Porból lettem, sörré leszek – Oldal 7 – Történetek sörökről és sörökhöz

1119-1122. Sima Stay Hibrated!, Mad Scientist Erlenmeyer Bong, Mad Scientist Tingle Kringle, MONYO Home Alone in Sichuan

Az egész még valamikor 2022 júliusában kezdődött, akkor hoztuk össze Vasarhelyi és Barancsi kollégával a hangzatos elnevezésű Bloggerek a teraszon eseményt, melynek keretein belül ízletes balti portereket nyalogattunk és nyeldekeltünk. Annyira jól sikerült a dolog, hogy legott folytatást is terveztünk, arra gondolván, hogy a saisonok is megérdemelnek egy kis körbesétálást. Be is spájzoltam az aktuális érdekességekből, óvatosan elhelyeztem őket a kamrapolc védett zugában és vártam, hogy történjenek a dolgok. Node a sörblogger élete sem habostorta, a mindnyájunk által óhajtott meeting csak nem akart összejönni, hiába röppentek tova hetek és hónapok, hovatovább évek. A múlt héten elém ugrott a négy szerencsétlen árva, kisírt szemekkel, lerongyolódva, ahogy az elvárható a szerencsétlen árváktól, én pedig némiképp döbbenten konstatáltam, hogy biza’ a szavatossági idejük már vagy másfél esztendeje lejárt. Na, Gáborbácsi – mondtam magamnak (mert néha azért beszélgetünk, kultúrlények volnánk, nem is beszélve a szociális érzékenységünkről), akkor ezeket most elviszed magaddal Földvárra (deszkát árulni), ezeréves barátaid lelkes társaságába, oszt’ megisszuk. Még egy videót is lövünk, mint a nagyok, f@sza lesz, a nézettség fénysebességgel szökken majd a tágas egekbe. Meg is történt a dolog, apró szépséghibákkal, ahogy az már lenni szokott. Mi ugyanis mindig annyira örülünk egymásnak, ha találkozhatunk, hogy a tomboló érzelmeket az alkohol istrángjával kell egyáltalán nem szabályozott mederbe terelni, melynek köszönhetően az elkészült felvétel – habár még vágás alatt van – szerintem nem vállalható. Eltesszük magunknak, lesz min vigyorogni valahol nyolcvan és a halál között, én meg itt gyorsan elmesélem, hogy a négy saisonnak tulajdonképpen nem sokat ártott az idő. A harapós, üde frissességük ugyan megkopott, ám cserébe az ízvilág a legtöbbjük esetében mélyült.

A SIMA Brewing Stay Hibrated! nevű hibiszkuszos alkotása alapból egy érzelmes észterkicsapongás, így fonnyadtan viszont valódi orgia. Az eleje édeskésebb lett, a savanykásabb hibiszkuszos jegyek felé történő váltás ezért markánsabb, a vége jó száraz, amire a Hallertauer Blanc halványan szőlős vonala szépen rá is játszik. Ráncos hibiszkuszt mindenkinek!

A Mad Scientist a lett Ārpus Brewing-al karöltve alkotta meg Erlenmeyer Bong nevű sörét, melyhez Nelson Sauvin és Motueka komlókat használtak. Azt tudjuk, ki volt Richard August Carl Emil Erlenmeyer, hiszen a német kémikus többek között az alkohollal is foglalkozott, minket pedig minden érdekel, ami alkohol, és erős a gyanúnk, hogy az általa kifejlesztett és róla elnevezett lombik látható a Mad Scientist logóján.

Tán az Erlenmeyer Bong hagyta bennünk a leghalványabb nyomot, mert ugyan a fehérboros és citrusos-virágos jegyek dolgozgattak benne a maguk maradék erejével, mégis azt kell mondjuk, ez a saison fáradt el a legjobban a négy közül.

A maradék két sör közös nevezője a szecsuáni bors (Zanthoxylum bungeanum), ami igazából nem is bors, hanem rutaféle, de ettől még lehet szeretni. A jellegzetes, csípős-citrusos, hűsítő ízvilágért a terméshéj felelős, a magokat általában ki is dobják. Illat terén nálunk egyértelműen a Mad Scientist Tingle Kringle fantázianevű főzete tarolt. Olyan izgalmasan, pikánsan fűszeres, hogy ha majd egyszer házassági tanácsadással kezdünk el foglalkozni, minden ideiglenesen zátonyra futott kapcsolat résztvevőjének azt fogjuk javasolni, kenje magára ágyba kerülés előtt. A siker garantált. Ha mégsem, még mindig meg lehet inni, a semminél az 5 %-os alkoholtartalom is több. Ízvilágát gabonák, citrusok és a szecsuáni bors alakítják, utóbbiból rögtön kétféle is került bele. Jólesően száraz ez is, a belga élesztő az észtereket is lelkesen adagolta.

Zárásképpen ismét egy kvázikollab került sorra, a Home Alone In Sichuan ugyanis a MONYO és az Első Magyar Házisörfőző Egyesület szerelemgyereke. Könnyed, ivósabb tétel, a szecsuáni bors ebben nem tolja magát annyira előtérbe, ellenben a kortyban bogyós gyümölcsöket és nyalatnyi mézet véltünk felfedezni. A színe egyértelműen dobogós, ezt a megtört, tompa borostyánt könnyen el tudjuk képzelni a szoba egyik falán is.

A teraszos saison-találkozóról azért nem mondunk le, abban reménykedünk, hogy ezt olvasván az említett kollégákban is felhorgad a nagy fene virtus, oszt’ mondunk mi még szépeket és okosakat erről a sörtípusról valamikor a közeli jövőben.

Bónuszként itt egy fotográfia a jeles eseményről. Padlástér, szerelmes és szemérmes tekintetek, nyomokban kutya. Kicsit olyanok vagyunk, mint négy apostol a tizenkettőből, ám a bal szélen vigyorgó szarsörökért nem vállalom a felelősséget.

Vendégoldal

Ahogy azt ígértük a múltkor, a csoporton kívül itt is örömmel engedünk teret a Monarchia Beer Club megnyilvánulásának, mely Szent Vitus kalandos és hányatott sorsát mutatja be. A linkre kattintva pedig akár azonnal meg is rendelhetitek tőlük a róla elnevezett jóféle búzabakot.

https://monarchiabeerclub.hu/shop/weihenstephaner-vitus

Egyik kedvenc búzasörünk a Weihenstephaner Vitus nem akárkiről kapta a nevét, hanem a sörfőzők védőszentjéről. Hogy ki volt ő valójában?

Szent Vitus eredettörténete Szent Vitus vagy Szent Vid a középkor egyik kedvelt szentje volt, a tizennégy segítőszent egyike. A középkori katolikus hagyományok szerint a tizennégy segítőszent közbenjárása hatékony védelmet biztosított különböző betegségek esetén, mivel ezek a szentek ígéretet kaptak Istentől, hogy a hozzájuk fordulókat nagy bajoktól is képesek voltak megóvni. Szent Vitust általában pálmalevéllel, karddal vagy kakassal a kezében ábrázolták. Szent Vitus többek a között a csehek, a szászok, a gyógyszerészek, a táncosok és a sörfőzők védőszentje is egy személyben.

**Szent Vitus a Nürnbergi Krónika egyik ábrázolásán, 1493**

Szent Vitus legendája A legenda szerint Szent Vitus Diocletianusz császár uralkodása alatt (3. század végén), egy római szenátor fiaként született Szicília területén. Nevelője, Modestus miatt keresztény nevelést kapott, azonban mikor apja ezt megtudta, kényszeríteni akarta a fiát, hogy tagadja meg a hitét. A fiú kitartott keresztény hite mellett, így nevelőjével menekülniük kellet. Diocletianusz császár csapatai azonban elkapták őket és ugyan Vitus meggyógyította a császár fiát, börtönbe zárták, mivel nem volt hajlandó áldozatokat mutatni a római isteneknek. Nehéz vaslemezekkel próbálták összenyomni őt és társait, sikertelenül; forró olajba dobták, de sértetlenül került ki belőle. Egy vad oroszlánt küldtek Vitus és társai ellen, de az állat szelíden lefeküdt a lábaihoz. Egy kínzó állványhoz kötötték, de a villám elpusztította a kínzóeszközöket. Angyalok mentették meg őt és társait és a vértanúk imádságban merülve szelíd halált haltak. Más források inkább arra engednek következtetni, hogy a vértanúkat Diocletianusz császár hóhérai lefejezték.

**Szent Vitus mártíromsága. Ismeretlen német festő műve 1450 környékéről**

Szent Vitus tisztelete

Szent Vitus legendája szülőhelyéről, Szicília területéről terjedt el Észak-Itáliába, Franciaországba és Németországba a 600-as évek környékén. 756-ban ereklyéit a párizsi Saint-Denis bazilikába szállították, majd 836-ban a corveyi apátságba. 1355-ben a fejét Prágába vitték, és ott őrzik a Szent Vitus-székesegyházban, amelyet Szent Vencel emeltetett a tiszteletére. Ereklyéit mintegy 130 helyen őrzik. Bajorországban, Szászországban és Csehországban Szent Vitus különleges tiszteletnek örvend, számos település, illetve templom róla kapta a nevét.

A középkorban Szent Vitus tiszteletének nagy hagyománya volt, ő volt a 14 segítőszent egyike. Számos középkori fesztiválnak ő volt a védnöke. Nincs pontos leírás, hogy hogyan és miért vált Szent Vitus a sörfőzők védőszentjévé. A legvalószínűbb magyarázat, hogy a fesztiválokon és mulatságokon, amiknek a védőszentje volt, számos zenész és táncos lépett fel, illetve sört is mértek, és egy idő után már nem csak az esemény, hanem az eseményen résztvevő táncosok és sörmérők védőszentjévé is előléptették. Akárhogyan is történt, számos bajor és cseh sörfőzdének a mai napig fontos hagyománya Szent Vitus tisztelete. A világ legrégebbi sörfőzdéje, a Weihenstephan például búzabaksörét Vitusnak nevezte el. Az üvegpoháron, illetve a sörösüveg nyakán pedig valóban ott figyel minket Szent Vitus alakja, óvja minden kortyunk és megvéd minket a ránk leselkedő veszélyektől.

**Ebben a variációban Vitus már Modestus és Crescentia társaságában készül az emelt szintű vértanúvizsgára**

1117-1118. One Beer Honey Bee és Mad Scientist Repo Man Bourbon

Elvileg két nagyágyút is tartogatunk mára a múltkor elkezdett stout-vonal parádésnak szánt befejezéseként, gyakorlatilag pedig ez most szó szerint történő kóstolás lesz, mert bitang alkoholtartalmuk nem összeegyeztethető további terveinkkel, ezért a magunk számára szigorúan előírt fogyasztási mennyiség 1-1 deciliter.

A Honey Beer tudomásunk szerint a One Beer saját kreálmánya, hivatalosan pedig egy Russian Imperial Milk Stout with Honey & Vanilla Aged in Gemenc Whiskey Barrel, tehát ha a műfajban igen kedvelt mozaikszavakat szeretnénk használni: RIMSwH&VAiGWB. Ez mondjuk netbankos belépőkódnak sem utolsó.

Nomen est omen alapon az összetevők is számosak, az alapvetőkön kívül akad itt még zabmaláta, zabpehely, gesztenyeméz, madagaszkári és tahiti vanília is. Ennek megfelelően aromavilága rendkívül dús és összetett. A komoly megjelenésű, sziruposan mozgó, tapadós, feketébe hajlóan sötétbarna, gyakorlatilag hab nélküli sör likőrösen és szédítően édes illatfelhőt produkál a kitöltést követően. Ott a méz, ott a vanília, ott van az alkohol csípőssége is, ami jelen esetben nem jelent problémát, mert szerves, simuló része az egésznek, meg aztán mégiscsak 12 %-ról van szó. A korty vastag, húsos, mintha konyakos bonbont vagy pralinét rágcsálna az ember, kakaó- és karamellorgia, a méz a gesztenyét is hozza magával, a vaníliákkal együtt az egész egy pillanatra olajosan szétterül a nyelven, aztán a vadul fickándozó alkohol lemossa, utóízként kevéske mézet és tölgyes fanyarságot hagyva. Folyamatosan csorog a nyálunk, újabb és újabb kortyokat forgatunk a szánkban, rágcsáljuk, szívogatjuk, öblögetjük, a nagyi tortáira és régen látogatott cukrászdákra gondolunk, aztán áttervezzük a nap hátralévő részét, mert bizony megittuk mi ezt mindet az utolsó cseppig. Sebaj, a gesztenyeméz jótékony hatásainak köszönhetően legalább nem leszünk vérszegények, a trombózis messze kerül minket, valamint azt is erősen elhatározzuk, hogy amikor legközelebb Pörbölyön járunk, bekukkantunk a Gemenc Distillery Kft.-hez, mert valószínűleg nem csak az üres hordóik tudnak ilyen érdekes dolgokat művelni.

Csillogó szemekkel, enyhén tremolózó kézzel nyitjuk a Mad Scientist Repo Man Bourbon-ját, mely szintén egy hordóérlelt tétel, közelebbről egy füstös, szilvás imperial stout zöld és fekete kardamommal. A külcsínyt tekintve igen hasonló az előző szereplőhöz: szín, moccanás, tapadás, hab nélküliség ugyanaz, ám orrunkat a pohár fölé dugva azonnal egy teljesen más világban találjuk magunkat. Tőzegfüst, szilva (amikről rögvest a karácsonyi menü baconszalonnába tekert, aszalványokkal megtömött akármijei jutnak az eszünkbe), no és a fűszerek. A kardamom ugyebár gyömbérféle, több nemzetsége is van, tehát a zöld és a fekete között nem csak színbéli a különbség. A zöld az Elettaria, érés előtt szedik, a fekete Amomum, érett állapotban szedve, füsttel szárítva. Ízviláguk is eltérő, a zöldet desszertekhez, kávékhoz használják, a fekete inkább húsok, pácok környékén fordul elő.

**Zöld és fekete kardamom hüvelyek. A lényeg a mag, ami benne van**

A főzde a Tiny Barrel Project keretein belül tette a Repo Man-t egy évre Knob Creek Rye hordóba. A brand Kentucky Straight bourbonjairól híres és ismert, néhány esztendeje kezdtek el rozzsal is foglalkozni. A háttérben a Jim Beam lapul, ami azért valahol garancia.

Testes, füstös, fanyar, markánsan csersavas íz, a kardamom is felismerhető, bár mi ezidáig csak zöldet kóstoltunk, édesszájúak lévén. Mondanánk, hogy a kettő közül ez a férfiasabb ízvilágú, de mostanság egyre bizonytalanabbak vagyunk az efféle jelzők használatát illetően.

A 11 %-os alkoholtartalom nem udvariaskodik feleslegesen, de az eredeti terveknek úgyis lőttek, odakucorodunk hát a cserépkályha mellé, alibiből a villanyos könyvet is magunkkal visszük, aztán csak bámuljuk a pókhálót a sarokban és dudorászunk.

1115-1116. One Beer MMS és Monyo Naked Penguin

Akad itt néhány kóbor stout, mindenféle ízesítéssel megáldva-megverve, némi lendületet véve átugorjuk őket is, eleget várakoztak már nagy türelemmel. Az első két tétel közös nevezője egyrészt mindenképpen a meztelenség, pőreség, másrészt pedig a madarak témakörébe tartozna, ha meg kellene keresnünk és adnunk, de nem kell. A csupasz tollas élőlények önmagukban a lelkes háziasszonyokon kívül talán csak az ilyen téren aberráltak lelkes figyelmét kelthetik fel, arra pedig, hogy két ilyen sör találkozzon nálunk, rendkívül különleges csillagállás szükségeltetik. A Onebeer neve alatt futó madártejes milk stout (a továbbiakban – és a dobozon is – MMS) békésen nézelődik Monyoék Naked Penguin-je mellett, bár a tollafosztott fióka mintha a kelleténél élénkebb érdeklődést mutatna a dévaj csirkelányka fedetlen keblei iránt. Ez zoológiai szempontból érdekes lehet, egyébiránt mi, emlősök, tökéletesen megértjük a dolgot.

„A madár egy bonyolult állat, de én megfejtem”, érkezik az aljas szójáték, amiért remélhetőleg nem a Reketye Brewing Co. a felelős, mert akkor bizony nehezen tudnánk előítéletektől mentes kóstolást eszközölni. Az MMS az ő főzetük, melyet rendszeres időközönként készítenek az esztendő hidegebb, csípősebb hónapjaira. A vanília és a kakaó az aroma- és ízvilág formálásáért felelős, míg a laktóz és a búzamaláta a telt, selymes korty előállításán dolgozik. A jó értelemben vett tömény, hömpölygő édesség rögtön megdolgozza az ember orrát, egyből melegebbnek tűnik tőle minden, oszt’ hol van még a 9 %-os alkoholtartalom? Buzgón neki is állunk keresni, meg is találjuk, noha igen szépen el volt rejtve a ténylegesen madártejet idéző ízvilág alkotóelemei közé. Jóféle, szépen rétegzett, erőteljes desszertsör, egy szuszra nem is dobjuk a gallér mögé, mert most, hogy felmelegedtünk, megnézzük, mi a helyzet a pingvinekkel.

A Monyo stout-jában török – véletlenül sem paksi – mogyoró (Corylus colurna) van, amit a nyitás pillanatáig tudna csak titkolni, akkor ugyanis olyan intenzív mogyoróillat ömlik ki a dobozból, hogy meggyőződésünk szerint a környék összes hím mókusa erektált állapotba került tőle. Mi nagy erőfeszítések árán uralkodtunk magunkon, mert kíváncsiak vagyunk a folytatásra, meg aztán mit is mondanánk este az asszonynak? A masszív mogyorómassza után a korty már-már üdítően kesernyés és száraz, a vége felé pikánsan savanykás jegyekkel. Az emelt alkoholtartalom (6,3 %) itt sem nyers, szépen be van csomagolva.

A mogyoróillat tartósan megtelepedett a szoba légterében, ezért még gyorsan elmeséljük, hogy a török (de hívják levanteinek is) mogyoró fogyasztása roppant egészséges dolog, mert tele van fehérjével és rostokkal, E- és B-vitaminokkal, foszforral és vassal. A koleszterinszintet pedig egyenesen a földig képes döngölni. Aki pedig mostanság készül Kajdacs község környékén kalandozni, mindenképpen keresse fel az iskolaként funkcionáló Sztankovánszky-kastély parkját, ahol néhány esztendővel ezelőtt még büszkén feszített egy méretes példány ebből a szép fából.

Most pedig előkotorjuk a csúzlit egy maréknyi csapágygolyóval, kiszellőztetünk, aztán lövünk egy bundára valót a megvadult rágcsálókból.

**Ez ugyan nem ott van, de nagyon szép**

1113-1114. Cecei Meggyes és Pannonhalmi Meggy

Üldöz minket a Teremtő ezzel a sok sanyarú lével, hát nem megint elénk ugrott kettő a kamra sejtelmes és izgalmas félhomályából? Ráadásul az egyik még közelebb is van a Mindenhatóhoz, ha másért nem is, de hivatalból mindenképp. Mi pedig újfent a régi dilemma előtt toporgunk, melyet Shakespeare mester (akinek ránk maradt munkái majd’ egymillió szót tesznek ki, de ebből csak tizennégy olyan, amit saját kezűleg írt, ebből hat aláírás. Ide is srájbolom őket, mert az általunk elfogadott és világszerte használt változat nincs köztük. Tehát: „Willm Shaksp”, „William Shakespe”, „Wm Shakspe”, „William Shakspere”, „Willm Shakspere” és „William Shakspeare”. Akit a téma megérintett, annak Bill Bryson munkáját ajánljuk szíves figyelmébe, mely címként a költő-drámaíró-színész nevét viseli, amit ezek után nem óhajtunk még egyszer leírni.) ekképp fogalmazott meg Hamlet monológjában:

„Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri

Balsorsa minden nyűgét s nyilait;

Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,

S fegyvert ragadva véget vet neki?”

A fordító, Arany János neve Cecén is ki van pingálva egy utcanévtáblára, mert mit tesz Isten (kihasználjuk a lehetőséget az emlegetésre, ha már vele indítottuk az írást), a helyi főzde pont oda van bejegyezve. Pár évvel ezelőtt főzdetúrára is invitáltak, amire természetesen nem tudtunk elmenni, mert már akkor sem sikerült az iskola frontján minket helyettesítő embert találni, hogy rohadjon rá a lakat arra a sok sz@rházira, aki ezt művelte a hazai oktatással.

Egy szűretlen lágerüket és egy szintúgy szűretlen IPA-jukat kóstoltuk és véleményeztük, melyeknek ehhez a meggyeshez hasonlóan tarkabarka volt a csomagolásuk, ám azóta szigorú egyenfeketében (is?) nyomulnak, ami némiképp zavarba ejtő, de ebbe az irányba majd máskor megyünk tovább.

A Cecei Meggyes színvilágát a szokásosnak mondható bordó árnyalat jellemzi, a benne lévő gyümölcskoncentrátum és búzamaláta miatt kissé ködös. Habja halvány rózsaszín, átlagos vastagságú, meglepően tartós. Illata édeskés, meggyes, keserűmandulás. A savanyú ízre mi eléggé ki vagyunk hegyezve, ám azt kell mondanunk, ez alkalommal nem kapcsolt be a riasztó. Sikerült egy egészségesnek mondható egyensúlyt találni a geil édesség és az ánuszösszerántó savanyúság között, s ez mindenképp a gyártó és a termék javára írható, ám annyi bátorság mégsem szorult belénk, hogy mindet megigyuk.

A Főapátság meggyesének (ez esetben egy ale) címkéjén szépen kidolgozott, gondosan antikolt hatású rajz látható a főszereplőről, latin névvel, á la Kis növényhatározó, ami a képen pont nem látszik, de sebaj, illesztünk ide nektek egy másikat, ez is van olyan szép. Veretes is, hiszen az 1880-ban Londonban, az L. Reeve & Co. által kiadott Illustrations of the British flora: a series of wood engravings, with dissections, of British plants című könyv ötödik, 1924-es kiadásából való, a rajzokat Walter Hood Fitch és Worthington George Smith készítették.

Színe jóval sötétebb, tisztább és tükrös, a hab dúsabb, krémesebb. Illata is összetettebb, a gyümölcs savanyúságát sűrű, lekvárosan édes jegyek lazítják. A leírásban szereplő enyhe fanyarság nálunk észvesztő savanyúsággá transzformálódik, de hát kinek a pap, kinek a papné. Néhány óvatos korty után sem tudjuk belőni a belga jelleget, talán nem is azt kellene keresgélni, ezért félretesszük ezt is a keményebb szájúaknak. Ennek ellenére érezzük, hogy ez egy kidolgozottabb tétel, ám ha valamelyikőtök egy elmés parabolában bebizonyítja, hogy nem egyéb keresztyény parasztvakításnál, azt is elhisszük, készséggel.

1111-1112. Speedzone Megmutatjuk! és Reketye Techno Lama

Pontosan nem tudjuk, mit is csinál az, aki darvadozik, de nem dőlünk a kardunkba, ebben a kérdésben nálunk nagyobb koponyák is bizonytalanok. Mindenesetre a szélseperte és szélcsiszolta égbolton (E. P.) darvak krákognak és üvöltöznek már vagy egy hete, ettől meg igen hamar afféle könnyed őszi hangulatba lehet kerülni. Ez az állapot uralja mostan a mi lelkünket is, ebből kifolyólag csak bágyadtan legyintünk visszaolvasván a múltkori Speedzone-os sörökről írtakat, ahol is azt állítottuk, hogy ezekből a sörökből négyféle van. Hát lóf@szt négy, most találtunk még egyet a polcon, eltakarták teljesen a nyárvégi gyülevészek. Erősen kérjük hát az elnézést Bódi Zoltántól, kinek neve fémjelzi ezt a goset, hadarjuk a meaculpákat és szívesen szórnánk hamut is a fejünkre, ám ahhoz ki kellene tisztítani a cserépkályhát, amihez most nincs kedvünk. Ti viszont – ha akartok – megtekinthettek egy masszív interjút az emberrel, tessék:

Cserébe próbálunk igen szépeket mondani erről a sörről, de már az illatától zavarba jövünk. Az első percekben hozza ugyan a friss, savanykás jegyeket a tiszta, tengerparti sós levegővel együtt, de némi melegedés után olyan echte, fáradt olajra alapozott műhelyszagot kezd árasztani, hogy csak nézni tudunk magunk elé csendben. Ugyan ha azt vesszük, hogy B. Zoltán ránézésre szakavatott mesterembere a gépjárműveknek (feltételezvén, nem ismerve az ő munkásságát sem), akkor nincs akkora gond, túl azon, hogy nem ezt kellene éreznünk. További percek teltével szűnik a szag, mire a hab eltűnik, csak a savanykásság marad. A korty eleje enyhén sós, majd rögtön utána erőteljes, kissé műanyag hatású savanyúk jönnek, az összhatás valahogy mégsem kellemetlen. A szénsavak gyengék, a szűretlen, enyhén opálos, szalmasárga sör utóízében ismét a sót köszönthetjük. Nincs „hűha-élmény”, de a típussal óvatosan ismerkedőknek megfelelő tétel lehet.

Ahol az autók feladják a küzdelmet, a láma még vidáman bandukol mindenféle hasznos teherrel megpakolva, ezért helyet érdemel itt a Reketye Brewing Co. Techno Lama művésznevű session IPA-ja is. Az első szippantások után bizton tudjuk, hogy ettől nem fogunk lámamód köpködni, a finoman gyümölcsös aromák (citrusfélék, a hátuk mögött meg valami bogyós dolog, akár még szőlő is lehet) nem erre ingerlik az embert. A kellemes fűszerezettség a kortyot is átszövi, az Enigma és a Citra zökkenőmentesen dolgoznak együtt, még egy kis halvány gyantásság is felbukkan a végére. Könnyed, frissítő hatású sör, a 4.7-es alkohol segítségével pedig még egy szigorúan fekete-fehér Kraftwerk-videót is el tudunk képzelni, melyben lámák végtelen sora menetel felfelé a hegyoldal kacskaringós ösvényein.

1109-1110. Solveza és Urpiner Dark

Akinek hozzánk hasonlóan csak valami kétballábas, vadromantikus elképzelése van az agávéról (cowboyok, nyilazás, ilgalmatlan kölülmények, a szemfüles Winnetou megmutatja a többieknek, hogy hol a homok), annak minden bizonnyal az újdonság erejével fog hatni, hogy ez az egyébiránt igen hasznos növény a spárgafélék (Asparagaceae) családjába tartozik.

Mivel a hasonló nevű kötözőanyagot a szizálból (Agave sisalana) is készítik, ezért megkérnénk valakit a ráérők közül, hogy ugyan kerítse már elő a Van Pur személyi állományából azt, aki kitalálta ezt a Solveza nevű, buggyant narancslé szagú és ízű szörnyűséget, oszt’ tekerjen má’ a nyaka köré néhány méternyit a madzagból, majd dobja ki egy lehetőleg emeleti ablakon keresztül a parkolóba, hadd szakadjon le a feje, ha már születésekor ez a mozzanat sajnálatos módon elmaradt. Köszönjük. (Jó sok spárgára lesz szükség, mert ebből a sz@rból van vagy hatféle ízesítésű, gyanúnk szerint egy komplett brigádot kell majd eltakarítani erről a létsíkról, de az emberiség hálája nem marad el.)

A kellőképpen nyelvtörő hatású Banskobystrický Pivovar termékével vigasztalódunk, a besztercebányai főzde régi jó ismerősünk. Több sörüket kóstoltuk már, tízes világosukat előszeretettel fogyasztjuk megbízható ivósörként, most barna lágerük nyújt enyhet a lengyel rettenet után.

**Besztercebánya látképe a sörnek nevet adó heggyel**

Elegánsan sötét megjelenés, vaskos bézs hab, kellemesen földes, finoman karamellás illat. Az édeskésebb barnák közé sorolható sör hamar megkedvelteti magát a maga egyszerű, nem túlgondolt, barátságos hozzáállásával. A korty második felében visszafogott, enyhén kávés keserűk balanszíroznak és hitetik el az emberrel, hogy minden rendben van, az élet szép, haladjunk tovább mosolyogva.

Részünkről rendben, haladunk.

1107-1108. Rothbeer Galaxy Lager és Rothbeer Red Space

A napokban ünnepeltük xenobeerológusi diplománk hatodik születésnapját, mely képesítés a maga nemében attól is klasszikus, hogy mostanság – idő hiányában – alig használjuk valamire. De nem esünk kétségbe, tudjuk, hogy az idő és a tér szabadon alakítható és formálható dolgok, teljes mértékben osztjuk Gödel mester azon elméletét, mely szerint ha a megfelelő sebességgel indulsz el valahová, szembe találkozhatsz saját magaddal még azelőtt, hogy elindultál volna.

A téridőt és a kvantumelméletet feszegető témakörök kellemesen zsongító hátteret biztosítanak a Rothbeer intergalaktikus sörei közül rögtön kettőnek is. A főzde nem ismeretlen előttünk, kóstoltuk már – gyors fejszámolás – vagy hatféle sörüket, melyek közül a Wee Heavy, a Red 5 és a Távoli Galaxis hagyott hátra maga után fajsúlyosabb emlékeket. A főzde azóta a Mad Scientist-tel szűrte össze a levet, söreik a Maglódi úton készülnek, illetve a Mad webshopjában szerezhetők be.

A Galaxy Lager dobozán lévő képen szkafanderes humanoidokba pumpálja lelkesen a levet a csapos, ami remek és elvileg kivitelezhető ötlet, ám mi kissé hiányoljuk a másik csővezetéket, ami a vizelet elszállítását oldaná meg, mert ki a fenének van kedve húszpercenként zsilipelni? Galaxy egyébiránt a komló is, ami ebbe a nagyon halvány, szalmaszín pilsbe került, dől is illatából a déligyümölcs, némi virággal spékelve. A korty élvezetesen friss, az eleje gyümölcsösen zamatos, bár kissé híg, erről viszont az érkező keserűk elterelik a figyelmet. Nem túl bonyolult, 5 %-os alkohollal bíró sör, „az Univerzum rekreációs lágere”, ahogy azt a csomagoláson olvashatjuk, és bizony erre a kategóriára mindig szükség van, bármit csinálsz és bármerre is jársz a Galaxisban.

A Red Space címkéje pompás vérvörös/rubintvörös színekben pompázik, lévén ez egy meggyes belga búza. A vad hullámokon visszafogottan rózsaszínre tükrözött szkafanderes alak deszkázik, belőle nem lógnak csövek, máshogy oldja meg a folyadék be- és kivitelét. A színekről eszünkbe jutott egy újságcikk a kilencvenes évekből, melyben amerikai (nem, nem angol) tudósok – tán a Johns Hopkinsról, de ebben azért nem vagyunk annyira biztosak – bejelentették, hogy vizsgálataik alapján szerintük a Mindenség türkizkék. Néhány hét múlva ismét jelentkeztek, hogy hát bocs, mégis inkább bézs. Nabaz+.

A miénk kitöltve bordó mélységekben bújócskázik, habja szkafanderrózsaszín. Illatában a gyümölcs mellett valami csípős, némiképp boros jegy is húzódik, amit így hirtelen nem tudunk hová tenni, bár valószínűleg a meggy és az erjedés közös gyermeke. A korty nem sok mindent tud felmutatni a witbier-kelléktárból, a gyümölcs kissé agresszív. Még erőszakosabb viszont a csonthéjasokra jellemző gyógyszeres, ciános keserűség, mely rögtön a gyümölcs savanykássága után terül szét. A főzde saját bevallása szerint rést keresett a telített meggysör-piacon, hát lelkük rajta, találják is meg, mi inkább csendesen, a háttérből figyeljük majd őket.

1105-1106. Speedzone Pityu a hegyről és Brúder Búza

Ha az ember előkúszik a lapos kő alól, ahol eddig lakott, előfordulhat, hogy lesznek barátai. Ha folyamatosan és többé-kevésbé eleget tesz az elvárt társadalmi követelményeknek, a barátok nem is tűnnek el. Illetve van esély arra, hogy visszajöjjenek. Ha vannak barátok, azok szintúgy ügyesen fognak mocorogni, belakják és kitöltik a kapcsolati teret, nem feledkeznek meg rólad a relatíve rendszeresen megrendezett, ajándékozással egybefüggő szituációs gyakorlatokon sem. Söröket hoznak neked, mert tudják, hogy szereted, illetve tisztában vannak azzal, hogy ezért te őket még jobban fogod szeretni. Elsősorban nem a sörök miatt, a gesztus, a történés a lényeg (ezt mondod mindig, mindenkinek halálodig). A mi drága barátaink is megszórtak már minket jónéhány alkalommal és dobozzal/palackkal, ez történt legutóbb is (direkt nem a most kifejezést használjuk, mert emlékeink szerint ez még valamikor nagyon az év elején történt, ám ez nem befolyásoló tényező a cseppet sem objektív vizsgálat szempontjából, a szavidő vaskos hónapok múlva fog csak leperegni az idő végtelen mialóf@szán, vagyis amit ilyenkor szoktak volt mondani). Így került hozzánk – többek között – a Nyíri Szilárd-féle One Beer Speedzone-tematikájából – nézd má’, mennyi kötőjel – két főzet, melyek közül a mindenkori kiindulási pontnak szánt és gondolt lágert (hivatalosan és a dobozon Czech Pale Lager) nyitjuk elsőként. Pityu a hegyről beveri egyből – közli velünk a hírértékűt rögvest a csomagolás, bennünk pedig azonnal átfut a nagy pukkanással indító történetek sekélyessé válásának minden fájdalma, ám a reményt természetesen nem adjuk fel. A nyitott sportkocsiban hányavetin terpeszkedő jetiszerű bácsi Vályi István felvidéki származású újságíró, autóbolond és –szakember, médiaszemélyiség.

Még csak érintőlegesen sem ismerjük eddigi munkásságát, de megszavazunk neki annyi bizalmat, hogy jóval összetettebb személyiségnek gondoljuk, mint amilyen összetett a nevével fémjelzett sör. Kellemesen savanykás illatú, már-már selymes láger ez a Pityu, nem is akar nagyon más lenni, s ez dicséretes. Winkler bácsi természetesen megpróbálja kissé misztifikálni a dolgot, a neten és a csatornáján keringő videót addig a pillanatig tudtuk nézni, amíg ki nem jelentette, hogy ez akár Pilsner Urquell is lehetne. Természetesen benneteket nem akarunk lebeszélni a teljes életmű eme epizódjának megtekintéséről, de lélekben pumpáljátok fel magatokat. Linket meg azé’ se teszünk ide.

Speedzone-sörből négyféle van (a piacon, nálunk csak kettő, de pillanatnyilag nem bánjuk), egy-egy a hasonló nevű autós műsor arcainak, így hát a Brúder Búza esetében sem lepődtünk meg, hogy a traktorból Eckhardt Balázs (Brúder) integet egy kolbásszal. Döbbenetes az lett volna, ha Bruder János kertész és hagymanemesítő feszítene a dobozon (ő oldotta meg a makói hagyma minőségromlás nélküli nagyüzemi termelésének problémakörét), ahol tyúk és kakas, pláne birka is akad, ott hagyma is van valahol a környéken, no de hát említettük, hogy ez egy autós műsor.

Bontjuk a búzát is, meglepően hangosan csicsereg belőle kifelé a szénsav, ennek ellenére a hab vaskossága kívánnivalókat hagy maga után, akárcsak a tartóssága, mert hamar dugába dől szegény. Az illat is furcsa, ugyan ott vannak a bajor búzák esetében elvárható banános jegyek, de összefonódik velük és elnyomja őket egy erős, kellemetlenül édeskés, szörpös-rágógumis vonal, ami ráadásul az ízben is megjelenik. Nem tetszik a dolog, nem fogunk több Brúdert fogyasztani evilági életünkben saját felbuzdulásból, ám ettől függetlenül további szép sikereket kívánunk az autós műsornak.

1104. Hunyadi

Említettük már ezen oldalakon valamikor, hogy érdemes időnként kicsiny, félreeső, ám tisztességes forgalmú kereskedelmi üzemegységekbe látogatni (pláne a miénkhez hasonló kicsiny, félreeső településeken, ahol örvendetesen gyarapodik az aktív fél- és egészen alkoholisták száma, pedig magunkat még nem is számoltuk bele), mert ott rendszeres időközönként érdekes sz@rsörökbe lehet botlani. Szó szerint, mert ezeket általában ládaszám tárolják szanaszét az üzlethelyiségben, mintegy labirintust képezve a kassza irányába, ahol a palackra és ránk pillantva megértő mosolyt gyűr az arcára a helyi Minótaurosz (esetleg Minótaurina, bár képzésileg ezt aggályosnak érezzük).

**Erről meg a régi vicc jut az eszünkbe: Mi az, amiből a teheneknek négy van, a nőknek meg kettő? Láb**

Foltos és kopott emlékeink szerint a Hunyadi Világos ákcijóssan 270 HUF-ba fájt, ehhez már csak azt a cca. 1200 forintnyi közüzemi díjat kell hozzáadni, amennyiért a hűtő megpróbálta ihatóvá és kevésbé büdössé temperálni a folyadékot. Nem sikerült. Mértékadóan heves értetlenkedésünk – miszerint kinek állhat érdekében országszerte teríteni ezt a moslékot – rögvest csillapodott, amint a békéscsabai illetőségű Bora Ital-nagykereskedelmi Kft. nevét megpillantjuk a hátcímkén. Így már nem csak a Hunyadi, de minden világos.

Mátyás néven már találkoztunk a családhoz tartozó sörrel, hihetetlenül tré volt az is, itt az idő belerúgni még egyet a szerencsétlen famíliába. A gyártóra egész egyszerűen nem volt lelkierőnk rákeresni, a pénteki munkanapot még abszolválni kell, de ha a Mátyásra és a Tiszaira gondolunk, hendikeppel indulnak a nyomorult pécsiek.

Egyetlen értékelhető jellemvonása ennek a dögletes lének (olyan szaga van, mint amikor egy félig rohadt, penészes citromot nejlonzacskóba csomagolva nyársalsz át és tartod parázs fölé) az általa generált szabad asszociációs bázis: erről mindig eszünkbe fog jutni a pestisjárvány, ami jégre tette a két szegény Jánost a nándorfehérvári csata után.