lager – Oldal 2 – Porból lettem, sörré leszek

908-909. Karl Kikelet és Karl Borostyán

Lendületet nem veszítve ugrunk neki két hátralévő Karl-féle sörünknek, melyek közül az első egyáltalán nem paralel az évszakkal, lévén neve Kikelet. A mindenki által kedvelt és sűrűn forgatott Czuczor–Fogarasi-féle értelmező szótár (melynek tudományos értéke finoman szólva is kérdőjeles, hiszen alig telt el szűk húsz esztendő az utolsó, hatodik kötet megjelenése után, már elavultnak nyilvánították, ami egy ekkora lélegzetvételű munka esetében azé’ elég gáz) a következőket írja róla: „Köz szokás szerént egyértelmünek tartják a tavaszszal: de szabatosabban ,tavasz’-nak mondjuk az évnek azon egész szakát, mely a tél és nyár között van, ,kikelet’-nek pedig csak a tavasz kezdetét vagy elejét, mely közvetlenül a telet követi, midőn a hó olvadván lágyabb időjárás kezdődik, s a fű és egyéb növények mintegy életre kelnek; mi rendesen martius és aprilisban történik.” Na ugye, mi is ezt mondtuk. És a múltkor sem csak úgy a levegőbe beszéltünk a télvíz/nyárvíz analógiával, tovább haladva a szócikkben ezt találhatjuk: „Baranyai tájszólás szerént van bekelet is, mely őszt jelent. Ezen ellentétből és észjárásból indulva ki, a kikelet annyit tenne, mint az aklokban, ólakban tartott barmok kieresztésének, kikelésének ideje; bekelet pedig jelentené a késő őszt, midőn a marha bekel, vagy, mint mondani szokták, beszorúl.” Mi nem nagyon szeretnénk sehová sem beszorulni ez alkalommal, így hát máris rárepülünk erre a búzamalátával és mézzel megbolondított lágerkére, hol is megítélésünk szerint az utóbbi összetevő van hivatva az emlegetett évszakot képviselni.

Enyhén rezesbe hajló színvilág, merész, de hamar magába dőlő habkorona, bár egy vékonyka réteg masszívan kitart. Illatában a komlók finoman vegyülnek a mézzel, mindenképpen frissítő élményt nyújtva, a „tavaszi” jelzőt nem akarnánk feleslegesen koptatni. A korty a malátáknak és a méznek köszönhetően édeskésen startol, de a keserűk nem engedik elkanászodni őket, a 27-es IBU összes határozottságával rántják meg a gyeplőt. A szénsav kicsit harap, de elkönyveljük ropogósnak, az utóíz pedig kifejezetten kellemesen mézes, illetve méhviaszos. Az alacsony alkoholtartalom miatt az elején még megjegyzést kívántunk tenni, de így a végére beláttuk, hogy elég ide ez a 4%. Dobunk is zárásként egy könnyed, hangulatos tavaszi versikét Pósa Lajos bácsitól. Szívleljük meg a tanácsot, mindenki rohanjon az erdőbe kukkolni.

Itt van a szép kikelet…

Itt van a szép kikelet,

Ég-föld örül és nevet.

Zöld erdőben a kakukk

Egyre csak azt mondja: kukk!

Itt a tavasz, itt van itt!

Fiuk, mondok valamit!

Nézzük meg a kakukkot,

Mondjuk vissza a kukkot!

Költők társaságában aránylag hamar összefuthatunk a zellerfélék családjába tartozó közkedvelt kúszónövénnyel, a borostyánnal, hiszen a belőle font koszorút évezredek óta helyezik az arra érdemes fejekre (jó esetben akkor, amikor az ominózus fej még nem lett leválasztva a nyakról). Sok babona is kapcsolódik ehhez a szép növényhez, elvileg például megvéd a boszorkányoktól, ha az ember hagyja felfutni a ház falára (a növényt, nem a boszorkányt). Ugyanakkor bevinni már nem érdemes, mert akkor csúnyán hazavágja a hajadonok férjhez jutási esélyeit. Relatíve régen voltunk már hajadonok, férjhez menni pedig csakazértsem szándékozunk, bármennyire is próbálja sulykolni belénk ezt a korszellem a mindenféle sorozatokon keresztül, ezért viszonylag nyugodtan szereljük le a kupakot Karlék Borostyán márkanevű söréről.

Színével kapcsolatban a képzelőerőtökre, valamint szövegértési képességetekre apellálnánk. Habja törtfehér, halványbézs, közepes, kitartó. Illata fűszeres, gyantás, a háttérben pedig meghúzódik egy olyan szál, ami minket a „Dark” fantázianevű étcsokoládés fagyira emlékeztet, de lehet, hogy túl régóta ülünk a napon. A korty sima, selymes, kifejezetten ale-es hatású, amit nem bánunk, habár egy hoplager agresszívabb szénsavakkal is rendelkezhetne. Kellemesen karamelles kezdés után a keserűkben nem túl masszív (IBU 20) komlók köszönnek be, s jólesően földes-gyantás ízvilágukkal hozzák a gyógyírt nem túl fajsúlyos bánatainkra. A vége enyhén száraz, kesernyés.

A rómaiak úgy tartották, a borostyán megóv a részegségtől, ami a benne lévő triterpén szaponinok hatásmechanizmusát tekintve (erős emulgeálószerek lévén gyorsítják és elősegítik az anyagok felszívódását) nem igazán működhetett, ám esetünkben a visszafogott alkoholtartalom (4,5%) miatt nem is szorulunk védelemre.

Mindamellett a borostyán a hűség jelképe is, mi pedig hiszünk abban, hogy kerül még az asztalunkra mecseknádasdi főzet.

883. Domján Elefánt

A hőségriadóra való tekintettel faék egyszerűségű, könnyen emészthető sör, és hozzá illő, némiképp romantikus történet következik. Zenével.

A dzsungelben mindenki ismerte és szerette Nellit, az elefántot. Persze hínáros agyú idióták ott is voltak, hát hol nincsenek, mesénkben ezt a szerepet Béla, a félszemű sündisznó alakította kontúrosan és karakteresen, ahogy kell. Béla bal szemének kipukkanásáról – szívszorító történet könnyű drogokkal, kábeltévés pornócsatornákkal és túlságosan hajlékony gerincoszloppal – máskor fogunk értekezni, most elég annyit tudni, hogy a tüskés modorú jószág előszeretettel hangoztatja: Nelli lába között egy külön, privát dzsungel burjánzik rémisztő lényekkel és komplett, elfeledett ősi civilizációkkal. Ezeket Béla persze csak igen részegen meri kijelenteni, mert józanul nagyon is tisztában van az erőviszonyok szomorú kiegyenlítetlenségével, ezért aztán még többet iszik. A dolog vége általában az, hogy Béla diszkréten lefejeli a pultot, csillogó takonycsíkot húzva maga után talajt fog, közben valami olyasmit dünnyög, hogy „Vígan leng a bőrdudája, töftöftöf.” Nelli alapvetően rendkívül érzékeny és kifejezetten intelligens elefántként – egy akkor még bombayi vándorcirkuszból lépett meg egy sötét éjszakán, egy cirkuszi alkalmazott pedig jelentős mennyiségű gógyival bír – sejtette, hogy a sün viselkedése és szavai mögött tragikus események lapulnak, sajnálta is egy kicsit a szerencsétlent. Találkára invitálta hát az elhagyatott, holdfényes mandalayi országútra, felkapott két üveg sört (merő véletlenségből a kerekegyházi főzde Elefánt márkanevű barna lágeréből volt éppen pár palacknyi a hűtőben. Nelli szerette, mert szép vörösrezes árnyalattal bírt, a törtfehér, átlagos hab pedig kitartóan üldögélt a tetején. Kenyeresen savanykás, élesztős illatába halvány dióféléket is képzelhetett, aki akart, Nelli pedig akart, mert imádta a csonthéjasokat. A sima, kerek korty nem volt túl vastag, a kellemesen gabonás édesség után a komlók a végére tartogatták magukat, ott viszont jólesően vegyültek a picit savanykás utóízzel. A 6,5-ös alkoholnak köszönhetően úgy a negyedik palack környékén Nelli mindig azon kezdett el agyalni, hogy vajon miért hívják Elefántnak ezt a sört? Újra és újra végigpörgette fejben a családfáját és az ismerőseit, de egyik sem volt közülük barna. Rejtély.)

és utat tört magának a célállomás irányába. Béla már ott dekkolt, idegesen és félrészegen. Attól tartott, Nelli a hasára térdelve kinyomja a maradék szemét is a privát dzsungel és a bőrduda miatt, de a sörök láttán kissé megnyugodott. A harmadik korty után mindketten rádöbbentek, hogy tulajdonképpen egészen jól érzik magukat a másik társaságában. Nelli halkan vihorászott a viharvert sün történetein (a halkan esetünkben viszonyszó, bár tény, hogy az elefántok tudnak nagyon csendesek is lenni), Béla pedig kinyílt, mint egy raflézia, az a csodálatos és hatalmas virág, aminek masszív dögszaga van. A napfelkeltét már egymást átkarolva (?) nézték végig, majd kézenfogva (?) besétáltak az erdőbe, melynek zöld fala némán zárult be mögöttük.

PS.: tudjuk, hogy néhányatoknak (sün)disznó gondolatai támadtak, ám azt, hogy Béla belegyalogolt-e Nelli privát dzsungelébe bőrdudázni, nem áruljuk el.

PPS.: majd’ elfelejtettük a muzsikát:

881-882. Domján Világos és Domján Arany Lager

Úgy megjött az étvágyunk (már amennyiben a sör „folyékony kenyér” analógiáját vesszük alapul), illetve annyira kiszáradtunk ebben a hőségben, hogy az előző írásunkban emlegetett Domján Sörfőzde termékei közül rögvest kettőt is kimarkoltunk a frigóból. A Domján Világos kétharmadát már sikeresen elnyalogattuk a szomorúfűz árnyékában – óh, mily költői kép, csak az a sok kurv@ hangya ne rohangálna folyamatosan az ember lábszárán -, míg az Arany most lett bontásérett.

Szóltunk a meglepődésről, melyet a főzde standjának megpillantásakor konstatáltunk magunkban, ki is faggattuk a csapost a helyzetről. Az történt, hogy a múlt századi alapítású (1993) főzde újabb generációja kissé belefáradt a dologba. Nem vethetünk a szemükre semmit, ezekben az időkben igen sok hasonló cég vív napi szinten szélmalom-, illetve élet-halál harcot. Aztán valamikor tavaly decemberben elszabadult egy gyenge pillanatban megfogalmazott, rosszkor időzített poszt a közösségi oldalon, s ennyi manapság bőven elegendő ahhoz, hogy a közvélemény bárkit-bármit eltemessen. A vállalkozás viszont némi arculatváltást követően köszöni szépen él és virul, ennek pedig mindenki örülhet Kerekegyháza szűkebb és tágabb vonzáskörzetében. A Domján Világos a címke szerint Munich Helles-ént aposztrofálja magát, ami megjelenését tekintve még hihető, hiszen tiszta, világos aranyszíne és tartósnak mondható fehér habja megfelel a típustól elvárható sztenderdnek, ám illatát és ízvilágát tekintve egyértelműen egy átlagos, a közepes kategóriát inkább alulról súroló pils lapul a hab alatt. Hiányoltuk a gabonásan édes, szépen egyensúlyozott malátákat, a komlózás sem hozta a virágos-fűszeres müncheni vonalat, a kissé tolakodó savanykásság pedig végképp átbillentette ezt a sört a másik kategóriába. Hidegen, a hangyákkal hadakozva szépen elfogyott a literes palack, a 4.8-as alkohollal és a 11.6-os Ballinggal sem volt gond, de nem érezzük a késztetést, hogy ezért a sörért valamiféle járműre pattanva azonnal megrohamozzuk Kerekegyházát.

**Pillanatnyilag és átmenetileg hangyamentes környezet**

A bécsi ászok kategóriában induló Domján Aranyról már sokkal inkább elmondható, hogy nem csak kereskedelmi megfontolásból pingálták a címkéjére a típusnevet. Világos rézszín, nagy, törtfehér, közepesen tartós habkorona. Illatában az enyhén pirított maláták mellett a komlók a háttérben húzódnak meg. A korty közepes, mértékkel szénsavas, az eleje jól formáltan, de nem intenzíven malátás. A komlók szépen ellensúlyoznak, nem játsszák túl a szerepüket. A vége száraz, kissé még tán ropog is, az utóíz malátás. Tisztességesen összerakott, szép iparosmunka, a 6%-os alkohol új ötleteket adott a rohadék rovarok problémakörének megoldására.

PS.: valóban fantasztikus lehetőségek nyíltak meg előttünk hangya téren. Kiderült, hogy a minket idegesítő dögök fekete/szürke lóhangyák (Camponotus vagus). Masszív, agresszív, erős és szívós faj. Imádják a száraz fatörzseket, vészhelyzetben azzal a böszme fejükkel kopogtatnak. És most jön a döbbenet: a másfél centi hosszú, akár 10-15 évig is virgonc királynőt cca. 6000 HUF-ért vesztegetik a neten a jobb sorsra érdemes hangyásoknak. WTF??

Ezennel és azonnal akciót hirdetek: nálunk a fűzfák környékén féláron szedheted és viheted, ahová akarod. Sörrel is rendezheted a dolgot, csak gyere, megbeszéljük.

871. Dreher Bitter Lager

Amondóak volnánk, ha már ilyen szépen belelendültünk a dologba a nagyüzemi sörök tavaszi debütálásaival kapcsolatban, nosza kössük össze a kellemetlent a haszontalannal, essünk túl Dreherék Bitter Lagerén is (jelentsen bármit ez a kissé erőltetett, öszvérszerű kifejezés, mivelhogy a bittert inkább a felsőerjesztés fogalomkörén belül illik emlegetni). A megjelenés minket sem ért derült égből villámcsapásként, hiszen ha a versenytársak virítanak valamit, akkor merni kell lépni egy nagyot Kőbányán is, más kérdés, hogy az ő esetükben az ilyen megmozdulások gyakran végződnek ficammal. A termékre pillantva azért felszaladt a szemöldökünk, ha a pulzusunk nem is, hiszen árva kis hazánk kommersz söreinek csomagolásán ezidáig nemigen láthattunk ötvenes IBU-értéket díszelegni. Mivel mifelénk a sikeresen lebutított közízlés vinnyogva húzkodja a száját a kesernyésebb sörök miatt, már csak kíváncsiságból is megvárjuk, hol tart/lesz majd a Bitter Lager mondjuk két év múlva. Már ha tényleg keserű. Ezt viszont csak úgy tudjuk meg, ha belenyalunk (itt megint muszáj nyitnunk egy zárójelet. Igen elterjedt, tényként kezelt információ, hogy a keserű ízt a nyelvünk hátsó részén, illetve a lágy szájpadláson érzékeljük leginkább. Ezt először egy David P. Hänig nevű úriember közölte le 1901-ben megjelent tanulmányában.

**Egy megkeseredett nyelv Hänig úr Zur Psychophysik des Geschmackssinnes című munkájából**

Ő a relatív intenzitást vizsgálta, a munkáját értelmezni próbáló Edwin G. Boring viszont 1942-ben már a maximális érzékenység arányait ábrázolta. Az ennek alapján vázolt „nyelvtérképek” épp ezért pontatlanok, s hiába derült ki azóta Virginia Collings áldozatos munkájának köszönhetően, hogy a szájüreg minden részén tudjuk érzékelni az összes létező ízt [ezekből per pillanat hatot fogadunk el hivatalosan: édes, sós, keserű, savanyú, umami és a zsír íze, de játszik még a pikáns-csípős és a hűvös-mentolos párosítás is, nem beszélve a fémes ízről és a kokumiról], a helytelen értelmezés kitartóan kapaszkodik a köztudatba. A tudomány mindig kitalál valamit, ezért tudomány, mindenesetre ha valamilyen speciális kialakítású kóstolópoharat próbálnak méregdrágán rátok sózni az ízérzékelés miatt, villanjon fel tudatotokban a „bullshit” kifejezés), rajta hát.

Szalmasárga test, laza, átlagosan tartós habkorona szép nagy buborékokkal. Illata hozza a kötelező euroláger-kört, némi zöldséges-füves, gyorsan illanó kiegészítéssel. Keserűnek tényleg keserű, ám valamiért az a sanda gyanú fészkeli be magát az ember gondolatai közé, hogy ezzel az emelt értékkel csak leplezni kíván a gyártó valamit. Talán hogy egy már létező sörét tuningolta fel kissé egyéb ötlet hiányában? Vagy a többi alapanyagból markoltak ki egy kicsit a gazdaságosság jegyében? Nem tudni, s persze könnyen lehet, hogy nincs is igazunk, alaptalan a gyanakvás. Mindenesetre a keserűk tényleg jönnek, ha nem is túl elegánsan, a harmadik kortynál pedig már nem is tűnnek annyira gyógyszeresnek. Itt-ott némi maláta is megvillan a teltség érzetének megadása nélkül, az 5%-os alkohol pedig korrektnek mondható. Egy próbát megért, már csak annak újbóli igazolására, miszerint a keserűség nem minden, Krisztus urunk feje fölé sem az van pingálva, hogy IBU.

858. Hajdú Serház Patrióta

Lokál után mi egyéb következhetne, mint Patrióta? Már csak a lehetséges szóösszetétel is így kívánja. Az elnevezés hozadéka és holdudvara már koránt sem olyan laza és szeleburdi, mint egy gyökértelen és jöttment lokál, hiszen a magára valamit is adó patrióta már-már a komorság határát súrolóan komoly és megfontolt tagja a társadalomnak. Néha belefér ugyan egy-egy rövid, tovareppenő félmosoly a száj valamelyik sarkában, de a tekintet éber marad és fürkésző, hisz a látóhatárt folyamatosan kémlelni kell. Az ellen nem pihen, az ördög nem alszik, éberség. Ez mellett pedig tenni is kell, hatni, alkotni, gyarapítani, hiszen a szótárban is az áll, hogy a patrióta (fn.) olyan, a „hazáját szerető személy, aki saját népéért, országáért lelkesen dolgozik, és országa társadalmi jólétét, műveltségét, kultúráját emeli.” Nem kis dolgok ezek, kérem. Mindezen nemes célok eléréséhez néha egy élet munkája is kevés. A patrióta ezért nem pihen soha. A patrióta reggel már úgy ébred, hogy ő patrióta. Egész nap folyamatosan, megállás nélkül az, este ebben az állapotában heveredik nyughelyére, de még álmában sem teszi le a titulust és a terhet. Hogy is volna ideje sörözni? Kész örömmel vesszük hát le válláról ezt a gondot, könnyes tekintettel nézzük, ahogy számunkra megfoghatatlan, távoli célok felé robog. Nekünk az éberség helyett a szerénység mentén lett kijelölve az út, a jólét, a műveltség és a kultúra helyett mi csupán a palackokat és a poharakat emeljük, ám ezzel is tökéletesen elégedettek vagyunk. Tudjuk, hol a helyünk. Már bontunk is.

Hajdúék Patriótája egy amber lager, nyelvi lokálpatriótáknak természetesen a félbarna ászok kifejezést ajánljuk. Kitöltve finoman rezes árnyalatban pompázik, habja átlagos, ütemesen apad, de a vége kitartó. Illatában a maláták enyhe édessége keveredik a Hallertau Mittelfrüh virágos, halványan fűszeres aromáival. A korty könnyű, sima, a szénsavak visszafogottak. A maláták közepesek, az édes-kenyeres vonal itt is jól kijön. A keserűk oroszlánrészét a Magnum szolgáltatja, de a már említett virágos jegyeknek is szorít egy kis helyet. A vége óvatosan, kicsit bizonytalanul száraz, az utóíz a malátáké.

Attól nem kell tartanunk, hogy a mi hazafink nagy durranás lesz, ám ne feledkezzünk meg arról, hogy az e nevet viselő MIM-104-es rakéták továbbfejlesztett változata sem tartalmaz már robbanóanyagot, a pusztításhoz bőven elég neki a kinetikus energia. Etikus? Hmmm… De Patriot(a).

**Ha a fegyvereket automatikusan farokhosszabbítónak tekintjük, akkor a képen éppen német bajtársaink ejakulálnak egy jóízűt a mennyország irányába. Artemis Strike hadgyakorlat, 2017.**

857. Hajdú Serház Lokál

Ma van Hrabal születésnapja, a száznyolcadik, amit feltétlenül sörrel illik megünnepelni. Elvileg valami cseh kellene, de olyanunk most nincsen, viszont szokásunkhoz híven nem esünk kétségbe, villámgyors mozdulatokkal felvázolunk egy pompás párhuzamot a Hajdú Serház Lokál nevezetű lágere és az író egyik műve között, tessék:

[…] „És a Pepin bácsi teljesen fellelkesült a lövöldözéstől meg a mérgektől, szürcsölgette a kávéját és egyszerre csak felkiáltott: »Mérgezze meg magát a kisasszony szilvóriummal!« És nevetésben tört ki az egész lokál, a Marta kisasszony pedig ezt mondta: »Mester, és mit mond erről a Batista úr írása?« Pepin bácsi pedig előhúzta a cvikkerét, az orrára biggyesztette, a kezét odanyújtotta Marta kisasszonynak és udvariasan így szólt: »Látszik, hogy magácska olyan finom dáma, mint egy Mozartkugli, a Batista professzor úr a nemi egészségtanról szóló írásművébe aztat mondja, hogy egy igazi férfi kellőképpen fejlett nemi szervvel kell, hogy rendelkezzék, amely nemi szervnek hímvesszőből, továbbá kettő, megfelelően fejlett heréből kell állnia…« És Bobinka naivan jegyezte meg: »És ha csak egy here van?« És a bácsira meresztette a szemét. »Ez a Batista úr írásműve szerint az úgynevezett egygolyósság, az pediglen torzképződmény.« Erre a kisasszonyok veszekedni kezdtek és cibálták a bácsi kabátujját, karját: »Na akkor nem kell nekünk zsákbamacska! Megszemlézzük a dolgot! Szóval kellőképpen megvizsgáljuk, mester, már visszük is szobára!« Ám Pepin bácsi fölpattant, kitépte magát a kisasszonyok karmai közül és kiadta a parancsot: »Tegyetek fel valami jó pattogósat! Gyerünk, menjünk táncolni!« És a vendéglősné kinyitotta az ajtót és a lokálba beóvakodott egy öreg bernáthegyi, úgy hívták, hogy Dedek, és a Pepin bácsi táncba vitte Bobinkát, de a többi kisasszony is odafurakodott, mind táncolni akart, ám a bácsi döntött: »Akkor háromlányos tánc lesz, úgynevezett trilógia!«

[…] És talpra szökkent, kánkánozni kezdett, a bácsi pedig térden állva hajlongott, miközben belepte a szoknyák kavarta por. Aztán Dedek, a bernáthegyi két lábra állt, mellső mancsait a bácsi vállára tette, ledöntötte a lábáról Pepint, de a bácsi felállt, karját nyújtotta a másik kisasszonynak és felkapta, a levegőbe dobálta és mindenféle figurákat csinált vele, a kezénél, derekánál fogva egészen bedöntötte, annyira hátrahajlította, hogy haja a zene ritmusára a padlót söpörte, a Dedek bernáthegyi pedig újra ledöntötte a bácsit a lábáról, és a bácsi ott feküdt hanyatt a padlón, a bernáthegyi belevicsorgott és belenyáladzott az arcába, s az egész lokál dőlt a nevetéstől, az idegen vendégek egymás után rendelték az üveg borokat, a vendéglősné tálcaszám hordta szét a pálinkával teli kupicákat, és a bácsi a földre huppant, de a lányok fölhúzták, egy székre ültették és pirosítózni kezdték az arcát. »Mintha elsápadt volna, mester«, mondta Bobinka, Marta pedig behozta az estélyi ruháját, egy piros műrózsával ékített fekete estélyit, és így történt, hogy a kisasszonyok fönn a szobában beöltöztették a bácsit ebbe a fekete ruhába, és amikor megszólalt a zene, a bácsi a műrózsát foga közé szorítva kiszaladt a lokálba és az argentín tangó ritmusára Carment táncolt, s ahogy bukfencet vetett és a levegőben szaltót, hát a nemi szerve kicsusszant az alsónadrágjából, de a bácsi csöppet sem zavartatta magát, olyan arcot vágott és úgy csücsörítette csókra az ajkát, mint a Carmen….”

Életünk végéig vágyakozni fogunk ebbe a lokálba, a városkába, ahol megállt az idő, mert ugyan túl rossz dolgunk itt sincs, ezt a Lokált finom német komlók, a Herkules és a Perle teszik virágosan, citrusosan, mentásan fűszeressé, még az is lehet, hogy a mester is beleszagolna, de aztán valószínűleg úgy fordulna a tánccal, hogy Dedek, a bernáthegyi fellökje a poharat, ő pedig csendesen mosolyogva legurítana egy korsó nymburki tizenkettest.

851-852. Oasis Blond Hostess és Cherry Lv.

Az Oasis Brewery polcon lapító maradék két sörét tesszük/vesszük most egy kalap alá, mert ez jóval kifinomultabban hangzik, mintha bejelentettük volna, hogy velük kezdjük péntek esti alkoholtúránkat. A főzdéről azt már tudjuk, hogy Kiskunhalason tevékenykednek, mely város szintúgy otthont ad a HopFanatic-nak is, egészen érdekes és örömteli szituációt teremtve ezzel. Az Oasis 2020-ban startolt szép lendülettel, technológiai felszereltségüknek köszönhetően évente akár 500.000 liter sört is elő tudnak állítani, ami megsüvegelendő teljesítmény egy kisüzemtől. Szükség is lehet ekkora volumenre, a földrajzi elhelyezkedésből adódó sajátosságok miatt szegény kipcsak leszármazottak egész nap nyelik a port, amit esténként valamivel le kell öblíteni. Jelenleg nyolcféle sört készítenek, ebből a DIPA-t már tárgyaltuk, most a láger és a meggyes búza van soron. Ezeken kívül szerepel még a kínálatban IPA, APA, NEIPA, porter, és egy áfonyás láger is, alkalmasint nem fogunk habozni, ha beszerzésükről lesz szó. A Blond Hostess címkegrafikája (melynek vonalvezetése és kidolgozása nagyon ismerős, de még nem jöttem rá, honnét) a régi, jól bevált „adjunk el bármit is nagymellű szőke nővel” irányelvet követi, mely ellen nekünk bunkó hímsoviniszta disznóként semmi kifogásunk sincs. Az, hogy a palack, mint hétköznapi használati tárgy, esetünkben éppen buzgón és lelkesen ejakuláló fallikus szimbólummá avanzsál, már csak hab a tortán. Illetve a sörön. A „Megélni és élvezni” jelmondat tökéletes záróköve a tematikának, ennél több már jóval kevesebb lenne.

**Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij üzeni, hogy a hölgy menetiránynak háttal ül**

Kitöltve a mi Hostessünk teljesen megszokott és átlagos képet mutat, a világos aranyszín sör tetején közepes, finom szerkezetű, tartós hab üldögél. Illata sem tér el az elvárhatótól, bár a malátás édesség mögött egy picit mintha hangsúlyosabb lenne az élesztő. A korty közepesen testes tizenkettes, a maláták után jó ütemben érkező komlókkal sincs gond (IBU 21), de az illatnál jelentkező élesztős vonal itt már szinte zavaróan erős. Egy kidolgozott ászoksörnél nem volna szabad ennyire erőszakosnak lennie, ezen a ponton még lehetne csiszolni a receptúrán, vagy a készítési folyamat metódusán. Ettől eltekintve egy könnyen iható, 5%-os alkoholtartalmú ivósörről beszélhetünk.

A Cherry Lv. (Lóvé? Love? Leva? Láva?) egy búzás alapokon nyugvó meggyes sör, melynek az információk szerinti 30%-os gyümölcstartalmához a gyártó az „egyik legzamatosabb Magyar meggyfajtát”, illetve az ebből készült koncentrátumot választotta. Hogy ez melyik lehet, illetőleg mi indokolja a meglepetésszerű nagy kezdőbetűt a mondat közepén, arra jótékony homály borul. A címkén a hostess hölgy a típushoz elvárhatóan megvörösödött hajilag, szexi Pirosszka-cosplayt öltött magára, aki a harisnyakötője alá rejtett sörnyitótól eltekintve fegyvertelenül ugrabugrál a szépmama házikója felé, erősen reménykedve abban, hogy a következő kanyarban elé ugrik a Nagy Lompos.

**Úgy tűnik, farkasnak lenni sem mindig fáklyásmenet**

Klasszikus meggysörös megjelenés, halványan rózsaszín, közepesen tartós habbal. Az ígért bajor búzás jegyekre hiába vártunk, ez alkalommal a meggynél is inkább a gyümölcs édessége került előtérbe, kissé tán túlzott módon, de geilnek azért nem mondhatóan. Alkohol 3,8%, B°14, laza nyári strandampulla.

Ezek után pedig előkotrunk még egy-két péntek esti sört, meditálunk egy jóízűt a világ fehérfolyásán, majd elalvás előtt gyorsan összedobunk fejben egy szkeccset, ahol a Pirosszka ruháján beakadt zippzárt egy blond hostess próbálja meglazítani. Sikerrel.

847. Moravia Mendelbier

Visszaandalgunk Brnoba, annak is Medlánky nevű városrészébe, ami 1919-ben szűnt meg önálló településnek lenni. Az elnevezés gyökereit etimológiai szempontból a „lassan folyó víz” kifejezés környékén érdemes keresgélni, hasonlóképpen az innen néhány kilométerre fekvő Bystrc városrész nevének eredete a „gyorsan folyó víz” analógiája. Brnohoz történő csatolása utóbbinak csak 1960-ban volt esedékes, tehát ebből a szempontból ismét a lassú víz mosott partot. Főzdénk jogelődje 1894-ben kezdett üzemelni a Kotlářská és a Dřevařská utca sarkán, négy év múlva pedig felvette az Akciová společnost Moravia nevet. Brno második legnagyobb főzdéjévé küzdötte fel magát, de aztán a harmincas évek gazdasági válsága nem kímélte a szimpatikus utcasarkokat sem, a termelés leállt. A Pivovar Moravia még ezen a helyen alakult újjá 2016-ban, de rövid idő teltével nagyobb helyre költöztek, átcuccoltak Medlánkyba, ahol 2020 óta közösen működnek a Pivovar Lucky Bastard-dal. Pillanatnyilag úgy tizenöt fajta sörük van, közülük nekünk most a brno-i Mendel Egyetem hivatalos sörét, egy tizenkettes, rozsmalátával készült ászoksört van szerencsénk kóstolni.

**A kép és a szöveg közötti hangsúlyozottan látszólagos ellentmondásra a post scriptumban térünk ki**

Az egyetem névadójáról mindenki hallott már, nem nagyon van ember, akinek az iskolában ne irányult volna az ég felé a tekintete, s ne nyíltak volna ajkai néma fohászra, amikor a sárga gömbölyű, illetve zöld ráncos borsószemeket mutogatták neki (nem is beszélve a hosszú/rövid szár, a piros/fehér virágszín, avagy a domború/befűződött hüvelytermés problémaköréről). Eltartott egy ideig, amíg rájöttünk, hogy a „homozigóta” kifejezés nem azt jelenti, amire mi gondoltunk akkor, amikor a hülye haverunkat illettük vele, de aztán legszebb álmunkból ébresztve is fújtuk, hogy haeltérőgenotípusúhomozigótaszülőketkeresztezünkazelsőutódnemzedékbenaszülőitulajdonságoknemolvadnakösszehanemeztanemzedékettovábbkeresztezveváltozatlanulmegjelennekamásodikutódnemzedékbenámen. Az ámen már csak azért is helytálló a végén, mert Mendel a brno-i Szent Tamás-kolostorban funkcionált, mint Ágoston-rendi szerzetes.

**Mendel gázol a borsóban, felkészül van Gogh**

A Moravia Mendelbier receptje az egyetemen végzett sörmesternek és oktatójának közös kreálmánya, melyet aztán a rektor tartott (lassú) keresztvíz alá.

Kitöltve homályos, tompa aranyszínt mutat, a rozs és a szűretlenség miatt lassan mozgó üledékkel. Habja átlagos, viszonylag gyorsan apad, de egy vékony réteg hosszú ideig kitart. Illata kesernyés, fűszeres, az echte cseh komlók (Saaz és Premiant) nem hazudtolják meg magukat. A korty telt, kerek, rövid gabonás édességgel nyit, ami a rozsnak köszönhetően igen karakteres, majd a komlók veszik át az irányítást, s bár az IBU-érték mindössze 30, azt kell mondjuk, vaskézzel tartják a gyeplőt. Magabiztosan irányítanak a korty végéig, még az utóíz is az övék, igaz, ott már szelídebb húrokat pengetnek. Az ötös alkohol a 0,75-ös kiszereléssel párosítva nagyszerűen üzemel.

Örömmel ürítjük hát palackunkat Mendel mester emlékére, nemkülönben a születésnapját ünneplő Jánoki Ferenc egészségére, akinek – ha beindul a szezon – kazalnyi domináns és recesszív árnyalatban pompázó borsóvirágot küldünk, amennyiben igényli. De ha nem, akkor is.

P.S.: egyik éles szemű és rendkívül kidolgozott kritikai érzékkel rendelkező olvasónk (Papdi Richárd, ki más?) felhívta figyelmünket arra a tényre, hogy az írásban említett utcák párhuzamosak, ezért nem lehet sarkuk. Valóban, a klasszikus euklideszi geometriát véve alapul ez lehet így, de az affin, pláne a projektív geometria hívei már ráncolnák a szemöldöküket. Ha pedig azt vesszük, hogy a két utca közötti tömb egésze alkotta a főzdét, akkor rögtön négy sarkunk is lesz, hurrá! Felfogható a dolog úgy is, hogy a blog ismét feláldozta az objektív valóságképet egy könnyed és meghitt szókép oltárán, de ilyen téren úgy tűnik, javíthatatlanok vagyunk. Mindenesetre most szólunk, hogy aki egy cseh sörtúrán a Google Maps alkalmazás helyett a porbollettem.hu-t akarja használni, az magára vessen.

846. Libertas Bohemian Strong

Maradunk még a cseheknél, csak közelebb óvatoskodunk a fővároshoz. Prágától keleti irányban, tőle mintegy húsz kilométernyi távolságra található Úvaly (illetve Auwal, Ubal, Unfal, Ouvaly, hogy csak néhányat említsünk az elmúlt hétszáz esztendőben használt változatok közül). A települést egy 1290-es oklevélben említik először, mint falut, ám tíz év teltével már mezővárosi rangban díszeleg. Mivel fontos kereskedelmi útvonal (a Trstenická stezka, a legfontosabb NY-K irányú út, melyet valószínűleg már Krisztus urunk előtt is használtak) mellett feküdt, fejlődése szép tempót mutatott, több politikai és gazdasági szempontból fontos család is birtokolta. Egyesek szerint itt született Prága első érseke, Arnošt z Pardubic (1297-1364), ám ezt legalább ennyien vitatják. A város meglehetősen ambivalens viszonyt ápol a tűzzel, a huszita háborúktól kezdve 1838-ig vagy tucatnyi alkalommal égett le minimum félig, de inkább jobban. Nem csoda, hogy a helyi önkéntes tűzoltó mozgalom igen izmos és kidolgozott, a jelentkezés már 6 (!) éves kortól engedélyezett és elfogadott.

Aktuális és helyi illetőségű főzdénk, a Libertas hivatalosan 2019-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Lelkes és távolról sem amatőr csapat viszi a hátán a projektet, kik között diplomás sörfőző és közgazdász éppúgy akad, mint kocsmáros, zenész és grafikus. Utóbbi kettőt azért említettük meg külön, hogy amíg a Divokej Bill nevű formáció (melynek vezetője, szövegírója, zeneszerzője a főzdében is érdekelt Vašek Bláha) nótáját hallgatjátok (mely egyébiránt szörnyen szerelmes hangvételű, ennyi azért ide is átcsúszott a Valentin-napról), mi elmesélhessük, ki az az elegáns úriember a palackon.

Szóval a címkén František Ondřej Poupě látható, aki a cseh sörfőzés igen fontos alakja. A XVIII. század második felében elméletben és gyakorlatban is rengeteget tett a sörfőzés-sörgyártás módszereinek tökéletesítéséért. Két alapműnek számító könyv fűződik nevéhez, az elsőt még németül adták ki Die Kunst des Bierbrauens, physisch-chemisch-ökonomisch beschrieben címmel (Prága, 1794), a második már cseh nyelven íródott, s tankönyvként az első ilyen mű volt az országban (Počátkové základního naučení o vaření piva, Olmütz, 1801). Ő volt az első, aki a gyártási folyamat során rendszeresen mérte a hőmérsékletet és a folyadék sűrűségét, melyhez saját fejlesztésű fajsúlymérőt tervezett. Erre manapság már a hőmérsékletet automatikusan kompenzáló digitális refraktométereket használnak, de ha nincs Poupě, akkor tán ez sem lenne. Tisztelegjünk hát mi is az úriember munkássága előtt azzal, hogy kiengedjük a szellemet a palackból.

**František barátunk szobra Brnoban. Kezében az általa kifejlesztett eszköz, melynek egyéb felhasználási lehetőségein töpreng**

A Bohemian Strong pohárba kerülve szép középarany árnyalatot mutat, mely szűretlenségének köszönhetően nem tükrös. Habja dús, vaskos, tömött és tartós. Illatában könnyedén édeskés maláták ugrabugrálnak bohókás virágokkal és leheletnyi citrusossággal karöltve. A korty letisztult, stabil malátaalappal bír, a žateci komlóknak köszönhetően jellegzetesen fűszeres-zöldséges ízvilágú, finoman savanykás csavarral. A pasztőrözést is mellőzték, ebből kifolyólag az ízek szépen és gazdagon rétegződnek. A keserűk jólesően csehesek (IBU 40), Poupě apó berendezése 14%-ot mutat, az alkohol picit emelt, 5.9%. Szezonális főzetről lévén szó, melyet egy-egy fontos esemény alkalmával készítenek, különösen örülünk, hogy eljutott hozzánk. Bearanyozta a kedd esténket, vivát František és Bůh Trstenické stezce žehnej!

845. Němčická Ležák 12°

Irány ismét Csehország, a múltkor említett különvonat egyik tételének származási helye a közelebbi cél. Němčice nad Hanou, illetve Niemtschitz an der Hanna az Olmützi régió Prostějovi járásában fekszik, az északi partján a Haná folyónak, mint ahogy azt a neve is mutatja. A települést 1406-ban említik először, de a közelben lévő régészeti lelőhely tanúbizonysága szerint a gyökerek a Kr.e. 3. századig nyúlnak (a La Tène kultúra középső és késői szakaszának fontos leleteit sikerült feltárni, melyek bizonyítják azt a tételt, hogy a vaskor zökkenőmentesen, különösebb esemény nélkül olvadt bele a népvándorlás korába a kelta expanzió elemeivel együtt).

Bronzérmék Němčice nad Hanouból. A grafika a mediterrán, illetve a helyben előállított bronztárgyak közötti kémiai eltéréseket ábrázolja, melyek alapján egyértelmű, hogy az érmék a kontinens más területeiről származnak

Városi rangot 1563-ban kapott I. Ferdinándtól, mégpedig a környéket akkor magáénak vallható Pernštejn-család kérésére. A Pernštejnek a leggazdagabb és legbefolyásosabb cseh famíliák közé tartoztak a XVI. században, ám az utolsó leszármazott 1631-ben egy, a svédekkel folytatott csetepatéban életét vesztette, így a család kihalt. Vagyonukat a Lobkowiczok örökölték, címerüket pedig némi kiegészítéssel a város. A komor tekintetű bölényfej a monda szerint a család ősének, egy Věňava nevű morva bányásznak jóvoltából került a címerbe. Amikor a derék melós a fárasztó nap végén hazavergődött, kunyhójának ajtaját nyitva találta, a vacsorát pedig felzabálva. Másnap megismétlődött a szégyenletes eset, hősünk pedig úgy döntött, kivesz egy szabadnapot, elrejtőzik, és meglesi, mi történik. Jött is nagy lendülettel az említett tulokforma, a masszív csámcsogásra Věňava beugrott a kunyhóba és egy hirtelen mozdulattal az ajtó egyik fémgyűrűjét áthúzta a jószág orrlyukain. A lehiggadt kérődzőt felvezette a király elé, ahol fejszéjének egyetlen csapásával levágta a fejét. Nem, nem a királynak. A látványos izmozásért az uralkodó földet, nemesi rangot és kilógó nyelvű bölényfejes címert adományozott hősünknek.

**A harcias bányász és áldozata. Dombormű a pardubicei várból**

Ugye a ti torkotok is kiszáradt az izgalmas történettől? Szerencsére van itt egy méretes PET a helyi illetőségű Pivovar Němčice repertoárjából, a nyugalom megőrzése érdekében az etalonnak számító tizenkettes érkezett hozzánk. A 2019-es datálású főzde (melynek kis étterme és bowlingpályája is van) készít még 10-es, 11-es változatokat, valamint akad egy APA 13 és egy IPA Red X 15 elnevezésű söre is. Róluk tán majd legközelebb.

Kitöltve a mi ležákunk szűretlensége miatt kissé ködös aranyszínt mutat, vaskos, tartós, enyhén tört fehér habbal. Illatában cseppnyi mézzel kiegészülő maláták vegyülnek a zöldségesen fűszeres komlókkal. A korty közepesen testes, átlagosan szénsavas, a maláták édessége némiképp moderáltabbnak mondható az átlaghoz képest. Cserébe viszont igen gazdagon komlózott, a picit fás, füves jegyek szép tárházát sorakoztatja fel a keserűk túlpörgetése nélkül (IBU 23). A vége rövid, száraz, az utóíz kesernyés. Jóleső, korrekt cseh pils, a 4.8-as alkohol kifejezetten a csütörtök estékre lett beállítva, így senkinek sem lesz oka karikát fűzni az orrunkba. Hacsak nem kezdünk el csámcsogni.