov és Arthur C. Clarke (akik elsőként foglalkoztak ezzel a problémakörrel) biztosan örültek volna a társaságának.

A művésznő a szerencsés földet érés után egyik kedvenc rúdjába kapaszkodva, kényelmes otthoni felszerelésben piheni ki a fáradalmakat

820. Rodinný Pivovar 713 Rejčka 12°

Egy híján féltucatnyi (gyk.: öt) palack következik szép sorjában, amiknek kedvéért ideiglenesen áttesszük székhelyünket a nem is mindig annyira bohém Bohemiába. A két kifejezés valamikor a XV. században kezdett egymásba fonódni, a franciák hívták akkortájt így a cigányokat (bohème), mert úgy gondolták, hogy ez a kissé rendezetlen és könnyelmű, a társadalmi szabályokra nagy ívben ürítő, ám cserébe időnként alapvetően jószívű népcsoport a csehektől vándorolt be hozzájuk. Később persze kiderült, hogy eme állítások egyike sem fedi teljes mértékben a valóságot, de addigra a bohém, mint jelző, már szépen gyökeret vert és nekilátott a terjeszkedésnek. Jött Henri Murger, akinek Bohémvilág (Scènes de la vie de bohème) című, kissé tán patetikus hangvételű írását Puccini dolgozta át négyfelvonásos operává és balhézott össze ez miatt egy életre Leoncavalloval. A bohémből az idő múlásával bohó lett, abból meg hobó, de itt mi megállunk, mert szokás szerint ismét fényévekre járunk már eredeti mondanivalónktól. Azért hagyunk itt egy könyvjelzőt, legközelebb elmeséljük, miért lettek bohémek a csehek. Úticélunk ez alkalommal Hradec Králové, mely város azért hallgat a Königgrätz, sőt a Királyvárad elnevezésre is. Nagymúltú, színes és nyüzsgő település, a királynék városa, itt alapították néhány esztendővel ezelőtt a Rodinný pivovar 713-at. A név családi főzdét jelent, a titokzatosnak tűnő számjegy pedig (némiképp kiábrándító módon) a házszám, amely alatt megtalálhatók. Jelenleg egy híján tucatnyi (gyk.: tizenegy) sört készítenek, melyek közül most a 713 Rejčka 12°-t van szerencsénk behatóbban tanulmányozni.

Hradec Králové egy 1602-es ábrázoláson

Ehhez ismét kultúrtörténetbe kell ágyazódnunk (de herezacskót nem szögelünk, nem vagyunk még akkora lélekkurvafiak, bármennyire is szeretjük és tiszteljük Esterházy Pétert), hiszen a Rejčka mögött esetünkben nem is túl váratlan módon egy királynő lapul. Eliška Rejčka 1288-ban látta meg a napvilágot II. Přemysl király egyetlen leányaként. A kornak megfelelően izgalmas életet élt, melynek során két férjet is elfogyasztott, bár nem szó szerint. Tizenkettő volt, amikor II. Vencel frigyre lépett vele, készítettek ők is egy leánygyermeket, majd férjuram TBC-s lett és meghalt. Az özvegy nem sokáig hevert parlagon, esztendő teltével Habsburg Rudolf vetett rá szemet, ám a zord idők újabb év múltával ezt a férfiembert is elragadták a hölgy mellől. Ezúttal a vérhas volt a hunyó. A koronás fők mindazonáltal kegyesen bántak hősnőnkkel, öt várost is a nevére írattak, köztük Hradec Královét. Itt tartózkodása alatt épült fel a Szentlélek-székesegyház, állítólag ide temették Jan Žižkát, aki volt olyan kedves kitalálni a huszitáknak a szekértábort. Élete hátralévő részét csendes bűnbánattal és szentektől származó, többé-kevésbé gusztustalan ereklyék gyűjtögetésével töltötte Brno-ban. Itt is halt meg ősöregen (már a negyvenhetet is betöltötte), földi porhüvelye az általa építtetett Szűz Mária Mennybemenetele Bazilika kereszt alakú alaprajzának metszéspontjában nyugszik.

Legfőbb ideje viszont kibontani a sört, mert a porhüvely kifejezéstől mindig kiszárad és kaparni kezd a torkunk. Szűretlen mivoltának köszönhetően enyhén ködös, világos borostyán árnyalatban pompázó sör bújik elő a palackból. Habja sűrű, az átlagosnál kicsit tartósabb. Illata gabonás, finoman élesztős, a komlók közepes erővel produkálnak leginkább gyógyfüvekre emlékeztető jegyeket. A korty közepesen testes, ha nem is ropogósan, de mindenképpen frissítően szénsavas. A rövid malátás szakasz után jellegzetesen csehes lendületű komlók érkeznek, a lecsengés is oké, kellemesen gyantás. Egyetlen negatívumként egy, a korty közepe tájékán jelentkező, kellemetlen, vajasan-zsírosan tapadós érzetet említenénk, amitől a komlók ízvilága is megbicsaklik, s csak az utóíz tud szépíteni valamit a dolgon. Ettől eltekintve a 713 Rejčka 12° egy megnyugtatóan átlagos cseh pils, annak nagyjából minden előnyével. Az extrább élményeket kedvelők figyelmébe az Eliška királynő által beszerzett és féltve őrzött hordócskát ajánljuk, melyben állítólag Szent Péter csontjaiból főzött olaj (?) található. Na zdraví!

819. Zirci Apátsági Lager

Rögvest belegyalogolunk ebbe a kissé zavaros október végi-november eleji ünnepcsokorba, amiről idén kizárólag annyi konkrét információval rendelkezünk, hogy kisebbik lányunk mindenképpen dobogós helyen szeretne végezni az óvodai tökfaragó versenyen. Kicsit hülyén nézhettünk magunk elé, mert eme kijelentés aztán záros határidőn belül többször is elhangzott, úgy játszadozva a szórenddel, hangsúllyal és hanglejtéssel, ahogy erre csak egy hatéves nőnemű képes. A magunkfajta ingatag lélek hasonló stresszhelyzetekben egyből a menekülési útvonalat kezdi keresni (elegánsabban fogalmazva időt hagy a fejvesztett rémület és/vagy a páni félelem pusztítása után a vékony civilizációs máz visszatelepedésére), irány tehát a kamra, ahol vigasztaló fénnyel ragyognak fel a különböző apátsági főzetek, nyugalmat adva és az irányt kijelölve. Egy mezítlábas lágert kapunk le a polcról, egyrészt mert ez van a legközelebb, másrészt még azért talán nem akkora a baj, a nehézlovasságot decemberben kell bevetni. Aprót jubilálunk a zirciekkel kapcsolatban, lévén ez a tizedik sörünk tőlük, ebből adódóan pedig már annyi mindent meséltünk róluk, hogy most nyugodtan koncentrálhatunk a tökökre. Jack O’Lanternről hallott már mindenki, a tökről meg köztudott, hogy csak ámerikánus hatásra dublőrködik a takarmányrépa helyett.

Tradicionális répamaszk másolata, Museum of Country Life, Írország

Minél több réteget rántunk le az ünnepkörről, annál szúrósabb tekintettel nézegetjük a mi példányainkat, ezért amikor kiderül, hogy az eredetileg kelta hagyományt a keresztény egyház egyetlen tollvonással beolvasztotta saját litugiájába (oké, nem egy tollvonással, de jól hangzik. Az egyház keleti fele Mindenszentek ünnepét már 380-ban megtartotta, ezért a szokásos ultragyors reakcióidőt használva IV. Bonifác pápa 609-ben áthozta nyugatra is. A Pantheont gyorsan felszentelték Szűz Máriának és a vértanúknak ajánlva [állítólag vagy harminc szekérnyi vértanúmaradékot transzportáltak át a katakombákból a főoltár alá], az eseményt pedig, mely május 13-ra esett, vagy százhúsz évvel később III. Gergely nyilvánította a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden TÖKéletes, igaz embernek” emléknapjává. Újabb évszázad teltével aztán IX. Gergely áttolta a dolgot november 1-re), már sandán vigyorogva kapjuk ki a nagykést a fiókból. Si Deus pro nobis, quis contra nos?

A Pantheon és egy újabb latin felirat: “Marcus Agrippa Lucius fia, harmadízben konzul építtette”

Előbb azért kitöltjük és megszaglásszuk ezt a lágert, bele is kóstolunk, türelemre intve a toporzékoló fehérnépet, a tökök nem szaladnak el. Átlagosnak mondható megjelenés, világos arany szín, a hamar összeomló hab vékony karikát hagy maga után a pohár fala mentén. Illata savanykás, zöldalmára emlékezteti az embert, kicsit csavar is egyet az orron. A korty eleje furcsán fűszeres, csípős, emellett pedig kifejezetten savanyú. Középtájt a maláták is kezdik összeszedni magukat, bár túl sok idejük nincs, mert rögvest utánuk berobbannak a komlók, nem túl tetszetős módon nyers, bárdolatlan, gyógynövényes keserűkkel. A tűzijátéknak mindenesetre hamar vége lesz, a lecsengés rövid, száraz, kissé földes.

A „nem túl meggyőző” és a „megosztó” kifejezések jutnak eszünkbe leginkább az apátság eme produktumáról, ittunk már jobbat tőlük, remélhetőleg még fogunk is. Közben a hatéves befejezte a megálmodott minta előrajzolását, úgyhogy a pengét laza mozdulattal felkapva indulunk tökfejeket lékelni. Nincs kegyelem.

818. König Ludwig Weissbier Hell

Szokatlanul tempósan haladunk tovább, ám erre egyszerű a magyarázat: őszi szünet van. Már összekotortam a leveleket a diófa környékéről, melyeket az idén valami egészen bámulatos módon egyetlen éjszaka alatt dobott le magáról a megtermett növényi életforma, mellőzve az egyébként megszokott, hetekig tartó sz@rakodást. Betakarítottam a batátatermést is, némiképp rezignáltan állapítva meg, hogy ha ezen múlna a család téli túlélőtúrájának eredményessége, már migrálhatnánk is elfelé könyörületesebb vidékek irányába. De nem ez fog minket lejjebb taszítani a lejtőn, arra vannak ebben az országban megfelelőbb és szakképzettebb emberek, hagyjuk őket megnyilvánulni és felfordulni, mi pedig látogassunk el elsőként Fürstenfeldbruckba, itt van ugyanis a König Ludwig Schloßbrauerei központja, valamint 1980 óta itt készül a König Ludwig Weissbier, a.k.a. Prinzregent Luitpold Weissbier Hell, kinek melyikre áll jobban rá a szája. Errefelé egy másik nagymúltú bajor uralkodócsalád, a Wittelsbach família tevékenykedett szorgalmasan, illetve tevékenykedik még most is, hiszen a sörgyár vezetését az a Luitpold Rupprecht Heinrich látja el, aki az utolsó bajor király, III. Ludwig dédunokájaként jogosult a hercegi címre. A főrang huszonévesen kezdett foglalkozni a kaltenbergi kastélyban 1871 óta működő ősfőzde irányításával, majd a környékbeli főzdék felvásárlásával terjeszkedni kezdtek. Jelenleg négy helyszínen készítenek vagy harmincféle sört, ennek hallatán valószínűleg az öreg Ludwig is elismerően csettintene. A klán egyébként is igen erősen együtt mozog a sör kultúrtörténetével, elég talán csak annyit megemlítenünk, hogy a híres bajor tisztasági törvény (Reinheitsgebot, 1516) megálmodója és létrehozója, IV. Vilmos is ebbe a családba tartozott. Mi? Hogy ennyi nem elég? Oké, rádobunk egy lapáttal. Mit gondoltok, I. Maximilian választófejedelem, aki az 1603-as búzasör-monopólium elrendelésével szűk kétszáz évnyi időtartamra determinálta, mit igyanak a népek a környéken, melyik família oszlopos tagjaként látott napvilágot? A helyes megfejtő meghívhat egy sörre.

Kitöltve a mi búzánk ködös középszalma árnyalatban pompázik, tetején a típusnak megfelelő vaskos, tartós, finom szerkezetű habbal. Illatára a gabonás-banános édesség jellemző, de ezek mögött egy jól kidolgozott citrusos vonal is fellelhető. A korty élénk, frissítően szénsavas, kissé vizes. Íze teljes egészében a jól kitaposott útvonalat követi: a gabona édességét finom savanykásság és az élesztő ellensúlyozza. A vége felé befut egy kis gyümölcsös érzet, az utóíz citrusos, halványan fűszeres. IBU 15, B° 12.5, alkohol 5,5%. Ez alkalommal sem lehet okunk panaszra, mert ha nem is kirívó, de szépen összerakott, minőségi búzára találtunk, melyet napi szinten is szívesen fogyasztana az ember.

Végezetül pedig jöjjön egy a sörre nem jellemző, ám a helyszín miatt megkerülhetetlen, kifejezetten keserű adalék. Fürstenfeldbrucknak van egy katonai repülőtere, ami arról híres/hírhedt, hogy itt fulladt totális és értelmetlen vérfürdőbe 1972 szeptemberében a müncheni olimpia túszdrámája. A Black September Organization (Munaẓẓamat Aylūl al-Aswad) nevű palesztin terrorszervezet támadása és a német hatóságok katasztrofális bénázása együttes okozója volt a tizenegy sportoló halálának. Bár a terroristák elvileg csak társaik kiszabadítását szerették volna elérni (többek között a RAF két, illetve a JRA egy tagjáét), a hatóságok által készített és húsz esztendőn át gondosan titkolt jegyzőkönyvek és fényképek alapján távolról sem ez volt a helyzet. A túszokat megkínozták, a dokumentumok végtagtörésekről és kasztrálásról szólnak. A Moszad a következő években felszámolta ugyan a BSO-t, de ez a történteken már nem sokat szépített. Maradt a szomorúság meg az emlékművek.

A repülőtéren csapdába került terroristák kézigránátot dobtak a helikopterben megkötözött túszok közé

817. Andechser Weissbier Hell

Két búzasör következik a sorban, mindkettő bajor származék, így hát búcsút intünk sógoréknak, irány Germánia, annak is a déli csücske. Itt található ugyanis Andechs, ami önmagában véve nemigen lenne több egy hegyes-völgyes, virágos rétes, bőrgatyás bajor falucskánál, ha nem volna itt egy kolostor. De van, s ennek köszönhetően rögvest akkora maflást kapunk a történelmi térerőtől, hogy a fal adja a másikat. A települést és a környéket az andechsi grófok (később merániai hercegek is lettek) virágoztatták fel még az előbb említett réteknél is látványosabban. A grófi vérvonal ötödik generációjához tartozó I. Bertold épített itt várat 1100 körül, aminek kápolnájában szépen kiállította a család ősének kikiáltott Rasso gróf által a Szentföldről összelopkodott dolgokat. A család erősen kedvelt hobbija volt az építkezés, Ekbert nevű képviselőjük például a leégett bambergi dómot restauráltatta és helyezte el benne a korai gótika leghíresebb lovasszobrát, mely valószínűleg I. Szent Istvánunkat ábrázolja, ahogy arról már esett szó itt a blogon a Kaiserdom heféje kapcsán pár esztendővel ezelőtt. Egyéb magyar vonatkozás is akad, hiszen Meráni Gertrúd (Gertrud von Andechs-Meran), akit a magyar nemesek a szó szorosabb értelmében vett pilisi királyi vadászaton hidegre tettek, a mi II. Andrásunk felesége volt. A szomorkás sztorit Katona József, illetve Passuth László csiszolták művészi és fogyaszthatóbb formába, nem is beszélve Erkel Ferencről.

Az Andechs-család egy 1451-es ábrázoláson. Balról a második Gertrúd, jobbról a második pedig Ekbert

A XIII. század közepe tájékán a család fiúörökös híján kihalt, viszont a legenda szerint az akkor már elveszettnek hitt ereklyék egyik darabját a kápolnában tartott mise alatt egy egér előcibálta a fal mögül. Több se kellett az áhítatba esett tömegnek, nyomban bőkezűen kezdtek adakozni, s 1423-ra el is készült a szép új templom, amit aztán harmincöt év múlva apátsággá is nyilvánítottak. Az alapító okiratban a sörfőzés joga is szerepelt, habár a környéken már évszázadok óta készítették és fogyasztották lelkesen e nemes nedűt. Napjainkban nagyjából tucatnyi sört produkálnak, melyek egyik tagja a most kóstolandó világos búza.

A legendás rágcsáló ma is ott lapul a főoltár első lépcsőfokában

Az Andechser Weissbier Hell elegáns megjelenésű, színében-szerkezetében a kicsit megcukrosodott (megikrásodott, ahogy öreganyám mondta) mézet idéző, opálos sör. Tetején hatalmas, könnyű, szivacsos habkorona egyensúlyozik. Illatában a banán és a szegfűszeg viszi a prímet, a háttérben citrusfélék és élesztők masíroznak. Ízvilága kimondottan harmonikus, szépen ível a gabonás-banános édességtől a csipetnyi citrusos savanykásságon át – ahol finoman kontráznak a komlók és az élesztők – az enyhén csípős, borsos befejezésig. Viszonylag nagy lelki nyugalommal és magabiztosan állíthatjuk, hogy az idei esztendő ezidáig legjobb búzasöréhez van/volt szerencsénk. Parádés alkotás a maga nemében. IBU 15, B° 12.8, alkohol 5.5%.

Igen emelkedett hangulatba kerültünk ettől a sörtől, zenemuzsika után áhítozik lelkünk. Mit tesz Isten (illetve hogy, hogy nem elvtársak), az apátság Schmerzhaften nevű kápolnájában alussza feltételezhetően örök álmát Carl Orff, kinek legismertebb műve a Carmina Burana (műfajilag a szerző meghatározása szerint cantiones profanae cantoribus et choris cantandae comitantibus instrumentis atque imaginibus magicis, avagy világi dalok szólóénekesekre és kórusokra, hangszerkísérettel és mágikus képekkel). Életkorunkból is adódóan jómagunk az 1974/75-ös évadban a The Cleveland Orchestra előadásában rögzített, Michael Tilson Thomas által vezényelt változaton szocializálódtunk, ezt is tesszük most ide.

Ám az idő teltével mindannyian formálódunk kissé, mostanság azon kaptuk magunkat rajta, hogy jóval gyakrabban hallgatjuk az Orchestre National du Capitole de Toulouse produkcióját ’95-ből, ahol Michel Plasson hadonászik azzal a fadarabbal. Szikárabb, pattogósabb, letisztult darab, jó szívvel ajánljuk mindenkinek sör nélkül is. De azzal még jobb.