lager – Oldal 2 – Porból lettem, sörré leszek

1183-1184. Wundertal és Birra Tirana Pilsner

Mára is két parádés alkotás jutott, lehet diszkréten irigykedni, hiszen akit a Sors ennyire kegyel, az megérdemli. Hogy melyik lehet sz@rabb, arra már most lennének tippjeink, de mi hiszünk a liberalizmusnak a személyes szabadságon kívül a törvény előtti egyenlőséget biztosító elvében is. Imígyen felvértezve laza mosollyal szólítjuk elibénk a borsodiak heresorvasztó nehézvizét, mely az echte deutsch Wundertal hívójelre hallgat.

A névválasztáson nagy örömmel látunk neki töprengeni. Tudjuk jól, hogy a kérdőjeles nagyüzemi gazemberségeket nemhogy trendi, de egyenesen kötelező valamiféle minimális fogyaszthatóságot sugalló, némi szakértelmet sejtető fedőnévvel ellátni. Részünkről adott a költői kérdés, miszerint mif@sznak? Mert hát az alkoholistáknak az a rétege, amelyik ebből a kínálati szegmensből rugaszkodik neki a napi Nirvánának, nemigen esik transzba az ikonikus német sörminőség ilyetén sugallatától (leszámítva tán a lecsúszott sörbloggereket). Aki meg még nem tart itt, az tökéletesen átlát a szitán. Ha mégsem, az egy finom jele annak, hogy elkezdett csúszni ő is valamiféle lejtőn. Ugyanakkor nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy a bőcsi brainstorm-iroda egyik sarkában vigyorogva lapít egy Warhammer-rajongó, Wundertal ugyanis a nyolc Halandó Birodalom* egyikének, Ghyrannak tartománya. Itt terem a fantasztikus fátyolvirág (Schleierblüte), amit ha magadra erősítesz, repülni fogsz.

Nagyjából ez a hatásmechanizmusa a borsodi varázsfőzetnek is, csak itt a fogyasztást követően nagyívű zuhanás várható a Büdös Semmibe (Stinkendes Nichts). Dohos, egérszagú lötyedék némi gyógyszeres keserűséggel, a gyomor nyálkahártyájának viszont becsülendő lelkesedéssel esik neki rögvest a megérkezés után. Próbáltuk semlegessé hűteni, de elfogyott a cseppfolyós nitrogénünk, −195,8 °C felett pedig nem ajánljuk senkinek.

*mai ingyenes népfőiskolai keretünkben közöljük a maradék hét nevét is: Azyr, Aqshy, Shyish, Hysh, Ghur, Chamon, Ulgu. Szívesen.

Másik sörünket kedves és önzetlen kolléganőnktől kaptuk, az őszinte és lelkes köszönetnyilvánítás után viszont azonnal a HétköznaPICSAlódások dalszövege ugrik be: „A célpont Tirana, lőszer a tárban/Anarchia Albániában/A sasok földjén elszabadult a pokol/Valahol délen égbe kiált a nyomor.” No de hát tulajdonképpen miért is ne hallgassuk meg?

Tegyük hozzá gyorsan, hogy eme halhatatlan sorokat az országban 1997-ben zajlott polgárháború ihlette, az azóta eltelt szűk három évtizedben Albánia szépen magára talált. Valószínűleg már nekik is jobb a soruk, mint nekünk, bár ezzel nem mondtunk semmit, tekintve, hogy lassan már mindenhol kellemesebb az élet ezen a kontinensen, mint ezen a nyomorult 93 ezer négyzetkilométeren.

A Birra Tirana a hasonló nevű, 1960-ban létrehozott sörfőzde zászlóshajója, ám a mi példányunkat a valamivel korosabb, 1928-as alapítású Birra Korça készítette (nem meglepő módon egy Korçë nevű városban). A pilseni típusú sör különlegességét elvileg a Selita-forrásból származó, extra magas oxigéntartalommal bíró víz adná, és tényleg elég vízízű. Megfelelő hőmérsékleten fogyasztva simán átugorja a fűnyírósör kategória alapkövetelményeit, ez pedig a napi felhozatalt tekintve egyértelmű dicséret.

Most kimegyünk az itteni sivatagba valamiféle forrást keresni, aztán hallgatunk még egy kis punkot, oszt’ jóccakát.

1181-1182. Leon Steiner Strong és Gambrinus 10

1743 augusztusának egyik verőfényes reggelén Johann Wilhelm Ludwig Gleim meglehetősen kellemetlen szájízzel és hasogató fejfájással ébredt. A vizeskancsó után tapogatózva igyekezett összerakni az elmúlt este és éjszaka történéseit, de nem jutott sokra. Arra még emlékezett, hogy újsütetű titkári pozícióját ünneplendő vetette bele magát az események sodrába, mely kinevezést maga Frigyes Vilmos brandenburg-schwedti őrgróf eszközölte ki számára. Baráti társasága harsányan és őszintén örvendezett, az emocionális töltet pedig tovább vastagodott, amikor Gleim ajkait elhagyták a varázsszavak: – Mindenki az én vendégem! A buli elején még kikent-kifent vendéglőkben vedelték a jóféle brandenburgi söröket, aztán ahogy kopni kezdett irodalmárunk likviditása, úgy lettek egyre homályosabbak és kérdőjelesebbek a kocsmák, nem is beszélve a sörökről és egyéb alkoholokról.

**Johann Wilhelm Ludwig Gleim egy másik Johann, Heinrich Ramberg festményén (1789)**

A hajnali fényviszonyok Johann láttán automatikusan tolódtak a pír jelző irányába, ugyanis mostanra a titkár úr felettébb minősíthetetlen állapotban firkálgatott valamit egy darab papírra a külváros egyik büdös krimójának ragacsos sarokasztalánál. Két sör imbolygott előtte a konyhabútor sántaságának köszönhetően: egy rossz lengyel és egy nem jó cseh. Volt ott még valamiféle schnapsmaradék is, ha hűek maradunk az általunk eddig lelkesen követett minden mindennel összefügg elvhez, akkor körte. (Ugyanis a költő későbbi és elég tiszteletreméltó hagyatékát dédunokaöccse, Friedrich Heinrich Wilhelm Körte gondozta.)

**Friedrich Heinrich Wilhelm Körte portréja 1800-ból. Természetesen itt is akad a festő nevében hasonló elem: a művet Georg Friedrich Adolp Schöner készítette**

Az anakreoni állapotba került Johann vetett még egy utolsó, felvilágosodottnak nem nevezhető, ám annál rokokóbb és véreresebb pillantást a kelő Napra, aztán kikapcsolt és töltőre tette magát. A kocsmáros volt olyan jó fej, hogy miután lenyúlta a zsebóráját, feldobta őt egy szekérre, így a költő az aznapi tejadaggal együtt landolt a cselédbejárónál. Miután a vizeskancsó tartalmát részben benyelte, részben a fejére öntötte, előkerült a zsebéből a papírfecni, rajta egy kevésbé míves klapanciával.

Ode an Leon Steiner

Götter des Himmels, vereint euch zum Feste!

Leon Steiner ruft euch zu, seid ihm ein Fest!

Lasst uns das Maß voll, das Maß voll der Freude

Der edlen Flüssigkeit, des köstlichen Trankes

Der Götter und der Menschen, des Himmels und der Erde!

Er, der von Huldigung und Ruhm nicht entglitten,

Leon Steiner, der König des prächtigen Trankes,

Mit einer Krone des Goldes, des trinkbaren goldenen,

Braut er den Edelsten aus Frucht und Malz.

Er, der in vollen Gläsern die Freuden vereint,

Der Dämmerung des Lebens tröstet und zerstreut,

Freude und Glücklichsein in seligstem Glanz,

Weckt mit dem Trunk die Freude und den Tanz.

Az éjszaka sötétebb ízemlékeitől megborzongva előkotorta tollát, harmadik próbálkozásra sikeresen megnyalta a megfelelő végét, aztán némiképp bandzsítva mindenhonnan kihúzta Leon Steinert, fölé pedig reszkető kézzel odakaparta: Gambrinus.

1179-1180. Bruncvík Světlé Výčepní és Světlý Ležák

Bruncvík lovag, Žibřid herceg fia (de az is lehet, hogy egy másik kékvérű, Štylfryd volt az apukája, ezek a jólnevelt arisztokraták igyekeztek a lehető legtöbb lyukba belelógni, nem véletlenül nyugszik kőkemény tapasztalati tényeken a híres mondás, miszerint mindenkinek csak az anyja biztos) búsan poroszkált hazafelé hét esztendőnél jóval tovább húzódó kalandozásai után. Azért volt szomorú, mert feleségével, Neomenia hercegnővel ebben az időtartamban egyeztek meg indulás előtt, miszerint a hölgy hét év múlva hivatalosan is eltűntnek és/vagy halottnak nyilváníthatja férjét, és új partner után nézhet. Nem csoda egyébként, hogy Bruncvík lecsúszott a deadline-ról. Rögvest a start után hajótörést szenvedett társaival a rettegett Borostyán-szigeten, ahol minden sárga és büdös (itt húzhatnánk egy keresetlen párhuzamot az éppen kóstolt sörökkel, de nem tesszük, mert csak a szín passzol), utóbbi kénlelőhelyek létét sejteti.

Két év nyomorgás után egy helyi remete tanácsára hősünk egy döglött lóba varratta magát – szent esküvel fogadva, hogy erről nemi élete viszonylagos folytonosságának érdekében felesége előtt hallgatni fog -, hogy egy ronda nagy madár felkapja, és a szárazföldre szállítsa. Itt kiharapdálta magát a lóból, hogy tudjon segíteni egy oroszlánnak legyőzni az ellenfelét, a kilencfejű sárkányt. Hűséges barátokként vándoroltak tovább ezen a furcsa vidéken, ahol mindenkinek a kelleténél több feje/szeme/végtagja volt. A főúri réteg még a legpatkányabb helyeken is összetart, ezért az itteni király, akinek tizennyolc ujja volt, felajánlotta lovagunknak szintén polidaktiliás, kissé kutyafejű lányát feleségül. Bruncvík bárgyú vigyorral képzelte maga elé, miféle manuálterápiás gyakorlatokban tudná őt részesíteni újdonsült neje, de aztán a hűségesen várakozó Neomeniára gondolt, és nemet mondott. A hercegnő búcsúajándékul neki adományozta a legújabb fejlesztésű, felhőalapú AI-vezérlésű 6.2-es csodakardot, ami verbális utasításra minden kijelölt célszemélynek levágja a fejét, akármennyi is van neki. Imígyen megtámogatva csúf és ádáz ellenfelek tömkelegét mészárolták még le hazavezető útjukon, ám az idő közben gyorsabban haladt náluk. Neomenia kipakolta magát a húspiacra, jöttek is a kérők csőstül, egy megkímélt állapotú, alig használt nej, akinek még pénze és rangja is van, hamar kalapács alá szokott kerülni, még ha csak képletesen is. A népmesei-mondai hagyományoknak megfelelően koldusnak maszkírozott Bruncvík természetesen nem vágtatott be egyenest a saját palotájába és b@szott egy emberest az asztalra, hogy meggyüttem, pitli van mindenkinek, hanem először belecsempészte a gyűrűjét neje poharába (illetve ha a közös megegyezést vesszük alapul, akkor már nem is biztos, hogy a neje volt), ~~hátha az megfullad tőle, ő meg visszamehet a sokujjú handwork megoldáshoz~~ mire az sztornózta az esküvőt. A csalódott versenyzők – voltak vagy ötvenen – jogosnak érzett haragjukban hősünkre támadtak, ám a csodapengével szemben annyi esélyük sem volt, mint az egylábú sündisznónak az autópályán. Bruncvík és Neomenia boldogan éltek, amíg éltek, aztán a lovagból szobor lett a Károly-híd egyik pillérén, az oroszlán meg elszegődött címerállatnak a csehekhez. A csodakard a CIA egyik raktárában várja az új fejlesztést, miután Indiana Jones ’42-ben a braunschweigi (cseh nyelven Brunšvik) várban vetkőzőpókeren elnyerte azt egy transzvesztita Obersturmbannführertől.

A történetben az európai kultúrkör számos eleme sorakozik fel, ettől lesz izgalmas és fogyasztható. A lovagról elkeresztelt sörök inkább csak az utóbbi kategóriába férnek bele.

**Bruncvík a parton. Az oroszlán kissé szégyenlős**

1177-1178. Tsingtao Premium Special Edition 2025 és Tsingtao IPA

2025 a kínai holdnaptárban a Kígyó éve. Ez így kellemesen egyszerűen hangzik, no de majd pont a kínaiak lesznek azok, akik hagyják a dolgokat ilyen egyszerűnek maradni. Szóval az egész valamikor Krisztus urunk előtt nagyjából 2500 esztendővel startolt, amikor Huangdi, a mitikus Sárga Császár bevezette a naptárrendszert. Ebben minden évhez csatoltak egyet az öt ősi elem közül (tűz, víz, fém, föld, fa), majd később, a Csou-dinasztia idején – még mindig bőven időszámításunk előtt – jöttek a jószágok, mind a tizenkettő. A dolog ugyan jóval bonyolultabb, de a két ágat kombinálva nevezhetjük az idei esztendőt a Fa Kígyó évének. Mivel a nyomorult elemeket is sikerült kétfelé osztani, ezért a Jia és a Yi fa közül az utóbbi játszik most, a kérlelhetetlen logikát követve tehát 2025 a Yi-Si éve. (Si a kígyó, ofkórsz, mint Fekete Istvánnál, csak nekünk van sz betűnk, hehehe)

Qingdao/青岛市/Tsingtao városában a főzdét 1903-ban alapította egy hongkongi illetőségű angol-német vegyesvállalat Germania-Brauerei Tsingtao Co., Ltd. néven. Az első igazgatók és főzőmesterek természetesen németek voltak. Aztán jöttek a japánok, utánuk a nacionalisták és a kommunisták, végül a kilencvenes években privatizálódott a dolog. A brand az ország legnépszerűbb exportsöre, a hazai piacon viszont csak második, lenyomja őket a senjangi Snow (Shenyang Huarun Snow, 沈阳华润雪花啤酒), amiből éves szinten kicsivel több fogy 100 millió hektoliternél. Egészségükre.

Ádám barátunk (a.k.a. Joshua, remember?) szerzett nekünk egyet a fakígyós extra kiadásból, melyet nehezen érthető módon alupalackban forgalmaznak, mondjuk menőnek menő, az biztos, de mellékelhettek volna hozzá egy fa csészét. A palackon minden lényeges dolog ábrázolva van: a Nap, mint a remény, a vedlő kígyó az új kezdet szimbólumaként, a fák pedig a hosszú életet és a gazdagságot biztosítják. A sör maga a főzde 4,7-es alkohollal bíró alaplágere, melyen – hogy elegánsan fogalmazzunk – sokat dob a csomagolás és a megjelenés, ezeken túl nem egyéb egy tökátlagos, középszerű, kissé savanykás híg söröcskénél.

A hagyományos értelmezés szerint a Fa Kígyó éve a tervezések és a kihívásoknak való megfelelések ideje, ezért lehet az, hogy ugyan mi úgy terveztük, hogy a jövőben egy darabig kerülni fogjuk a kínai söröket, máris itt van még egy. Kihívásnak fogjuk fel, megfelelünk neki.

Magára valamit is adó főzdeként a Tsingtao is készít már mindenféle sörtípust, így IPA-t is. Merő rosszindulatból már jöhetne is a kérdés, miszerint minek, de ez esetben bizony igazságtalanok lennénk mongolredős (Plica palpebronasalis, ma is megtudtunk valami újat) testvéreinkkel. Jó kis gyantás illatú cucc ez, stabil komlókkal, kerekded kortyérzettel, szépen muzsikáló utókeserűkkel. A legnagyobb truváj mégis az benne, hogy a tobzódást a típusban mostanság véleményünk szerint kissé túlzásba vivő déligyümölcsök itt nem akadékoskodnak, a gyümölcsös jegyek barátságosan visszafogottak. Egyszerű, diszkrét, már-már elegáns, a 6.2-es alkoholt pedig mosolyogva üdvözöljük.

A Fa Kígyó éve magában hordozza a fejlődés és az átalakulás lehetőségét, amikben mi rendületlenül hiszünk, de azért a biztonság kedvéért ideillesztjük azt a videót, amin a főzde egyik melósa belepisál a malátáskádba.

1173-1176. Van Pur Lager, Van Pur Blonde, Van Pur Dubbel, Van Pur Tripel

A kentaurokról olvasgattunk elalvás előtt, nem véletlenül álmodtunk lófejű nőkkel. Idilli, mondhatni bukolikus környezetben sétálgattunk köztük a Százholdas pagonyban – Róbert Gida negyedóránként Christopher Robin Milne-é változott, aki rühellte az apukáját, meg félt is tőle, ezért ilyenkor a szokásosnál nagyobbakat rúgott Malackába, az a nyomorult pedig vigyorogva visítozott a lakkbőr szopóálarc alól. Micimackó egy méztripen ült, nem fókuszált, de a láncfűrészt erősen szorította -, amikor az egyik lófejű csábosnak szánt lófogú mosollyal imígyen suttogott fülünkbe: – Jagoda néni vagyok, a Van Pur igazgatótanácsának elnöke. Nincs kedvetek megkóstolni a Worlwide Famous Beer-sorozatunkat? – Egyáltalán nincs! – visítottuk mi is Malackánál fél oktávval magasabb hangfekvésben, aztán hirtelen szétolvadt körülöttünk minden, mi pedig enyhe végtagi tremolókkal és kitágult pupillákkal tértünk magunkhoz szűzies derékaljunkon heverve.

Reggeli kávénkat szürcsölve elhatároztuk, nem futunk végzetünk elől, Shakespeare bácsi is megmondta, hogy feltehetőleg akkor lesz nemesb a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait, gyertek hát Van Pur-ok, leveszünk benneteket mellel.

A Van Pur Lager már csak azért is lett az első a sorban, mert a többi hárommal ellentétben nála nincs kihegyezve a dolog a belga utánérzésre. Ezen kívül nem sok mindent tud felmutatni a szerencsétlen. Szépen kitömték kukoricával, ennek köszönhetően az illatban rövid ideig követhető gabonás édesség és az ízvilágon parádés ívben áthúzó kellemetlen savanyúság között még bántóbb a kontraszt. Egérszagú Borsodi-feeling ébredező gyomorégéssel, már löttyintjük is a hangyák közé.

Jöhet a Blonde, amíg visz a lendület, mert ahogy emelkedik a hőmérséklet, egyre kevésbé tudjuk vállalni a felelősséget bármiért is. A kukoricadarát – minő öröm – ebben is benne felejtették, ezt kvázi ellensúlyozandó, belevágtak egy marék cukrot. Ettől olyan befőzés jellegű, szirupos hatást kapott, csakhogy esetünkben a begombázott nagymama elgaloppírozta magát a borkősavval (2,3-dihidroxibutándisav, C₄H₆O_6,csak hogy ma is okosodjunk). Valami nehezen magyarázható, ellenben nyugodtan perverznek minősíthető vágytól vezérelve megisszuk kb. a felét, a maradékot pedig – mivel a hangyáknak ránézésre teljesen betett a láger – az ablakcserék óta az udvaron terpeszkedő sittkupacra zúdítjuk. Közben az jut az eszünkbe, hogy a reménytelenül összeállt dombocskát csákányozni kellene az elszállításhoz, ezért jobban járunk, ha hozatunk rá egy fél kocsi termőföldet, oszt’ lesz belőle sziklakert, f@szom.

Nagy levegőt veszünk, itt a Dubbel. Illata ennek is töményen édes, ebben a cukor már kandírozott, óh mámor, corn still loves us. Az íz viszonylagosan kordában van tartva, s bár a belengetett gyümölcsöket sehol sem leljük, a karamell tisztességesnek mondható. Az alkoholtartalom 6,5 % környékén egyensúlyozik, ennek és barátságos mahagóni árnyalatának (a drapp habbal együtt egészen korrekt kinézete van) köszönhetően nem öntjük ki. Nem is lenne hova, a hangyák és a sitt kipipálva, a kutya meg a macska nem kap, a kert végében van ugyan egy villámvágta nyírfa, de odáig hamuvá égetne bennünket a Nap. Megisszuk.

Minden kakas úr a maga szemétdombján, ezért mi is megemeljük amúgy nemigen létező kalapunkat a Tripel előtt. Eltűnt a kukorica, helyette narancshéj van és koriander, az alkoholtartalom pedig 8,5 %. Nem reménykedtünk szofisztikált ízorgiában, ezért nem is csalódtunk akkorát, amikor nem kaptuk meg. Ez lehetne afféle mottó a Van Pur söreihez, de eddigi tapasztalataink alapján a remény ilyen szintű hiánya könnyen depresszív-szuicid menetelést okozhat a setét semmi irányába.

A tanulság mindezekből egyrészről az, hogy a lengyel márkanévvel találkozván az ember váljék a szokottnál is óvatosabbá, másrészt körültekintőbben válogasson az esti olvasnivalók között.

1171-1172. Corgoň 10° és Martins 12°

Itt a tanév vége, ez jó. Rengeteg az adminisztrációs és/vagy egyéb b@szakodás, ez nem jó. Meleg van, mint a tehénben, ez jó. Újabb két sör vár begyvizsgálatra (a kifejezést a két Józsefnek, Romhányinak és Neppnek köszönhetjük), ez még jobb. A lazább szerkezetűvel indítunk, újabb tízeske érkezik a szlovákok irányából, a vágányok mellett kérjük vigyázzanak. A mostanság a Heineken tulajdonában lévő főzdét 1894-ben alapították Nyitra városában, a palack címkéjén lévő két évvel későbbi dátum a konkrét termelés beindulását jelzi. Itt döntöttek úgy anno a hatalmon lévők, hogy Vazulnak túl szép szemeket adott a Teremtő, jobb lesz azokat kiszedni a helyükről, s ha már nekikezdtünk, kerüljön a fülébe is némi forró ólom a szokásos eljárási rendnek megfelelően durván és gazul. Egyébiránt a korabeli krónikák gyanúsan egyöntetűek abban a kérdésben, miszerint az ötlet Gizella királyné szerzeménye, ám ez valószínűleg relatíve pofátlan maszatolás annak érdekében, hogy államalapító szent uralkodónk portfóliója mentül makulátlanabb legyen. Akiket ez zavar, azoknak megadjuk az engedélyt: igen, szabad sírni a Kárpátok alatt.

A Corgoň 1988-as születésű, a történelmi térerő ez alkalommal is erőteljesen befolyásolta a névválasztást. Éldegélt ugyanis Nyitra városában egy nagy erejű ember, Juraj Corgoň, a.k.a. Kovács Juraj. Ha ő nekiállt dolgozni, az egész mindenség beleremegett, úgy tudta püfölni a vasat. Amikor az igazhívő kontyosok ostrom alá vették a várost, Juraj koromtól fekete arccal, kezében izzó vasdarabbal bukkant elő a lőporfüstből, ráadásul ronda nagy köveket is hajigált a nyomorultakra. Több se kellett a töröknek: – Itt az ördög! Itt az ördög! – kiáltással szerteszét futottak. A hálás utókor szobrot is állított neki, ami a Pribinovo téren álló, Jozef Kluch püspökről elnevezett épület egyik sarkát támasztja.

Állítólag szerencsét hoz, ha az ember megérinti, sőt, ennél jóval specifikusabb szolgáltatásokra is képes. Ha egy hajadon férjhez szeretne menni, a szobor jobb lábának nagyujját kell csókkal illetnie. Amennyiben gyermeket szeretne, a bal láb hasonló szegmense a kijelölt terület, bár szerintünk az apajelölttel való szexuális alapú együttlét sem rossz ötlet. Juraj Corgoň töretlen népszerűségét a róla 2001-ben készült Za mestskými múrmi: Kováč Juraj (A városfalak mögött: Kováč Juraj) című film is bizonyítja. Eme alkotást mi még nem mertük megtekinteni, a bátrabbak itt és most megtehetik.

A sör maga egyszerű, de tisztességesen összerakott és balanszírozott világos 3,8-as alkoholtartalommal, 32-es IBU értékkel, szép hosszúkás keserűkkel. Az időközben Hurbanovóba történt áttelepülés sem változtatott népszerűségén, kategóriáján belül továbbra is ez az egyik legkelendőbb sör szlovák barátainknál. Lehet, hogy a meleg és az adminisztrációs lóf@szpúderek is közrejátszanak, de érteni véljük, miért.

Második – szintúgy szlovák – sörünk a Pivovar Martins készítménye Turócszentmártonból, amit a Martinus Turonensis, avagy Tours-i Szent Márton tiszteletére emelt templomról neveztek el Turčiansky Svätý Martinnak, ebből napjainkra az első két tag elkopott (Márton felezte el a köpenyét egy koldussal, és őt buktatták le a libák, amikor a püspöki kinevezés elől az ólba menekült). 1841-ben alakultak meg, bajor sörfőzőmesterrel az élen, húsz évvel később pedig az ő sörükből fogyasztottak jelentősebb mennyiséget azok a politikusok, akik megszövegezték a szlovák nemzet memorandumát, mely afféle autonómia lett volna kulturális és oktatási téren, nodehát persze a magyar kormány elutasította. 1918-ban viszont újabb nyilatkozat készült, ekkor pedig a frissen kivérzett Monarchia már nem rúgott labdába. A szlovákoknak sem sikerült összehozni a saját nemzetállamot, Csehszlovákia lett a vége a dolognak. Hogy ekkor mennyi Martins-féle sört ittak, arról nincs adat.

A főzde jelenleg a Martinnal egybeépült Vrútkyban (Ruttka) üzemel, jelszavaik valának: bio és papucs. Előbbi tán érthető, utóbbit rögvest magyarázzuk. A hatos kiszerelés kartondobozából pofás kis papucsokat lehet hajtogatni, aki kíváncsi a know-how-ra, okosodjon röviden itt.

A Martins 12 ̊-es egyik visszafogottan exkluzív példánya jutott nekünk, ennek címkéjén a Kis-Fátra hegyvonulat három csúcsa van feltüntetve. Ízvilágát tekintve mindenképpen említésre méltó az egész kortyon szépen átívelő, és az utóízt is meghatározó kellemesen zöldséges-gyógynövényes keserű vonal. Hosszasan csemcsegünk rajta és utána, így még arra is marad idő, hogy elmeséljük, mit keresnek a főzde logójában a fűrészek.

Történt egyszer, hogy a mi igazságos Mátyásunk (nem a kopasz, a nagyorrú) éppen arrafelé mászkált, ez alkalommal teljes nagyúri, mondhatni haute couture kiszerelésben. Meg is szomjazott annak rendje és módja szerint, betértek hát egy fogadóba, ahol a tulaj lelkesedésében kissé túl nagy lendülettel igyekezett csapra verni az utolsó hordó sört. A csap beletört és beleragadt az akonába, vitézlő királyunkat így a rút szomjhalál fenyegette. Ám egy talpraesett úriember a kíséretből (mert akkortájt még voltak használható emberek a sleppben, nem úgy, mint manapság az a sok töketlen seggnyaló) egy fűrész segítségével ügyesen meglékelte a hordót, a király megmenekült. Rögvest törvénybe is diktálta, hogy ezentúl minden sört készítő, sört szállító, sörrel kereskedő embernek mindenkoron a keze ügyében kell lennie egy fűrésznek, különben bezárhatja a boltot.

Így volt, igaz volt.

1169-1170. Palatín 12° és Smädný Mních

Mai első sörünket szorongatva a Selmecbányától mintegy macskaugrásnyira található Vihnye környékén fogunk nézelődni, mely települést 1326-ban említi először írásban a történelem. Mivel a vidék igen gazdag mindenféle olyan dologban, amiért érdemes nagy gödröket ásni (vö: bányászat), így már az időszámításunk előtt erre tekergő germánok is csákányozták a vasércet. Valószínűleg közben valamiféle sörszerűséget is ittak, ám az itteni főzdét csak később, elvileg 1473-ban alapították kóbor szerzetesek és/vagy templomos lovagok, pontosan nem tudni, mindegy is, a két kaszt között nincs akkora különbség. Néhány száz esztendő teltével (1765) selmecbányai támogatással felújították, majd többször is gazdát cserélt, államosították, privatizálták. A nevük hivatalosan 2007-ben lett Pivovar Steiger, mely kifejezés amolyan művezetőfélét jelent bányászéknál. Idén 552 évesek, mi pedig Palatín márkanevű tizenkettesüket ízlelgetjük. Ez a bizonyos nádor pedig nem más, mint Bethlenfalvi gróf Thurzó György (a palack címkéjén Juraj Thurzo), aki az ide már legalább három macskaugrásnyira (cca. 120 km, tehát egy macskaugrást usque 40 kilométernek veszünk) lévő Zsolnalitván látta meg a napvilágot 1567-ben.

**Thurzó György. A többit silabizálja ki mindenki magának**

Nádorként leginkább a békére és a rendre ügyelt – valószínűleg ezért ítélte várfogságra Báthori Erzsébetet, akiről mindenféle érdekes történet kering kínzásokról, kivégzésekről, vérben fürdőzésről, etc. Ezeknek nagy része erősen színezett sztori, elég csak arra gondolni, hogyan fürödhet valaki egy olyan anyagban, ami normál körülmények között percek alatt megalvad. Egyébiránt ekkortájt a nádor egyik rokona, Thurzó Szaniszlóné körül is gyanúsan hasonló hírek felhőztek, és ha már ez egyik őrült spinét rács mögé kell juttatni, akkor az ne családtag legyen. Erzsébetet állítólag befalazták egy szobába, ételt és italt csak egy kis nyíláson adtak be neki, de valószínűleg a történet ezen szakasza sem tartalmaz túl sok valóságelemet -, emellett bőkezűen támogatta a felvidéki diákokat, könyvtára pedig messze földön híres volt.

A Palatín Extra Chmelený egy könnyed, arányos, jól megszerkesztett ivósör kellemes malátákkal és az örök favorit žateci komlóval. Az extra jelzőt pedig azért kapta, mert hidegkomlózzák is, mégpedig Cascade-dal. Ezen ámerikánus komló nevével pedig zárjuk a kört Báthori Erzsébet körül, mert akár hiszitek, akár nem, a véralvadási folyamat harmadik szakaszát az érösszehúzódás és a trombocita fázis után, de még a fibrinolízis előtt úgy hívják, hogy véralvadási kaszkád. Hát nem gyönyörű?

Második sörünk kedvéért kissé arrébb toljuk magunkat a térképen (annak a szerencsétlen macskának hat egészet és egy negyedet kell ugrania), irány Veľký Šariš, azaz Nagysáros. Az itteni főzde készíti a Šariš márkanevű söröket, ennek apropóján pedig mi már jártunk errefelé. A sörgyár a hatvanas évek óta üzemel, nevük is volt sokféle, most éppen a Plzeňský Prazdroj Slovensko az, amire felkapják a fejüket. Nagyon modern és trendi főzde, napenergia, ökológiai lábnyom, meg amit akartok. A most kóstolásra kerülő Smädný Mních (szomjas szerzetes/barát) brand 1993 óta létezik, emléket állítva a szent embereknek, akik a helyi véderőműben, a Sáros-várban először készítettek sört valamikor a setét középkor tájékán (nem tudni pontosan, mikor épült a vár, a települést először 1217-ben említik).

**Sáros vára. Kicsivel több, mint 2,7 hektár, ezért eltart egy darabig, amíg körbesétálja az ember**

Tiszta, világos arany szín, vékonyka, rövid életű hab. Illata nagyon bátortalan, ami mégis előmerészkedik, az meg nem jó. Ázott kartonpapír egy kis csípős savanykássággal. Laza, vizes korty, kissé semmitmondó, „tizeske” ízvilág, a végén relatíve korrekt, kissé gyógyszeres keserűkkel. Enyhe rezignáltsággal detektáltuk a nyakcímkén elhelyezett összetevők között a kukoricát, egy ennél sokkal fajsúlyosabb sörbe mernénk fogadni, hogy azok a bizonyos szomjas szerzetesek nem ilyet készítettek és ittak anno dacumál. Mindegy, legyintsünk egyet elegánsan és nagyvonalúan, ebben a félhülye melegben ez is elfogy.

1167-1168. Kelt 10° és Radegast 12°

Olyan régen ittunk már palackozott sört, hogy teljesen meghatódtunk, amikor a kezeink közé kaptunk kettőt a komáromi beszerzésből. Úgy tippeljük, lassan haldokló megjelenési és kiszerelési formája ez a söröknek, de végképp tán mégsem fog eltűnni, hiszen akadhat olyan szituáció az életben, amikor jól jön néhány őskövület. Bősz délutáni tevésünk-vevésünk közben téptük le a kupakot a Kelt márkatípusú tízeskéről, és nagy hirtelen szinte mindet meg is ittuk, mert ez egy olyan sör, amire különösebben nem kell odafigyelni. Picit üres, picit vizes, picit édeskés, ám a szomjas férfiember zokszó nélkül gurítja le, s közben azon gondolkodik, hogy vajon fél perc alatt hány olyan hazai nagyipari vackot tudna felsorolni, ami ennél jóval sz@rabb. Úgy tűnik, az ógyallai sörgyár, melynek zászlóshajója magától értetődően a Zlatý Bažant, még ennek farvizén is (csak hogy továbbra is a vízi közlekedés terminus technicusait használjuk) vállalható ivósöröket tud produkálni. A címke megjelenése a magát marconán harciasnak gondoló sisakkal senkit ne tévesszen meg, a hurbanovói (Ógyalla 1948-ban vette fel Jozef Miloslav Hurban író, politikus, kultúrharcos nevét, aki olyan lelkesen utálta a magyar arisztokráciát, hogy 1848-ban még fegyvert is ragadott ellene, kevés sikerrel. Nem ezért ugyan, de egy aszteroidát is elneveztek róla, amit a Piszkéstetői Obszervatóriumból figyelt meg Milan Antal szlovák csillagász. Ezeket csak saját szórakoztatásunkra jegyezzük fel és meg, mert imádjuk nézni, ahogy a dolgok szinte kibogozhatatlanul összegabalyodnak.) állampolgároknak már nagyon mélyen kell kotorászniuk a saját pszichéjükben, hogy egy körömfeketényi keltára leljenek, ehhez az izzasztó melóhoz a sör jelmondatából – Objav v sebe kelta, azaz kb. Fedezd fel a benned rejlő keltát – merítenek erőt. A 3,9-es alkoholból nem sokat lehet. De félre a gúnnyal, bennünk még ennyi kelta sincs, bármennyire is kerestük, nem találtuk sehol. Üvöltve horkolhat az tudatunk valamelyik söröspincéjében.

**Jozef Miloslav Hurban, a harcias névadó**

A másik palackkal áthúzódunk a csehekhez Morvaországba, azon belül is Nošovice falucskába, amit régebben Potmienossowiczének hívtak arról a locatorról, aki errefelé tevékenykedett 1447-ben. Akkortájt, ha egy földesúr birtokán lakatlan terület volt, odaküldtek egy locatort, egy afféle alvállalkozót, aki a hasbaakasztó dumával csurig töltött embereket kivezette a semmi közepére, majd segített a letelepedésben. A mi pionírunkat – minő meglepetés – Potmienossnak hívták, ő alapította a falut, ahol aztán 523 év múlva a mai sörgyár is létrejött. Hogy a szlávok mikor kezdték el a manapság leginkább Radegast néven ismert istenüket imádni, nem tudjuk, de a Gesta Hammaburgensis ecclesiae pontificum, melyet Adamus Bremensis krónikás körmölgetett szorgalmasan haláláig (1081 vagy 1085), már említi. A történet János mecklenburgi püspökről szól, akit a szlávok foglyul ejtettek, majd előbb néhány feleslegesnek ítélt tartozékától (kezek és lábak) szabadították meg, végül a fejétől is. Utóbbit Radegast/Redigost/Riedegost istennek ajánlották fel.

**Radegast szobra a Radhošť hegyen Albin Polasek műve**

Hasonló nevű varázslóval Tolkiennél is találkozhatunk, ám ő ennél jóval barátságosabb, és nagyon szereti az állatokat. (Azt most nem kezdjük el taglalni, milyen könnyen átverte őt Szarumán, amikor részben ezekből a jószágokból kémhadsereget szerveztetett a málé mágussal.)

A 12-es Radegast, a Ryze hořká a cég egyik legnépszerűbb söre. Megbízható, tisztes iparosmunka stabil, kicsit sem bántó középszerűséggel. Megjelenését és ízvilágát tekintve egyaránt hozza a klasszikus csehes tematikát, a markáns keserűk mellé némi virágos érzetet passzítva.

Itt is találunk egy pofás kis mottót, miszerint „Život je hořký: Bohudík!” Tehát az élet keserű, de legyünk érte hálásak Istennek.

Melyiknek? Radegastnak?

1163-1165. Kronenbourg 1664 Rosé, Beerka Cherry, Beerka Low Ale

A macska megsokasodott, így hát nagyobbik lánykámmal és partnerével kiültünk a kertbe, hogy rájöjjünk, hová potyogtatta az almot. Vittünk néhány sört is magunkkal, a beszélgetést pedig rögzítettük. Ennek írásos kivonatát tesszük most közzé, kordokumentum jelleggel.

Lányom (a továbbiakban A): Erről mondj most valamit, erről a blanc rozé izéről, ami még 1664 is. With a hint of berry, pláne.

Porbollettem (PL): Búzasör.

A: Tényleg van benne bor? Rozé?

PL: Nincs. Azé’ híjják rozénak, mer’ olyan színe van, mint a rozénak. Azoktól a bogyóktól.

Lányom partnere (B): Berry van benne.

A: Kicsit borszaga van amúgy.

B: Berry.

PB: A Brasseries Kronenbourg jogelődjét elvileg 1664-ben alapította Geronimus Hatt Strasbourgban. Mivel a festői, ám rakoncátlan Ill folyó rendszeres időközönként elmosta őket, továbbköltöztek a város egyik magasabban fekvő területére, amit Cronenbourgnak hívnak. Innen a név. Az alap búzájuk iható, bár ahogy öregszünk, egyre kevésbé lelkesedünk a korianderért. Viszont ez a bogyós dolog elég tré.

B: Valamelyik hazai nagyüzem geil meggyesére hajaz. Jó sz@r. Nem jön be.

A: Soproni?

PB: Már az illata is ragad.

A: Lezárt a telefonod. Mi a kód?

PB:****

A (B-hez): A DÁP miatt kellett rátenni.

B: Ja, az enyémre is. De felkúr állandóan. Egyébként jobb az illata, mint az íze.

PL: A hab is oké. Pufi és rózsaszín, mint egy puttó. Miféle berry van ebben?

B: Szerintem málna.

A: Bodza és málna koncentrátum.

PL: Gyerekkoromban a bodzát a környékbeli cigók úgy gyűjtötték, hogy kiszedték a Lada hátsó ülését, kifóliázták az utasteret, oszt’ úgy tömték bele a bodzát. Ha megtelt, tapostak rajta egy kicsit. Két nap múlva kilométerekről lehetett érezni a gépjármű szagát.

B: Nálunk is van a faluban.

PL: Cigó?

B: Is. De a bodzára gondoltam.

A: Elsőre savanyú, aztán nagyon édes lesz. Szirupos, mintha szörpöt innék. Ecettel. Bodzát nem érzek. Mondjuk a málna is nullaegészegy.

PL: Hol a macska?

B: Kajál.

A: Naezmi. Beerka…

PL: Várj, kiöblítem a poharam.

A: Az enyémet is. Kösz. Szóval a következő sör a Beerka Cherry, 3.4 alkohollal. „Üde, gyümölcsös, akár egy frissen szedett meggy ízével teli nyári pillanat.”

B: Nahát akkor olyan legyen ám, ha úgy van mondva!

PL: Beleszaladtatok az első parasztvakításba?

A: „Összetevők: víz, árpamaláta, rizs, zabpehely, cukor, meggy kivonat, feketerépa lé, komló, élesztő, citromsav, tartósító szer.”

PL: Összefut az ember szájában a nyál.

B: Ezt most én kóstolom először. Borzasztó szaga van.

A: Mosogatószer. Gránátalmás Jar.

B: Az íze is borzalmas. F*s.

PL: Jól emlékszem, hogy a Beertailor álldogál a háttérben?

A: Az van ide írva, meg hogy Nagytarcsa.

PL: A Beertailor általában vállalható söröket készít, a designrendszerük pedig kifejezetten pofás azzal a mindenféle szabás-varrás kellékkel. Erre a dobozra is jutott egy varrógép. Némi szellőzés után nem is büdös.

A és B: De. Erősen valamiféle potion-jellege van.

PL: Nem igazán sikerült megfogni nekik a meggyet, ez tény.

A: Nem akarom azt hinni, hogy annak a gyümölcsnek ilyen íze van.

B: Nyugi, nem ilyen íze van.

PL: A bolygónak ezen a felén nemigen főznek úgy sört, hogy a fáról frissiben szedett gyümölcsöt dobálják az üstbe.

B: De miért nem?

PL: Mert kivitelezhetetlen és drága. Az első és legszentebb cél a profit.

B: Kiábrándító.

PL: Az. Hol a macska?

A: Iszik.

PL: Ez a Beerka nem tartozik a legjobbak közé. Nem ragacsos ugyan, de mű.

A: Számomra kétféle meggy létezik. Az egyik a megsavanyodott köptető ízű, a másik a sütismeggy. Erre a valamire az első jellemző.

A macska sűrű és sunyi oldalpillantásokkal a melléképület felé kezd konvergálni, ezért PL otthagyja a társaságot és elképzelései szerint feltűnésmentesen követi. Eközben A cidereket ekéz („rétingel”), B pedig a macska helyett a mosógépet figyeli titokzatos okokból.

PL: Megtaláltam a macskafészket, de nem piszkáltam, mert megrogyik az anyjuk pszichésen. Majd néhány nap múlva szemrevételezzük őket közelebbről is, remélhetőleg nem kell lebontani a fél épületet, hogy odaférjünk. Jó hülye helyre pakolta őket.

A: Addig jöjjön a harmadik sör. Aszongya: Beerka Low Ale, 4.4.

PL: Még nem láttam olyan lovat, aminek éle lett volna, habár Regős Bendegúz valószínűleg nem alaptalanul fakad ki az alapműben imígyen: „Szétvág ez a büdös gebe…”

A: Világos, minőségi láger sör.

PL: Láger? Akkor mé’ híjják ale-nek??

A:”Friss könnyed, mint a napsütötte legelők édes fuvallata. Egy igazi kezesBEERKA, és azzá válik az is, aki belekortyol!”

PL: Arról nem is szólva, mekkora birka, aki megveszi.

B: Sokkal viselhetőbb lenne a dolog, ha nem írtak volna rá semmit.

A: Világospisi-sárga.

PL: Legyünk szakmaibbak. EBC 4-6 környéke.

Itt hosszabb diskurzus következett egy tiktokos csávóról, aki bebiflázott/beseggelt/benyalt/etc. valamiféle színkód-rendszert, oszt’ bármi jött vele szembe, már böfögte is fel a szám- és betűsort. Emléke szívünkben örökké fog élni.

B: Illatra ez jobb.

PL: Ja. Mert nem sok van neki.

B: Tény, hogy ez a legsörízűbb.

PL: Ennek épp itt volt az ideje. Mégiscsak egy sörkóstolásról van szó. Ezen túlmenően valószínűleg ismét velem van a baj, amikor azt mondom, semmi értelmezhető, vagy megjegyzendő dolog nincs ebben a sörben. És továbbra sem értem, mi ez az ale-láger dolog. Vannak olyan sörök, amelyek tudják hozni a mindkét típusra jellemző ízkaraktereket, de nem gondolnám, hogy a Beerka low és high variációjához (mert olyan is van, csak nem sikerült még beszerezni) ilyen szinten komplikált és drága élesztőt használtak volna. Ha az alkoholtartalmat nézzük, úgy magyarázható a low és a high – 4.4 és 8.4 -, de a típuskeveredés nem. Reménykedjünk, hogy a kommentelők közül valaki majd felhomályosít bennünket. Azt kell mondjuk, nem fogjuk a jövőben üvöltve és az asztalt csapkodva követelni a napi Beerka-adagunkat.

A és B: Mi sem.

PL: Naazé.

Innentől a beszélgetés visszahozhatatlanul eltávolodott a söröktől, de így sem volt unalmas. Közös erővel sem bírtunk ugyanis rájönni, hogy ha Felix Salten (Salzmann Zsigmond btw.) regényében Bambi egyértelműen őz, akkor a ’42-es Disney-féle alkotásban miért egy szarvas az apja, illetőleg miért mutálódott maga is azzá? Létezhet-e közös, életképes utóda az őznek és a szarvasnak? És ha bedobunk egy macskát az édeshármashoz? Megannyi válaszra váró kérdés. Inkább keresünk néhány rendes sört.

1157-1160. Lazarus Tropical Trappist, Irish Red Ale Hybrid, Cascara Stout, Cherry Ale

Mostanra úgy-ahogy összekapartuk magunkat (rosszakaróink kedvéért – kik minden bizonnyal számosak, annak ellenére, hogy mi kedélyes és kedves, hovatovább kenyérre kenhető típus vagyunk [habár megeshet, hogy az a kenyérdarab a torkán akad valakinek] – közölnénk, hogy ennek az állapotnak korántsem az alkohol az oka [ezt őszintén sajnáljuk, mert az alkoholt legalább annyira kedveljük, mint a kacifántos és követhetetlen mondatszerkezeteket, nem is beszélve a szögletes zárójelekről], hanem a nyomorult hétköznapok a maguk kreténségeivel. Ezeket ideiglenesen negáltuk.), következzék hát az ígért beszámoló az 5. Sörblogger találkozóról.

Ahogy azt már említettük, a helyszínt és a söröket a Parabolic Lazarus Brewery biztosította, az eseményt magát pedig Szeszmoj kolléga (a.k.a. Smid Zsolt) szervezte, kinek elismerésünket és köszönetünket küldjük ezúton és ez alkalommal, nemkülönben kedves feleségének is.

Az odaút eseménytelenül zajlott, ami – ismerve drága hazánk tömegközlekedési állapotait – tulajdonképpen egy kisded, mosolygós csoda. Ennek örömére a helyszínre tett kényelmes séta közben elfogyasztottunk egy kifejezetten semmitmondó, barátságosan dögunalmas sört, mely még hiányzott a portfóliónkból. Ingerküszöbünket nem piszkálja, miben kíván más lenni az Estrella Galicia a többi, nagyjából egy kaptafára készülő mediterrán sörtől, annak viszont majd alkalmasint utánanézünk, miért nem harapta még át egymás torkát a két spanyol Estrella (ez, illetve a Damm). Túl széles az az ország, az lehet a baj.

Megérkezésünket követően azonnal valami jóféle sör után néztünk, meg is találtuk a Tropical Trappist személyében. Kollaboráció esete forog fenn, a Csupor Kraft Beer társulásának köszönhető a remek végeredmény. Miközben ezt a fűszeres, gyantás, déligyümölcsös, foltokban fehérboros, selymesen simogató komlóorgiát nyalogattuk (a főzde honlapja hatot említ: Mosaic, Amarillo, Eldorado, Nelson Sauvin, Citra és Rakau), elégedetten konstatáltuk, hogy bár orosz nyelvtudásunk meglehetősen kopottas, olvasni azért még mindig szép lendülettel tudunk ezen a nyelven. A helyiség falai ugyanis padlótól plafonig vannak borítva mindenféle bejegyzéssel, hozzáfűzéssel, életérzéssel, amolyan szabadon értelmezett vendégkönyv módjára. Persze nem csak az oroszt lehet itt gyakorolni, akad angol, spanyol, francia, román és magyar is szép számmal. Nem is értünk a végére, mert elfogyott a sörünk. Mire visszaértünk a pulttól egy másikkal, már kezdődött is az első előadás, ezért az Irish Red Ale Hybrid első aromaalakulatait Mikó Tüskevár Andrást bámulva és hallgatva igyekeztünk a helyükre tenni. Szürreális élmény, egyszer próbáljátok ki.

**Balról az Irish Hybrid, mellette a Tropical Trappist. Felettük az asszony vigyorog joviálisan**

Az ír vörös azért hibridült meg (ejnye, be szép kifejezést kreáltunk ismét), mert kveik élesztőt pakoltak bele, amitől a malátagazdag, pörkölt alap narancsos-mézes jegyekkel gazdagodott, mindkettőnk nagy örömére, mert ha eddig nem említettem volna, életünk párja is emelte jelenlétével az esemény fényét és formagazdagságát. Utóbbi kettő tovább élénkült a közben amúgy gonzósan legurított vodka-kvasz kombó hatására, mely variációt „tovább vizsgálandó” jelzéssel vettük fel repertoárunkba.

Tüskevár kolléga élményszerű előadását itt mellékelnénk, irány a közösségi oldal:

https://www.facebook.com/share/v/1A8JiJDEZi

Következő sörünkhöz jó sorsunk mellékelt egy BJCP-szakembert is Potyondi Sörfejtő Attila személyében, kinek nagy hasznát vettük a cascarával megbolondított stout kóstolásakor. Az ő megnyilvánulását is mellékeljük.

A cascara szép köröket fut mostanság, amikor egyfelől nagyon nem trendi dolog a pazarlás, másrészt lassacskán nem is igen lesz mit pazarolni az emberiség okos és előrelátó gazdasági-gazdálkodási rendszereinek köszönhetően. Mi is ittunk már a kávébab külső, szárított héjából készült főzettel dúsított sört, most kóstolhattuk ezt is. A stoutok ízvilága szépen kiegészülhet valami finoman gyümölcsös, enyhén savanykás tétellel, s ezen a téren mi is biztató jeleket detektáltunk a korty elején. Utána viszont bekúszott és elterpeszkedett egy túl édes, kissé ragacsos valami, egy geil amőba (újabb pompás punkzenekar név), amit nem tudtunk megkedvelni így elsőre, viszont kitartóan fogunk próbálkozni, mert látjuk benne a perspektívát. Nem fogunk viszont további energiákat pazarolni a Cherry Ale-re, amit az asszony szopogatott virgoncan, így hát belenyaltunk mi is (mármint a sörbe), de az ilyen típusú készítmények egyre kevesebb üzenetet közvetítenek számunkra. Valószínűleg vénülünk.

**Cascara Stout, Cherry Ale, nej. Értelemszerűen nem fontossági sorrendben**

Az élvezetes összejövetel sok ismerkedési és beszélgetési lehetőséget biztosított, hiszen valahol ez volt a cél. Egy adott pillanatban – miután gondosan körbekémleltünk, nincs-e orosz a környéken – még átosontunk az utca túloldalán lévő kiszolgálóegységbe, ahol gyorsan legurítottunk egy Királykát ŐriBirdéktől, mert a gyengécske spanyol próbálkozás után már nagyon hiányzott a szervezetünknek egy tisztességes láger, majd a távozás hímes mezejére léptünk. Hazafelé a vonaton az Áll egy ifjú nyírfa a réten-t dúdolgattuk, de csak az első versszakot ( Во поле береза стояла,/Во поле кудрявая стояла,/Люли, люли, стояла), mert a második az istenér’ sem jutott az eszünkbe. A nagyesküt viszont letettük, hogy elmegyünk mi bizony a következő találkozóra is, ami valamikor a nyár végén lesz Hatvanban, ha jól emlékszünk.

A végére ide illesztjük a kvasz-vodka kettőst az asszony középső ujjával, mely ugyan hordoz üzenetet, de nem nektek szólót.