949. Fehér Nyúl Drink the Christmas Tree 2022

Itt sompolyog már a kertek alatt ez a szeretetizé, amivel (akár a többi, vallási alapokra épülő, kissé ragacsos emocionális töltelékkel kisámfázott ünneppel) a magunkfajta csendesen füstölgő, hamualattparázs népek nemigen tudnak mit kezdeni. Ha egy arctalan, személytelen nagyvárosban élnénk, két-három évenként elindulnánk sorozatgyilkolni, legalább az a pár óra teljen fokozottan ünnepi hangulatban, de a tanyasi létforma (bár adná magát, lásd a texasi láncfűrészes jóhaver példáját) nem kedvez a lelki töltődés ezen módjának. Meg aztán az idő is sz@r, nyálkás-ködös hideg van, vigasztalanul ólomszürke, sivár égbolttal. Utóbbitól azért vigyorogni kezdünk, amikor eszünkbe jut a régi vicc a mennyországba kerülő pedofilról, aki rögvest a kisjézus után kezd érdeklődni. Üldögélünk tovább, nézelődünk, segítő kezet is nyújtunk az előkészületek során, aztán a polcra pislantva elénk ugrik ez a sör. Rögvest húzódunk is a háttérbe, bámuljuk a grafikát a dobozon, ahol a glóriás, szőrösszájú Magnum emeli áldásra a kezét (pedig ebben az IPA-ban Simcoe van, meg Chinook és Citra) a vicsorgó diótörő mellett. A másik oldalon angyalka olvassa be a híreket a tévé tetején, a műsorban az ötvenes évekkel vannak elfoglalva, az i-re a pontot pedig egy dévaj, harisnyatartós pin-up girl teszi fel, aminek mi nagyon örülünk, mert erősen kedveljük a dévaj, harisnyatartós pin-up girl-öket.

A néni a dobozról Gillette “Gil” Elvgren alkotása

A Fehér Nyúl Drink the Christmas Tree 2022 nevű söre egy spruce IPA, mivelhogy a készítés során ezüstfenyő tűleveleket használtak az ízesítéshez. Akad benne narancshéj is, ennek és komlóknak köszönhetően illatában inkább a citrusfélék dominálnak, ami eleinte egész kellemes, aztán megjelennek a gyanták, s így együtt már tökéletesen hozzák egy közepes árfekvésű teszkós wc-illatosító aromavilágát. Sajna ebbéli félelmeink az ízekkel kapcsolatosan is beigazolódnak, mert hiába serénykednek a komlók, hogy egy tisztességes hátteret varázsoljanak a sörnek, a tűlevél erősen kilóg az egységből. Kétszer is megnézzük, milyen illatú a Jar a mosogató szélén, miközben komoly erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy vissza tudjunk emlékezni, elöblítettük-e a poharat. Szóval ez nem jött be, mint ahogy az ünnepkör se (most olvastunk egy bűnrossz klapanciát, amiben a vérmagyar alanyi költő a kerecsen-karácsony szókapcsolattal bűvészkedik, ám ez a mi sarunk, nem a Megváltó tehet róla), de ti ne szomorkodjatok, ünnepeljetek bátran és boldogan. Ezt tesszük mi is, de előtte készítünk valami finomat, amihez meg kell élezni a késeket, s miközben surrog az acél, nagyvárosi, magányos, dévaj, harisnyatartós pin-up girl-ökre gondolunk, akiknél fenyőillatú wunderbaum lóg a mellékhelyiségben.

948. Viharsarok Verőfény

Szégyen és gyalázat, hogy már a harmadik sörünket kóstoljuk a főzdétől, de a Viharsarokról még egy szót sem ejtettünk. Most viszont, mivel a verőfény kifejezés átvitt és költői értelemben vidám és derűs hangulatot is jelent – „egy kis verőfény és egy-két kacaj”, ahogy Kosztolányi mondja -, érezzük magunkban is az erőt ennek pótlására. Ha mégis megfogyatkoznánk energiaügyileg, a búzasör majd segít. A Viharsarok nagy része manapság (az 1950-ben levezényelt, szovjet alapokon nyugvó megyerendezést követően) Békés megye területén található, de Csongrádba is átnyúlik egy kicsit. Városilag Békéscsaba, Hódmezővásárhely, no és persze söreink származási helye, Gyula számít húzónévnek arrafelé. Maga az elnevezés elvileg a legfiatalabb, történelmi alapon kialakult tájnév hazánkban. Féja Gézának köszönhetjük, aki 1937-ben írt szociográfiájának ezt a címet adta. Meg is kapta érte a magáét, „nemzetgyalázásért” beperelték, minden létező munkahelyéről kirúgták. Azért volt már a tanár bácsinak némi vaj a füle mögött, hiszen miután Bibó kollégával közösen megírták a Márciusi Front programját, ő volt az, aki Petőfi példáját követve az említett esztendő márciusának 15. napján a Nemzeti Múzeum lépcsőjén fel is olvasta azt. Fogalmazzunk úgy, hogy ez sem hozott neki túl sok kreditet.

Géza bátyánk Veres Péter és Sinka István között támasztja az állát egy 1943-as könyvnapon

Hogy mikor lett igazán viharos a Viharsarok, azt legközelebb regéljük el, mer’ ugyebár több nap, mint kolbász, más szemszögből pediglen frugalitas miseria est rumoris boni.

A Verőfény jól érzi magát a pohárban, habja viszont nemigen van, ami egy búzasör esetében szemöldökfelvonásra ad okot. Cserébe kellemesen savanykás, élesztős az illata, melyben enyhén fűszeres, gyümölcsös, bizonytalanul banános jegyek villannak fel. A korty a vékony és a közepes határán egyensúlyozik, a jellegzetes „weissbier-aromák” is halványabbak az elvártnál. Könnyen iható, laza búzasör, de a főzde nevét nem ez miatt fogjuk megjegyezni.

947. Viharsarok Indián Nyár

Az idei indián nyárnak is búcsút intettünk már régen, hiszen ez az időszak nagyjából szeptember végétől október közepéig húzódik. Erre felénk vénasszonyok nyara a becsületes neve, mely elnevezést a hozzáértők részben azzal magyaráznak, hogy ilyenkor a falusi portákon még nem kezdtek el fűteni, ezért az idősek előszeretettel üldögéltek a házak előtti padokon a napsütés örömeit élvezve. Másik variáció is van természetesen, nem egy faék egyszerűségű téma ez. Eszerint a német eredetű Altweibersommer szivárgott át a magyarba valamikor a XVIII-XIX. században. Ebben az esetben a levegőben ezidőtájt nagy tömegben szálldosó pókfonalakból kellene kiindulni, amit mi, harmatos és érzékeny lelkű szittyák ökörnyálnak hívunk, de a germánok inkább az idős asszonyok ősz hajszálaira asszociáltak (vö. weiben→weben→Spinnweben). A spanyoloknál a Veranillo de San Miguel (Szent Mihály nyara, nálunk viszont már lova is van) név dívik, a törökök segítségével pedig ismét a szarvasmarháknál köthetünk ki. Ők ugyanis ekkor készítik kedvelt szárított marhahúsukat, a pastırma-t, melyet jóféle fűszerekkel (kömény, fokhagyma, görögszéna, paradicsom, só, fahéj, paprika, szegfűszeg) ízesítenek. Természetesen ezen időszak neve náluk pastırma yazı. A japánok is szeretik a vénasszonyok nyarát, de szelíden paranoid nép lévén végképp nem szeretnének belegyalogolni senki lelkébe, ezért kis tavasznak (koharu) hívják. Ők nem pácolnak ilyenkor, hanem nagyokat sétálnak, és bámulják a színes faleveleket (momijigari, 紅葉狩り). Tőlük már csak egy ugrás a jó öreg Amerika, ahol az indián nyár van használatban az 1700-as évek második felétől. Michel Guillaume Jean de Crèvecœur írt erről először 1782-ben megjelent Letters from an American Farmer; Describing Certain Provincial Situations, Manners, and Customs not Generally Known; and Conveying Some Idea of the Late and Present Interior Circumstances of the British Colonies in North America című könyvében.

A jó öreg Michel Guillaume Jean de Crèvecœur, akit az ámerikánusok – hogy a barátság megmaradjon – csak J. Hector St. John-nak szólítottak

Az időjárási jellegzetességek és az indiánok életének megfigyelésén túl az európaiaknak természetesen arra is volt idejük, hogy finoman rasszista irányba tereljék a kifejezés magyarázatát, hiszen sokáig az volt a legáltalánosabban elfogadott nézet, hogy ez az időszak éppolyan megbízhatatlan és becsapós, mint az őslakosok (vö. a meglehetősen pejoratív indian giver kifejezéssel). No de legyen béke és szeretet, ezért miközben nyitunk, hallgassuk meg az Indian Summer-t a Doors-tól (találtam Kovács Katit is, de ahhoz nincs elég bátorságom, így is elég sz@rul alszom mostanság).

A viharsarki IPA bősz szisszenéssel ugrik ki a dobozból, ennek megfelelően törtfehér habja is szép vaskos, kissé laza szerkezetű, meglepően tartós. A sör finoman opálos, világos borostyán színt mutat. Illatában édes gyümölcsök – barack, citrusfélék és némi ananász – tobzódnak, kellemes gyantás kísérettel.

A korty a búzapehelynek köszönhetően sima, kerek, könnyedén guruló. A maláták rövid, édes nyitányát követően jó arányérzékkel osztott, komoly komlók következnek, melyekben a déligyümölcsök kissé hátrahúzódnak, teret engedve a virágok és a fenyők felvonulásának. A vége jó gyantás, száraz, utóízében cseppnyi mézet követnek a keserűk.

Szép sör, jó sör. A 6.7-es alkohol miatt még egy doboz után Kovács Katit is meg merném hallgatni.

946. Viharsarok Derült Ég

Anyai nagyszüleim jutnak eszembe, miközben mai sörünk dobozát nézegetem. Tisztességes, dolgos emberek voltak, a tyúkokkal keltek (azokkal is feküdtek), aztán indultak a földekre. Néhány kósza felhő, váratlan szélroham esetén öreganyám fel sem nézett a kapálásból, de ha dél-délnyugat felől kezdett felénk gomolyogni valami, akkor azonnal kiadta a parancsot öregapámnak és nekem: – Indulás haza. Gyün az idő a rohadt sarok felől. Mindig igaza volt, a rohadt sarok ([népies] az az égtáj, ahonnan a vihar, a zivatar, az eső szokott jönni. A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémiai Kiadó, 1959-62) komolyan veszi ezt a dolgot.

Elégedetten veregetjük meg saját vállunkat, hogy né’ má’, milyen frappáns kis átkötést sikerült megint ide rittyenteni, csúsztatnánk át a dolgot a Viharsarokra, amikor hirtelen, derült égből villámcsapásként (konkrét fizikai/fiziológiai fájdalmat éreztünk volna, ha ezt kihagyjuk) hasít belénk a gondolat: ez az ezredik sörünk. Menten elérzékenyedünk, férfias férfikönnyek homályosítják látásunkat, borul minden terv és elképzelés, mert hiszen ez mellett szó nélkül elmenni nem volna ildomos (török/kirgiz eredetű kifejezés, melybe a nyelvújítás idején vertek ismét lelket, akkor változott a jelentése is az eredeti „gyors, ügyes”-ről „illedelmes”-sé, de hogy jön ez ide? Meg vagyunk illetődve, ez is mutatja.).

Szóval az ezredik sör. Durván számolva 2400 nap alatt. Hogy ez sok-e, avagy nem is annyira, mindenki döntse el maga. Kétségkívül haladhattunk volna nagyobb léptekkel is, de miért kell állandóan rohanni? A sörösök nem kapkodnak, ez nem bolhafogás. Meg aztán van az embernek családja, idegrendszere és mája is (ez egy, a pillanatnyi állapotokat rögzítő, elnagyolt fontossági sorrend), egyiket sem kell(ene) meggyötörni. Értelemszerűen nem emlékezhetünk mind az ezer sörre, de ebből 945-öt bármikor fellapozhatunk (akad egy kis eltérés a tényleges kóstolások és azok írásban történő rögzítése között, de majd ledolgozzuk. Bár nem biztos. Sőt.). Mi elégedettek vagyunk eddigi tempónkkal és teljesítményünkkel, s talán ami ennél is fontosabb, még mindig nagy örömmel tölt el minket a kóstolás és az írás lehetősége. Izgatottan várjuk a sörök érkezését, már napokkal a szeánsz előtt gusztálgatjuk őket a kamrapolcon, üres perceinkben kezdőmondatokon, frappáns és fárasztó szófordulatokon agyalunk, mert ez egyszerre pihentet és pörget fel bennünket. A hab a tortán sörön pedig kétségkívül az, hogy ti még mindig itt vagytok és olvastok. Erre a gondolatra ismét fátyolosodásnak indulna a tekintetünk, de erőt veszünk magunkon, az érzelmeket lendületté transzformáljuk, mellyel meglékeljük a gyulai mesterek cseh ležák-ját (ez van a dobozra pingálva), hogy jóízűen elfogyasszuk azt az egészségetekre.

Előírásosan csillogó aranyszínben pompázó sör, habja fehér, laza szerkezetű, közepes, tartósnak mondható. Illata klasszikus sörillat: finoman kekszes-kenyeres maláták, virágos, enyhén zöld komlók. Szépen adagolt szénsavtartalom, közepes, tizenkettes test. A “csehes” életérzéshez még keseredhetne egy kicsit, de napi fogyasztású ivósörnek tökéletes. Szép indítás a főzde részéről, kíváncsian várjuk a folytatást, hiszen itt sorakozik tőlük még néhány doboz, különböző meteorológiai állapotjelzőkkel az oldalukon.

A végére pedig illesztünk zenét is, az ezredik sör megérdemli. Az ethno-folk-post-punk-stoner-sludge Guruzsmás Rohadt sarok című számával köszönjük meg még egyszer a kitartó figyelmet. Folyt. köv.

945. Félegyházi Extra Coffee Stout

Az mindig jó dolog, ha a sörözés-kávézás közbeni beszélgetést aláfesti egy kis zene. Amikor pedig sikerül a sört, a kávét és a zenét együtt élvezni, akkor az ember méltán érezheti úgy – még ha csak néhány röpke perc erejéig is -, hogy helyreállt a világ rendje.

A Félegyházi Sörműhely Extra Coffee stoutja gyakorlottan tudja előadni ezt a trükköt, s bár a kávé és a sör jelenléte evidens, a zenét kicsit ki kell csomagolnunk. Még szerencse, hogy ez volt az eredeti szándékunk is.

Adott volt két koffeinfüggő zenész, név szerint Tamási László és Csikány Tamás. Utóbbi felkapja a fejét a Fácán, illetve a Tom Stormy megszólításokra is. Mindketten szép ívű karriert tudhatnak maguk mögött a hazai rockabilly-jungle-garage szférában, közös metszéspontjuk pedig (az említett függőségen túl) a Mystery Gang nevű zenei formáció, melynek Fácán évekig volt a vezetője, Tamási László pedig legjobb tudomásunk szerint napjainkban is ott püföli a bőröket. Ők ketten alapították 2020-ban az Extra Coffee-t (elég idősek vagyunk már ahhoz, hogy tudjuk, mi mindenre utalhat az XXX jelzés, ám ők annyira kemények, hogy az x helyén egy koponya vigyorog a két lábszárcsonttal), ahol a brutális feketeleveseken kívül kávépárlatot, kávés chiliszószt, vagy akár koffeines-mentolos rágót is kóstolhat az ember, nem beszélve ma esti sörünkről.

Mondtam, hogy kemények

A kávés sörélmény alapja egy milkshake stout a maga krémességével és lágyságával, no és 7%-os alkoholtartalmával. Máris kiszabadítjuk a palackból, hogy nyugodtan elhelyezkedhessen a pohárban, és pöföghesse kifelé magából a jó kis kávés, étcsokis illatokat, melyekhez némi melegedés után egy kellemesen édeskés, picit vaníliás vonal is csatlakozik. A mélybarna sör tetejére vékony, kitartó, bézs habréteg borul. A korty nagyon sima, kicsit vizes, de aztán berúgja az ajtót a kávé, melyről csak annyit tudunk, hogy „a Magyarországon kapható egyik legerősebb kávé blend”, meg hogy kb. 70 mg koffeint tartalmaz. Mindkettőt készséggel elhisszük, mert bár hírhedten hidegvérű humanoidok vagyunk, a harmadik korty után már elég szapora a pulzusunk, nem véletlenül döntöttünk úgy, hogy délután sörözünk. Este aludni akarunk. A kávés keserűségen túl finoman és olajosan diós, kakaós jegyekkel futunk össze, melyekkel a laktóz nagyon szépen fuzionál.

Hogy kerek legyen a történet, ideillesztünk egy ropogósan friss felvételt a sok fenegyerekkel, egyben közhírré tétetjük, hogy amennyiben valaki a CsTDzs (CsótányDzsó) Alt’N’Roll formációval közösen Altbier-t tervezne piacra dobni, velünk gyűlik meg a baja jogilag, mer’ ezennel ráütjük az ötletre a trademarkot.

944. SØRT Neoclass Wit

Mire végignyalogattuk a SØRT Gourmet Stories első három tételét, már megjelent a következő fejezet, a Northern Tale nevű stout némi rókagomba, vörösáfonya és szerecsendió társulásával. Ilyen még nem lapul a kamrapolcon, de ami késik (esetünkben gyakran elég sokat), nem múlik. Addig megvizsgáljuk a főzde másik sorozatának, a Neoclass-nak első szereplőjét, egy – a hagyományosnak nevezhető korianderen és keserűnarancs héjon túl – borókabogyóval fűszerezett witet. A borókabogyót (ami tulajdonképpen tobozbogyó, csak semmi pongyola fogalmazás és slendriánság) a vadételek és az égetett szeszek kedvelői egészen biztosan ismerik és felismerik. A Hollandiában és Belgiumban nagyjából a XVI. század közepétől-végétől készített jenever (mely valószínűleg egyben a gin őse is) sokat emelt a fűszernövény népszerűségi indexén, de már a vidám ókori emberek is használták a konyhában.

Egy rendkívül romantikus megjelenésű utahi boróka (Juniperus osteosperma)

A ciprusfélék (Cupressaceae) családjába tartozó örökzöld növény (melyet errefelé komkéknek is hívnak, hogy miért, nem tudjuk, de erősen érdeklődünk) két évente beérő termését két bottal felszerelve megy az ember begyűjteni, pont úgy, mintha a tajgába indulna sz@rni. Esetünkben viszont nem kapaszkodásra, illetve a farkasok hessegetésére használja a botokat, hanem az egyikkel megemeli a barátságtalanul szúrós ágakat, a másikkal pedig a boróka alá terített ponyvára veregeti az érett bogyókat. Csak aztán ne lepődjön meg senki, ha a bokor alatt ott vigyorog a kisjézus, mert van olyan bibliai történet, mely szerint a Megváltó Heródes szekusai elől egy boróka alá lett rekkentve. Némi szárítás után a kevésbé szerencsés bogyókból teákat (vizelethajtó, vese- és epekőoldó hatása van, de csúz ellen is remek), rovarriasztó szereket és fűszert, Fortuna kegyeltjeiből pedig alkoholt készítenek.

A bácsi az elmúlt negyven év szótlanul benyelt dolgait, illetve a tényleges életfogytiglan esélyeit mérlegeli

Így jártak azok is, amelyek ebben a búzasörben lubickolhattak, mindnyájunk örömére.

A pohárba kerülvén (Neo)klasszikus belga illatjegyek kezdenek terjengeni: a búzamaláta édessége enyhe citrusos fanyarsággal fonódik össze, és az egészet átkarolják a borókabogyó fás-gyantás aromái. A korty lágy, simulékony, kellemes édességét szépen ellenpontozza a narancshéj, a boróka pedig az illatnál már említett jegyeken túl az egésznek ad egy melengető, leginkább tán balzsamosnak nevezhető keretet. A végén ott marad a nyelv hegyén egy enyhe, jólesően csípős érzet.

Kifejezetten elégedettek vagyunk, s úgy gondoljuk, a borókabogyó az egyik legjobb dolog, ami egy wittel történhet.

943. SØRT Andalusian Sour

Még mindig elég zegernye az időjárás odakint, nem is nagyon várható javulás mondjuk áprilisig. Nekünk viszont se időnk, se kedvünk nincs addig várni a harmadik gasztro(g)nóm sörrel, ezért rávetjük magunkat, bármennyire is nyári eledel a hideg zöldségleves. A spanyolok híres-neves gazpachoja joggal ismert és elismert bolygószerte, eredete pedig természetesen a múlt ködébe vész. Rengeteg variációja létezik, ebből az egyiket, a gazpacho manchegot, mely kasztíliai származék, dokumentáltan a XII. század óta ismerik és fogyasztják. La Mancha pásztorai már jóval a búsképű lovag megjelenése előtt szorgalmasan aprították a vadhúst a bográcsba, merthogy a gazpacho manchego nem nélkülözheti mondjuk a nyulacskát, vagy a fürjecskét. A SØRT söre kedvéért azonban egy kicsit délebbre kell vándorolnunk, mert ők az andalúz változatot preferálták készítéskor. Andalúziáról Dalí és Buñuel négylábú szerelemgyerekén (vö: Un chien andalou) kívül a mórok is eszünkbe jutnak, akik 711-től legénykedtek a vidéken egészen 1492-ig, amíg a spanyolok el nem zavarták őket, hiába sóhajtozott Boabdil, Granada utolsó királya (megint vö: Puerto del Suspiro del Moro, illetve Salman Rushdie). Így viszont ők már nem kóstolhatták meg az igazi andalúz gazpachot, mert ahhoz paradicsom is szükségeltetik, amit meg az Újvilágból kellett behozni kicsivel később.

Szemesnek áll a világ

A tradicionális és originális gazpacho rajongói között állandó jelleggel dúl a cicaharc, kell-e bele kenyér, vagy sem. Nem adjuk voksunkat senkinek, de előkotortunk nektek egy pazar kis dalocskát a net bugyraiból, melyben La Ogra que todo lo logra művésznő (aki egyébiránt Pablo Monteagudo néven látta meg a napvilágot Murcia tartományban, Andalúziától jobbra) énekli el nekünk a teljes receptet. Nagy élmény, ne hagyjátok ki.

Elandalodva az ütemtől, máris nyitjuk az Andalusian Sourt-t, melyben vígan sorakoznak a leves elemei: paprika (kaliforniai), paradicsom, fokhagyma, uborka, só, bazsalikom (ez utóbbi nem tradicionális, de szabadon választható összetevő az étel készítésekor). A hab rémisztő pezsgések és sistergések közepette másodpercek alatt nyomtalanul eltűnt, molekulányi sem maradt belőle mutatóba. Sebaj, majd az illat kárpótol bennünket – gondoltuk, s lőn. Fanyar, savanykás, nyálcsorgatósan fűszeres paradicsomlé, igazi nyári, délvidéki hangulat. Az íz is szépen hozza a zöldséglevesét. A paradicsom viszi a prímet (az ember végre hozzájut a jól megérdemelt nátrium-[(2S)-2-amino-5-hidroxi-5-oxo-pentanoát]- adagjához, umami, umami – motyogja átszellemülten), melyhez remekül illik a sós-fokhagymás kontra a csipetnyi bazsalikommal. A szénsav kicsit harap, a gazpacho simulékony selymességének jobban örültünk volna, de nem panaszkodunk.

Ötletes, átgondolt, jól összerakott sör. Varietas delectat.

942. SØRT Winter Onion

Végre egy kicsit téliesebbre fordult az időjárás, ugyan hó még nem esett, de hajnalra azért reményt keltően deres már a határ (őszül a vén betyár,/Rá sem néz már sohasem a fehérnép./Nem is vár több nyarat, senkije se maradt,/ Egyetlenegy hű társa: a szegénység… Ennyit az évszakra [is] jellemző depresszív vérzőmagyarlélek-feelingről, no és az aktuálpolitikai kikacsintásról). Megfelelő körülmények uralkodnak tehát a SØRT következő, 002-es jelzésű gourmet-álmához, a Winter Onion-hoz, mely hivatalosan nem más, mint egy onion chutney infused imperial amber ale (imádjuk ezeket a körülírásokat, mondtuk már?).

Az ominózus kesergő a Mester előadásában. Garantáltan jó hatással van az emésztésre, mer’ ettől biza’ lefosod a bokád.

A doboz csinos, letisztult, képi anyaga a Kis növényhatározót idézi (kíváncsi lennék, hány ember maradt még ebben az országban, aki tudja használni ezt az örökbecsű kiadványt. Ócska boomer nyávogásnak tűnhet ez is, de mit tegyünk, ha mi még azokban a korcs időkben jártunk iskolába, amikor ott még tanulni is kellett. Oké, lehetett is, nem úgy, mint manapság.), szépen sorakoznak az összetevők, melyekből bámulatosan sokféle jutott mai sörünkbe. A hagyományos alapanyagokon kívül akad itt kandiscukor, laktóz, szegfűszeg, gyömbér, csillagánizs, tonkabab és citrom, nem is beszélve a névadó tételről, ami esetünkben a lilahagymalekvár. Hogy a chutney és a lekvár között milyen ideológiai és minőségi ellentétek feszülnek – ha feszülnek egyáltalán – nem tudjuk, mi több, úgy döntünk, nem is akarjuk tudni. Valószínűleg darázsfészekbe tenyerelnénk jó szokásunk szerint. Nekünk már az is elég gondolkodnivalót jelent, hogy a Hiems cepa tételt (ami téli hagymát jelent, és az Allium cepa néven futó vöröshagyma kismilliárd variációjának egyike) hogyan fésüljük össze a lilahagymával, de aztán eszünkbe jut, hogy hát biztosan azért lila a szerencsétlen, mert hideg van. Megnyugszunk, töltünk.

Chutney. Esetleg csatni. Vagy lekvár?

Átlátszatlan, szűretlen, valahol a sötét borostyán és a világos gesztenyeszín között egyensúlyozó sör kerül a pohárba, a közepes, átlagosan tartós bézs hab alól pedig azonnal gomolyogni kezd az édeskés hagymaillat. A fűszerek váratnak magukra egy kicsit, míg aztán a szegfűszeg és a fahéj összeszedi magát és a bátorságát. Nagyon érdekesen vonulnak egymás mellett a hagymával, hát még amikor a gyömbér is csatlakozik hozzájuk a maga decens csípősségével.

A sima, selymes korty pont olyan húsos, mint a hagymalevél, s az első szakaszban egyértelműen a hagymalekvár uralja a terepet, némi finoman karamellizált, édes kiegészítéssel. A fűszerek közül – nem várt módon – leginkább a csillagánizs és a gyömbér érezhető, a korty végén pedig visszaköszön a hagyma, s az utóízben a maradék gyömbérrel karöltve adnak elő parádés produkciót.

Mivel a 001-es tételre már ellőttük a “meglepő” és “különleges” kifejezéseket, most csak vakarózunk, keresve a szavakat. Annyi bizonyos, hogy nagy örömmel kóstoltuk ezt a sört, élmény volt megismerkedni ezzel az ízvilággal és hangulattal. Nem csalódtunk, és most viszonylag tisztességes összeget is hajlandóak lennénk kiadni egy megkésett Márton-napi sült libacombért, csak azonnal rakják elénk.

941. SØRT Cantaloupe Chants

A klasszikus ízvilágú sörök szempontjából kissé ingoványos, ám gasztronómiai, hovatovább gourmet oldalról tekintve egészen izgalmas területre vándorlunk a következő négy főzet segítségével. A nagytarcsai illetőségű SØRT Brewery tavaly integetett ki az éji homályból, mit integetett, inkább kirobbant azzal, hogy megnyerte a One Beer által szervezett extrém sörversenyt. Aki többet szeretne tudni e nemes versengésről, annak a Beerporn cikkét ajánljuk szíves figyelmébe, katt: https://beerporn.hu/gerillamarkakent-latjuk-majd-viszont-az-extremsor-verseny-gyozteset/?fbclid=IwAR3Qa7KPpwCYumFrqcV4DkBtWHRGb3U-SOnXuj4h5i49yL0LH6zdNCsVbWc

Aki pedig még idegborzolóbb dologra vágyik, fene a gusztusát, annak itt egy videó is, ahol sok a szőrös és szemüveges ember, a Winkler meg kicsit bután néz.

A Reketye némi változtatással elkészítette a győztes sört, így hát most itt nézzük egymást a SØRT Brewery Gourmet Stories sorozatának 001-es példányával, a Cantaloupe Chants-al, ami egy sárgadinnyével, uborkával és kaporral dúsított és infuzált gose. A mi tekintetünk az eme oldalakon általunk már többször említett és megénekelt dinnye-intolerancia miatt kissé párás és reszketeg, a sör nyugodtan lötyög az összetevők ábráival díszített, szép színes és relatíve informatív címke alatt. Tekintetünket a Cantus Cucumis felirat vonzza magára, mert remek apropót nyújt egy általunk oly igen kedvelt etimológiai-kultúrtörténeti vargabetű körbesétálásához, melyet epebajos olvasóink ordenáré módon mellébeszélésnek is titulálhatnak (amíg orrba nem vágjuk őket). Szóval a sárgadinnye a Cucumis melo névre hallgat hivatalosan, Cantus pedig annak az itáliai régiónak volt a neve, ahol ezt nagy tömegben és előszeretettel termelték és termelik ma is azóta, hogy ideért valahonnét Ázsiából, tehát a gyakorlatban a Cucumis melo var. cantalupensis-szel van dolgunk, q.e.d. Dél-Afrikában egyébiránt spanspek a neve, ami a spaanse spek (spanyol szalonna) kifejezésből eredeztethető, mert állítólag a régi szép gyarmatosítós időkben Cape Colony (Jóreménység foka) kormányzójának spanyol származású felesége – ki a rendkívül dallamos Juana María de los Dolores de León Smith névre hallgatott – a hagyományos szalonna & tojás kombó helyett ezt fogyasztotta reggelenként. A mi meggyötört kákáeurópai pszichénk azonnal a hitlerszalonna képét és ízvilágát kotorja elő a közös tudatalatti egyik poros fiókjából, natürlich.

A dallamos nevű hölgy

Közben azért a sörre is figyelünk, mert időközben pohárba került, nem lopjuk mi itt a napot kéremszépen.

Szép mézszínű sör, a habja dús, finom szerkezetű, krémes, közepesen tartós, egy vékony karika a pohár falára tapadva masszívan kitart. Illata elsőre savanykás, picit élesztős, aztán előbújik a kapor. Kis idő teltével, némi melegedés után a dinnye édeskés jegyei is érezhetők lesznek. A korty eleje határozottan savanyú, harsány kovászos uborkák menetelnek benne, majd a gose jellegzetes, lágy sóssága is megérkezik. A kapor jelenléte miatt könnyedén társítható az uborka, de a sárgadinnyét nekünk az istenért sem sikerült detektálnunk. Sebaj, úgyis utáljuk. Meglepően határozott ízvilágú, különös és különleges sör, amit némi óvatos ismerkedés után egészen meg lehet kedvelni. A másnaposság bántalmainak kezelésére pedig szerintünk kifejezetten alkalmas lehet.

940. Kecskeméti Sörmanufaktúra Vienna Lager

Repülnek, zúgnak mellettünk és fejünk felett a napok, s ezt még csak el bírnánk viselni, de hogy közben mindenféle hülyeségre kell időt szakítanunk (tegnap éjféltájt például arra keltünk, hogy a kisebbik lányom egyik hörcsöge belemászott a porszívóba, oszt’ ott randalírozott), sörökre pedig alig jut, azt már nehezen viseljük. Előkotortunk hát egy tisztességes és becsületes bécsi lágert a Kecskeméti Sörmanufaktúra főzetei közül, már csak azért is, mert a tisztességes és becsületes bécsi lágerekről nem kell sokat beszélni, hiszen teszik a dolgukat szépen. Ezzel sincs különösebb baj, tán egy kicsit lehetne vaskosabb, karakteresebb az a malátaalap, cserébe a halvány rezes árnyalat a vaskos habbal szép látványt nyújt, szinte érezzük, ahogy fonnyadt idegrendszerünk erőre kap.

A doboz megjelenése is szimpatikus, a fekete-fehér, geometrikus képi világ – mely a főzde “második generációs”, már kizárólag dobozban forgalmazott összes sörére jellemző – ötletes dolog, marketingszempontból pedig telitalálat. A jóízű, kenyeres, enyhén pörkölt malátákat forgatva-nyalogatva, melyek szépen fonódnak össze a finoman adagolt komlókkal (IBU 20) nekünk Piet Mondrian és munkássága jutott hirtelen eszünkbe a csíkozás miatt. Van a holland mesternek egy képe, a New York City I., melyet sárga, fekete és vörös ragasztószalagokból rakott össze még 1941-ben, s pár hónappal ezelőtt jöttek rá, hogy szegény alkotás az elmúlt hetvenvalahány esztendőt fejjel lefelé töltötte mindenféle múzeumokban. Most meg nem nagyon mernek hozzányúlni, mert félő, hogy szétesik. Ilyen az élet. Mire rájönnél, hogy esetleg irányt kellene váltani, már darabokra is hullottál.

New York City I. Fejjel lefelé. Vagy nem?

Mindenesetre mi azt kívánjuk a manufaktúrának, hogy absztrakt dobozaikat sűrűn és sokan forgassák a jövőben fejjel lefelé.