791-792. Auchan Vidám Vadkan és The Beertailor Pineapple

Vili, az általában Vidám Vadkan szomorúan gubbasztott az erdő lepukkant becsületsüllyesztőjének visszafogottan ragacsos pultjánál. Időnként fájdalmas pofával belekortyolt az előtte álldogáló pohárban lévő gyanús, sörszínű löttybe, köpött egy hegyeset, aztán tovább fixírozta a pult erezetét. Hirtelen megnyikkant az ajtó, s Sziszif@sz, a katasztlofálisz beszédhibákkal küszdő físziszikló cusszant be a klimóba.

– Szefassz Filikém! Hát te miélt fagy ilyen búfalb@sszott? – kéldezte fidám figyollal a pofáján.

– Szevasz. Önértékelési válságban vagyok – válaszolt Vili.

– Asz meg mi a f@szom?

– Depresszió.

– Aha. Még eszt szem éltem, de mál legalább ki tudom mondani. Magyalászd el egy kicit bőfebben, ész köszben híjjá’ má’ meg egy szölle! – kérte a cikló. Izé…szikló.

– Az van – kezdte Vili, s közben intett a csaposnak -, hogy nem az vagyok, aki vagyok. Illetve nem az, akinek lennem kellene. Még kevésbé, ami lenni szerettem volna.

– Aha – mondta megint Sziszif@sz, sz köszben belebugybolékolt a szölbe, mel’ mál moszt szem éltett egy kulfa szót szem asz egészből, de nagyon plofi volt abban, hogy eszt palásztolni tudja. Meg asztán esz folt asz egyik kedfenc kifejeszésze, melt nem folt benne egyetlen számála ploblémász hang szem.

– Szar dolog ez, Sziszif@sz. Éldegélsz vidáman, egyenes derékkal, has be, mell ki, mert mégiscsak egy stout vagy, pláne imperial, rád is van firkálva baz+, oszt’ egyszer csak becsapódik fél marék fekália a ventillátorba. „Méghogy stout! Meg imperial! Hogynepersze.” Ilyeneket sutyorognak a hátad mögött, s közben vigyorognak, mint tót a hugyos körtére. „Mer’ alapjába’ véve rendesen összerakott jószág ez, barátságosan sötétbarna, még a habja is drappos kicsit. Illatában is hozza az ilyenkor várható édeskés, enyhén kávésra pörkölt malátákat azzal a csipetnyi savanykássággal, a korty is viszonylag kerekded, jön a kávé itt is doszt, nadehogy stout? Horribile dictu: imperial?? Jó lesz ez egy aránylag iható barna ale-nek is. ” És kész, ennyi, el vagy intézve.

– Hmmm…- hallatszott a hüllő ilányából, melt az előbb fászolt okok miatt eszt a nyelf fonológiai lendszelébe altikulálatlan állapotban lészlegeszen beilleszkedett indulatszót isz előszen szelette. – Asz öleg szölszabó szelebuldi menyeckéjének, Ananász asszonyszágnak isz haszonló nyafalyája fan – mondta asztán. Ő sze tudta filágéletébe sze eldönteni magálól, hogy kicoda-micoda. Amelikai lágel asszal a bloméliaféléfel összekutyulfa? Ennél jófal kefeszebbél isz akasztottak föl mál tisztesszégesz embeleket, bál Ananász asszonyszágot én aszélt megkímélném, olyan cábítóan édeszkész a szentem. Sz milyen lédúsz! Ha egyszel ketteszben tudnék maladni vele, bebiszonyítanám, mennyile fagyok használható, mint fallikusz szimbólum.

De ezeket Sziszif@sz már csak az üres kocsmának monologizálta, mert Vili közben már elegáns lendülettel, nyálcsorgatva, félkeményen csörtetett a gyümölcsös irányába.

774. Kočovný Kozi Imperial Kozi Russian Stout

Ismét egy nagy klasszikusnak örvendezhetünk szerény hajlékunkban, illetve a könnyű, nyáreleji szellő által tornáztatott fűzfák alatt a kertben. Tegnap volt fűnyírás, ezért az egyébként is agresszív köcsög kis tücskök a szokásosnál is harsányabban k*rvaanyáznak körülöttünk. Ezt mi egy darabig elnéző, némiképp fensőséges mosollyal hallgatjuk, majd a drámai tetőpontot a másodperc törtrésze alatt a vérbe gyalázva teátrális mozdulattal leteszünk a fűre egy flakon rovarirtót. Percnyi néma csendet követően jóval visszafogottabban indul újra a pusmogás, mi pedig tudjuk, hogy ismét győztünk.

Az Imperial Stout-ról, mint sörtípusról esett már szó itt a blogon több alkalommal is, ám az ismétlés sosem árt, elő a dióhéjjal. A porter és a stout típusok pontosan nem meghatározható időpontban történt szétválása után (mely szétválás korántsem nevezhető katartikusnak vagy markánsnak) utóbbi gyorsan különböző altípusokkal vette körül magát, mint például az Oatmeal, a Milk, a Sweet és az Imperial, nem is beszélve az Oyster-ről. Imperialt először (közmegegyezés szerint) a londoni Thrale’s Anchor Brewery készített, legillusztrisabb vevőjük pedig maga az orosz cári udvar volt, élén II. (Nagy) Katalinnal, minden oroszok császárnőjével (Императрица Всероссійская). Később a főzde tulajdonost váltott, a külkereskedelmi kapcsolatok ápolását pedig Albert von Le Coq mester vállalta magára két közép-ázsiai régészkirándulás között. Hogy neki volt-e bármiféle köze a kecskékhez, azt nem tudjuk, Közép-Ázsia nem a szomszédban van, messziről jött ember azt mond, amit akar. A cárnő szexuális étvágyával kapcsolatos gonosz pletykák ismeretében pedig magunk is komolytalan dolognak tartjuk ezt a kecskés vonalat, hiszen ki kínlódna ezzel a jószággal, ha választhatja a lovat is? A mi sörünk esetében eme ártatlan kérődző csak a főzde nevében fordul elő, ezért nagy nyugalommal és kedvvel pattintjuk le a kupakot. Nagyon sötét, feketébe hajlóan barna, átlátszatlan sör kerül a pohárba. Bézs habja formás, de rövid életű. Illata pörkölt malátás, kávés, kissé borosan savanykás, összetett, de tán picit bátortalan. Az alkohol is érezhető, de nem nyers, a kávés jegyekkel fonódik össze. A korty eleje erősen pörkölt, kávés, keserűcsokis, az itt is használt Sládek ez alkalommal nem rúg labdába. A típusnál gyakori aszalt gyümölcsök intenzitása szintúgy nagyon alacsony, a közepesen pörkölt kávé jelöli ki a fő csapásirányt. A korty testesnek mondható (17 °B), sima, bársonyos, szénsav csak mutatóba. A vége száraz, kávésan keserű, alkoholos. Annak ellenére, hogy némiképp keveselltük a 30-as IBU-t és pofátlan módon a 7,8-as alkoholt is, összességében egy kellemes, hétköznapi, kategóriáján belül közepes sört ihattunk, melynek segítségével az újult erőre kapó kora esti tücsökzörgésben megpróbálhatjuk elképzelni, milyen is lehetett, amikor Katalin le akarta magáról dobni a lovat.